|
Sophie: Kiszakadt láncsszem/6.
Még tíz perc volt a hajó indulásáig. Temperance a korlátnak támaszkodva bámulta a kikötő mozgalmas világát, de inkább saját gondolatai foglalkoztatták, mintsem a rohangáló színes emberek.
Az ő fejében lévő világ azonban kusza és szürke volt. A problémamegoldás általában könnyen ment neki, mert csak konkretizálta a gondok forrását, majd megkereste a legracionálisabb lehetőséget, és a szerint cselekedett.
Most azonban más volt a helyzet. Nem tudta behatárolni, mi is igazán a baj. Csak érezte, hogy baj van...
- Szép napunk van! Nem igaz, Doki? - egy mosolygós arcú férfi könyökölt a korlátra közvetlenül Dr. Brennan mellett.
- Micah...?
***
- Booth? Valami gond van? - nézett érdeklõdõen Angela a belépõ FBI ügynökre. Ahogy a férfi közelebb ért, tekintetébõl világosan ki lehetett olvasni: nagy a baj.
- Bones... - mondta, majd a nõ kezébe nyomta a levelet. Angela olvasni kezdte, közben Hodgins is befutott. Arcáról a mosoly egybõl lefagyott ahogy figyelte felesége hervadó arckifejezését.
- Mi történt? - kérdezte aggódva.
- Brennan... - nézett fel Angela ahogy az utolsó sor végére ért. - Elmegy...
- Mi? Ezt most nem értem. - ráncolta a homlokát a bogaras.
- Egyikünk sem érti! De nem is ez a lényeg! - mordult Booth. - Én Bones-tól akarom hallani a magyarázatot, méghozzá úgy, hogy itt van!
- Szólok Cam-nek! - mondta Ange és már indult is, de az ügynök utánakapott.
- Várj, majd Hodgins szól! - Jack elõször nem értette, miért, de aztán úgy döntött, inkább engedelmeskedik, és nem firtatja a dolgot. A helyzet valóban bizarr és égetõen fontos volt. Elvette a levelet Angelától és kisietett az ajtón.
- Azt gondolod, tudom, hogy merre lehet. - nézett a férfi szemébe. - Sajnálom, de ha valaki, akkor te vagy az, akinek tudnia kéne. Belátod, vagy sem, te vagy a legfontosabb számára!
- A levél szerint csak egy rejtély vagyok, amit nem fejtett meg... - mormogta, de már haragudott is magára érte: Komolyan, Seeley? Képes vagy ezen felháborodni? - De akkor is meg kell találnunk!
- Mit akarsz, mit tegyünk? - kérdezte a nõ elszántan.
- Használjátok a fejeteket! Minden nap embereket találtok meg, gyilkosokat, hullákat... Most Bones-t kell megtalálnunk!
- Rendben. - nézett komolyan Angela. - De csak ha biztos vagy benne.
- Mi?
- Brennan nem véletlenül írta meg ezt a levelet. Én sem akarom, hogy elmenjen, de talán...
- De talán mi? - vágott közbe az FBI ügynök. - Talán hagynom kellene, hogy eldobja az egész eddigi életét, mert valami hülye problémára nem talál racionális megoldást?
- Nem ezt mondtam. De õ döntött így... - Angela szemei szomorúan csillogtak. Belsõ harcot vívott, és nehéz volt magát meggyõznie arról, hogy amiket mond, az helyes.
- De hisz maga írta, hogy a döntése ingatag lábakon áll! - utalt a levélre a férfi.
- Most elõször döntött szívbõl! - ez a megállapítás egy kis szünetet okozott a vitában, majd Booth kissé nyugodtabb hangon megszólalt.
- Értsd meg, Angela! Az én szívem viszont azt súgja, hogy ne hagyjam elmenni! - Angela még vizsgálgatta volna egy darabig a férfi szemének csillanásait, azonban a folyosó felõl Hodgins és Cam közeledett.
- Értem. De meg kell ígérned valamit. - mondta halkabban.
- Mit? - Booth nem egészen értette, miért kellene ígéreteket tennie, de jelenleg nem foglalkozott vele. Ha cserébe visszakaphatja Brennant, azt is megígérte volna, hogy kiiszik egy mûködõ vulkánkrátert.
- Hogy többet nem engeded el...
***
- Lefogadom, hogy az első kérdése az lesz, hogy hogy kerülök ide... - mosolygott Micah kedvesen Brennanre. Egészen más látványt nyújtott így civil ruházatban, mint mikor biztonsági őrként volt öltözve.
- Helytálló. - felelte a nő, majd várta a választ. Akarva-akaratlanul is az jutott eszébe, mikor a férfi az univerzumból érkező jelekről beszélt neki... Agyában azonban így is káosz uralkodott, nem akarta tetézni még ködösebb és logikátlanabb gondolatokkal.
- Meglátogatom a húgomat. - felelte. Brennan nem is tudta, hogy Micah-nak van húga. - Egyébként a Jefferson is unalmasabb éjszaka maga nélkül.
Temperance halványan elmosolyodott.
- Hol él a húga? - tette fel a kérdést.
- Sehol. - felelt a férfi még mindig mosolyogva, de szemében látszott a fájdalom szikrája. - Még gyermek voltam, mikor Mikayla meghalt.
- Sajnálom.
- Ugyan, ne sajnálja! - legyintett. - Megmondtam magának, hogy mindenkinek megvan a maga szomorú története.
Dr. Brennan határozottan emlékezett arra a beszélgetésre. Azonban így visszagondolva az akkori dolgok közel sem tűntek olyan feketének, mint most. Ott tudta, hogyan kezelje az érzéseit és hogyan kerekedjen felül rajtuk, ha időbe is tellett.
A hangos bemondóból egy hang jelentette, hogy adminisztrációs problémák miatt a hajók indulása nem lesz pontos. Bones sóhajtott és lenézett a csillogó víztükörre. Vajon ez most szerencse vagy balszerencse?
- Micah, nem mesélné el a maga történetét? - fordult oda a férfihez. Ahogy az éjjeli őr kedvesen rámosolygott, Temperance szinte úgy érezte, mintha egy esti mese meghallgatására készülne – gondtalan gyermekként.
- Nagyon szívesen, Doki! Ha ezt akarja! - azzal belekezdett. - Nagyjából tíz éves voltam, mikor elvesztettem a húgomat. Van egy bátyám is, de már nem is tudom, mikor beszéltünk utoljára. Az anyánk nem volt túl kedves nő. Nem bánt velünk kesztyűs kézzel.
- Bántalmazta magukat? - kérdezte Brennan. Érezte, hogy a történet nem túl vidám. De fogalma sem volt róla, mi minden van még, amit homály fed.
- Bizony. Az apám Mikayla születése után hagyott el minket. Mikayla elég engedetlen kislány volt. - lassan beszélt, és bár a mosoly nem tűnt el az arcáról, szavain lehetett érezni, hogy ez mégsem egy egyszerű esti mese. - Egyik nap mikor hazaértem, anyám azt mondta, hogy a húgom mostantól a pincében lakik. Máig sem tudom, mivel érdemelte ki az anyánk haragját...
- Bezárva tartotta a pincében? - próbált következtetni Tempe.
- Bár úgy lett volna. - nézett a nőre egy keserű mosollyal Micah. - Akkor a kishúgom már halott volt.
- Ez valóban szomorú.
- Nem, nem Dr. Brennan! Ez csak tragikus. A szomorú az, ami ez után következett. - sóhajtott, és ő is a hullámokat kezdte figyelni. - A bátyám azt mondta, fel kell jelentenünk az anyánkat. Én azonban szentül hittem, hogy semmi gond nem lesz, csak ki kell szabadítani Mikayla-t a pincéből. - halkan felnevetett. - Mikor a bátyám meglátta, hogy mit művelek, segített felvonszolni a holttestét a pincéből. Aztán együtt menekülünk anyánk elől. Én magammal akartam vinni Mikayla-t, ezért elhamvasztattuk. Aztán hajóra szálltunk. Nem tudtuk, merre megyünk, csak ott akartuk hagyni azt a helyet. Az emlékeket. Csak fájdalom maradt utánunk. - oldalra sandított. A doktornő a habokra meredt, és láthatóan elmerengett a hallottakon. - Aztán a hajóút során csúnyán összevesztünk a bátyámmal. A húgom hamvai pedig a tengerben kötöttek ki. Ahogy partot értünk a bátyám eltűnt. Azóta nem láttam. - kis szünetet tartott, majd visszazökkenve a valóságba egy szomorú sóhajjal összefoglalta: - Ez az én történetem.
- Miért hibáztatja magát? A húga vagy a bátyja elvesztése miatt? - nézett rá Bones.
- Talán mind a kettő miatt. Ki tudja? - vonta meg a vállát Micah, mintha tényleg nem tőle függnének ezek a gondolatok.
- Hát maga! - végül is ki más tudhatná? Így logikus...
- Tudja Doki, ez kicsit bonyolultabb, mint hogy ki miért okolható. - mondta, majd kissé lelkesebben fordult a nő felé. - Voltam egyszer egy filozófiai előadáson, ahol a professzor azt mondta, „Lehetséges megmagyarázni, hogy egy dolognak miért nincs magyarázata. Ugyan akkor maga a dolog ettől még nem lesz megmagyarázhatóbb.”
- Ez ködös és pontatlan megfogalmazás. Valójában semmi releváns információt nem takar! - csóválta a fejét értetlenül a doktornő.
- Egyetértek. Viszont jól hangzik! - jegyezte meg. Brennan először elmosolyodott, majd elnevette magát.
- És ebből mi a tanulság? - kérdezte.
- Kell, hogy tanulsága legyen? - nézett sejtelmesen a kék szemekbe a férfi. - A tanulság csak egyfajta iránymutató, amely segít eligazodni az Élet labirintusában.
- Ez meg miféle előadásból van?
- Az enyémből. Ahogy elnéztem, magára fér egy kis vidámság. Gondoltam, a tudatlanságom talán szórakoztató lehet.
- Maga egyáltalán nem tudatlan, Micah. - fordult hozzá komolyan a nő. Ahogy a jámboran mosolygó férfi szemeinek szomorkás-rejtelmes csillogását figyelte, Temperance valahogy megint képes volt hinni az Univerzumban...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Imádom!! Annyira jó karakter! Elképzelésem sincs, honnan jöhetett ez az ötlet, hogy beleteszed, de zseniális húzás volt. Ahogy azt már megszokhattuk tőled, ezt a karaktert is remekül visszaadtad, a története pedig tényleg megrázó. Gratulálok, nagyon jó rész lett! Bár bízok a happy endben, nem akarom korlátolni az alkotói képességeidet, már úgyis kevés kiskapu maradt
Szóval a folytatást illetően csak annyi kikötést tennék, hogy KK! 
Hát ez megint nagyon jó lett.De már csak reménykedni tudok hogy Booth oda ér időben...Vagy talán Brennen száll le a hajóról?Jaj nagyon gyorsan folytasd!!!KK! :)