|
enci.2: Bezárva/3.
- Mibe keveredtél már megint…
Jared kábán érezte magát, de agya egy része képes volt ésszerűen gondolkozni. Mikor ez a kis rész felmérte azt, amit tett, Jared a falhoz hátrált, majd leült a földre. Nem volt képes elhinni, amit tett. Megölt több embert is. És az volt a legszörnyűbb, hogy maga sem értette miért. A drogok miatt, amit adtak neki, és az alkohol, amit megivott, az önmarcangolásig vitte, majd mikor már átesett azon a ponton, ahonnan már nincs visszaút, nem érdekelte többé, hogy mit tesz.
Booth egy pillanatig azt hitte, hogy öccse felfogja épp ésszel, hogy mit tett és együtt megpróbálják megoldani a dolgokat. Ám mikor közelebb ment hozzá, Jared felállt, az ügynökre fogta a fegyvert, és agresszív pillantásokkal végigmérte testvérét.
- Nem értesz te semmit Seeley… tudod? Az égvilágon semmit. Úgy gondolod megváltoztam? Egy fenét. Mindig is ilyen voltam, akit a bátyuskája próbál a jó útra terelgetni. Én vagyok a család fekete báránya… pont beleillek a pokolba… - mondta Jared dühösen.
- Miért történik mindez? – kérdezte Booth.
- Mondtam már! Mindent a maga idejében. Mellesleg jobban tennéd, ha visszamennél a többiekhez, mert ha én nem, a többiek szétloccsantják a fejed.
- De…
- Azt mondtam, menj fel! Éppen elég volt ennyi áldozat! – szólt rá erőteljesebben Boothra, aki e szavak hallatán hátrálni kezdett.
Brennan feszülten figyelte az eseményeket, miközben idegesen pillantott a fegyveresekre is. Nem ismerte Jaredet olyan rég, mint Booth, de mióta először találkozott vele, azóta sohasem látta még ilyennek. Vajon ez az igazi arca? És aggódott Boothért is. Jared a testvére, és bármi történjék is, örökké ez a kapocs tartja őket össze.
Gondolataiból egy tompa nyomás zökkentette ki, amit a hasa tájékáról érzett. Az elmúlt idő eseményi alatt alig vette észre, hogy hogy telnek a napok, hónapok. Bizony, bizony. Már a negyedik hónap végén járt a terhessége. Már látszódott gömbölyödő hasa is, és a reggeli rosszullétek is megszűntek. Néhány pillanat múlva már semmit sem érzett. És ennek némileg örült is. Ugyanis a következő események teljesen lekötötték figyelmét. Michael, Ange fia sírni kezdett.
- Hallgattassák már el azt a kölyköt! – kiabálta az egyik fegyveres. Angela magához szorította a kicsit.
- Éhes! – kiabálta Brennan. – Engedjék ki őket, amíg megeteti.
- És utána mit csináljak vele? Na nem. Bemennek oda… - mutatott a fegyveres pont Angela irodája felé – ott maradnak bent. A gyerek és az anyja. – kiabálta majd Angelát utasította, hogy induljon. – Gyerünk! Be az irodába! – kiabált a fegyveres, majd miután Ange bement, rázárta az ajtót. Onnan senki se ki, se be.
Mindenki tétlenül nézte az eseményeket. Senkinek sem volt egy használható ötlete erre a helyzetre. Még. Brennan azt várta, hogy lenyugodjanak a fogvatartók és beszélni tudjon Booth-szal. Alkalma is nyílt rá, mikor az öt fegyveres és Jared tanácskozni kezdtek, ám egyikük mindig a csapaton tartotta a szemét. Brennan óvatosan közelebb húzódott Booth-hoz, majd suttogni kezdett.
- Jared belekeveredett valami drogos ügybe. Azt akarja, hogy azonosítsunk majd egy áldozatot, akit megöltek. És lehet, hogy a szállítmányban nem csak drog lesz…
- A francba… nem hiszel el, hogy ilyen ostoba volt… - suttogta szinte alig hallhatóan.
- De nem az ő ötlete volt a gyilkolás… azt nem ő találta ki… és szerintem folyamatosan drogot adnak neki valahogy… talán észre se veszi… - suttogta még mindig, bár amit kimondott még ő sem hitte el teljesen.
- Nem hiszem Bones. Jared bármibe képes belekeveredni… ha akarja, ha nem…
- Nagyon megváltozott…
- Nem Bones. Jarednek igaza van. Sose volt az a jókisfiús gyerek… mindig bajba került… de azt hittem kinőtte…
- Úgy tűnik mégsem. De legalább Angiék biztonságban vannak. – mondta majd az iroda ajtajára pillantott, ahova be volt zárva a kisgyerekkel a nő.
- Igen. – mondta majd nagyot sóhajtott. – Folyamatosan az hajtogatja minden kérdésre… hogy majd a maga idejében. Miért nem árulja el? Az Isten szerelmére a bátyja vagyok…
- Ssss… Booth! Meg ne hallják.
Még mindig úgy próbáltak beszélni nehogy a fegyveresek meghallják. Minden egyes pillanattal egyre nőtt a feszültség az épületben. Ez megmagyarázhatatlan volt. Senki sem értette, hogy mi történik… mi ez az egész. De Brennan fejében egy kép kezdett összeállni. Egy lehetőség – és bármennyire utálta a feltételezéseket, most csak erre hagyatkozhatott.
Sokáig merengett gondolataival, majd egy hatalmas ajtócsapódást hallott. A keleti oldalon az ajtó kinyílt. Hirtelen mindenki odakapta a fejét, majd egy guruló asztalon egy hulla vonult be letakarva.
Hát megvan az áldozat, akit azonosítani kell. Pontosabban meg kell tudni, hogy ölték meg, mielőtt túl késő lenne.
- Huszonnégy óra! Ha nem sikerül megmondaniuk mitől halt meg, mindenkit egyesével lövünk le. Megértették?– kiáltotta oda az egyik fegyveres a csapatnak. A telefonkábeleket elvágták, a mobilkészülékeket egy különleges frekvenciaelhárítóval kiiktatták, így sehogy sem tudtak üzenni. Az idő pedig, egyre csökken…
A csapat tagjai dolguknak indultak a hulla felé. A feszültség szinte tapintható volt, a félelem és a felsorakozott kérdések között. De az idő véges. Sikerülnie kell. Muszáj különben vége. Akármennyire Jared Booth-nak az öccse, amíg a drogok hatása alatt áll, ugyanúgy gyilkol.
Mielőtt Booth és Bones is elindultak volna, a nő szorosan megfogta az ügynök kézét, és csak annyit suttogott.
- És ha nem sikerül?
***
Ekkor még nem is sejtette senki, hogy a következő napok milyen eszméletlen forró helyzeteket ígérnek…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
)
Gratulálok nagyon tetszett.
Kiváncsi vagyok, hogy fog folytatódni?
Am a kedvenc mondatom mégis csak ez volt: ,,....pont beleillek a pokolba…"
Ezt most vegyem felhívásnak?
KK