|
o.n.: Ígéret/2.
- Amindenit, Bones, ezt nézd meg! – Booth elkerekedett szemekkel bámulta a monitort. – Timmy barátunknak igencsak érdekes múltja van.
- Mit találtál? – kérdezte Bones, miközben lerakott a férfi elé egy kávét az asztalra.
- Ittas vezetés, feketén végzett munka, drogterjesztés, adócsalás… – sorolta Booth, és tovább böngészte Tim Simmons adatait. – Van két másodállása is, egy lebontásra ítélt épületek eltakarításával foglalkozó cégnél szakértő, emellett pedig biztonsági őr a szigeten. Kissé gyanús, hogy ezt nem mesélte el nekünk, nem gondolod?
- Talán igen – felelte tétován Bones. – De talán eszébe sem jutott, hogy fontos lehet, elvégre nem vádoltuk meg Erica megölésével.
- Meg ne sértődj, Bones, de ez neked még mindig nem megy valami jól. Timmy másodállása azért lényeges, mert biztonsági őrként rendelkezik fegyverviselési engedéllyel, és pisztolya is van. 22-es kaliber.
- Olyannal lőtték le az áldozatot.
- Na látod! – vágta rá Booth diadalmasan. – Így lesz a gyászoló kollégából első számú gyanúsított alig egy perc alatt. Há-há, Izmos megint lenyomta Agyast! – örvendezett tovább Booth.
Bones elnézően mosolygott. Szerette Booth magabiztosságát, és boldog volt, ha örülni látta. Meg aztán, egyébként is fáradtnak érezte magát, ha akart volna, akkor sem tudott volna eredményesen vitába szállni vele. Jó ez így, ahogy van. Booth elég erős kettejük helyett is, ő pedig elég okos. Számtalan kilátástalan problémán felülkerekedtek már ezzel a kombinációval. Jól esett egy kicsit elfelejteni a félelmeit, az aggódást, hogy jöhet egy olyan helyzet, amikor nem elég az ő esze, vagy a férfi ereje, vagy akár ezek összessége. Racionális gondolkodásmódjával ellenkezett a jövőbe vetett ez a fajta, csupán a bizalmon alapuló hit, ám lassan kezdte elfogadni, hogy így is lehet élni. Félelem nélkül, boldogan. Alig ismert ilyenkor magára, mintha nem is ő lenne, mintha másvalaki lakozna benne, és ő susogná tele az agyát ezekkel a gondolatokkal. Végülis, szó szerint véve – ahogy szerette – így is volt. És ez a kicsi gyermek félig Booth. Remélte, hogy a lányuk az apja szívét örökölte.
- Mire gondolsz, Bones? – kérdezte halkan az ügynök.
- Csak… csak egy kicsit fáradt vagyok.
- Hazavigyelek? – ajánlotta fel rögtön Booth. Végre felcsillant a lehetőség, hogy tegyen valamit Bonesért. Olyan ritkán hagyta. A férfi elfogadta ezt, hisz ezzel együtt volt önmaga, de azért ilyen alkalmakkor nem mulasztotta el jelezni neki, hogy szívesen segít ám.
- Nem szükséges, köszönöm – rázta meg a fejét a nő. A szemében Booth még mindig látta azt a mély csillogást, ami számára annyira széppé tette. Amibe már akkor beleszeretett, amikor először megpillantotta. Ami mostmár az övé volt. Az övé, egy hosszú életen keresztül, harminc, negyven, vagy akár ötven éven át. Sokáig kereste a boldogságot, sok nő oldalán, de végül csak hazatalált. És ezért megérte küzdeni.
Sweets érkezett sietve néhány papírlappal.
- Booth ügynök, Dr. Brennan, de jó, hogy itt vannak, ezt azonnal látniuk kell! – kezdte izgatottan.
- Mit talált, Sweets? – kérdezte Booth. Bones inkább hallgatott. A maga részéről még mindig nem hitte el, hogy valami hasznosat hallhat a pszichológustól, olyat, amire ők ne jönnének rá.
- Több tucatnyi SMS-t olvastam át, amiket Angela nyert ki Erica telefonjából. A legrégebbiek már több, mint két évesek.
- Azóta tartott a viszonyuk?
- Nem, a jelek szerint már jóval azelőtt kezdődött, de eleinte csak szexuális jellegű volt.
- Eleinte? Mi változott meg?
- Erica rájött, hogy szerelmes… – Bones fintorgott egyet. Érzelmeket vinni egy ilyen kapcsolatba nagy hiba. Sweets az egyik papíron kikeresett egy üzenetet. – Azt írja: „Tudom, nem ígértél nekem semmit, de azért néha olyan jó lenne, ha egy-egy ünnepet velem tudnál tölteni.” Később pedig: „Itt a Karácsony, és én egyedül vagyok. Rád várok, rád vágyok. Hívj fel, ha tudsz.”
- Ez durva – jelentette ki Booth.
- De még mennyire – erősítette meg Sweets. – Az SMS-ekből könnyen összerakható a történet. Timnek bár volt családja, mégis ahogy Erica az iskolába került, ráhajtott a nőre. Ő egy idő után bele is ment a viszonyba, és nem is volt semmi probléma, amíg nem kezdett el gyengéd érzelmeket is táplálni a férfi iránt. De végül felismerte, hogy Tim Simmons nem fogja elhagyni a családját miatta, mert nem viszonozza az érzéseit.
- Ekkor megfenyegette, hogy kitálal a feleségének. Timmy pedig lelőtte a szolgálati fegyverével, amikor elment a házukhoz – folytatta Booth a történetet.
- A család többi tagja bizonyára nem volt otthon, ezért nem hallották a lövést, Timmy pedig bedobta a holttestet a folyóba, hogy eltüntesse – fejezte be Bones.
- Na, akkor én megyek is Caroline-hoz a letartóztatási parancsért – pattant fel az asztaltól Booth, és kiviharzott az irodából.
Veszélyes dolog a megszokás. Ha mindig ugyanúgy teszünk valamit, rutinná válik a cselekvés, lankad a figyelem, és elég egy aprócska változás a dolgok rendjében, hogy katasztrófába torkolljon a tevékenység, amit azelőtt akár 128-szor is sikeresen végigvittünk. Utólag már tisztán látjuk, hol siklott ki minden, mit rontottunk el, mire nem figyeltünk oda.
A gyilkossági nyomozás mindig olyan, mint egy kirakós. A lényegtelennek tűnő részletek fölött sem lehet átsiklani, mert azok nélkül nem lesz teljes a kép. Sőt, néha épp ezekben az apró információkban van a lényeg. Vagy a veszély.
A hat éve tartó közös munka rutinjával érkeztek meg Booth-ék újra a szigetre, hogy letartóztassák Timmy Simmonst és lefoglalják a fegyverét, amit a tervek szerint a Jeffersonian törvényszéki laborjában vizsgálnak majd meg. Booth kopogására azonban senki sem nyitott ajtót.
- Mr. Simmons! – kiabálta az ügynök, és egyre hangosabban dörömbölt az ajtón. – FBI, kinyitni!
Néhány percnyi sikertelen próbálkozás után Booth úgy döntött, nem vár tovább. Elővette a fegyverét és berúgta a bejárati ajtót. Ahogy befelé indult a házba, halkan hátraszólt a mögötte lépkedő Bonesnak:
- Ha bárki kérdezi…
- … nyitva volt az ajtó. Igen, tudom – fejezte be helyette a mondatot a nő.
A ház azonban üres volt. Benéztek minden szobába, végigjárták a melléképületeket is, de Timmy Simmonsnak csak a hűlt helyét találták.
- Nincs itt… – jelentette ki csalódottan Booth. Már épp azon volt, hogy betelefonál az FBI-hoz, hogy adjanak ki körözést ellene, amikor Bonesnak jó ötlete támadt.
- Felhívom Hodginst. Timmy még nem lehet messze, ha Hodgins be tudja mérni a mobilja GPS-jelzését, utolérhetjük.
- Zseni vagy, Bones – derült fel az ügynök arca.
- Most Agyas nyomta le Izmost? – kötözködött egy kicsit a nő, de közben már a labort tárcsázta.
Hamarosan újra úton voltak, Hodgins és Angela elküldték nekik a gyanúsítottjuk mobiltelefonjára ráhangolt nyomkövető alkalmazást. A GPS egyre távolabb vezette őket a várostól. Amikor elég közel értek a jel sugárzásának forrásához, már azt is látták, hogy egy helyben áll.
Már besötétedett, amikor megérkeztek egy lakatlannak tűnő épülethez. Az udvart felverte a gaz, a házban nem égett villany, de a nyomkövetőjük szerint a mobiltelefon bent volt. Kiszálltak a kocsiból és megcélozták a bejárati ajtót. Booth lenyomta a kilincset, és meglepetésére az ajtót nyitva találta, bár ahogy kitárta olybá tűnt, mintha valaki visszafelé nyomná belülről. Ennek ellenére senki sem állt mögötte, ám ahogy beléptek és Booth elengedte az ajtót, az visszacsukódott mögöttük.
Sípolás, majd szapora pittyegés hangzott fel az ajtó mellől. Bones kitapogatta a villanykapcsolót, de hiába kattintotta fel, nem működött. Booth addigra előbányászta az elemlámpáját és a csipogás forrását kereste. A lámpa fénye egy fekete dobozra esett. A férfi kinyitotta, és meglátta benne Timmy Simmons mobilját. De ezzel egy időben mást is.
A dobozból drótok futottak ki az ajtó irányába. A telefon kijelzőjén egy visszaszámláló 29 perc 7 másodpercet mutatott, a dobozban pedig…
- C4-es robbanószer – mondta Bones.
- Annyi, hogy az egész házat levegőbe röpíti – állapította meg Booth.
- Menjünk innen – szólt a nő és a bejárati ajtó kilincséért nyúlt, de az ügynök megállította.
- Ne! Nézd, a robbanószerkezet az ajtóhoz van drótozva. Ha kinyitjuk, azonnal érzékeli és működésbe lép.
- Akkor mit csinálunk?
Booth körbenézett. Egy folyosón álltak, néhány ajtót láttak, amik különböző helyiségekbe vezettek.
- Gyere – szólt, és elindult az egyik félig leszakadt ajtó irányába. Por és törmelék, sőt üvegdarabok recsegtek a lábuk alatt, amint átvágtak a helyiségen. Booth terve azonban, hogy egyszerűen kimásznak valamelyik ablakon, nem vált be, mivel azok egytől egyig be voltak deszkázva. Visszatértek a bombához és Booth megvizsgálta az időzítőt.
- Talán le tudnám szedni a falról anélkül, hogy felrobbanna, de mire megyünk vele, ha nem jutunk ki a házból? Itt keringenénk vele, amíg le nem telik az idő…
- Ez biztosan az egyik lebontásra ítélt ház, amit Timmy cégének kell megsemmisíteni – töprengett hangosan Bones.
- Ez csapda – sápadt el Booth. – Senkinek sem lesz gyanús, ha a ház felrobban…
- Belőlünk pedig csak apró darabkák maradnak ennyi C4-estől – vázolta fel a helyzetet Bones. Valamit ki kellett találniuk, minél hamarabb.
- Gyorsan, a hátsó ajtóhoz! – kiáltotta Booth, majd megragadta Bones karját és végigfutottak a folyosón. Átvágtak egy helyiségen, ami talán garázs lehetett. Booth feltépte a ház hátsó ajtaját, ám azon túl olyasvalami várta őket, amire egyikük sem számított.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
)
De így befejezni...Hogy tanuljak ezek után!!
De amúgy GRATULA és persze 
Nahátszóvalnos, objektív, szakmai, precíz értékelés következik.
Tételmondat: Ez zseniális.
Alátámasztás: 1.A karakterek remekül vannak kitalálva, mind a sorozatbeliek, mind a sajátjaid. 2. A történet csavaros: szépen nyugodtan, idillien, átlagosan kezdődik a nyomozás, és a "legendás páros" még nem is sejti, hogy csak egy mobiltelefonjira vannak egy C4esekkel megtöltött házba való bennrekedéstől.
És miután ezeket gyönyörően megfogalmaztam, megköszönöm, amiért szíveskedtél megírni, gratulálok a művedhez, és enyhe célzésokkal követelem a következőt.