Az életnek nevezett kötéltánc legnagyobb részében behúzódunk a magunk alkotta otthonos színtérre. Ott mindvégig kényelmesen megbújhatunk: elfoglaltan, gondolatokba merülve, szenvedve vagy jókedvűen. Ismerős és mozgásterünket szűkre szabó kikötő ez, egyetlen kijárata a kifeszített kötél, amelyik a következő biztonságos kikötőhöz vezet. Idővel és igen kellemetlenül az ígéret reflektorfénye a következő színtérre vetül, és a miénk fájdalmassá vagy üressé válik. Amikor ez bekövetkezik, megdermedünk a helyünkön. Megkockáztatjuk-e a változtatást, elindulunk-e a magasban kifeszített kötélen?

*****

Terhes vagyok… Te vagy az apa!

*****

A hó lassan már egy órája szálingózott. Szokatlan volt december elején a havazás, hiszen már az is csodának számított, ha karácsony előtt egy héttel esett a hó. Nem hogy december elején. Sokak örömére a hóesés nem állt el. Nem kellett félni, hogy komolyabb fennakadásokat okoz hisz még a járdákat is alig lepte be a hó. Lassan esett. Mintha csak arra várna, hogy a gyerekek ki rohanjanak a friss hóra és önfeledt játékba kezdjenek. Egy nő állt az ablak előtt és figyelte a hópelyhek lassú szállingózását. Az elmúlt öt hónapra gondolt. Arra, amikor elmondta Booth-nak hogy az ő gyerekével terhes. Rápillantott az ágyban alvó férfira, aki látszólag nyugodtan aludt. Így Brennen nem is vette észre, hogy Booth félig nyitott szemmel őt figyeli. Látta, hogy a nő valamin gondolkodik és hogy valami miatt szomorú. Nem tudta, hogy miért. Meg akarta vigasztalni, de félt, hogy Tempe eltitkolná. A lányukról van szó? Vagy kettőjükről? Nem akart szólni neki, de mikor már le akarta hunyni szemét egy könnycseppet látott legördülni Bones arcán. Lassan oda osont Brenn háta mögé. A nő elmerült gondolataiba, észre sem vette, hogy Booth a háta mögé lépett. Lassan átkarolta a Tempit és a hasára tette a kezét.
- Mi a baj? Miért nem alszol? - kérdezte a férfi és a nő vállára tette a fejét.
- Mi? Booth te nem alszol? Én azt hittem, hogy… Nem akartalak felébreszteni. Csak nem tudtam aludni és gondolkodtam egy kicsit… - fordult az FBI ügynök felé és mélyen a szemébe nézett.
- Azt látom, de min?
- Nem fontos Booth.
- De igenis fontos Bones. Látom, hogy szomorú vagy csak azt nem tudom miért. Nem szoktál te csak úgy elszomorodni.
Brennen leült az ágyra, Booth pedig mellé.
- Nem is tudom Booth… Néha arra gondolok… mi lett volna ha… ha a szüleim nem hagynak el. Akkor talán… minden máshogy alakul. Talán én sem lennék ilyen, mint most. Úgy érzem… sok helyzetben könnyebb lett volna… ha anyám ott van mellettem. Booth… félek beismerni… de úgy érzem… ahogy közelebb kerülök a naphoz hogy én is anya legyek… annál jobban hiányzik anyám. És nagyon félek, hogy… hogy… rossz anya leszek. Pedig hidd el… én majd minden tőlem telhetőt megteszek… hogy az ellenkezőjét érhessem el. Booth… én… én… szeretem ezt a kicsi lányt… - itt Brennennek elcsuklott a hangja és sírni kezdett. Booth magához húzta és a hasára tette a kezét ahogy Bones is. Ekkor mindketten érezték, ahogy kicsi lányuk rúgott egyet mintha csak azt akarná jelezni, hogy, érzi azt, hogy az édesanyja szereti őt. A férfi elszomorodott, látva hogy az általa szeretett nő ennyire törékeny. Próbálta vigasztalni:
- Bones! Figyelj rám! A kis lányunk és én is pontosan tudjuk, hogy mennyire szereted. És… az anyád is. Bármennyire nem hiszel nekem én akkor is azt mondom: néz onnan fentről téged és vigyáz rád. Rátok. Büszke rád hogy az ő okos és szép lánya hamarosan anya lesz, és hogy az a kicsi lány ugyan olyan gyönyörű és okos lesz, mint az anyja. És talán… még az apjától is örököl valami jót. Figyelj! Holnap majd ki megyünk az anyád sírjához. Oké? Rendben? De most kérlek, aludjunk.
Brennen még mindig sírt te Booth szavai kicsit megnyugtatták és ő is érezte azt a kicsi rúgást. Ránézett az órára, ami 4:47-et mutatott. Lassan megnyugodott és elaludt Booth karjaiban. A férfi lefektette és mellé feküdt. De nem tudott aludni. Figyelte a nőt, ahogy egyenletesen veszi a levegőt. Aztán már nem is arra figyelt. Hanem a gondolataira. Azon gondolkodott amit Bones mondott és még máson… Aztán az óra elütötte a 8 órát.

*****

A bordószínű virág amit Brennen tett az anyja sírjára jól illett a hólepte földhöz.
- Gyerünk Bones! Mondj valamit anyádnak! - biztatta Booth a nőt.
- De Booth ennek nincs semmi értelme. Anyám, ha lát is engem, amit persze megint nem hiszek el akkor nincs itt. Ez csak sír Booth. Csontok. - felelte Bones.
- Csak kicsit próbálj hinni benne hogy itt, van. Kérlek! Menni fog! - azzal az FBI ügynök visszaült a kocsiba.
- Hát Booth azt mondja, hogy itt vagy és hallasz engem. Én nem hiszem. De ha mégis így van, akkor most biztos örülsz, hogy… hogy beszélek hozzád. Látod, hogy nem sokára én is anya leszek. Lány lesz. Anya… hiányzol nekem. Szeretlek! - Brennen itt megállt, hogy vissza tudja fojtani a könnyeit. Folytatni akarta, amikor jött Booth:
- Bones van egy ügyünk!

Súgó 7 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.01.14. 15:23 enci.2 igéretes kezdés.. :D :D kíváncsiság furdal miatta... szoval hajráá.. :D :D

2011.11.18. 10:53 BkateB Nagyon aranyos történet folytatsd hamar!!!:)

2011.11.17. 21:29 olvasó jól kezdődik el! szeretem a belső hangokat és a megbeszélésüket, és persze ahogy Bones alakul az anya szerephez. Várom a folytatást: KK

2011.11.16. 18:34 zsófika Köszönöm szépen a komikat nem is tudjátok elképzelni mennyire jól estek!Igyekszem a folytatással.Sophie az ügyről meg csak annyit hogy a barátnőimnek tetszett az ötletem.

2011.11.15. 21:34 hullaviasz Jááj, de szomorú De nagyon szép. Érzékeletesen írod le Bones érzéseit, és Booth karakterét is eltaláltad. Nekem nagyon tetszik, és kíváncsi vagyok a folytatásra. KK!

1 | 2