|
Sophie: Nézz szembe a félelmeddel/10.
- Édesem, ebben hol a racionalitás?!
Bren vagy egy percig csak meredt az arcát várakozón fürkésző Angelára. Aztán lesütötte szemét, és halkan megszólalt:
- Nem tudom...
A kék szemek tanácstalanul, összezavarodva csillogtak.. Angela nem tudott semmi okos dologgal előállni. Talán tényleg nem tud segíteni? Ha ez az egész ügy ennyire nyilvánvaló, akkor vajon Brennan miért nem lép? Mi ütött belé akkor este? Egyáltalán mitől fél? Félelem... Ezaz!
Ange szólásra nyitotta a száját, ám ekkor a labor és a pocsék időzítések királya betoppant, és a dolgok elébe vágott...
- Az áldozat ruhájának belső zsebében találtam egy cetlit. Számok vannak rajta. - jelentette. Új nyom, valahogy a bogaras mégsem tűnt kifejezetten boldognak. Angela vett egy mély levegőt, és egy utolsó, bocsánatkérő pillantást vetve barátnőjére megszólalt:
- Milyen számok, Jack?
- Koordináták.
- És ennek most... Örüljünk? - kérdezte még mindig kissé feszülten Angela.
- Nem tudom. Attól függ mi van ott, ahová ez a nyom vezet bennünket. - felelt Hodgins. Majd felsóhajtott. - De a gyilkosunkat ismerve... Nem fog tetszeni.
–
- Elárulná valaki, hogy nekem miért kell veletek mennem terepmunkára? - kérdezte csípősen a Brennan kocsijában helyet foglaló Angie.
- Mert Hodginsnak az a feltételezése... - kezdte Tempe, de az említett közbeszólt a hátsó ülésről.
- Ami nagyon is megalapozott feltételezés!
- Hogy a hely, ahová megyünk talán a te számodra tár fel bizonyítékokat, minthogy a következő célpont, akinek a gyilkos hullát címez ötven százalékos eséllyel te vagy. - elemezte Brennan. - Én részemről nem értek egyet. Az elmélet, bár nem alaptalan, felettébb sok helyen támadható.
Hodgins hátul morgott valamit, amit – szerencséjére – sem Angela, sem Bones nem hallott meg.
Mikor megérkeztek, egy elhagyatott – akár raktárhelységnek használható – istállót pillantottak meg. Angela gyomra idegesen mozgolódott. Jack és Brennan sem voltak nyugodtak.
Bár mikor a fekete FBI-os kocsi és a belőle kiszálló oroszlánszívű ügynök megjelent a helyszínen, és egy futó pillantást vetett az antropológus járműve felé, a nő szívverése – már-már megszokásszerűen – lecsillapodott.
- Lássunk neki! - mondta, és kiszállt az autóból. - És kapjuk el ezt a mocskot! - csapta be az ajtót, hogy nyomatékosítsa kijelentését.
–
- Hullaszag. - mondta Booth ahogy beléptek a rongyos istálló hatalmas fa kapuján. A mellette álló Brennan bólintott.
- Tölgyfadobozok. Ez lehet a gyilkosunk raktára. - nézett körül Hodgins. Angela fintorral az arcán igyekezett minél hátrébb maradni.
- Hát akkor kezdjük! Mindent át kell néznünk! Csak van valami ebben az átkozott istállóban ami a fickó nyomára vezet! - adta ki a parancsot Booth. Az FBI-os egység, Brennan és Hodgins szétszóródtak a helyiségben. Angela megállt Booth mellett.
- Őszintén remélem hogy nem találtok semmit... - motyogta undorodva.
- Én pedig remélem hogy találunk! - mondta az ügynök és belevetette magát a sűrűjébe.
- Hahó! Hé! - kiáltott utána Angela orrhangon, mivel két ujjával az orrát szorongatta. - Nem véletlen ám, hogy én nem megyek terepre!
Pár perc keresés után Brennan felfedezte a nyomot. Azt a nyomot, amelyről mindenki sejtette, hogy ott van, és mindenki reménykedett benne, hogy nincs.
- Az áldozat nő, huszonöt-harmincöt éves. - kezdte Brennan ahogy a jelenlévők körégyűltek. Az egyik tölgyfadobozban egy bomló holttest feküdt. - A koponyát átfúrták egy tárggyal, ha jól látom egy ecsettel. A szemüregben karcolások vannak. A falcsonton egy...
- M betű... Igaz? - kérdezte Angela remegő hangon. Bones bólintott. - Hadd nézzem meg. Látnom kell!
- Ange... Biztos? - tette a kezét a nő vállára Hodgins.
- Persze. Menni fog! Láttam már hullát... - bólintott megmakacsolva magát, ellentmondva minden egyes tiltakozó porcikájának, és közelebb lépett. Azonban hiába akart erős maradni, a látvány könnyeket csalt a szemébe. - Úristen... - suttogta.
- Bevisszük a laborba. - takarta le Brennan a maradványokat. - Most elkapjuk. Ez az utolsó hulla! - próbálta nyugtatgatni Angelát, és lelkesíteni a csapatot. Azonban csak azt érte el, hogy minden szem rá szegeződött, és rövid gondolkodás után rá is jött, miért: még maradt egy ember a csapatból. És bár ez is csak egy (megalapozott) feltételezés, érezte, ahogy végig fut hátán a hideg.
–
- Hogy állunk? - kérdezte Cam. Az asztalon a nő holtteste feküdt. Wendell és Brennan álltak fölötte, valamint Booth várta az eredményeket.
- A szemgolyót kivájták egy késsel, amely a nyomok alapján azonos azzal, amellyel a betűket karcolták az áldozatok falcsontjaiba. - magyarázat Bones.
- Valami ilyesmi. - vágott közbe Wendell a képernyőn megjelenő illusztrációra mutatva.
- Köszönjük, Mr. Bray. - morogta Brennan egy szúrós pillantás kíséretében jelezve, hogy nem szereti, ha félbeszakítják.
- A szemgödörben keletkezett sérülések a halál előttről származnak. Az ecsetet viszont a halál beállta után fúrták az áldozat koponyájába.
- Kegyetlen. - suttogta elborzadva Booth.
- De jó erős lehetett, ha áttolta a csonton az ecsetet... - gondolkodott Cam. - Hogy hogy nem tört el?
- Mesterségesen alakították ki az üreget. Egy fúróval. Még nem sikerült megállapítani a típust. - mondta Bren.
- És mi a halál oka? - kérdezte egy női hang az ajtó felől.
- Angela! - kapta fel a fejét Bones. - Hogy vagy?
- Semmi gond, szívem! Minden oké... - mosolygott a nő. Temperance ebben a pillanatban csodálta a lelki erejéért. Úgy érezte, hogy ő sokkal gyengébb nála. Ennek volt is alapja. Az utóbbi időben elég sokat rágódott a problémán: szembenézni a félelmeddel. De neki vajon sikerül-e?
- Szóval? Mitől... Halt meg? - Ange kissé bizonytalan hangja visszarángatta a valóságba.
- Megfojtották. Hátulról. A csigolyákon világosan kivehetők a nyomok.
- Kézzel?
- Pontosan. Miért kérdezed? - nézett fel Brennan.
- Mert talán rekonstruálhatom a fojtogatást, és ez alapján a gyilkos testalkatát. Legalábbis a kezét... - tette hozzá halkabban, hogy nagyobbnak tűnjön a szenzáció.
- Angela, szuper vagy! - kiáltott fel Booth.
- Tudom Édesem!
- Egyetértek! Ez kétségtelenül szuper! - mosolyodott el Brennan is, és Booth-ra nézett. Igen, ránézett... Mosolyogva. - Mr. Bray segítségével hamarosan befejezem a csontok vizsgálatát és aztán máris viheted.
- Rendben. Addig is... Még... Még nem azonosítottam a H betűs áldozatunkat. - bólintott Angela, és elindult az ajtó felé. Természetesen az ő figyelmét sem kerülte el az apró kis kontaktus. Cam odakint utolérte.
- Te Csodanő! Hogy csinálod? - kérdezte.
- Mit? - fordult meg Angela. Arcán ugyan még ott ült a korábbi mosoly és lelkesedés, de szemében már látszott a félelem, kimerültség és aggodalom, amelyeket eddig sikeresen eltitkolt.
- Ezt. Tudom én, hogy nincs minden rendben! Te mégis vidám vagy és... Szóval hogy csinálod? - kérdezte hangjában elismeréssel és nem kevesebb aggódással. Angela arca meglágyult és ajka ismét mosolyra húzódott.
- Ha kiborulok azzal senkinek nem teszek jót, nem igaz? - mondta. Cam bólintott és kissé elszégyellte magát, mert eszébe jutott a saját reakciója mikor rábukkant a kádba tett „pókemberre”.
Angela kétségtelenül a legjószívűbb nő akit valaha látott.
- És most ki vele! - változott egy pillanat alatt a pletykavadász, kíváncsi grafikussá. - Te hogy csináltad?
- Mégis mit? - nézett Dr. Saroyan értetlen bociszemekkel.
- Szóba állnak egymással. - intett fejével a szomszédos teremben lévő páros felé. - Mit mondtál Booth-nak? - kíváncsiskodott. Cam arcán titokzatos, elégedett „én-vagyok-a-főnök” mosoly jelent meg.
- Szakmai titok...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
és várom nagyon a folytatást!! :) 
Sophie imádom a stílusod, meg a pszichopatádat, aki már csak egy embernek nem küldött "képeslapot" xD Angela olyan Angela, Hodgins olyan Hodgins, Cam olyan Cam, a B&B páros karakterei meg szintén megvannak, de mégis egyediek. Nem tudom hogyan csinálod, nyilván "szakmai titok" xD Mindenesetre nagyon KK ám!