|
Nusi: Minden csak most kezdődik el/10. (befejező rész)
Minden olyan gyorsan történik. Minden. A világ változásinak egyetlen egy kis szellő, és máris tornádóként vonulnak tovább. Ilyen az élet is. Elég, ha egy pillangó valahol meglebbenti a szárnyait, de a másik helyen ez végzetes dolgokat okoz.
Brennan elhűlve figyelte, ahogy Max teste földet ér. Azonban még fel sem ocsúdott, az apja felpattant – és lecsatolta a golyóálló mellényt magáról.
Hacker egy pillanatra megzavarodott, de ez a pillanat teljesen elég volt a többieknek. Az ajtóban megjelent egy másik, sokkal kisebb csoport, az élén egy igencsak megtépázott Seeley Booth-szal.
Az ügynök pisztolyt szegezett Andrew-re, Tempe pedig ezt a pillanatot használta ki, hogy kiszabaduljon a szorításból. Ágyékon ütötte a ledermedt férfit, majd az odasiető apja karjaiba vetette magát. Nemsokára Booth is ott tornyosult felette, és kapta ölbe szerelmét – de közben sakkban tartva Hackert.
- Még nem végeztünk… - jelent meg az eszelős fény az egykori igazgató szemeiben. – Mindig az nevet, aki utoljára nevet – kacagott fel sátáni módon (amibe Arastoo bele is borzongott a háttérben), és kilőtte az egyetlen golyót a töltényből – a Booth-Brennan páros felé.
Lelassult az idő. A félig még működésképtelen FBI ügynök ellökte szerelmét az útból, behunyta a szemét, hogy őt találja el a golyó, de közben Max-szal egyetemben ő is kilőtte sajátját Hacker felé.
Várta, ahogy a testét eléri a jól megismert fájdalom, de nem történt semmi. Óvatosan kinyitotta a szemét, és a látószögébe rengeteg dolog tornyosult hirtelen.
Hacker élettelen teste, amint üveges szemekkel bámulja a mennyezetet, Bones, amint az apja mellett térdel…
- Max! – kiáltott fel, és ahogy tudott, odasietet a vérző férfi mellé.
Leendő apósa sápadtan feküdt az iroda padlóján, és mindent beborított az egyre növekvő vértócsa. Bones ott zokogott felette, és megpróbálta elállítani a vérzést, de az apja nem engedte.
– Megmentetted az életemet – hálálkodott Booth, majd letérdelt és megszorította a másik kezét.
- Nem hagyhattam, hogy az unokám apa nélkül nőjön fel – vigyorgott önelégülten a leendő nagypapa, majd azon a napon immár másodszorra, egy újabb rétegnyi ruhát hámozott le magáról.
Egy újabb golyóálló mellényt – egy olyat, amely művérrel is fel volt szerelve…
- Te sohasem változol meg Max – nevetett fel Booth, és felhúzta a földről röhögő apósjelöltjét.
Brennan még mindig a művér mellett térdelt – de lassan, nagyon lassan Ő is felkászálódott, majd szó nélkül Booth nyakába ugrott, és szenvedélyesen megcsókolta.
Max elégedetten vigyorgott mögöttük – és összekacsintott Angelával. Cam észrevette ezt a titkos küldetés letudva nézést, de nem szólt semmit sem.
Mert végre mindenki boldog volt.
3 NAPPAL KÉSŐBB
- Óvatosan Bones! – ugrott szerelme mellé Booth, amint a doktornő egy súlyosnak tűnő képkeretet készült egyedül felvenni. – Árthatsz a babának… - kezdte az ellenkezést, de a nő egy horkantással belefojtotta a szót.
- A babát megvédi az anyai mechanizmusom… köszöni, jól van. De viszont, Neked kellene pihenni – nyomta vissza a férfit a székébe, és körbenézett az irodában. – Nem mondom, Hacker valóban mázlista volt egy ilyen irodával, de jobb holtan, mint élőn…
Az ügynök azonban nem szólt egy szót sem, csak óvatosan az ölébe vette a doktornőt. Annyira vágyott már az ölelésére, mint még sohasem. Amikor félig öntudatlanul, és reményvesztetten üldögélt a sötétben, először el sem akarta hinni, hogy hangokat hall.
A képzelet számlájára írta őket. Már feladta a reményt, hogy valaha kiszabadul onnan. Ismerte Hackert, tudta, hogyha a férfi valamit elhatároz, akkor az úgy is lesz. Nincsen apelláta…
Ezért eleinte fel sem fogta, ahogy Sully és Hannah beront a helyiségbe, pokoli fénybe vonva őt. Csupán álomnak vélte a lejátszódó jelenetsort, és folyamatosan meg kellett kérdeznie az őt kiszabadító egységet, hogy ez a valóság-e, vagy egy csodálatos illúzió.
Azonban nem sok idő maradt a találgatásaira, ugyanis Sully ismertette vele Hacker igazi énjét. Azt az ént, amely rögeszmésen ragaszkodott Boneshoz, és a mániájává vált a doktornő minden apró kis rezdülése.
Alig hogy odaértek a Jeffersonian elé, az ügynök kikapta a Hannah által odakészített pisztolyt, és Brennan irodája felé sietett. Átverekedte magát az izgatottan fel-felkiáltó tömegen, de közben igyekezett mindenkit csendre inteni. Ha minden igaz, Andrew nem tudta még, hogy ott van, s Neki a meglepetés az egyetlen fegyvere.
Óvatosan benézett az irodába, és meglátta… meglátta Bones-t a férfi karjaiban, tehetetlenül. Akkor azt hitte, hogy rögtön beront és megöli a szemetet. De kénytelen volt várni a megfelelő alkalomra – s ezt Max hozta el Neki. Gyorsan cselekedett, amikor meglátta a földre eső férfit.
A többi emlék azonban már összefolyt előtte. Az ösztönök cselekedtek helyette… vagy a Mindenható irányította a mozdulatait, természetesen tökéletesen.
Alig akarta elhinni, amikor este hazavitte – az Ő lakásába – Bonest. Alig akarta elhinni, hogy azok a karok megint őt ölelik, abba a hajba újra beletemetheti az arcát… belefeledkezhet a nő egész lényébe…
Álomittasan élte át az első éjszakát, majd a másodikat is. El sem akarta engedni maga mellől Brennant, az intézetbe is elkísérte.
Együtt voltak akkor is, amikor Cullen Booth-ot nevezte ki Andrew helyére. Együtt voltak akkor is, amikor Sully és Hannah bejelentették, hogy elmentek randizni már párszor, és kapcsolatba léptek egymással. Mint férfi és nő. Együtt voltak, amikor Sweets közölte velük a diagnózist, miszerint ez a dolog végérvényesen egymáshoz láncolta őket, de akkor is, amikor Cam szabadságra küldte a kissé megviselt doktornőt.
- Min gondolkoztál el? – fonta Brennan a karajit Booth nyaka köré.
- Az elmúlt napokon…
- Nehéz volt Nélküled Booth – bújt bele a férfi ölelésébe a doktornő. – Azt hittem, hogy soha többé nem látlak, és… - de az ügynök egy csókkal elhallgatatta.
- Megbeszéltük már, nem? Itt vagyunk egymásnak, és ha valaki, vagy valami megpróbálna minket szétválasztani, akkor bizony nagyon megnehezítenénk a dolgát – nevetett fel a férfi.
Egy darabig csendben ültek, szótlanul élvezve a másik közelségét. Brennan néha-néha megsimogatta a hasát, így megbizonyosodva arról, hogy mégis a valóságban vannak. Booth pedig… nos, Őt teljesen lekötötte az ölében tartott súly.
Vagyis Bones.
- Gondolkoztam – szólalt meg hirtelen az antropológus.
- Ez nem újdonság Bones, Te mindig először gondolkozni szoktál, és azután cselekedni – vonta fel a szemét szkeptikusan az ügynök, de a szája szélén már ott bujkált egy mosoly.
- Ezt most nem nagyon tudtam értékelni – vágott egy fintort a nő. – De visszatérve az általam felhozott eredetei témához, gondolkoztam az ajánlatodon.
- Melyiken? – kapott rá az ügynök, de titokban már sejtette a választ.
- Az összeköltözésen…
- És? Hozzám költözöl? – ült kissé feljebb Booth, és Brennan látta rajta a ki nem mondott kérdéseket – a feszültség és az izgalom szokásos kettősét.
- Ne nézz ilyen szemekkel… - húzta az időt a doktornő, de Booth elégedetlenül felmordult. – Természetesen igen… hisz ki tudna Neked ellenállni, mondd? – kacagott fel, és hagyta, hogy elragadja s szerelem csodálatos érzése.
Végre véget értek a szörnyű napok. Azaz… nem.
Mert minden csak most kezdődött el.
VÉGE
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Minden ami egy jó sztoriba kell. 
A Maxes művéres golyóállós az meg... Nekem olyan hullaviasz-effect-es volt, én is röhögtem rajta. De hát Max már csak ilyen mókamester, le se tagadhatná. 
(<-- mindig ki akartam próbálni ezt a smileyt) És csatlakoznék az előttem szólókhoz: 
.......
Hú, ennyi csodálatos kritikát!
Szeretném megköszönni Nektek, hűséges olvasóknak ezt a szeretetet, amit folyamatosan éreztem felőletek! :) Az agyam néha elborult, lásd Max és a mellényei, de igyekeztem egy igazi, Bones-hű ficcet alkotni - amint látom több sikerrel! :D
Az elején kellett volna ugyan, de most írok pár sort magamról: októberben végre valahára betöltöm a hőn áhított nagykorúság évét... ^^ Sopron mellett élek, de oda járok gimibe... egyke vagyok, hatalmas fanatizmussal megáldva - ez kinek szerencse, vagy kinek nem, arról vitatkozhatnánk xD Mást úgyse nagyon mondhatnék...
Ha gondoljátok, nyugodtan küldjetek mailt. :D
KMF valszeg nem lesz, hisz érettségire kellene készülnöm. kellene. De azért igyekezm!
Még egyszer köszi mindenkinek a kedves szavakat!