|
Claire: Örök veszteség/4.
Reggel Brennen a fájdalomra ébredt. Elengedte Booth kezeit és felült. Az ágy szélén ülve kezét a hasára szorította.
Booth is felébredt és aggódva nézett társára.
- Bones? Mi a baj?
- Semmi, semmi. Csak a szokásos. Mindjárt elmúlik.
- Biztos, hogy jól vagy?
- Igen. Tegnap reggel is hányingerem volt. De ne aggódj, mindjárt elmúlik.
Booth odaült mellé az ágy szélére és kezét a nő hasára tette. Brennen hálásan nézett rá. A hasa kíméletlenül görcsölt, de örült, hogy most nem kell a WC-hez futnia. Még mindig nem akarta, hogy a férfi így lássa.
- Menj, zuhanyozz le. - ajánlotta Booth - Én addig összeütök valami reggelit.
- Rendben. - válaszolt Bones és felállt az ágyról. Elsétált a fürdőbe. Pár perc múlva már a kellemesen forró zuhany alatt állt és várta, hogy a fájdalom kiszálljon a testéből. És valóban. Enyhült a fájdalom, de még nem tűnt el teljesen, amikor Brennen elzárta a vizet. Újra felöltözött és kint leült az asztalhoz. Booth eközben már megfőzte a kávét és csinált tojásrántottát pirítóssal. Mikor Tempe elé rakta, a nő finom mosollyal köszönte meg.
- Jobban vagy? - kérdezte a férfi, ahogy leült vele szemben.
- Igen…
- Amit tegnap mondtam… - kezdett bele Booth - azt komolyan gondoltam. Segíteni fogok Neked és melletted állok…. De hisz tudod, mindig melletted vagyok.
Nem mert a nő szemébe nézni. Még mindig félt az elutasítástól, és félt, hogy Bones haragszik, azért, amiért olyan dühös volt rá először.
Mikor végre fel mert nézni, a szeme találkozott a gyönyörű kékeszöld szempárral.
- Komolyan gondoltam, hogy az apja leszek… ha segítség kell, én mindent megadok… - szedte össze a bátorságát, hogy folytassa. Kezét Brennen kezére tette.
- Tudom, hogy a költségekben nem tudok segíteni, hiszen ott vannak a könyveid. De mindenben, amiben ezenkívül tudok…
Szemei bizonytalanul kutatták a nő arcát, akinek teljesen idegenek voltak még ezek a szavak. De örült, hogy Booth mégis elfogadta. Nagyobb biztonságban érezte magát, hogy vele van. Nem csak azért, mert ő már felnevelt egy gyereket, hanem azért is, mert érezte, hogy az ő támogatására van leginkább szüksége. Ha nem állna mellette, akkor nem tudná, mit tegyen. És itt nem a gyakorlati kérdésekre gondolt. Lelkileg lenne egyedül. Angela és a többiek biztosan segítenének, de a férfi nélkül nem találná a helyét.
Booth még mindig zavartan figyelte.
- Köszönöm, Booth. - szólalt meg végül Brennen és rámosolygott a férfira. - Sokat jelent nekem, hogy mellettem állsz.
Booth megkönnyebbült, hogy Bones nem haragszik. Legalábbis semmi jelét nem látta ennek. A reggeli után Booth felöltözött és elhagyták a lakást. Szó nélkül ültek a kocsiban, míg Brennen lakásához értek.
- Menj, öltözz át, én addig itt megvárlak.
- Mindjárt jövök. - szállt ki Brennen. Booth pedig figyelte, ahogyan bemegy az épületbe. Bár jobban szerette volna, ha az ő gyerekét hordja, mégsem haragudott rá. Hiszen nem is tehetett ellene semmit. És túlságosan is szerette ahhoz, hogy egyedül hagyja. Ha megtette volna, akkor a saját lelkiismeretével is meg kellett volna küzdenie. Bevallani nem merte neki, hogy szereti, de majd annak is eljön az ideje.
Brennen eközben átöltözött és visszatért a kocsihoz.
- Beviszlek a laborba, én pedig utána nézek a pszichológusunknak.
- Délután találkozunk?
- Igen. Jövök, amint tudok. - mondta Booth miközben megállította a kocsit.
- Booth… kérlek ne mondd el senkinek. Még nem készültem fel rá. - mondta kétségbeesetten Bones.
- Rendben.
Brennen belenézett a férfi szemébe. Bárcsak ne kellene elmennie…
Booth finoman megérintette az arcát, aztán Tempe hasára tette a kezét.
- Vigyázz magadra.. és rá is…
Tempe elmosolyodott, aztán kiszállt a kocsiból. Csak egy pillanatra benézett az irodájába, aztán már ment is, hogy ránézzen a holttestre. A hasa megint görcsölt.
Booth eközben meglátogatta Dr. Carlisle-t. Még nem volt nála páciens, úgyhogy belépett az ajtón.
- Jó reggelt Dr. Carlisle! - köszönt rá hangosan a férfira, aki összerezzent az ügynök hangjára.
- Jó reggelt! - köszönt vissza, ugyan már nem volt olyan kedves, mint előző délután.
- Miben segíthetek?
- Mivel tegnap még nem fejeztük be a beszélgetést, így ha megengedi, feltennék még néhány kérdést… - udvariaskodott Booth.
A doktor kérdőn nézett rá, de csendben várta a kérdéseket, Booth pedig folytatta.
- Szóval miután Rachel elment öntől, nem látta már aznap…
- Nem.. - vágta rá türelmetlenül.
- Ön mit csinált ezután
- Egy pillanat…. Ez pontosan melyik nap is volt?
- 3 héttel ezelőtt. Csütörtök. 5.-e.
Dr. Carlisle kihúzta a fiókot és lázasan keresgélni kezdett benne. Végül előhúzott egy már eléggé megviselt határidőnaplót.
- Még jó, hogy nem dobtam ki. A múlt héten telt be, úgyhogy újat kellett vennem. - magyarázkodott a pasas, és rámutatott az asztalon egy másik hasonló füzetre.
Booth kínosan mosolyogva próbálta megfigyelni a viselkedését. A pszichomókus gyorsan belelapozott a füzetébe, aztán felnézett.
- Meg is van.. 5.-e ugye?
- Pontosan.
- Szóval igen.. fél 10-kor találkoztam Rachellel. Aztán 10 órától volt még egy páciensem és utána elmentem ebédelni Dr. Fergusonnal….. És úgy nézem aznap délután is folyamatosan voltak betegeim…
- Meg tudná adni Dr. Ferguson elérhetőségét, hogy igazolni tudja, hogy önnel ebédelt aznap?
- Természetesen…
Elővett egy jegyzettömböt és felírta a címet, elérhetőséget, majd átnyújtotta a papírt az ügynöknek. Booth eltette a papírt.
- Rachel nem említette esetleg, hogy hova megy?
- Nem, sajnálom, de nem tudok segíteni. Nem említett semmi ilyesmit. Talán a szüleihez ment, de lehet, hogy haza. - nézett elgondolkodva maga elé a pszichhológus.
Tempet elképzelhetetlen fájdalom gyötörte. Egy percre sem hagyta őt nyugodtan dolgozni. Egyre kevésbé tudott a munkájára koncentrálni. Délutánra pedig még rosszabbul érezte magát, de nem akart leállni. Átnézett mindent, amit Wendell már kiderített és nem talált semmit, ami megcáfolta volna az elméletüket. Már csak Angelának kellett az egészet rekonstruálni, amit majd nemsokára meg is tesz. Ha Booth megérkezik, akkor meg is nézik. Úgy döntött addig visszatér az irodájába és újra átgondolja, hátha rájön kinek lehetett indoka megölni Rachelt. Talán azzal el tudja vonni a figyelmét a fájdalomról.
Booth semmivel sem jutott előrébb. Ellenőrizte a pszichológust és az alibije teljesen rendben van. A nyomozás nem haladt előre semmit. Talán az agyasok tudnak majd valamit mondani. Booth nagyon ideges volt. Nemsokára beesteledik, és akkor elmondhatja, hogy két napja egyhelyben toporognak. Sietett a Jeffersonba, hogy együtt nézzék meg az eseményeket Angela gépén, hátha kiderül valami újdonság.
Ahogy belépett az intézetbe szemével Brennent kereste, de nem volt sehol. ”Biztos már Angelával van.” De tévedett. Mikor belépett a helységbe csak Angela próbálkozott az események rekonstruálásával.
- Hogy haladsz? - kérdezte az ügynök.
- Most próbálok különböző erőhatásokat betáplálni a gépbe, hátha megtudjuk milyen erőben lehetett az, aki lelökte. De eddig még az összes variáció kudarcot vallott. Túl nagy erővel csapódott be és túl sok károsodást szenvedett. Az áldozatunk pedig nem törte el ennyi csontját
A magyarázat közben Cam is belépett és figyelte Angela próbálkozásait.
- De azt hiszem, nemsokára meglesz. - folytatta Ange - Még néhány próba és… - itt elakadt a szava - ….. Úristen! - suttogta.
- Mi van? - kérdezte Cam, aki nem értette min akadt ki annyira Brennen barátnője.
Végül Angela már csak halkan suttogta a két szót: - Öngyilkos lett.
- Tessék??? - kérdezte egyszerre Booth és Cam.
Angela vett egy nagy levegőt.
- Az adatok szerint… csak a saját súlya nehezedett rá, illetve… a saját súlya húzta a víz felé. Nem lökte meg senki. Magától ugrott le….
- Nem bírta elviselni, hogy elvesztette a gyermekét. - folytatta Cam - És nem tudott róla, hogy kapott egy újabb esélyt… örök veszteség a számára…
Mély csendben mindannyian arra gondoltak, hogy mi járhatott a lány fejében, ami miatt az egész életét és ezzel egy másik életet is eldobott. Végül Booth törte meg a csendet.
- Felhívom Bonest, hogy ő is nézze meg ezt… - azzal már vette is elő a telefonját. Szólt Brennenek, hogy jöjjön.
Tempe nem bírt odafigyelni. A fájdalom egyre erősödött és már kibírhatatlan volt. Egész nap ezzel szenvedett és úgy érezte, lassan már jártányi ereje sem lesz és kezdi elérni azt a tűréshatárt, amit nem szeretne átlépni. Még soha nem volt ilyen gyenge. Aztán csörgött a telefonja. Booth hívta, hogy menjen megnézni, amit Angela kiderített. Könnyelműen mondta, hogy mindjárt indul. Letette a telefont és nagy nehezen felállt. Újra csak azt érezte, hogy már nem bírja tovább. De elindult. Arra nem számított, hogy a fájdalom egy újabb hulláma ledönti őt a lábáról. Pár lépés után a térdei összecsuklottak. Ájultan esett össze és elsötétült előtte a világ….
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
KK, minél hamarabb!
Grat.. Claire!! Grat..
és Booth... olyan mint mindig... és ezt imádom.. :D :D személy szerint nekem nagyon tetszett!! :D
KK!! :)