|
Esli: Mindent elölről/8.
(Isten hozott, vagyis Brennan hozott!)
„-Rendben. Egy óra múlva ott vagyok. Visszhall… - majd letette a készüléket pár percig még zavartan nézte, majd elindult és felöltözött. 10 perc múlva már kocsijában ült, hogy hazaköltöztesse szeretett FBI ügynökünket.„
Brennan kocsijában azon gondolkozott, vajon mi történhetett, ami miatt, ily sürgősen el kell hoznia a férfit. Nem igazán tudott, semmi logikus választ kiokoskodni, erre a kérdésre. Aztán, már csak arra lett figyelmes, hogy a kórház parkolójában áll, majd elindult a már megszokott szoba felé.
- Szia. – köszönt be Brennan Booth-hoz.
- Szia. Végre. – sóhajtott, majd egy csábos mosolyt küldött doktornőnk felé.
- Mi történt? – jött az első kérdés, de mielőtt választ kapott volna Dr. Taylor jelent meg az ajtóban.
- Á, Dr. Brennan. Kérem, fáradjon velem. – invitálta az orvos irodája felé.
- Köszönöm, hogy eljött.
- Mi történt? – jött újfent a kérdés, remélve, hogy már választ is kap rá.
- Booth, ügynök kért meg, hogy hívjam fel önt.
- Értem, de a délután folyamán amúgy is bejöttem volna, hiszen meg lett beszélve így nem értem, hogy mi lehet olyan fontos.
- Nos, Booth ügynököt idézve:” Ha tovább maradok itt, szállíthatnak egy diliházba.”
- És, maga ezt elhitte? – kérdezte, kicsit csodálkozva.
- Természetesen nem. De semmi akadályát nem látom, hogy hamarabb elhagyhassa az intézményt. – mondta mosolyogva.
- Rendben, ebben az esetben, akkor haza viszem.
- Remélem, nem okoztam ezzel problémát.
- Nem. Önként vállaltam a feladatot. – Egy kis papírmunka és már minden készen is állt a Booth hazautazásához. Már a kórház előtt álltak, mikor Booth megszólalt.
- Na, ne! Ez a te kocsid?
- Persze, ki másé lenne?
- De hiszen ez egy BMW X6-os. Ez csak 5 év múlva lesz a piacon. – mondta még mindig csodálkozva.
- Nos, igen leszámítva azt, hogy az 5 év az most van. Ez idén jött valóban, piacra. De amint, lehet, lecserélem, mert nem túl meggyőző. – magyarázta a nő. Közben Booth-nak is leesett, hogy igaza van. Szokatlan volt még neki a helyzet, hogy 5 év csak úgy nincs meg.
A cuccokat gyorsan betették a kocsiba, Booth pedig nem épp kedvelt helyét, az anyós ülésen foglalta el.
- Ha, nem baj először a Jeffersonba megyünk be.
- Viccelsz? Örülök, hogy nem dugsz be egy szobába. – mosolygott rá a férfi.
- Amúgy, se tennék ilyet. Elvállaltam az ápolásod, így teljesen ellentmondana, ha egy szobába zárnálak.
- Oké. De nem kell engem ápolni.
- Hát persze, csak épp korlátozva van a testmozgásod.
- Pár hét és 110% leszek.
- Egyezzünk meg, hogy 100% a maximum.
- Rendben. – egyezett bele a férfi.
- Van valami újdonság az üggyel kapcsolatban?
- Igazából folyamatban lévő ügyekről, nem lett volna szabad beszélnem eddig sem.
- Ugyan már Bones. Hiszen társak vagyunk, vagy nem? – egy kis bizonytalanság volt érezhető a hangjában.
- Igen társak. – jól esett neki újból kimondani. Hiányzott már a közös nyomozás. Így hát az intézet és a kórház közötti útszakaszban a mostani ügyről beszélgettek. Mikor megérkeztek, Brennan elő akarta venni a tolószéket, mivel a férfi két lábon való közlekedése még nem egészen volt stabil.
- Nem! – szólalt meg határozottan és a fejét rázta.
- De Booth, a járásod…
- Inkább a mankókat. – Hiába a férfi büszkesége, nem engedte, hogy ennyire gyengének nézzék. Igazából a mankókat se szerette volna használni, de tudatában, volt, hogy még szüksége van rájuk. Brennan nem akart vitatkozni így engedelmeskedett. Az intézet ajtain beérve Brennan egy pillanatra megállt, majd megszólalt.
- Üdv a Jefferson intézet törvényszéki laborjában. – köszöntötte a férfit, majd átnyújtotta a régi belépőkártyáját.
- Ezt elhoztam.
- Köszönöm. – mosolygott rá a férfi, majd közösen elindultak. Ahogy haladtak egyre beljebb Booth egyre lassabban közlekedett. Brennan észrevette, hogy a férfi lemaradt, így bevárta, majd szóvá tette lassú mozgását.
- Minden rendben? Biztos, ne hozzam be inkább a széket?
- Nem, nincs semmi baj, csak olyan furcsa érzésem van. Olyan Déjà vu érzés.
- A Déjà vu vagy másnéven paramnézia, az a jelenség, amikor valaki úgy érzi, hogy az éppen történő helyzetet már korábban átélte, az adott esemény korábban már megtörtént volna vele, ugyanakkor a korábbi átélés körülményei vagy akár megtörténtének ténye bizonytalanok. Jelen esetben, véleményem szerint az agyad azt a képet vetíti elő, amit az elmúlt években éltél meg. Ezért lehet ismerős a hely, és ezért lehet ilyen érzésed, hiszen valóban ismered. –fejtette kis gondolat menetelét Bones.
- Köszi.. :)
- Seeley? Hát te mit keresel itt? – lepődött meg az éppen arra járó Cam.
- Meglepetés! – mondta nevetve a férfi.
- Az biztos, minden oké? Nem lenne jobb a székben?
- Én is ezt mondtam, de makacskodott. – hangoztatta Brennan is.
- Jól vagyok. Oké? Nem kell annyira aggódni. Nagyfiú vagyok, tudok vigyázni magamra. – mondta kissé durcásan. Kissé idegesítette, hogy mindenki vele foglalkozik. Hiába akit szeretnek, azzal foglalkoznak.
- Héé Isten hozott. – jött oda Wendell is.
- Igazából én, hoztam. – pontosított Bones.
- Hey, szevasz. – köszöntötte viszont Booth. Már a balesete előtt is Wendell állt hozzá a legközelebb a gyakornokok közül. Az álmából, meg ugye emlékezett rá. Nem kellett sok idő, már minden jó barát köszöntötte.
- Na, jó. Köszönöm mindenkinek, de szerintem foglalkozzunk az áldozattal. Apropó, szeretnék részt venni az ügyben.
- Payton Perotta ügynök vezeti a nyomozást. – szólalt meg Cam.
- Ebben az esetben szeretném felvenni a kapcsolatot vele. – jelentette ki ügynökünk. Olyan energia bombát adott neki hogy végre kijött a kórházból és nincs ágyhoz kötve, hogy cseppet se érezte magát betegnek.
- Csak kérnie kell, és már itt vagyok. – jelent meg a szőkeség, nem messze tőlük.
- Hello, Booth ügynök Payton Perotta ügynök vagyok.
- Seeley Booth, bár ön ismer a jelek szerint. Elnézést, de még kissé zavaros a helyzet.
- Semmi, gond. – mosolygott rá.
- Szóval, szeretnék részt venni az ügyben.
- Nos, rendben. Lehet háttér tanácsadó. Vagyis ha bármi észrevétele, vagy hozzáfűzni valója van, az üggyel kapcsolatban, csak szóljon.
- Úgy lesz.
- Akkor dologra emberek. – utasított mindenkit Cam és hozzáláttak, a más megszokott kis melójukhoz. Cam, Brennan és Wendell az emelvény felé mentek. Booth és Perotta követték őket. Hodgins a kis kuckójában és Angela is a saját irodájában tevékenykedett. Brennan és Wendell újra összeszedte az eddigi tudnivalókat és újfent átnézték a csontokat.
- Találtam valamit. – jelent meg Hodgins, majd az egyik gép előtt foglalt helyett.
- Az áldozat ruháján, vagyis ami megmaradt, nátrium-hipoklorit volt. Ezt biztos, nem a kukában szedte össze. Vagyis az áldozatunk a halála előtt egy nemrég felmosott padlón feküdt.
- A konténerekben találtál valamit? – kérdezte Cam, bár utána már meg is bánta.
- Viccelsz? Nagyon sok minden volt. Képzeld volt, aki egy egész tortát képes volt kidobni, csokoládés volt. Találtam pár döglött macskát és egerekből is volt egy pár, na és patkány.
- Ijesztő, milyen lelkes vagy a szemét iránt. – nézett furcsán Cam.
- Az. értett vele egyet Booth is.
- Angela utána nézett már a feleségnek? – jött a kérdés Brennan felől.
- Igen, azt hiszem, még mindig azt csinálja.
- Akkor nézzük, meg hogy halad. – javasolta Booth, majd átfáradtak Ange irodájába.
- Ange. Találtál valami érdekeset Mrs. Daltonnal kapcsolatban?
- Az nem kifejezés. Figyeljétek. Sarah Dalton 2 harcművészetben jártas, valamint 4 államban rendelkezik vadászengedéllyel. Fegyvertartási engedélye is van. És ezt figyeljétek, a bejelentett fegyver egy 9mm-es, ami egyezik az áldozatunkban talált lövedékkel.
- Indítéka lehetett? – kérdezett bele kedvenc FBI-osunk. Angela gyorsan nyomkodott valamit, majd folytatta.
- A szomszédok többször jelentették, hogy volt egy kis csete-paté az otthonukban. Valamint van itt egy feljelentés is testi sértésért. – sorolja Angela a találtakat.
- Úgy látszik igencsak zűrös volt a feleség. Eddig nagyon úgy tűnik, hogy ő a legfőbb gyanúsított. – adott hangot észrevételének a szőke ügynöknő is.
- Voltam az áldozat munkahelyén. A munkatársai szerint nem volt veszélyes fickó. Csendes, megbízható volt. Szerette a munkáját. A pletykák szerint az irodalom tanárnővel is, igen jóba volt.
- Akkor ki kell kérdezni az irodalom tanárnőt. – javasolta a férfi.
- Már berendeltem 2 órára az FBI-hoz.
- Szeretnék magával tartani.
- Rendben Booth ügynök, de csak a fal másik oldaláról. Ön is szeretne jönni? – nézett Brennan felé.
- Én Boothal megyek. Jelen helyzetben az én felellőségem, hogy hova megy.
- Általában ez fordítva szokott lenni. – jegyezte meg viccelve Ange.
- Rendben akkor az irodában találkozunk. Viszlát.
- A feleséget nem kellene újból kihallgatni? – kérdezte Brennan a mellette álló férfit.
- Még, nem. Hadd higgye, hogy rá nem gyanakszik senki. Nem lenne jó, ha lelépne. Amíg nincs tárgyi bizonyíték ellene, addig, nem is igazán tudunk mit csinálni. – magyarázta Booth. Közbe a többiek visszamentek a munkájukhoz. Már csak három személy volt a szobában.
- Értem. Angela, mi hazamegyünk. Még ki kell pakolnunk. Utána az FBI irodájában leszünk, ha valami van, hívj. – mondta úgy, hogy már indultak kifelé az ajtón.
- Várj, szívem. Csak nem azt akarod, mondani, hogy Booth nálad alszik? – jelent meg huncut vigyor az arcán.
- De, míg nem lesz jobb állapotban addig nálam fog lakni. Az orvos szerint nem maradhat egyedül. Már elkészítettem az egyik vendégszobát. – darálta el gyorsan, majd tovább is ment mielőtt barátnője jobban belemenne a témába. Booth eközben már az ajtók előtt várta társát.
- Valami fontosat mondott? – kérdezte a férfi partnernőjét.
- Nem semmi. Menjünk. – javasolta, majd beszálltak a kocsiba és elindultak Brennan lakása felé.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
)
höhö.... Esli tetszett az írásod ;) valami ilyesmi reakciót vártam Angelától :D
ugyesen elhúztad az otthoni jeleneteket.. de nem baj a következőben úgysem úszhatod már meg höhö... ;)
gyors folytatást kérek!!! KK!!!