December 13. 

A hangos csörgés szinte kettészelte a szobát. Booth felriadt a hangra. Szemei felpattantak és azonnal megállapította, hogy ismét a saját lakásában van. Felült az ágyon és körbenézett. A csörgés abba maradt. Booth csak ekkor fogta fel, hogy a mobilja, ami megint ott pihent az éjjeli szekrényen a ludas. Ahogy felé fordult a szeme megakadt a ruhászsákon. A fürdőszoba ajtaján lógott felakasztva. Ugyanott ahol tegnap a másik. De cetli nem volt rajta. Ezúttal nem. Valami különös deja vu öntötte el és bekapcsolta a tévét majd leolvasta a dátumot 2011.12.13.
A telefon újra csörgött. A tévét kikapcsolta és a telefon után nyúlt.
- Booth. – szólt bele az ismeretlen szám láttán.
- Max vagyok. Csak tudni akarom, hogy hol találkozunk?
- Mi? Miért is kéne találkoznunk?
- Booth, kérlek! Felejtsük el, ami történt. Nem te vagy a hibás ezt most már én is tudom. De értsd meg. A lányomról van szó. Sajnálom, amiket a fejedhez vágtam. De képtelen vagyok elfogadni, hogy nincs többé. Én nem…
A szoba hírtelen forogni kezdett. A telefon kiesett a férfi kezéből. Mindkét kezével az ágytámlába kapaszkodott. Nem kapott levegőt. A mellkasa szorítani kezdett és kis híján elájult.
- Booth ott vagy még? Válaszolj! Booth!
A vére megfagyott, az arca elsápadt. Mélyeket próbált lélegezni és a telefon után nyúlt.
- Igen. – suttogta a telefonba elcsukló hangon.
- Jó. Már azt hittem… Nem fontos. A ravatalozó előtt akarsz találkozni vagy érted menjek?
- Gyere.
- Tíz perc, és köszönöm, hogy megérted.
A lélegzés még mindig nehéz volt, a levegő lett nehéz, úgy érezte. A torka száraz volt a szíve hideg. Nem tudta megérteni, ami történik. A gondolatai egy másik univerzumba menekültek a valóság posványa elől. Már csak sodródott az eseményekkel.
Felkelt és a zsákhoz ment. Ahogy a cipzárt lehúzta egy fekete öltöny bújt elő. Elkapta a hányinger és a vécé fölé görnyedt. Reszketni kezdett. Miután végzett a mosdóhoz lépett és megmosta az arcát, majd a tükörbe nézett. A fején egy összekapcsozott seb éktelenkedett a haj vonala alatt. Az egyik szeme be volt dagadva, a másik alatt óriási karika, borostás volt. Megérintette. A jelek szerint legalább egy hete nem vágta le. A szája felszakadt. Most vette csak észre a kötéseket a bordáin keresztbe és a bal lábán.
- Mi a fene történt? – kérdezte a tükörképét.
Kopogtak. A férfi ajtót nyitott. Max állt ott fekete öltönyben, vörös szemekkel.
- Látom megint verekedtél. Nem kéne ezt tenned magaddal.
- Nem? Akkor mit kéne tennem?
- Beletörődni.
- Ezt ne!
- De igen Booth! De igen. Tempe soha nem akarná, hogy így gyászold meg. – mondta a férfi miközben bement a lakásba.
- Honnan veszed?
- Ismerem… Ismertem a lányom ahhoz, hogy tudjam. Szeretett téged fiam. Még akkor is, ha nem tudta elmondani. Én tudom. Ahogy azt is, hogy nem te vagy a hibás. Kész csoda, hogy túlélted a balesetet.
- Miféle baleset?
- Booth! Hagyd abba! Ne kínozd magad! Tempe barátai az intézetben már megállapították hogyan történt. Hagyd abba az önpusztítást! Nem te vagy a hibás érted? Nem lehetett volna elkerülni az ütközést. És ha be vagy kötve te is ott maradsz.
- Mit állapítottak meg?
- Mindent. Tudom, hogy az, az örült üldözött titeket. Tudom, hogy az utolsó pillanatig küzdöttél ellene, ahogy azt is, hogy bár súlyosan megsérültél mégis a lányomat akartad menteni. Angela rekonstruálta az eseményeket. Hidd el nem tudtad meg akadályozni, ami történt. Senki se tudta volna. Én sem, te sem. Érted fiam? Nem a te hibád! – nézett a könnyes szemmel Booth szemébe majd megölelte.
- Akkor sérültem meg igaz? Ezért vagyok bekötözve.
- De attól nem lesz jobb, ha esténként leiszod magad és részegen verekszel. Hidd el nekem. Az, az örült már megfizetett érte. A halála lezárta ezt a rémálmot, amiben éltünk. Vége van. Szedd össze magad fiam. Legalább a temetésre. Nem láthat így a lányom.
- Miből gondolod, hogy lát?
- Tudom és mielőtt Tempe meghalt még te is tudtad. Te is abban az úrban hiszel, mint én. És isten nem engedné, hogy a pokolba kerüljön.
- Azt biztos nem. De ha olyan igazságos, miért tette ezt velünk?
- Mert ő mindig a jókat hívja először és Temperance jó volt.
- A legjobb dolog, ami valaha történt velem. – hajtotta le a fejét a férfi.
- Akkor most menj, öltözz fel Tempe tiszteletére, hogy békében temethessük el.
Booth bólintott és felöltözött.
Nem sokkal később elindultak a temetőbe, a kocsiban fagyott, szomorú némaság uralkodott. Már majdnem odaértek, mikor a férfi megszólalt.
- Honnan veszed, hogy szeretett?
- Mindenki tudta. Abból, ahogy rád nézett. Aztán mikor lefújta az esküvőt a városházán, mert te nem voltál ott. Akkor este mielőtt a balesett történt mi beszéltünk tudod? Halottam a hangján hogy valami nyomasztja. Miután letette bementem a Jeffersonba és Angela elmondta, hogy Tempe arra készült, hogy elmondjon neked mindent. Bár több időt kapott volna. Sajnálom fiam, hogy nem tudta már megtenni.
Eközben az autó a ravatalozóhoz ért. Max megállította a kocsit. A két férfi bement.
A szertartás lezajlott. A barátok sírtak, akinek még maradt könnye. Azután a négy férfi felemelte a koporsót és sírhoz vitték, hogy utolsó útjára engedjék a nőt.
Booth némán meredt maga elé. A füle zúgott a látása homályos volt. Az idő fagyosan csípett és a szél kegyetlenül jegesen fújt. Ő mégse érezte. Nem érzett semmit belőle. Csak azt látta, ahogy a fadoboz mely fogva tartja mindazt, ami a nőből maradt, aki élete szerelme volt, a földbe süllyed, majd eltűnik a szeme elől a sírban. Földet szórt rá és virágot dobott, de néma maradt. Nem tudott megszólalni. Akart volna mondani ő is valamit, de nem tudott. Aztán lassan mindenki fázni kezdett, és ahogy a temetésnek vége lett, elszállingóztak a rokonok, majd a barátok is. Már csak hárman álltak a sír körül. Angela, Max és Booth.
- Isten veled barátnőm. - zokogta Angela mire Max átölette és a kocsihoz kísérte ahol Hodgins már aggódva várta a nőt, aki lemaradt mikor elindultak a kicsivel, hogy ne fázzon.
Selley magára maradt a sír mellett.
- Miért? – kérdezte a sírhantot – Miért hagytál itt? – felnézett az égre – Miért vetted el?
A sír mellé térdelt, szinte összecsuklott, becsukta a szemét és átölelte a fejfát. A szívéhez szorította a táblát melyen az ált: „Dr. Temperance Brenen (1974-2011) Odaadó testvér. Szerető barát. A legjobb társ.” A gondolatai forró szívet tépő táncot jártak és végre megtalálta a hangját.
- Bár újra kezdhetném. Bár újra velem lehetnél. Annyi mindent kéne még elmondanom. Mennyi elvesztegetett pillanatot hagytam ki. Ha lehetne, bármit megtennék, hogy boldog lehess, hogy újra velem lehess. – megint szédülni kezdett és a könnyei egymás után, lepotyogtak a friss hóba. Percekig talán órákig ölelte a fagyos szélben a fejfát, miközben a hó újra esni kezdett és az egykoron meseszép nő porhüvelyével együtt, a férfit is a hideg, puha takaróval ölelte át.

Súgó 7 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.09.23. 21:48 enci.2 jujj... engem is elkapott a sírás.. pedig nem szokásom.. :) annyira szomorú lett, mégis annyira zseniális.. !!! hatalmas gratula mindezért, és nagyon ügyes vagy  hogy egy ilyet mint én... megrígattál.. :D grat mégegyszer

2011.09.23. 18:50 Leila Sírok...  Pedig nem szoktam... Szegények! :( Nagyon kíváncsi vagyok a végére! Angela, annyira jól írsz!!!

2011.09.21. 22:55 Edina Sírok. :') annyira szépen írsz szóval gratuálok és kérlek folytasd mert kiváncsi vagyok ,hogy hoyg jönnek újra össze. mert remélem össze fognak. :)

2011.09.21. 20:07 olvasó Sokkot kaptam és sírtam is. Ez úgy volt gyönyörű és marcangoló és fájó és szép, ahogy van. Szegény Booth, hát a szívét összetörted rendesen, megérdemelte ez a jó pasi (????)? Egy remény marad, hogy csillapodik a láza (ráeszmél az élet leglényegesebb dolgaira ezalatt) és egy szebb napra ébred (ahol tudja merre visz az a bizonyos út), mert még  egy ilyenbe belehal.... (és nekünk is nagyon fájna) Eszméletlen jókat írsz és szívből (szívhez) szól úgy érzem.... Köszönet érte és várom nagyon a folytatást (kk-ez esetben kérném szépen a következőt) vas

2011.09.21. 19:25 Kamilla HŰHA!! Erre nem találok szavakat! Olyan gyönyörű és egyben szomorú, hogy meg is könnyeztem egy kicsit! Micsoda történet!! KK mielőbb!!!

1 | 2