|
hullaviasz: Hulla pelyhes/4.
Angela épp az utolsó simításokat végezte az arcrekonstrukción, amikor Hodgins belépett az irodájába.
- Hello, Angela – köszöntötte Hodgins a szokásos félmosoly kíséretében.
- Szia Jack! Van valamid számomra? – kérdezte Angela.
- Tudod, hogy számodra mindig van valamim – felelte a férfi, miközben hátulról átölelte a nőt.
Angela széles mosolyra húzta a száját.
- Úgy értem, az üggyel kapcsolatban?
- Ó. – engedte el Hodgins. – Igen, van egy nagyon érdekes dolog… nem láttad Brennant?
- Daisy után mentek Booth-szal együtt, hogy lebeszéljék a ronggyal való őrködésről a csontváz fölött– tájékoztatta Angela.
Jack felhorkant.
- Oké, akkor még később találkozunk – kacsintott felé és elindult Brennan és Booth után.
Angela vigyorogva nézett utána. Aztán, mikor megbizonyosodott róla, hogy senki nem látja, megigazította a haját.
- Dr. Bre… – kezdte volna Hodgins, mikor a csontszobába ért, de látta, hogy az üres.
Kihátrált a teremből, és Brennan irodája felé vette az irányt.
- Angela, kész a rekonstrukció? – támadta le barátnőjét Brennan.
- Igen – felelte Angela, és már el is kezdte nyomkodni a távirányítóját. – Az áldozat minden kétséget kizáróan Ronald Douglas.
- Remek! – vágta rá Booth – Köszi, Angela, gyere Bones, meglátogatjuk az exfeleségét.
Azzal már el is indult, magával vonszolva Brennant, aki a kabátját próbálta magára operálni.
- Egyébként Hodgins… keresett titeket – mondta inkább csak magának, mert addigra a „legendás páros” már kereket oldott.
- Huh – toppant be megint Hodgins – a csontos szobában nincsenek.
- Épp az előbb mentek el – közölte Angela. – Próbáltam szólni nekik, de tudod, hogy ha Booth kap egy nyomot, 500 lóerővel képes magával húzni Brennant, és perceken belül már itt sincsenek, és ki tudja, mit csinálnak…
- Hmm – vigyorgott aljasul Hodgins – mi nem akarunk ki tudja, mit csinálni?
Angela nem válaszolt, csak elmosolyodott.
Talán kicsit szentimentális lennék, ha azt mondanám, hogy nemsokára megtelt élettel a Jeffersonian egyiptomi részlege. De ez még messze a legdiszkrétebb kifejezés, amit erre a helyzetre alkalmazhatnék.
Eközben két másik a sorozat szempontjából fontos személy (azaz főszereplő) éppen 150-nel repesztett lakott területen, amiért később – rendőrök lévén – írtak is maguknak egy-egy büntetőcetlit, amik sajnos atomjaikra hullottak szét, mikor a kocsi felrobbant…
Ja, bocs, az a Cobra 11 volt, elnézést! Egy csatornával arrébb… igen. Sajnos az autós jelenetről lemaradtunk, amíg a távirányítóval szarakodtam, de a történet talán még így is követhető lesz.
Booth bekopogott az ajtón. Egy negyvenes nő nyitott ajtót, eléggé fáradt lehetett, mivel a szemei alatt hordta a fél bevásárlóközpontot.
- Seeley Booth különleges ügynök vagyok az FBI-tól, ő pedig itt a társam, Dr. Temperance Brennan.
A nő kissé meglepődött.
- Mit akarnak tőlem?
- Nos, a volt férje, Ronald Douglas miatt vagyunk itt. Nemrég holtan találták meg.
A nőt nem sokkolta le különösebben a hír.
- Ronalddal már tíz éve nem vagyunk házasok. De mégis gondoltam, hogy valami történhetett vele, mert nem jött kuncsorogni már vagy három hónapja.
Booth felvonta a szemöldökét.
- Bemehetünk esetleg?
- Hogyne – felelte a nő, és bevezette őket a nappaliba, majd szólt a gyerekeinek – Stephen, Nathan! Menjetek a szobátokba légy szíves!
A fiúk kíváncsiskodva a vendégek felé pillantottak, de elvonultak a szobájukba. Az idősebb fiú, Stephen, kifejezetten sötét pillantásokkal méregette őket.
- A fiaim – magyarázta az asszony. – Stephen tizenhat, Nathan kilenc éves. Mindketten Ronaldtól vannak. Jó ideig házasok voltunk, de mikor kirúgták az állásából, depressziós lett, és inni meg játszani kezdett. Képzeljenek el egy családot, ahol van két gyerek, meg egy alkoholista játékfüggő. Sokszor jött haza részegen, és a gyerekek féltek tőle, és lassan nekem is elegem lett belőle. Elváltunk.
- De mégis szerethette magát, ha tíz évig visszajárt, hogy is mondta, „kuncsorogni”.
A nő felnevetett, de közben akkorát horkantott, hogy Brennan már a sertések DNS nyomait kereste rajta.
- Még hogy… neee… ez abszurd… – mikor befejezte a könnyezést, megmagyarázta az értetlenül pislogó párosnak – Nem azért jött könyörögni, amire maguk gondolnak. Pénzt akart. Nem tudott kiszabadulni a játék és az alkohol rabságából, és miután mindenét elitta, vagy eljátszotta, tőlünk kért pénzt. Persze soha nem adtam neki, többször megfenyegettem, hogy hívom a rendőröket. Akkor hazament, de pár nappal később már megint itt volt. Kértem távoltartási végzést is. Ennek ellenére gyakran ólálkodott errefelé, csak nem jött olyan közel.
- Már elege volt belőle – kezdte a gondolatmenetet Booth – még a végzés sem tántorítja el… és maga úgy dönt, ideje megszabadulni tőle.
- Én nem öltem meg! – kiáltott föl az asszony – Nem mondom, hogy nem lett könnyebb az életem a halálával, de nem öltem meg! Tíz évig zaklatott minket. Ha valóban megöltem volna, miért csak most jutott volna az eszembe?
- Ez jogos – vélekedett Brennan.
- Bones! – sziszegte Booth – Próbálj meg egyszer csak úgy tenni, mintha az én oldalamon állnál.
- De hát én a te oldaladon állok – ráncolta össze a homlokát Brennan – egészen pontosan a bal oldaladon.
Booth égnek emelte a szemét. A nő eközben jót szórakozott a jeleneten. Booth tekintete ekkor találkozott egy szempárral, ami a gyerekek szobájából meredt rá. Nem látta, hogy melyik fiú lehetett, de volt egy egészen acélos tippje. Hirtelen elhatározásra jutott.
- Nos, köszönjük, hölgyem – állt fel Booth – Maradjon elérhető közelségben, mert lehet, hogy még lesznek kérdéseink a férjével kapcsolatban.
A nő bólintott.
- De Booth – ellenkezett sziszegve Brennan.
- Shh! Nagyon örültem, viszontlátásra! – köszönt el Booth, miután kitessékelte Brennant az ajtón.
Amint az becsukódott mögöttük, Brennan rögtön nekitámadt az ügynöknek.
- Hogyhogy most csak így elmegyünk?
- Mert nincs több kérdésem, úgyhogy nem látok semmi okot arra, hogy továbbra is a házukban tartózkodjunk – magyarázta cinikusan Booth – Vagy te ittál volna még egy narancsszörpöt?
- Nem – nézett rá értetlenül Brennan – Miért innék narancsszörpöt?
- Csak úgy kérdeztem – vont vállat Booth.
- De még mindig nem mondtad el, hogy mire fel ez a gyors menekülés.
- Dehogynem mondtam – ellenkezett Booth – mert nincs több kérdésem.
- De volt! – akadékoskodott Brennan. – Úgy néztél ki, mint aki nagyon gondolkodik, aztán hirtelen kijelentetted, hogy nincs több kérdésed.
- Márpedig tévedsz – jelentette ki Booth – A pszichológia nem a te területed.
Nem szívesen mondta ki ezt, mert ő maga is tudta, hogy a társának igaza van. De ez volt ez egyetlen mondat, amivel el lehetett hallgattatni Brennant. Booth nem akarta még beavatni Bonest, mert biztos nem értené meg, és egy gyerekes vita volt most a legutolsó, amire szüksége volt.
Ezek után az út hátralevő részét csendben tették meg. Mikor beléptek a Jeffersonian ajtaján, Hodgins eléjükugrott, és mint egy szobor, úgy állt előttük. Akár egy úthenger is keresztülgázolhatott volna mindhármukon, de Hodgins a fejébe vette, hogy a legendás páros egy lépést se megy tovább, amíg őt végig nem hallgatták.
- Hello Hodgins – köszöntötte Booth.
- Találtam valami nagyon érdekeset! – vágott bele a szokásos agyas-megvilágosodós hanglejtéssel – Újra megvizsgáltam a havat, és a hullán talált rovarokat. Az biztos, hogy három hónapja halott.
- De akkor… – nézett rá Brennan ugyanazzal a kancsi-fejjel.
- Mi van? – értetlenkedett Booth.
- A hó nem olyan masszív, mint a jég, de azért elég hideg – magyarázta Hodgins. – A hőmérséklete alapján legalább lassítania kellett volna a bomlás folyamatát.
- Vagyis a hullánk három hónapnál régebbi? – kérdezte Booth.
- Nem, a hullát három hónapja ölték meg – felelte Brennan.
- Akkor ez mit jelent?! – kiáltotta türelmét vesztve Booth.
- Azt, hogy bár már három hónapja oszladozott, a hullát csak egy, vagy két napja rakták a hóemberbe – vigyorgott Hodgins. – Boldog karácsonyt!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Grat, szétröhögtem a torokgyulladásos fejemet 
Köszi, és 
Nagyon jó lett... !! Cobra 11... xD és Stephen, Nathan... xD
Hát ez kész...:D
Komolyan kész paródiát csinálsz a sorozatból xD Nagyon durva és hogy jutnak ilyenekt az eszedbe? xD
Bár néha olyan volt, ahogy olvastam mintha magamat hallanám. (fic írás közbe szóbelimegjegyzéásek magamtól, és általába ilyenkor néznek hülyének, hogy kihez beszélek )
Na de lényeg a lényeg egy újabb remek Viasz-féle ficit olvashattam és várom a folytatását. vagyis KK