|
Angela: Pokol/9.
Mortem a számítógép képernyőjén át figyelte az eseményeket egészen addig, míg a gépet eltalálta az impulzus és a jel megszűnt.
- Ez az! - kiáltott fel és neki látott a következő fázis előkészítésének.
Vergilius a padlón feküdt a fején frissen felnyílt sebből szivárgott a vér. Vérzett a füle és az orra is. Amikor a többiek futni kezdtek felfelé a lépcsőn megpróbálta megállítani őket, de nem sikerült. Csak Huntert tudta elkapni és visszarántani a lépcsőről a többiek már feljebb jártak, mikor a rakéta becsapódott a házba. Vergilius volt az egyetlen a négy fiú közül, aki tisztában volt vele, hogy idelent a legbiztonságosabb egész Washingtonban, talán csak az elnöki búvóhelyet leszámítva, de mire vitát nyithatott volna vagy figyelmeztethetett volna bárkit a fiúk futni kezdtek sajnos és neki nem maradt ideje, mert a kiejteni készülő mondatát félbeszakította a rakéta.
Ha lett volna rá ideje elmondta volna, hogy Mortem aki ezt a házat vette mindig is kissé paranoiás volt. Részben talán azért, mert már akkor tudta, hogy nem ő az egyetlen a földön, akinek ilyen képességei vannak. Éppen ezért a megvétele után átalakítatta a pincét. A falakat kilencven centis vasbetonra cserélték a födém szerkezetet, ami a pincét fedte szintén kicserélték és volfrám-karbid valamint szilícium-karbid réteget is beleépítettek, hogy a nyomás mellett a hőnek is teljes mértékben ellenálljon. Azonban volt egy elég komoly hibája a pánikszoba-atombunker átalakítású helységnek. Mégpedig az ajtó. Hétköznapi acél volt, igaz hogy harminc centis, de mégiscsak hétköznapi jellegű. Ahhoz, hogy a bunker tökéletes védelmet nyújthasson, a lépcső alján lévő, második, falból nyíló ajtó bezárására lett volna szükség, csakhogy erre Vergiliusnak már nem maradt ideje, mert a többiek kiléptek a védelmet adó helységből, és elhagyva ezt az ajtót a lépcsőn akartak menekülni.
A fiú lassan felemelte a fejét és megpróbált körbenézni. Rettenetes zúgást hallott a fülében mintha valami éles hangos módón csilingelt, vagy sípolt volna. A hang fizikai fájdalmat okozott. A légzés nagyon nehezére esett, az orrából szivárgó vérből sejtette, hogy a sérülései súlyosak. A keze, ami a robbanáskor földet ért szilánkosra tört. Ahogy a korábban egész rendezett pince maradványain végignézett - miután a por már annyira leült, hogy lásson tőle - megpillantotta az alig két méterre a pince sarkában a fal mellett lévő Huntert. Bár iszonyatos fájdalmakkal küzdött, mégis ahogy erejéből futotta a padlón csúszva igyekezett mellé mászni. Minden mozdulatnál ordított a fájdalomtól mégsem állt meg. Mikor elérte a barátját, akkor kitapintotta a pulzusát és az szerencsére erős volt.
Ekkor vette észre a másik sarokban Bellatort, vagyis ami az acél ajtó maradványa alól, kilógott belőle. Neki már nem volt szerencséje. Amikor a rakéta a házba csapódott egyenesen az ajtó előtt állt, amely a robbanáskor felszabaduló nyomás miatt kiszakadt a helyéről és a lépcső ívét követve elsodorta őt akár csak a négy lépcsőfokkal lejjebb álló Anguist, aki bár még életben volt a sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a földi létben töltött ideje minden eltelt pillanattal rövidebbé vált.
- Hunter ébredj! Térj magadhoz! - a fiú nem reagált.
Vergilius nem tudta mitévő legyen, nem merte megmozdítani a fiút. Még egyszer rá kiáltott.
- Hunter! – ekkor a fiú kinyitotta a szemét és felemelte a fejét, majd egy fájdalmas nyögés kíséretében megpróbált talpra állni. Ahogy körbe nézett ő is szembesült a történtekkel. Talpra segítette Vergiliust, akinek az arcát eltorzította a fájdalom a keze miatt.
- Bellator? – kérdezte. A kölyök csak intett a fejével a maradványai irányába. Zach is meglátta, akárcsak nem messze tőle Anguist. Oda ment és mellé térdelt, bár mindeközben időnként fájdalmasan felszisszent.
- Barátom. – csak ezt az egy szót bírta kimondani. A fiú felnézett miközben a szája sarkából a vér szivárgott.
- Kapjátok el… helyettem. Ígérd… meg… - nyöszörögte csöndesen.
- Meglesz! Csak tarts ki. Mindjárt segítek neked. – de a fiú már nem halotta, csupán a mondat elejét. A teste elernyedt és a halál elragadta a meggyötört testéből, a fáradt és megkínzott lelket.
Zach még vagy öt percig próbálta újra éleszteni, miközben szeméből patakokban folytak a könnycseppek, de hiába. Az árnyékvilág nem engedte vissza többé újdonsült lakóját. Végül feladta és mellérogyott a földre.
- Hogy jutunk ki innen? – kérdezte sírva Vergilius.
- Segítség kell. Most.
- Kitől?
- Aki tudja, merre van a ház.
- A barátaid! – kiáltotta a kölyök.
Az árnyak megnőttek és a sötétség beköszöntött, hogy fekete fátylával a város lakóit körültekerje.
A férfi még mindig az eget nézte. Várta, hogy bekövetkezzen, amitől tartott. De semmi sem történt.
Gondolatait egy érintés szakította félbe. Egy kéz hátulról ragadta meg. Sebesen megfordult és a gazdájára meredt.
- Hodgins?
- Max.
- Te, hogy kerülsz ide? – kérdezte a másik férfit, majd a kezében lévő kisírt szemű kisgyerekre meredt.
- El kellett, hoznom a fiamat. Utána beragadtunk a metróba és most jutottam ki. De te mit keresel itt? Ugye nincs közöd a város megbénulásához?
- Persze, hogy nincs! Bár még most sem tértem magamhoz. Az előbb olyat láttam, hogy még most sem igazán értem.
- Mit?
- Hát a nagy házba az előbb egy gép csapódott azt hiszem.
- Belecsapódott egy gép? – Jack elnézett a férfi válla felett és miután látta, hogy az épület sértetlen furcsa arcot vágott a másikra, miközben a karjában tartott kicsi csendesen elaludt.
- Te Max! Jól érzed magad? A háznak semmi baja ide látom…
- Tudom. Vagyis én is láttam, mert a gép nem ért célba.
- Na, most már végképp nem értek semmit.
- Hát én se nagyon. Azt láttam, hogy a gép közeledik, majd valami a gyep alatt felrobban és rakéták süvítenek, felfelé amik lelőtték a gépet.
- A légvédelem. – bólogatott Jack mintegy önigazolást mutatva – Mindig tudtam, hogy csak rizsa, amit a házról olvasni lehetett. Van órád Max?
- Van egy amit Temperancetől kaptam a születésnapomra. Miért?
- Mennyi rajta az idő?
A férfi felhúzta a kabátja ujját és megnézte, de az óra nem mutatott semmit.
- Jé. Azt hiszem kimerült az elem.
- Én meg azt hiszem, nem. Max azonnal indulnunk kell. Most.
- Mi? Miért? Hova?
- Menet közben elmondom. De most nyomás innen.
- De mégis hova akarsz menni?
- Vissza a többiekhez mielőbb, mert van egy borzalmasan rossz sejtésem.
Azzal karon ragadta a mellette álló férfit és elindultak a hajdani Jefferson maradványai felé.
Cam arcán még fénylettek a könnycseppek elvesztett társuk miatt mikor az orvos kilépett az ajtón. Gyors mozdulatokkal törölte le őket, és mint egy golyó pattant az orvos elé.
- Hogy van doktor úr?
- Ön a beteg hozzátartozója?
- Igen! Kérem, válaszoljon! Hogy van?
- Nos, ez esetben, üdvözlöm, Dr. Price vagyok. Szerencsére a vérzést, amit a törött borda előidézett, sikerült hamar elállítanunk. Egy bonyolult laparoszkópiás műtéti eljárás segítségével pedig helyre hoztuk a tüdejét. A karját ért lövedék csak súrolta így ezt összevarrtuk. Kapott vérátömlesztést. Pár órán belül kikerül az őrzőből és akkor bemehetnek hozzá.
- És milyen gyorsan fog felépülni? - tért a lényegre Cam azonnal.
- Szerencséjére a laparoszkópia lényege pont az, hogy kis bemetszést ejtenek a testen és ezen keresztül műtjük meg így akár két nap múlva, ha minden komplikációmentesen zajlik, kiengedjük.
- Ó! Hál isten. - sóhajtott egy hangosat a nő.
- Elnézésüket kérem, de nekem most mennem kell.
- Persze doktor úr! Köszönjük!- kiáltotta a távozó orvos után Dr. Saroyan, majd lerogyott a székre.
- Legalább Seeley megúszta!
- Bár én is ilyen bizakodó lennék, de rettenetesen aggaszt, hogy eddig semmit se tudtam meg Brennan hollétéről. Szerintetek, nem furcsa, hogy semmilyen életjelet sem adott még magáról?
- Azt hiszem a jó szó erre az ijesztő és nem a furcsa lenne. - szólt közbe Fisher.
Erre mind elhallgattak. Mintha egy láthatatlan kéz intette volna csendre a csapatot. Nyomasztó csönd támadt miközben mindanyiuk gondolata a nő felé szállt.
A rémült csendet egy telefon csörgése szakította félbe.
Angela ijedten ugrott oda ahonnan a csörgést hallani vélte. Meg volt győződve róla, hogy hallucinál, hiszen a mobilok nem jók még mindig, már amennyire ő tudja.
- Halló?
- Angela te vagy az?
- Zach? Te… hogy… hol… vagyis…
- Erre most nincs időm. Azonnal add Hodginst vagy Bootht.
- Az nem fog menni. Jack nem tudom, merre van, Michaelért indult el. Bootht pedig lelőtték és most műtötték meg.
- Akkor add Sweetset.
- Sweets… - a lány hangja elcsuklott egy pillanatra. Érezte, hogy a zokogás, mint egy meleg sál körbefonja a torkát. Nyeldeste a könnycseppeket, de szó nem jött a szájára.
- Angela ott vagy még? Mi történt? Halló?
- Igen… itt vagyok! – találta meg a hangját a lány.
- Sweets veletek van?
- Sweets meghalt.
- Mi??? – kiáltotta a kölyök a telefonba – Mi a pokol történt ott?
- Tűzharcba kerültek, azt hiszem.
- Francba! Az első pszichológus volt, akit kedveltem.
- Hol vagy Zach?
- Nem számít. Így már nem. Segítened kellene.
- Miben? Nekem?
- Igen neked! Vergilius adott egy gépet Boothnak. Meg van még?
- Wenddel behozott egy törött laptopot és két mobilt az utcáról, miután a többieket a műtőbe tolták. Melyikre gondolsz?
- A laptopra! Mennyire tört össze?
- Megnézem. Várj egy kicsit. – Angela visszaindult a székek és a többiek irányába, akik értetlenül nézték a nőt mióta felvette a csörgő mobilt. Mikor a székhez ért mellé guggolt és felnyitotta a gépet. A kijelző középen kettérepedt, de még működő képes volt. Ami ki is derült, amint a nő megnyomta a bekapcsolás gombot.
- Működik Zach. Bár nem tudom mitől, de megy.
- Akkor most jól figyelj rám Angela. Segítened kell, de sürgősen. Én elmondom, te mit fogsz csinálni, te pedig, megteszed. Világos?
- Nem tetszik ez nekem Zach. Hol vagy egyáltalán? Miért nem jössz ide? Hol van Brennan? Veled van?
- Sajnálom Angela de most nem tudok válaszolni ezekre a kérdésekre. Előbb segíts kijutnom onnan ahol vagyok, és utána megkapod a válaszokat, amiket akarsz, de nem most.
- Rendben. Hallgatlak. – komolyodott el a szokásosnál is jobban a nő és elkezdte végrehajtani mindazt, amit a fiú kért tőle a telefonban.
A kórházi ajtók kinyíltak és két fekete ruhás férfi lépett be rajta. Pár másodpercre megálltak a betegirányító pult mellett, majd egyenesen a műtő felé indultak, hogy teljesítsék a kapott parancsot.
A sötét kis kabint vakító fényáradat öntötte el, ahogy az ajtó felnyílt. A nő, akit az ágy lábához bilincseltek fájdalmasan kiáltott fel miközben megpróbált belenézni a fehérségbe. Egy ember állt az ajtóban, kezében valami egészen furcsa képződménnyel. A nő először nem tudta kivenni mi lehet az, majd az alak belépett és a mellette álló ágyra tette a dolgot. Most már világosan látta Bones is. A teremtmény egy emberi lény volt. A férfi, akit közben felismert, megfordult és kiment. A nő közelebb kúszott a földön az ágyhoz, és megérintette a rajta fekvő testet. A pulzusa szabályos és erős volt. Tehát él. – gondolta magában, csak azt nem tudja kicsoda, vagy, hogy miért hozták ide. Ahogy végigtapogatta a vaksötétben, lassan körvonalazódott benne valami. A göndör haj, az apró termet. Végigsimította az arcát. Ebben a pillanatban már tudta ki fekszik az ágyon. A lélegzete elakadt és összeszorította a száját.
(Special Thanx too, Dear olvasó)
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Sajnálom szegény hacker srácokat, pedig általában nem kedvelem az infózseniket, mert féltékeny vagyok rájuk :D :D nade ki az az illető, akit bebörtönzöttek a csúnya bácsik?? Mit akar Zach Angelától kérni??? És mi a következő lépése az ördögi technikusnak??
Most aztán hipergyorsan folytatást, mert ááááááá! És egyéb személyes okokból 
Vagyisszóval KK!!
te jószagú szent padlizsán.... Angela... mi a pokol????
remélem nem az amire gondolok mert ha az... akkor a gondolkodásom megáll...
mellesleg am tetszik nagyon is.. és wááá... izgatottan várom a folytatást!!!! :D :D