|
hullaviasz: Hulla pelyhes/5.
Bár már három hónapja oszladozott, a hullát csak egy, vagy két napja rakták a hóemberbe – vigyorgott Hodgins. – Boldog karácsonyt!
- Ezt nem mondod komolyan! – hüledezett Booth.
- Márpedig olyan komoly vagyok, mint a vakbélgyulladás – felelte Hodgins fülig érő szájjal. Láthatóan élvezte a helyzetet.
- Nem tudom, ez mit jelent – nézett rájuk kérdőn Brennan.
- Azt, Bones, hogy nyakig ülünk a szarban.
- Nem gondolod, hogy észrevettem volna, ha a c1-esünkig ürülék borítana minket? – kérdezte Brennan teljes természetességgel.
- Tudod Bones, ez egy metafora volt – magyarázta látszólagos türelemmel Booth, miközben legszívesebben a fejét verte volna az asztalba – Olyan költői kép, amely egy dolgot egy másik dologgal azonosít valamilyen hasonlóság alapján. Ez a pontos definíciója.
- Á, már értem! – világosodott meg Brennan. – Akkor te ez alapján a kakával azonosítottad magunkat az előbb?
- Inkább foglalkozz a csontokkal, akkor könnyű elhinni, hogy zseni vagy – sóhajtott reményvesztetten Booth.
- Az is vagyok – felelte Brennan értetlenül.
- Hangoztasd egy kicsit többet, mert folyton kimegy a fejemből – gúnyolódott Booth.
- Rendben – egyezett bele Brennan „hosszú” lelki vívódás után. – Különben meg te hoztad fel.
- Azt hiszem, rám itt már nincs szükség – jegyezte meg óvatosan Hodgins.
- Dehogynem, itt maradsz! – kapta el a karját Booth, megakadályozva a felszívódását. – Visszatérve az ügyre, most hogyan tovább?
- Emlékeztetnélek rá, hogy te vezeted a nyomozást – jegyezte meg Hodgins. – És arra is, hogy a karom el fog halni, ha elszorítod a vérkeringését.
- Én meg emlékeztetnélek rá, hogy ti vagytok az agyasok – vágott vissza Booth, de elengedte Hodgins karját.
- Naszóval – kezdte Booth. – Az áldozatot három hónapja megölte valaki, és otthagyta a helyszínen, vagy elrejtette valahol, azután eszébe jutott, hogy szórakozzon egy kicsit, visszament a tetthelyre, felnyalábolta a hullát, elvitte a megboldogult Ronald Douglas kertjébe, és épített köré egy hóembert??
A két agyas gondolkodott egy kicsit, aztán kórusban kibökték:
- Aha!
- Egészen biztos, hogy Hodgins nem számolta el?
Erre úgy néztek rá, mintha legalább is azt kérdezte volna, hogy nem-e Godzilla volt Hodgins nagyanyja.
- Az kizárt – jelentette ki Brennan.
- Hogy Godzilla volt a nagyanyja? – kérdezte Booth.
- Az enyém, vagy az áldozaté? – érdeklődött Hodgins.
- Hogy jön ide Godzilla? – kérdezte Booth.
- Te hoztad fel! – vágta rá Brennan.
- És miért lenne bárkinek a nagyanyja? – kérdezte Hodgins, érezve, hogy hamarosan el fogja veszíteni a fonalat.
- És egyáltalán ki az a Godzilla? – tette fel a legfontosabb kérdést Brennan.
- Nem tudod, ki az a Godzilla? – hüledezett Booth.
- Ha tudnám, nem kérdezném meg – vonta meg a vállát Brennan.
- Ja, tényleg. Godzilla
(Szerzői műhiba történt. Ezen történet során már másodszor kell esdekelnem a bocsánatukért. Szégyelljék magukat!! Illetve bocsánatot kívánok.)
- Csak így történhetett – helyeselt Hodgins. – Tudom, hogy elég furcsa, de hát ettől izgi, nem?
- Ja – morogta Booth. – Valaki nagyon utálhatta az ürgét. Szerintem menjünk vissza a házához.
Azzal választ sem várva elindult a kocsi felé, Brennan utána.
- Már egyszer körbenéztél a lakásában – világosította fel Brennan. – Mit remélsz attól, hogy visszamész oda?
- Abban bízom, hogy a karosszék megszólal, és elmondja, hogy ki volt a gyilkos – morogta gúnyosan Booth.
- Te most gúnyolódsz? – kockáztatott meg egy óvatos tippet Brennan.
- Elképesztő a megfigyelőképességed – felelte cinikusan Booth.
- Komolyan?
- Nem mondtam semmit…
Ezen a ponton megrekedt a beszélgetés, mint a háromnapos kaki. Megérkeztek az áldozat házához. Az pont olyan volt, mint ahogy hagyták. A kertet vastagon fedte a hó, olyannak tűnt, mint az összes többi, semmi nyoma nem volt annak, hogy nemrég egy holttestet görgettek benne összevissza.
A házat Brennan még nem látta belülről, de magában megállapította, hogy nem sokat vesztett vele. Odabent erős alkohol és dohszag keveréke terjengett, a fingszagot pedig már csak azért nem érezték, mert tulajdonosuknak három hónapja nem volt alkalma friss gázt eregetni. A vastag porréteget, a szennyes ruhákat, a szétdobált sörösüvegeket és a koszos edényeket leszámítva tökéletes rend és tisztaság uralkodott a lakásban.
- A pasas egy disznó volt – állapította meg Brennan.
- Ja, a porcicák mindjárt elkezdenek nyávogni – helyeselt Booth rosszmájúan.
Az emelet ugyanolyan gyászos állapotban volt, mint a földszint. Booth már épp fordult vissza, mikor Brennan megállította.
- Booth, várj! Nézz csak oda!
Egy létrára mutatott, ami fölött, a plafonon egy csapóajtó volt.
- Hupsz. Ezt a múltkor nem vettem észre.
- És most se – pontosított Brennan.
Booth vetett rá egy csúnya pillantást, de nem mondott semmit. Igaz, csak azért, mert erre nem tudott mit felelni. Inkább elindult felfelé a létrán, aztán belebokszolt a csapóajtóba, hogy felnyissa. Simán fel is hajthatta volna, de ez így sokkal macsóbb volt.
Odafent olyan vastag volt a por, hogy először azt hitték, lyukas a tető, és a hó esett be. A csapóajtó agresszív feltárítása egy jó adag port felkavart, hogy addig keringjenek a levegőben, amíg végül meg nem állapodnak Brennan és Booth tüdejében.
Bár a nyomozópáros rendkívül profi volt, azért a lélegzés közös vonásuk volt az egyszerű halandókkal, így secperc alatt benyeltek egy csomó port, és heves köhögőroham tört rá mindkettőjükre.
Miután légcsatornáik már elfogadható módon tiszták voltak, lassan abbahagyták a köhögést, és Booth rekedtes hangon megszólalt.
- Jobban fel kellett volna készülnünk erre. Nem gondoltam volna, hogy oxigénmaszkra is szükségünk lesz.
- A pasas már életében se sokat járhatott itt – jelentette ki Brennan.
- Ismét leborulok megfigyelőképességed előtt – felelte epésen Booth.
Brennan égnek emelte a szemét, majd bekapcsolta az elemlámpát, ugyanis remek megfigyelőképessége nyomán feltűnt neki, hogy az orra hegyéig se lát. Booth követte a példáját és körbenézett.
- Még sem disznó – jelentette ki komolyan. – Ezt még közülük is kitagadták volna.
- Halottakról vagy jót, vagy semmit – emlékeztette Brennan, bár ő sem volt híve ennek az elvnek, de valamiért ellenállhatatlan késztetést érzett rá, hogy bosszantsa Bootht. Rendkívül gyerekesnek tartotta, de hiába küzdött az érzés ellen.
- Akkor befogom – felelte Booth.
És be kell vallani, hogy igaza van. A padlásszobában a teljes káosz uralkodott. Mindenfelé szanaszét dobott holmik, könyvek, régi ruhák, kacatok voltak. Nagy ládák és dobozok tömegével álltak a kaotikus szobában, és azok is tele voltak mindenféle eldobott holmikkal. A dobozok talán a pasi rendesebb korszakából származtak, míg az összevissza dobált cuccok erőteljes renyheségről árulkodtak. A padlás talán csak azért nem szakadt le a rengeteg kacattól, mert miután a pasi elkezdett inni, olyan részeg volt állandóan,hogy nem tudott felmászni a létrán.
A közlekedést igencsak megnehezítette, hogy sehova sem lehetett lépni, így Booth és Brennan lassan és bukdácsolva haladtak a cucc-tengerben.
- Óvatosan, Bones! – suttogta Booth.
- Miért suttogsz, Booth? – válaszolta fennhangon Brennan – Vigyázzunk, mert meghall minket a vérszomjas játékautó, és halálra gázolja a cipőnk sarkát!
- Ez az én szövegem! – háborodott fel Booth.
- Sose mondtál ilyet – replikázott Brennan.
- Mármint ez az én stílusom – helyesbített Booth.
- És akkor mi van? – heveskedett Brennan.
- Ennél meggyőzőbb okot mondj! – válaszolta Booth.
- Hmm… igazad van – váltott hangnemet Brennan, és komolyan elgondolkodott.
- Na ne már, hogy ezt is komolyan vedd! – hűlt el Booth.
- Eddig az volt a bajod, hogy „elloptam a stílusod”, most meg az is baj, ha olyan vagyok, mint én! – csattant fel Brennan.
- Ezek szerint direkt csináltad? – dühödött fel megint Booth. – Hogy a reakciómat teszteld?
- Úgy látszik, cserbenhagyott a kiváló megfigyelőképességed – adta meg a kegyelemdöfést Brennan.
Az ő lelki békéje ezzel helyre is állt. A vita diadalmas megnyerésével az az idegesítő érzés, hogy mindenáron Bootht kell bosszantania, szertefoszlott, akárcsak az ősrégi alsógatya, ami az egyik doboz tetején éktelenkedett.
Ezzel szemben Boothban fortyogott a méreg. Bones ellopta a stílusát, és ráadásul ki is osztotta. Olyan vitában győzték le, amiben nem szerepeltek a csontok, tehát Bones zsenialitása nem számított helyzeti előnynek.
Aztán feltűnt neki, hogyha továbbra is fújtatva törtet a szinte járhatatlan szobában, akkor orra előbb-utóbb közelebbről is megismerkedik a padlóval, úgyhogy lelassított, és nyugodtabban kommandózott tovább a holmik között, Brennan legnagyobb örömére, aki eddig bonyolult akrobatamutatványokkal tudta csak követni társát.
Ahogy már nem hallották egymás kiabáló hangját, a recsegő padlójú, sötét, poros padlás elég kísérteties hatást keltett. Feszülten lépkedtek a hátborzongató csöndben. Brennan éppen azon munkálkodott, hogy átjusson két doboz között, mikor a hátuk mögött megszólalt, egy éles, magas hang.
- Repüljünk a várba!
Brennannek a torkába ugrott a gyomra, úgy összerezzent a hangra, és látta, hogy Bootht is megijesztette. Ekkor megint meghallották a hangot.
- Te vagy a legjobb barátom.
Brennan kiszabadította a lábát a dobozok fogságából, és mindketten megfordultak a hang forrását kutatva. Booth lépett egyet előre, és érezte, hogy valami a cipője alá kerül, de ez nem lepte meg, mivel a szobában alig volt szabad padlófelület.
- Hercegnő vagyok.
Lenéztek a hang irányába, Booth felemelte a lábát, és mindketten megkönnyebbülten felsóhajtottak. A földön egy játékpóni feküdt. Booth felemelte a pónit, és talált egy gombot az oldalán. Benyomta, és a páni félelmet keltő hang újra megszólalt.
- Nézd, milyen fényesen csillog a sörényem!
Erre mindkettejükből kirobbant a nevetés. A rettenthetetlen nyomozópáros összevissza szarta magát egy játéktól. Amíg saját bénaságukon nevettek, egyikük se fogta fel a póni jelentőségét. Miután nagy sokára befejezték a röhögést, Booth, könnyeit törölgetve szemügyre vette a játékot. Ahogy egyre bámulta, valami szöget ütött a fejébe. És az a valami egyre inkább kezdett kibontakozni.
Brennan ebből mit sem vett észre, még mindig az előző röhejen derült, mikor rápillantott a társára, és ettől elkomolyodott.
- Mi az, Booth? – kérdezte aggódva.
Booth elhűlve bámulta a játékpónit, ami új megvilágításba helyezte az ügyet…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Tanulság: előbb olvass, aztán gondolkodj! Bár itt nagyon azt sem kell, csak röhögni ahogy a csövön kifér 
Imádom, ahogy fogalmazol, és a póni is üt, és persze 
VIASZ!!!! Váááááá!!!! Nem hiszem el! Hogy tudsz ennyi hülyeséget kitalálni??? Minden egyes szaván röhögőgörcsöt kaptam és ha ez még nem lenne elég Te beletetted Godzillát is !!!!!! Annyira fantasztikus a fantáziád!!!! Nem tudok szavakat találni mert még mindig fetrengek....
Naggyon naggyon tetszett!! Kíváncsi vagyok a nyomozásrais természetesen, de az ötleteid! Imádom!!!!
KK!!KK!!!KK!!!!KK!!!!!KK!!!!!!