Sophie: Nézz szembe a félelmeddel/9.
- Sokkoló. Ugyan az a típus mint amit a második áldozat csigolyákon talált sérülései alapján azonosítottunk. Az áldozat férfi, a harmincas éveiben. Nem temették mélyre de vélhetőleg a talajmennyiség amely a szájába és a légutakba került, ameddig eszméletlen volt, fulladást okozott. - darálta Brennan.
Angela és Cam figyelték, ahogy kifejezéstelen arccal görnyed a csontok fölé. Booth a nap elején megkérte Wendell-t, hogy értesítse a fejleményekről, és visszatért az irodájába.
- Talált mást is, Dr. Brennan? - kérdezte Cam, bár kissé félt hogy túl kimerítő választ kap majd. Nem ettől kellett volna tartania...
- Nem. Ha találtam volna, arról minden bizonnyal szólok! Talán elégedetlen a munkámmal, Dr. Saroyan? Vagy az évek során nem mutattam elég magas színvonalú teljesítményt? Azt hiszem, méltán várom el, hogy ne kételkedjen a szakértelmemben. - felet velősen a nő. Cam lassan, nehogy a lélegzetvétele esetleg felbőszítse a Brennanben lakozó bikát, odafordult a mellette álló, hasonlóan kővé dermedt arcú Angelához.
- Nem kéne esetleg... Beszélni vele...?- kockáztatta meg.
- Beszélni? Úgy érted, én beszéljek vele? - nézett rá gyanakodva a nő. Cam összeszorított ajkakkal, remélve, hogy a feladat Angelára hárítása kívételesen beválik és nem neki kell megszelidítenie az oroszlánt, bólintott egyet.
Angela a szemét forgatta.
- Rendben... Bár láthatóan a munkában nem gátolja meg ez a... Bármi is történt közte és Booth között... - vonta meg a vállát.
- Köszönöm, Angela!
- Ne köszönd! Én még a dolog könnyebbik felét kaptam! - mosolygott kajánul.
- Ezt meg hogy érted?
- Boothnak láthatóan nem tett jót ez az egész... És azt hiszem, valakinek alaposan a lelkére kéne beszélni... - Cam felsóhajtott. Majd főnöki céltudatosságát ismét magára öltve bólintott.
- Igazad van. - azzal elindult az FBI ügynök irodája felé. Angela mosolyogva nézett utána, majd mély levegőt véve nekiállt megkövült szívű barátnője puhítgatásának.
- Brennan, figyelnél rám egy kicsit? - kérte.
- Persze! Megvan, hogy ki az áldozat? - csillant fel az antropológus szemében a már-már eszelős munkamánia.
- Nem, nem egészen... Nem erről van szól. - nem ígérkezett könnyű menetnek. - Hanem Boothról. Mondd el, mi történt! Kérlek!
- Semmi említésre méltó. - be kellett ismernie, hogy szépet hazudott magának... Ettől kissé bűntudata is támadt, úgyhogy úgy döntött, korrigál: - Úgy értem, semmi, ami meggátolna a kiváló munkában.
- Itt most nem a munkáról van szó. Engem most csak az érdekel, mi jár a fejedben. - keményítette meg hangját Angela. - És ne is kezdj nekem a gyilkosságról meg a csontokról hablatyolni, mert nagyon jól tudom, hogy máson jár az eszed.
Brennan felsóhajtott. Igyekezett racionálisan végiglatolgatni minden eshetőséget: ha elmeséli Angelának a csókot, várhatóan leállíthatatlan lesz és ő soha nem térhet vissza a békés magányba az áldozat csontjai fölött. Ha egyszerűen megkéri, hagyják a témát... Áh, ebbe Ange úgysem megy bele. És végül... Ugyan, mi haszna lenne egyáltalán abból, ha Angela mégis meghallgatja és nem kezd el pletykálkodni és viháncolni? Miben tudna segíteni? Megértené? Hiszen még ő, a zseniális és rendkívüli intelligenciával rendelkező Dr. Temperance Brennan sem érti meg saját magát... - ez a nyílt vallomás önmaga számára kissé kizökkentette. Elbambult, és ez Angelának is feltűnt.
- Na mi lesz? Elmondod vagy sem? Csak segíteni szeretnék... - tette hozzá halkan.
- Rendben van. Elmondom. - döntött végül. Angela arca felragyogott, de Brennan egy pillanat múlva ismét letörte a lelkesedését. - De úgysem segíthetsz.
Barátnője egy szemforgatással nyugtázta a bizalmatlan kijelentést, és leült egy székre. Végülis csak nem lehet akkora cucc...
- Csókolóztam Booth-szal.
- Miiii?????!!!! - Angela elegáns mozdulattal lecsúszott a székről, és a földön kötött ki. Ahogy tapogatózva, a levegőt kapkodva visszamászott, csak hápogni tudott.
- Talán gond van az agyad tonotopikus zónáival? Az halláskárosodáshoz vezethet... - mondta Brennan, nézve a székkel ádáz küzdelmet vívó barátnőjét. - Várj, megismétlem hangosabban. - azzal felemelte hangát.
- Csókolóztam Booth-szal!!!
Ebben a pillanatban a fél Jefferson intézet értesült a nagyszerű hírről... Angela pedig végre feleszmélt.
- Csss.... Szívem, semmi baja a to... Ti... Tunikás zónáimnak, vagy mit is mondtál... - fogta hangját suttogóra. Maga sem tudta miért. - Hogy történt? Várj... Akkor miért vagy így letörve...? - Brennan mindkét kérdésre készen állt a válasszal de kíváncsi barátnője nem hagyta szóhoz jutni. - Inkább azt mondd el... Milyen volt? Vagyis... Áh, mondj el mindent!
Brennan megköszörülte a torkát. Szánt egy percet gondolatainak összeszedésére, majd sorra megválaszolta a kérdéseket.
- A könyvbemutatómon a körülmények összjátékának eredménye képpen az endorfin-szintem megnövekedett és így olyan lépésre ragadtadtam magam, amelyre nem kellett volna. - kezdte. Angela már ebbe a mondatba belekötött volna, de ezúttal ő nem tudott szóhoz jutni. - Egyáltalán nem vagyok letörve, legfeljebb egy kissé dühös vagyok. Az érintkezés rendkívül kielégítő volt, ugyanakkor bizonyos következmények elkerülése végett nem lett volna szabad bekövetkeznie...
- Aha... - Angela lassan bólintott. Agya fénysebességgel zakatolt. - Már csak egy kérdésem van... Ki kezdte a csókot?
- Booth. - vallott Temperance.
- Szóval azt mondod, hogy totál romantikus körülmények között Booth, aki tuti pasi megcsókolt, és te élvezted, és dühös vagy, mert esetleg összejöhettek, ami csúcsszuper lenne mivel összeilletek mint Rómeó és Júlia vagy mint Baby és Johhny? - Brennan értetlen pillantását figyelmen kívül hagyva kitört belőle a kérdés: - Édesem, ebben hol a racionalitás?!
Bren vagy egy percig csak meredt az arcát várakozón fürkésző Angelára. Aztán lesütötte szemét, és halkan megszólalt:
- Nem tudom...
|
Újra olvastam hogy ne legyek lemaradva a következő részben... Asszem most esett le hogy Ange Dirty Dancingből említette a szereplőket? :)
Hát szóval mindjárt olvasom a folytatást......