|
enci.2: A másoló/7.
Még 30 óra…
Booth lázasan, az álmoktól gyötrődve feküdt a kanapén félig ülve. Ő és Parker a játszótéren… a kisfiú hintázik az ügynök, pedig le sem veszi szemét a nevető gyerekéről. Minden olyan tökéletes, ám egy óvatlan pillanatba egy kapucnis alak jelent meg, és megragadta a fiú kezét. Nem látta pontosan az arcát, de túlságosan vékonynak tűnt, és aprócskának, valószínűleg egy nő volt. Booth próbált odafutni, de lábai nem engedelmeskedtek neki. Majd csak nézte, ahogy élete egyik csodája a szeme láttára tűnik el. Vége… mindennek…
- Booth! Booth ébredj!
- Parker… - ült fel lázálmából felébredve a beteg férfi.
- Booth minden oké? – kérdezte aggódva a nő miközben leült a kanapéra.
- Én csak… csak rosszat álmodtam… - mondta, miközben egy könnycsepp gördült ki szeméből.
- Elmondod mit? – kérdezte halkan és olyan lágyan, mint még soha semmit.
- Parkerrel álmodtam. A játszótéren voltunk, hintázott, aztán egyszer csak egy kapucnis alak elvitte… én pedig nem… nem tudtam megmenteni… - mondta és hangja egyre kétségbeesettebbül csengett a férfi nappalijában.
- Csak álom volt. – próbálta nyugtatni Booth-t.
- Igen. Tudom. De mi van, ha nem sikerül megmenteni? Ha ő is úgy végzi, mint a sírásó többi áldozata? Ha túl későn találunk rá? Őt nem veszíthetem el… nem… abba belehalnék… - majd ismét egy könnycsepp indult útjának a barna szempár egyikéből.
- Megtaláljuk. Mindent megteszek, hogy előkerítsem neked. Élve. Csak bízz bennem oké? És el fogjuk kapni a másolót is. – mondta Brennan, majd összekulcsolta kezét az ügynökkel, és hátradőltek a díványon. – Megtaláljuk élve. – suttogta, majd a férfi vállára hajtotta fejét. Ő is félt. Az évek alatt megszerette a kis lurkót. És félt a másolótól is. Tudta, hogy a férfi kérdései nem megalapozatlanok, az idő pedig korlátolt. Meg kell találnia, amíg nincs késő.
Minden pillanat számít, de ha nincs bizonyíték, használható nyom, a percek vagy nagyon gyorsan szaladnak, vagy óráknak tűnnek. A félelem mindkettejükben ott bujkált, arra várva, hogy szomorúságban, dühben vagy sírásban kitörjön. De ezúttal nem győzhetett, mert annak szörnyű ára lett volna. Egy fiú élete. Parker már egy napja a másoló karmai közt volt. Pedig olyan szépen telt volna a hétvégéje. Booth-szal tölthette volna, aki elvitte volna hógolyózni, korcsolyázni, hóembert építeni, szánkózni. Csupa olyan dolgot csinálhatott volna, amit a gyerekek imádnak télen. De a másoló keresztbe tett ennek.
Booth úgy érezte, hogy vége mindennek. Küzdeni akart, és megmenteni a fiát, de nem sok reménye volt. Annyi mindent szeretett volna megmutatni fiának. Sok helyre elvinni, végignézni, ahogy felnő, és minél többet vele lenni. Úgy érezte elszalasztott megannyi pillanatot, mikor vele lehetett volna.
Eközben valahol…
…valahol Parker egy még kisebb szobában van, mint előtte. Az ablak koszos, a levegő nyirkos, a kijárat pedig láthatatlan a sötétben. De egy dolog fontosabb ezeknél… van levegője. Mégis egyedül van. Kiabál, toporzékol, majd eszébe jutnak apja szavai: „Nem hagyom, hogy bármi bajod essen!” és kicsit megnyugodott. Kisiskolás létére szívós kisgyerek. Akárcsak az apja, a végsőkig kitart. Kell is a bátorsága, ugyanis ami a következő órákban, napokban fog történni, nemhogy egy kisgyereknek, egy felnőttnek is sok lett volna.
Ismét a férfi lakásán…
- Booth! Ezt idd meg! – nyújtotta a férfinak a teát.
- Bones… már jól vagyok!
- Igen? Tíz perccel ezelőtt még 38,7°C-os lázad volt. Gondolod, hogy semmi bajod? Be kellene mennünk a kórházba mielőtt rosszabbul leszel.
- Ugyan már… vettem be lázcsillapítót, betakaróztam, teát iszok… és itt vagy… kell ennél több orvosság. – Booth maga sem tudta, hogy ezt tényleg ki akarta mondani, vagy csak a láz beszélt belőle, mindenesetre nem bánta.
- Oké, ha ilyen makacs vagy…
- Mi? Méghogy én vagyok makacs? Bones ezt te sem gondoltad komolyan! De ezt most hagyjuk… nincs erőm hozzá… - mondta, majd kortyolt egyet a teájából, és lerakta a fejét.
- Inkább pihenj! – mondta, majd betakarta és leült a kanapé végébe, és csak nézte az alvó férfit.
Olyan volt így, akár egy kisgyerek. Gondtalan. Brenn ezt bármikor meg tudta volna szokni, és úgy érezte, örökké tudná nézni, ahogy a férfi alszik. De közben nem értette saját magát. Miért érzi ezt? Először annak próbálta betudni, hogy beteg Booth, és hogy Parkert elrabolták, de aztán rájött hogy akár más is lehet ez az érzés. De nem merte kimondani. Mégcsak gondolni sem, hisz akkor sokat veszíthet. Ám sajnos abba nem gondolt bele, hogy mennyit nyerhet…
Sokáig csak ült ott, de nem jött álom a szemére. Nem figyelte az időt, ami szinte megszűnt körülötte. Gondolatai csillapodtak, majd szinte teljesen megszűntek. Brennan mégse tudott aludni. Először úgy gondolta, hogy csak néhány perc telt el, majd ránézett az órára. 4 : 47. ez a szám már kísértette néhányszor mióta Booth kómában volt. De nem tudta mit jelenthet…
Aztán eszébe jutott a könyve. Milyen rég nem írt már? Pedig ötlete lenne, de úgy érezné azzal sokmindent kiírna magából, és valaki ráismerne érzéseire. Ugyanis emlékezett a szavakra, amit Gordon Gordon mondott, hogy az írás többet árul el az íróról, mint magáról a témájáról. Félt, hogy megtudják, mit érez, és hogy megváltozott. Érezte a változást önmagában, és félt ettől is. Tudta, hogy nem rejtőzködhet egész életében a biztonságos kis fal mögött, amit maga köré épített. De azt nem tudta, hogy ez a fal, már csak néhány téglát tartalmaz. Pontosan annyit amennyi elválasztja a tökéletes boldogságtól…
Eközben a laborban Hodgins agyában újabb ötlet támadt, ami – kivételesen – nem kapcsolódott sem földönkívüliekhez, sem a kormányhoz, sem pedig a CIA és az FBI titkos szervezeteihez. Ez alkalommal olyan pattant ki agyából ami valószínűbb mint gondolná bárki is. Azonnal Angela irodájába indult, és elmondott neki mindent. A nő arra a következtetésre jutott hogy ezt Brennannek és Booth-nak azonnal tudnia kell. Így hát telefont ragadott és tárcsázott az irodájából, majd kihangosítóra tette.
- Brennan!
- Szia édesem! Booth hogy van? Most ott van veled? – támadta le kérdésekkel a nőt.
- Szia Ange! Már kezd jobban lenni, de még mindig láza van. Mellesleg itt van. Kihagosítom.
- Oké. Szóval… Hodginsnak lenne egy ötlete a gyilkost illetően. – kezdett bele Angela.
- Te jó ég. Remélem nem a földönkívüliekkel vagy az öltönyösekkel van megint baj… - motyogott közbe Booth.
- Nem Booth! Mellesleg megvannak az elméleteim az öltönyösekről és a kormányról is. A földönkívüliek létezése pedig…
- Térj a tárgyra Hodgins! – szólt közbe Brennan.
- A tartályban, amit találtunk Tomas Vega DNS-e van. A vizsgálatok alapján a csontszilánk is az övé.
- Ezeket eddig is tudtuk. – szólt Brennan, mikor a férfi kis szünetet tartott.
- Igen. De Vega meghalt. Nálunk van a többi áldozat mellett, akiknek a halála ügyét még nem zárták le a bíróságon. Ezekhez, pedig csak az férhet, aki itt dolgozik. A másoló itt dolgozik a Jeffersonban…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
, a lurkó mégis szenvedi fog????
Enci mit tervezel??? Parkernek mi mindent kell majd kibírnia??? Naggyon roszul hangzott, amit írtál... És nem érnek oda időben????
Na de majd Brennen!!! Annyira aranyos volt,ahogy megígérte Boothnak, h majd megtalálja Parkert! És egyébként is... annyira aranyosak!!!!! Tempe vigyáz Boothra, meg 4:47 meg minden..... látom nálad is elérkezett arra a pontra, hogy kezd rájönni, h nem csak egyszerűen a társa a kedvenc FBI ügynökünk.... Gondoljon ám bele gyorsan abba, hogy mit nyerhet!!!!!!!
Naggyon naggyon tetszett!!! Kérek hamar folytatást!!!! (már persze, ha időd engedi és nem vagy túl fáradt...)
Hatalmas KK!!!!