hullaviasz: Hulla pelyhes/6.
Booth elhűlve bámulta a játékpónit, ami új megvilágításba helyezte az ügyet…
- Mi van, Booth? – kérdezte Brennan megint.
- Ez egy póni! – közölte nézeteit az ügynök.
- Most rajtam a sor, hogy csodálattal adózzak megfigyelőképességednek – válaszolta cinikusan Brennan. – De még mindig nem értem, mit jelent ez.
- Az áldozatnak fiai voltak – mutatott rá Booth. – Miért vett volna nekik pónit?
- Talán azt mondták neki a kórházban, hogy lánya lesz, de tévedtek – vonta meg a vállát Brennan. – Vagy egy félretájékoztatott nagynéni vette.
- Lehetséges – higgadt le Booth. – De az is lehet, hogy volt egy lánya is.
- De hát nem volt – ellenkezett Brennan.
- A feleségének nem volt – pontosított Booth.
- Ezt nem…áááá! – világosodott meg Brennan. – Már értem! Arra célzol, hogy megcsalta a feleségét, és született még egy gyereke?
- Nem biztos, hogy megcsalta a feleségét. Ez a gyerek korától függ. Ha már nem voltak akkor házasok az exével, akkor nem „megcsalás”. De a másik nőjével se lehetett nagyon sikere, mert akkor a póni nem itt fogná a port.
- Ez igaz – felelte Brennan. – de hogy derítjük ki, ki volt a nő?
- Úgy, hogy az FBI-nak dolgozom.
- Ezt az áldozatok gyerekeinek szoktad mondani.
Booth az égnek emelte a szemét.
- Nem mindegy? Majd meglátjuk.
- Ja, persze. Elfelejtettem, hogy az ügy meg szokta oldani magát.
- Esküszöm, jobb volt, amíg mindent szó szerint vettél – morogta sötéten Booth.
*Egy kicsivel, de azért annyira sokkal nem, csak egy irinyó-pirinyókával később a Jeffersonianban:*
- Utánanéztek egy lehetséges gyereknek, de nem találtak semmit – informálta társát Booth.
- Ennyit a híres FBI-odról – húzta a száját Brennan. – A bírósági tárgyalásokat is megnézték?
- Igen, de sehol nem találkoztak a pasi nevével.
- Akkor nyilván nem volt tárgyalás.
- A megfigyelőképességed megint ámulatba ejt – gúnyolódott Booth.
- Egyébként a következtetőképességemet vettem igénybe – javította ki Brennan.
- Muszáj mindenbe belekötnöd? – kérdezte ingerülten Booth.
- Igen – felelte gondolkodás nélkül Brennan – Csak így érhetem el, hogy mindig az enyém legyen az utolsó szó.
- Költői kérdés volt – morogta Booth.
- Nyilván, mivel azt akarod, hogy a tied legyen az utolsó szó.
- Ahogy Gordon Gordon mondta, most „kivetítesz” – vágott vissza Booth.
- Utálom a pszichológiát.
A megingathatatlan tételmondat megakasztotta a vitát, egy kis időt adva a legendás párosnak, hogy kifújják magukat. Immár lenyugodva, Brennan megszólalt.
- Tehát, ha nem volt tárgyalás… – kezdte.
- Akkor vagy nem volt semmi esélye a pasinak a felügyeleti jog megszerzésére, – fejezte be helyette Booth – vagy a nő már férjnél volt, mikor terhes lett, és a férje azt hiszi, a saját gyereke.
- Ez nekem már kezd túl bonyolulttá válni – ellenkezett Brennan – arról nem is beszélve, hogy mindez csak spekuláció, ráadásul a félreinformált nagynénit még számításba se vetted.
- Mivel a teóriámra nincs egy szemernyi bizonyíték sem, leszámítva persze egy beszélő játékpónit, kénytelen vagyok spekulálni – magyarázta Booth.
- Nem is bennem állt meg a labda, mikor megláttam a pónit – vágott vissza Brennan.
- Nem labda, hanem ütő – javította ki Booth idegesen – Megáll benned az ütő!
- Nem bennem, hanem benned – vitatkozott Brennan.
- Nem úgy értettem – meresztette az égnek a szemét Booth.
- Pedig egyértelműnek tűnt.
- Nem úgy értettem… vagyis de. Szóval… áhh, mindegy! – kiáltott fel Booth idegesen – Káosz ez az egész ügy!
- Mert az áldozat is egy káosz.
- Mily költői.
- Ha a káoszra célzol, az valóban jellemző a költőkre…
- Fantasztikus. De koncentráljunk az ügyre. Mit lépjünk most?
- Attól függ, melyik lábad van alkalmasabb helyzetben erre.
- Bones! Nem szó szerint értettem.
- Jaaa… vagy úgy. Én megyek, és megvizsgálom a letisztított csontokat.
- És én mit csináljak??
- Hallgasd ki a pónit, hátha látta, ki volt a gyilkos – felelte Brennan, és sarkon fordulva elindult.
- Nagyon vicces volt! – kiáltotta utána Booth.
- Tudom – kiabálta vissza Brennan. – Humor terén egyértelmű fejlődést mutatok.
- Hát ez nagyszerű – morogta magában Booth, és a földhöz vágta a pónit.
- Megkérdezhetem, hogy mit csinálsz? – érdeklődött Cam.
- Bizonyítékot rongálok – felelte Booth.
- Aha… és ez a póni azt bizonyítja, hogy gyermekként nem volt alkalmad kiélni a feminin oldalad? – tippelt a patológus.
- Mi?? – kapta fel a fejét Booth. – Nem! Azt bizonyítja, hogy az áldozatnak volt egy zabigyereke.
- Mi van akkor, ha egy nagynéni eltévesztette a kromoszómát?
- Pont úgy beszélsz, mint Bones – csóválta a fejét Booth.
- Akkor feltételezem, igaza van.
- Camille, miért vagy olyan, mint Bones? – dühöngött a férfi – Mi ütött beléd?
- Ha jól sejtem, mindjárt te fogsz, Seeley…
- Ne nevezz Seeley-nek! – húzta a száját Booth.
- Te meg ne nevezz Camille-nek! – vágott vissza Cam.
- Pedig de!
- Ez esetben én is! – vágta rá Cam.
- Ez esetben te is Camille-nek fogsz nevezni? – vigyorgott Booth – Az érdekes lesz.
Cam koreográfiának is beillő találékonysággal forgatta a szemeit.
- Hát jó – mosolygott. – de te kérted. Innentől kezdve Camille leszel, amíg térden állva nem könyörögsz, hogy hagyjam abba.
- Azt hiszed, ezzel meg tudsz félemlíteni?
- Majd meglátjuk – mosolygott titokzatosan. – Most mennem kell ünneprontani, mert zavart érzek az erőben.
- Hogy mi? – értetlenkedett Booth.
- Kísérlet – magyarázta Cam. – Majd látjuk egymást, Camille.
Azzal elsietett. Booth sóhajtott, majd nekidőlt a falnak. Nincs más hátra, bele kell törődnie, hogy most az agyasok dolgoznak. Elhatározta, hogy visszamegy az áldozat lakásába, Bones nélkül, hátha így vita nélkül talán még észre is vesz valamit.
|
Mint mindig most is megnevettettél annyit röhögtem rajta hogy azt nem lehet leírni :D imádom a civakodásaikat És Cam hát azon behaltam :D:D:D Bár már mondtam neked de azért leírom hogy KK