|
enci.2: A másoló/11.
Peregtek a percek folyamatosan…
Daisy hangja furcsán csengett a sötét szobában. Vidám volt és izgatott. Mint egy gyerek, aki alig várja, hogy megkapja a karácsonyi játékát.
Brennant eközben remegés fogta el. Félt. Daisy-t nem ilyennek ismerte meg. Mindig idegesítő volt a maga fura módján, de okos. Pont elég okos ahhoz, hogy óriási fájdalmat okozzon mindenkinek.
Mindeközben agya folyamatosan kattogott. Féltette Booth-t. De nem úgy, mint egy társat, vagy barátot. Sokkal többet jelentett neki, bár nem merte bevallani még saját magának sem. Nem tudta volna elképzelni az életét nélküle. S mikor látta hogy Booth az üveg dobozban van, véges levegőmennyiséggel, bele se mert gondolni, hogy mi történhet még.
Gondolatai szüntelen táncukat járták a fejében, majd Daisy ismét megszólalt.
- Akkor ideje van, hogy beszélgessünk. Pontosabban én beszélek. Gondolom szeretné tudni, hogy mi ez az egész? – kérdezte Daisy.
- (Brennan csak bólintott)
- Tom… tudja… Heather öccse. Vértestvérek. – mondta. Brennan agyában érdekesen csengett a Heather név. Eddig a sírásót mindenki csak Taffettként említette. Daisy folytatta. – Nagyon szeretem Tom-ot. Már régóta. Sweets csak mellékes mellette. És szóval, mi majd gyereket is szeretnénk. De persze a gyereknek kell egy keresztanya, aki nem valami jó, ha büntetett előéletű. Heather- t szeretnénk majd. És persze ott vannak a fenyegetései is. Tom nagyon szeretné, ha a nővére kint lenne, és csak én segíthetek neki. Ha pedig nem teszem meg, az nagyon fog fájni. – az utolsó mondatot Daisy csak suttogta. A homályosan megvilágított szobában érdekes arcformája volt. Állkapocs csontja sokkal élesebbnek látszott. Szemei távolülőnek, orra vékonynak, haja fel volt fogva.
- Booth ügynök elhozta a Taffett ügy bizonyítékait; hogy ilyen hivatalosan mondjam.
De mivel hogy mindketten rájöttek, hogy én vagyok, és persze Tom akik az egész mögött állunk, ezért sajnálatos módon meg kell halniuk. – mondta miközben próbált szomorú arcot vágni majd szélesett vigyorgott. Élvezte, hogy ő van nyerő helyzetben. De mi a fődíj? Két ember halála? Vagy Taffett kiszabadulása? Esetleg Daisy ismét a józan eszével kezd gondolkodni és vége az egésznek?
Csupa, csupa kérdés. De nem csak a helyszínen. A laborban is csak kérdések hangzódtak, majd Hodgins fejében egy – először bizarr, majd valós – elmélet született meg. Azonnal átrohant az irodájából Angeláéba. Ismét.
- Daisy!
- Tessék? – kérdezett vissza mikor meghallotta a bogaras tudós szavait.
- Tudom hogy őrültség, és hogy semmi alapja, és hogy bizonyítékom sincs, de Daisy is tehette.
- Ez őrültség. – vágta rá Angela.
- De miért? Daisy simán bejutott mindenhova. Tudott néhány háttérinfót, és belépési engedélye is volt. Sőt. Ő is autógumi-feldolgozó közelében lakik. És tudom hogy teljesen irracionális, és megmagyarázhatatlan, mellesleg Brennan is utálja, de valami belső megérzés ezt súgja. – Hodgins szinte levegővétel nélkül beszélt. Angela elképedve hallgatta.
- Ez akkor is lehetetlen. – mondta.
/- Hodgins! – hallatszódott a kiabálás az egyik irodából./
A tudós azonnal futásnak eredt, akit Angela követett. Mikor beértek Cam irodájába, elképedve nézték a monitort.
- Azt hiszem, van egyezés. – mondta döbbenve Ange.
- De ez lehetetlen… szóval az elméletem valós. – mondta Hodgins.
- Booth-ról és Brennan-ről nincs hír már több órája. – mondta Cam. Hangjában feszültség volt érezhető, remegett. De folytatta. – Valami történt.
- Próbáltam már hívni de nem vette fel. És Booth sem. – válaszolta Ange, majd megrémült arccal közölte. – Valami baj van.
- Nyugi megtaláljuk. – biztatta Hodgins.
- Angela! Keress rá Booth követőjére. Lehet, hogy a telefonját kikapcsolták, vagy széttörték, de ha a nyomkövető sértetlen, akkor megtaláljuk. – mondta miközben egy darab papírra 15 számot írt fel, egymás után. Majd odanyújtotta Angelának, aki azonnal az irodájába rohant.
Agya szüntelenül zakatolt. Félt. Féltette a kisfiút, aki semmiről sem tehet, mégis belekeveredett. Féltette Booth-t, mert barátok voltak. De legjobban Brennan-t féltette. A legjobb barátnőjét. Szeme könnybe lábadt miközben a monitort nézte. Mikor pedig meghallotta a pityegő hangot, és meglátta az „Találat” szót a képen, arca felderült. Felírta a címet, és Cam irodájába szaladt.
- Megvan! – mondta Ange.
- Indulás. Angela, mehetünk a te kocsiddal? – kérdezte Cam, miközben felkapta kabátját, és egy kis, apró rejtett helyről elővett egy pisztolyt.
- Ööö… - Angi az elképedéstől hirtelen alig bírt megszólalni. – Persze. – mondta, majd mindannyian Angela autójához indultak. Hodgins- t furdalta a kíváncsiság ezért feltette az agyában kavargó kérdést.
- Honnan van neked fegyvered?
- Attól, hogy most hullákkal dolgozom, még zsaru voltam. – vágta rá.
- Nagyon dögös… - csúszott ki Hodgins száján.
Eközben Booth-nak már alig volt oxigénje. Daisy kiküldte a Parkert, utána pedig Tomot, hogy vigyázzon rá. Már csak hárman voltak bent. Egy racionális tudós, egy másoló, és egy FBI ügynök, aki nemsokára halott lesz. Taffett azt akarta, hogy Brenn nézze végig Booth halálát, és ezt Daisy-vel intéztette el.
De arra nem számított, hogy valaki, illetve valakik megzavarják. Egy durranást hallott. Kiszaladt, majd Tomot látta a földön feküdve. Cam rálőtt.
Daisy látta Parkert Angelával, a határozott Camet a pisztollyal, és megijedt. Megadóan felemelte kezét, és kilépett a sötét pinceajtón.
Miközben Hodgins kiszabadította Brennan-t és mentőt hívott Booth-hoz, Cam folyamatosan Daisy-t figyelte.
Mikor megérkeztek a mentősök, észlelték, hogy az ügynöknek alig van pulzusa. Azonnal mentőautóba tolták. Brennan nem mehetett vele, így Angela vitte el. Cam és Hodgins még mindig Daisy-re vigyázott, és hívták a rendőrséget. Tomot mivel hogy lábon lőtték, így kórházba szállították, Daisy-t pedig a kihallgató szobába.
Eközben a mentőautóban Booth-t többször is újra kellett éleszteni.
Majd betolták a kórházban egy duplaajtó mögé. Brennan eközben kint várakozott. Nem engedte még azt se, hogy őt megvizsgálják. Csakis Booth állapota érdekelte. Semmire se bírt koncentrálni. Folyamatosan az ajtót nézte. Gondolatai pedig szűnni nem akaróan kavarogtak. Racionális és irracionális érzésekkel, kérdésekkel, és félelemmel.
Brenn remegett. Fojtogató érzés járta át lelkét; mintha nem kapna levegőt, mégis lélegzik.
Könnyek szöktek szemébe. A félelem könnyei. De nem bánta. Semmi mást nem akart, mint megölelni az ügynököt, hallani a hangját mikor azt mondja: „Nem lesz semmi baj.”
És ebben a pillanatban megérezte ami szíve mélyén lapult…
Az ajtó mögött pedig orvosok próbálták megmenteni az ügynök életét. A sokkoló kárt tett a szívében. Az oxigénhiány pedig az agyában. Majd szíve ismét megállt. Az orvosok próbáltak küzdeni érte. Az egyik orvos újra és újra a tappancsok töltését kérte, a férfi mellkasa újra és újra megrázkódott, de a gép csak egy egyenes vonalat mutatott.
Majd ez orvos kesztyűjét a szemetesbe dobva kijelentette.
- A halál időpontja: 4.47…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Mit csináltááál?? Nem szép dolog ezt tenni Brennannel... És persze Booth-al sem. És Daisy?? Összekaphatná magát a kis okos mert nagy szószban van az tuti...
Nagyon izgi rész volt egyre jobban írsz én meg egyre jobban várom hogy Brennan végre meg is fogalmazza azokat az érzésket. Gartula és nagy nagy:
Nekem se sok körmöm van már!!!!És én tudom,hogy az egyenes vonalon egyszer csak megjelenik a GRS-hullám!!!!
Gratula Enci és KK!!
Szegény Booth!! És méginkább szegény Brennan!! Le vagyok sokkolva, mint Booth szíve. Megint tövig rágtam a körmöm, nagyon köszönöm az adrenalinlöketet, és gratulálok a ficchez! A Daisys ötlet pedig kicsit durva, de egyéni és nagyot üt! Szóval még mindig ez a kedvencem tőled 
1. JOBBULÁST!!!
2.--->
)
)
Írok én neked, nehogy szó érje a ház elejét (és amúgy is szoktam
Akkor a feketeleves:
morcos vagyok, tehét határozottan kijelenthetem, hogy----NEEEEM, NEEEM, NEEM, NEM és nem,
ezt így nem vagyok hajlandó elfogadni, pláne nem 4:47-kor!!!!
Tehát csak annyit, hogy gatyafelkötés és gyorsan várom az ihleted és a következő részt, mert ezt az utolsó 2 bekezdést inkább nem is láttam ( ugye jól nem láttam??
Így mi marad a végére, nanááááá, hogy :
KK…………Ká-ká