- Remek – kiáltott föl Cam. – Elmondom Camillenek.
Brennan furcsán nézett rá.
- De hát te már tudod.
- Mi…hogy…ja! – esett le a tantusz Camnek. – Boothnak.
- Akkor miért mondtál Camille-t?
- Ez egy hosszú történet…
- Egyébként én is elmondhatom neki – vonta meg a vállát Brennan. – Amúgy is vele szeretnék menni, mikor újra kikérdezzük a gyanúsítottakat.
- Oké – egyezett bele Cam. – Én addig megnézem, hogy állnak a hóhányók a szottytalanítással.
Brennan most már végképp nem értett semmit, de meg se tudta volna kérdezni, mert addigra Cam már rég az intézet másik felében járt. Inkább elővette a mobilját, és tárcsázni kezdte Bootht.
- Booth – szólt bele az ügynök.
- Megvan a gyilkos fegyver – üdvözölte Brennan.
- Remek – felelte Booth. – Az én kocsimban meg itt ül két fiatalember, akik nagyon szívesen elregélnék neked, hogy is került az a hulla a hóemberbe. Felveszlek a Jeffersoniannál.
- Oké – felelte Brennan.
Mindketten letették, Booth pedig a kocsija hátsó ülésén terpeszkedő fickókhoz fordult.
- Lesz egy újabb utasunk – közölte fenyegető hangon. – A társam. Figyelmeztetlek titeket: nem rámászni!
A bandatagok sokatmondó pillantást váltottak.
- Szia Booth – vágódott be a kocsiba Brennan. – Ó – nyögte, mikor meglátta a két csávót – Hello.
Ray elismerően füttyentett, de Booth hóemberbe csomagoló pillantása beléfojtotta a levegőt. Brennan már nyitotta volna a száját, de Booth közbevágott:
- Tudom, hogy mit akarsz kérdezni, és megkíméllek a fölösleges tüdő- és nyelvmozgástól… na ez nem jött ki valami jól. Pedig csak tudományos akartam lenni.
- Pedig a megfelelő szervekről beszéltél – ráncolta össze a homlokát Brennan. – Nem értem, mi a problémád.
- Még szerencse – sóhajtott Booth.
-  Nem tudom, ez mit jelent.
- Azt, hogy beszéljünk az ügyről.
- Kicsit túl sok a szinoníma a mondataidban Booth. Szerintem még Platón se jött volna rá, hogy mire akarsz kilyukadni, pedig ő híres volt arról, hogy egy gondolatból egy attól teljesen különböző következtetést tudjon levonni.
A két fickó a hátsó ülésen fuldoklott a röhögéstől. Életükben nem érezték még ilyen jól magukat rendőrautóban, de visszafojtották a hullámzó rekeszizom által felfelé préselt levegőt a békesség kedvéért.
- Tudod mit, Bones, inkább beszéljünk az ügyről.
- Bones? – szólalt meg ekkor CJ. – Nem éppen egy ilyen szép hölgynek való név.
- Hagyja csak, már hozzászoktam – legyintett Brennan. – Ha négy évaddal ezelőtt mondja, nagyon megköszöntem volna.
- De már hozzászoktál – fenyegette Booth. Úgy döntött, gyorsan rátér az ügyre, mielőtt a helyzet még kínosabb lesz. Így hát gyorsan beszámolt Brennannek mindenről.
- Most pedig ezek a kedves úriemberek elnavigálnak minket a tetthelyre – zárta le Booth a mondandóját.
A két srác nagyjából elmagyarázta, merre menjen, aztán Booth elindult. Szó nélkül ültek az autóban, és a fiúk néha szóltak neki, hogy ne balra kanyarodjon, hanem jobbra, és ha lehet, ne döntse fel a kukát, mégha poén is. Booth ilyenkor küldött nekik egy-egy szúrós pillantást, de nem szólt egy szót sem.
- Balra, balra, balra – navigált Ray. – Most egy kicsit előre…állj! Most hátra, kicsit tolasson, és most megint előre…
- Hálás köszönet, de segítség nélkül is le tudok parkolni – morogta Booth.
- Jaa, oké, rendben. Bocs – szabadkozott az eszes fiú.
Kiszálltak a kocsiból.
- Ott találtuk – mutatott az egyik kukára CJ.
- Egyébként megérkeztünk – közölte a félreértés elkerülése végett Ray.
Booth forgatta a szemeit.
- Csak úgy mondtam – védekezett a fiú.
Brennan gumikesztyűt húzott és megindult a kuka felé. Booth elhúzta a száját.
- Hodginst is magunkkal kellett volna hoznunk – vélte. – Ő oda van a mélytengeri kukászkodásért.
Brennan nem szólt semmit, csak felmászott a kuka tetejére, de Booth nagy megkönnyebbülésére nem huppant bele, mint ahogy Hodgins tette volna, hanem csak bekapcsolta az UV lámpáját, és körbepásztázott vele.
- A kuka alján, vagy felsején találtátok a hullát? – kérdezte a srácoktól.
- Tetején, Bones… – vágott közbe Booth.
- Az alján – felelte CJ.
- Gondoltam – sóhajtott az antropológus, majd lemászott a kukába. – Booth, mondhattad volna, hogy hozzak Jeffersonos terepruhát. Most banán ment a nadrágomra.
A két fickónak nagy szerencséje volt, hogy Booth háta mögött álltak, így amíg hangot nem adtak ki, úgy görnyedezhettek, ahogy akartak.
- Megvan! – kiáltott aztán Brennan. – Ez itt vér.
- Elhiszem neked, Bones – mondta Booth – de ha nem bánod, ezt most nem nézném meg, ha lehet.
- De nekem azért le kellett mennem, mi? – feleselt Brennan.
- Nem kellett lemenned, én egy szóval se mondtam, hogy menj le.
- Na, és akkor mit csináltunk volna? – vágott vissza Brennan. – Állunk, és várunk, hogy a konténer megszólaljon, és elmondja, ki dobta bele a hullát? Végül is jó terv, csak macerás bevinni az FBI-hoz, hogy vallomást tegyen.
- Erre nem tudok mit mondani – adta meg magát az ügynök.
- Mégis mondtál – mutatott rá Brennan.
- Mégis mit kellet volna tennem? – csattant fel Booth. – Csak várjak, hogy mikor nyel el ez a szemétláda?
- Jut eszembe – váltott témát Brennan. – Süllyedek. Booth, süllyedek!!!
Booth rögtön cselekedett. Nekifutásból felkapaszkodott a konténerre, átlendítette magát a peremén, és leérkezett a trutyiba Brennan mellé.
- Igazából teljesen stabilan állok – vallotta be Brennan. – De azért nagyra értékelem, hogy ilyen készségesen siettél a segítségemre. Sokkal jobban érzem magam a tudattól, hogy már a te öltönyöd is szutykos.
Bootht egy pillanatra elfogta a düh, de aztán gyorsan el is szállt. Rájött, hogy nem tud haragudni a nőre. Egy darabig csak néztek egymás szemébe, aztán hirtelen görcsös köhögőroham fogta el őket a nem túl kellemes szagok miatt. Hiába, egy óriási szemetes azért mégsem a legideálisabb hely a gyengéd érzelmek kibontakoztatására. Természetesen tele van romantikával, mégis meglepően kevesen választják, mondjuk randihelyszínnek.
- Atyám, ez haláli – mondta két röfögés között Ray. Már alig látott a könnyeitől.
- Esetleg kimászhatnánk innen – ajánlotta Brennan.
- Hát, ha nagyon muszáj – válaszolta vonakodva Booth – Én még úgy maradnék.
- Nem értem az indítékaidat, de nem akadályozlak meg – felelte Brennan, azzal felhúzta magát a szemetes peremére, és kiugrott.
- Felejtsd el – morogta Booth, és ő is kimászott.
Koszosan, szutymósan megálltak a két férfi előtt, és Booth olyan komolyan, amennyire telt tőle, megszólalt:
- Köszönjük az együttműködést, uraim, most már elmehetnek. Szükséges esetleg, hogy visszavigyük önöket az FBI-hoz, vagy…
- Hazatalálunk – felelte CJ. – Viszlát.
- Viszlát.
Azzal elmentek, látszólag nyugodtan, de amint befordultak az első sarkon, kitört belőlük a röhögés.
- És most? – kérdezte Booth. – Ezen a helyen dobták ki a hullát, de kizárt, hogy itt ölték meg.
- Tényleg – csapott a homlokára Brennan – elfelejtettem mondani, hogy mi a gyilkos fegyver.
- De hát mondtad – ellenkezett Booth.
- Csak azt mondtam, hogy megvan, de elfelejtettem mondani, hogy mi az.
- Valóban – bólintott Booth. – Hát, itt a remek alkalom, hogy bepótold.
- Hólapát – közölte Brennan. – Azzal találták nyakon.
- Remek – felelte Booth. – És tudod, hogy ki volt?
- Természetesen nem, ez a te dolgod általában – felelte Brennan.
- Elnézést a bénázásért – csattant fel Booth. – De hólapátja mindenkinek van. Ebből hogy jöjjek rá, hogy ki volt.
- Igaz – felelte Brennan. – De bárki is ölte meg Douglast, itt dobta ki a testet. Olyanokkal kezdeném, akik a közelben laknak.
- Nem is rossz, Bones – ismerte el Booth. – Fejlődsz.
- Tudom – felelte Brennan maximális szerénységgel.
- Várjunk csak – élénkült fel Booth. – Az exneje nem épp errefelé lakik?
- De, lehet – felelte Brennan, de igazából nem nagyon számított, hogy mit mond, mert addigra Booth már bent ült a kocsiban. Brennan bepattant mellé, és Booth beletaposott a gázba.
- Miss Gavelin! – kiáltott Booth. Szerencséjére az első találkozás után megjegyezte a nő nevét.
- Booth ügynök? – nézett fel a nő, aki éppen havat lapátolt. – Tudják már, ki ölte meg Ronaldot?
- Még nem vagyunk biztosak benne – kezdte Booth.
- De van egy elég jó tippünk – fejezte be a mondatot Brennan. – Ideadná a lapátot?
Miss Gavelin meghökkent, de azért átnyújtotta Brennannek, aki elővette a lámpáját.
- Vér – nézett Boothra. – Ez volt a gyilkos fegyver.
Gavelin szeme elkerekedett, és a következő pillanatban Booth keze már a csuklójára kulcsolódott.
- Sarah Gavelin, ezennel letartóztatom a volt férje, Ronald Douglas meggyilkolásáért, jogában áll hallgatni…
- Nem! – kiáltotta kétségbeesetten a nő. – Nem! Nem én öltem meg Ronaldot. Esküszöm! Hozzá se nyúltam! Nem!
Brennan érezte, hogy valami nem stimmel. Persze nem azért mert látta, hogy igazat mond-e a nő, vagy sem, hanem mert tudta, hogy nincs még minden tény a helyén. Villámgyorsan előkapta a telefonját, és elküldött egy SMS-t. Két percig csak nézte, ahogy Gavelinnek elerednek a könnyei, és ahogy kétségbeesetten ül az autó hátsó ülésén, és próbálja feldolgozni a helyzetet, amibe egy olyan tettért került, amit el sem követett…
Ekkor rezegni kezdett Brennan telefonja, jelezve, hogy SMS-e jött. Gyorsan megnézte, és látta, ahogy sejtése beigazolódik. Odasétált az autó mellé, és megszólalt:
- Ön milyen magas, Miss Gavelin? – szegezte neki a kérdést.
Booth rögtön tudta, hogy valami nem stimmel.
- 165 centi vagyok – felelte.
- Nem – vágta rá Brennan.
- Hogyhogy nem? – esett kétségbe Gavelin. – Ennyi vagyok, esküszöm. Meg is mérhetnek.
- Nem erre mondtam, hogy nem – legyintett Brennan. – Arra mondtam, hogy nem maga a gyilkos. A lapát szinte átvágta a gerincét. Maga legfeljebb 60kg, de még annyi sincs. Nem ő a gyilkos, Booth.
Booth elkomorult.
- Miss Gavelin. Milyen magas, és hány kg a fia, Stephen?
- Nem! – kiáltotta Gavelin. – Stephen nem tehette! Ő rendes fiú! Nem bántott senkit…
Többet már nem tudott mondani a zokogástól.
Booth bezárta a zokogó nőt az autóba, hogy még véletlenül se tudjon kijönni, aztán megragadta Brennan karját.
- Gyere velem. De most hagyd, hogy én beszéljek – kérte. – Csak nézd azzal az átható pillantással.
- Milyen pillantással?
- Tudod – pirult el Booth. – Amivel a gyanúsítottakat nézed.
Bekopogtak a gyerekszoba ajtaján. A két fiú éppen a playstationon játszott.
- Stephen, beszélhetnénk egy kicsit? – szólt be Booth.
- Várj egy kicsit, Nathan – utasította a kisebb fiút a bátyja, aztán felállt, és csatlakozott Boothékhoz. Halkan becsukta az ajtót, és kihívóan megállt Booth előtt.
- Mit akarnak?
- Stephen – kezdte Booth. – Édesapádat, Ronald Douglast – az apja neve hallatán a fiú arcán átsuhant egy árnyék – egy hólapáttal ölték meg. A ti hólapátotokkal. Innen nem messze egy konténerben dobták ki a holttestet.
Booth itt egy kis szünetet tartott, hogy Stephen megemészthesse az elhangzottakat, de a fiú arca meg se rezzent.
- Évek óta zaklatta édesanyátokat, és benneteket is. Minden jel arra utal – folytatta Booth – hogy édesanyád követte el a gyilkosságot.
Brennan itt értetlen arcot vágott, de Booth határozottan oldalba bökte.
- Ezért őrizetbe vettük. Kénytelenek vagyunk bevinni az FBI-hoz, hogy kicsikarjunk egy vallomást…
- Elég! – kiáltotta Stephen. – Én voltam, oké?! Az a szemét kiskorunk óta piszkált minket. Folyton azzal jött, hogy ő szeret minket, és vissza akar jönni, és hogy fogadjuk be. Eleinte hittem is neki. De akkor kisebb voltam, mint most Nathan. Ő persze azt se tudta, hogy mi folyik körülötte. Mindent elhittem, amit mondott, mert olyan mézesmázos volt, és olyan őszintén nézett azokkal a nagy szemeivel.
Stephen arca eltorzult az utálattól. Brennan már kezdte sajnálni a fiút. Booth azonban kifejezéstelen arccal bámulta tovább.
- Anya azonban átlátott rajta. Ő már tudta, hogy milyen. Hogy függője lett az alkoholnak, és már csak azt tudja szeretni. De én ezt honnan tudhattam volna? Aztán egyszer, mikor azt hitte, mi már alszunk, kimutatta a foga fehérjét. Teljesen részeg volt, és megütötte anyát. De nem tudta, hogy én látom. Hogy figyelem őt. Attól a perctől kezdve már én is tudtam, milyen ő. Aztán anya kért távoltartási végzést. Többé nem jött a házunkhoz, de sokszor lófrált a környéken. Aztán egyszer, mikor egyedül jöttem haza a suliból, Nathan és anya nem voltak itthon, egyszer csak megjelent a házunk előtt. Elkezdett nekem mindenfélét összehordani a törvényről, meg hogy akadályozzák az apai jogait, meg ilyesmiket. És aztán mondta, hogy van egy lánya. Hogy van egy gyereke egy másik nőtől. Évekig zaklatott minket, és közben volt egy másik gyereke! Nem bírtam tovább. Bekattantam. Felkaptam a lapátot, és ordítoztam, hogy tűnjön el az életünkből. Próbált lecsillapítani, de a szövegével csak még jobban feldühített. Aztán megpróbálta tőlem elvenni a lapátot. Megsuhintottam. És nyakon találtam. Ömlött a nyakából a vér, és arasznyi nyílt seb volt rajta. Mérges voltam rá, és kész voltam fájdalmat okozni neki… de nem akartam megölni. Esküszöm nem akartam – Stephennek itt eleredtek a könnyei. – Pánikba estem, és eltüntettem a hullát a kétutcányira lévő sikátorban, egy szemetesben.
Mikor befejezte a történetét, Stephen lehajtott fejjel várta, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Booth megbilincselte, és elvezette. Kiengedte a kocsiból Miss Gavelint, aki a fia nyakába borult.
- Miért Stephen?
- Nem akartam – válaszolta a fiú. – De megérdemelte. Most már nem bánthat többé.
Booth beültette a kocsiba, majd Brennannel együtt beszálltak, hogy elvigyék a fiút az FBI épületbe.
*Pár órával később:*
Booth és Brennan csöndben üldögéltek a Royal Dinerben egy-egy pohár mellett.
- Végül is ki volt Douglas lánya? – kérdezte Brennan.
- Nem tudom – felelte Booth. – Amint mondtam nem találtunk semmit, és Stephen se hallotta a nevét.
Brennan nem válaszolt.
- Megviselt ez az eset – vallotta be Booth. – Mármint a vége.
Hosszú csönd következett.
- Valami baj van velem, hogyha jobban kedvelem a gyilkost, mint az áldozatot? – kérdezte váratlanul Brennan.
- Hogy mi? – értetlenkedett Booth. – Nem, mármint most nem. Vagy szerinted helytelen, hogy bezártuk Stephent?
- Természetesen nem – felelte gyorsan Brennan. – Felelnie kell a tettéért. De kicsit hősies is volt, amit csinált. A maga módján. Kicsit rád emlékeztet.
Booth beleköhögött az italába.
- Héé, ácsi! – tiltakozott Booth. – Én nem ölök meg bárkit, aki idegesít.
- Stephent nem „idegesítette” az apja. Bántotta az anyját. Ha valaki bántana engem, megvédenél, nem?
- Hát persze! – válaszolta Booth, olyan hangon, mint aki sértőnek találja egyáltalán a kérdést is. – De azért nem ölném meg, csak ha nagyon muszáj.
- De ha nagyon muszáj, megtennéd – mutatott rá mosolyogva Brennan.
- Ez igaz – felelte Booth, aki időközben elveszett a gyönyörű, kék szempárban.
Brennan mosolygott, és belenézett Booth szemébe. Bizony, az ügynök megvédené bárkitől, és bármitől, mindegy, mi az ára. A meleg, barna szempár belemélyedt az övébe, és derűsen csillogott rá, úgy, ahogy senki másnak a világon.

Vége

Vagy izé… mégsem…
Ekkor Booth fuldokló köhögése törte meg a pillanat varázsát. Brennan aggódóan veregette a férfi hátát.
- Booth jól vagy? – kérdezte.
- Persze – felelte fuldokolva az ügynök. – Minden oké, csak félrenyeltem...

VÉGE (most már tényleg)

Súgó 8 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.01.26. 15:25 Claire Viasz már annyiszor leírtam, hogy nem tudom hogy alkotsz ilyen fantasztikusat, és most is csak ezt tudom írni. Bevallom, ha valami vicces és jó hangulatteremtő dologra vágyom mindenképpen a te írásodat veszem elő :D ettől még a rossz napom is jó lesz :D Bírom nagyon a stílusod, azt, ahogy még a komikus helyzetekben is megvannak a karakterek :) Most néztem végig egy részt, amin szintén halálra röhögtem magam néha és rájöttem, hogy a ha Sophie az érzelmeket találja el nagyon a történeteiben, akkor te vagy a másik oldala... : a poénok :) mert Te ahhoz értesz :D A törpegolymókok után, és ezután a ficc után nagyon várom a következőt!!! KMF!!!

2012.01.25. 07:50 jamie1969 A mate is in perpetuity federal in with a worn oscillate regarding the information. http://ivodyul.com 2011.11.30 22:54 Susuke „ Kedves viasz! Egy ÉLMÉNY volt! Nagyon szépen köszönöm! Még nem tudom, hogy mit jelent, de úgy látom, hogy itt ez dívik: KMF! :D

2012.01.14. 15:18 enci.2 hát nekem tutira de tényleg végem van ettől.. :D :D nagyon tetszett.. :D :D áá... vidám pillanataim egyikét Te okoztad, ézért köszi.. :D :D  GRATULAA a ficchez, és KMF-fel követelem a következő!! ... :D :D

2011.12.11. 18:29 o.n. Kedves Hullaviasz, tegnap rádöbbentem, hogy nem írtam neked kommentet, ami nem azért volt, mert nem akartam, meg is fogalmaztam magamban, aztán egyszerűen kiment a fejemből... bocsánat. A lényeg: odavagyok a stílusodért, ezért a különleges, egyedi humorodért, ilyen kacagtató vitákat kívánnék a való életbe is minden ismerősömnek, amiket te írsz, de tényleg, sokkal egyszerűbb lenne az életünk. :) Külön köszönet, amiért neked hála pozitív töltést is kapott a "hóhányó" jelző ;) Nagyon szeretem a váratlan fordulataidat. Ebből a történetből a "Repüljünk a várba!" lett a kedvencem, akárhányszor csak meglátok egy játékpónit, ez jut eszembe és vigyorgok (még szerencse, hogy olyan ritkán kerülök játékpónik közelébe, höhö). Köszönöm ezt a ficet és igen, én is kérek mééég!

2011.12.04. 22:37 olvasó jajj-jajj sámánkám, most látom csak a vélemény-elmaradásom, pedig olvastam, na de ez már az emlékezethiány.... Vége, de már tutira??? és az elmaradhatatlan --na de kééérem érzés---> "Ha négy évaddal ezelőtt mondja........." --->ez már hamisítatlan viasz védjegy, ha a következőből kimarad követelni fogom ....segítség nélkül is le tudok parkolni és romantika a kukában?? Mi jöhet még?? Viaszsámánom, csak így tovább és már várom a következő "agymenést" (csak jó értelemben) FFF-CE lesz ha jól gondolom és mi lesz a címe?? Szuttyos ajándákok a pirosruhástól?? KK minél előbb

1 | 2