Még mielőtt elolvasnátok azt, ami ez után van írva, szeretnék egy kis „használati javaslatot” írni hozzá. Kissé abszurdra sikerült, és rengeteg dolognak nem lesz benne értelme, ezt előrevetítem. De arra kérek mindenkit, hogy ne akadjon fel azon, hogy ez itt most miért így van, hanem fogadja el, és a végére minden megmagyarázódik. :)
Ja, és ki ne hagyjam: ajánlom ezt a művet mindenkinek, de főleg a Bones-team magjának: o.n.-nak, Sophie-nak, Claire-nek, Enci.2-nek, Eslinek, olvasónak, bandreának, Angelának, zsófikának, Susukének, és még sokaknak, akiket véletlenül kihagytam, nem direkt volt ám, csak nem jut minden egyszerre eszembe, remélem elnézitek nekem.
Special thanks illeti o.n.-t, aki a brutális kicsúszás ellenére is volt olyan kedves, és FFF-CE betűkkel címkézi fel szerény művemet, és még valami másért is, amit csak a végén mondok el :P továbbá Eslit, aki az alapötletet adta akarva, akaratlanul :) Remélem tetszeni fog.

A Royal Dinerben ült a fiával és a lányával. Szótlanul tartotta kezében a kávéscsészét, érezte, ahogy a meleg átjárja zsibbadt ujjait. Ebben az évben különösen hideg volt a tél, a jeges szél a csontjáig hatolt mindenkinek, aki az utcára merészkedett. De ez a nap végre más volt, mint az eddigiek: hajnalban hullani kezdett az első hó.
Kislánya csillogó szemekkel bámult ki az ablakon, ámulva figyelte a kavargó hópelyheket, melyek puha, fehér takarót borítottak a városra. Önkéntelenül elmosolyodott, ahogy ránézett, de abban a pillanatban eszébe jutott a közeledő Karácsony és a vele járó megannyi, megoldásra váró probléma. „Családi ünnep” – visszhangzott a fejében újra a jól ismert szólam. Hát persze. Könnyen mond ilyeneket, akinek átlagos családja van.
Úgy tűnt, a fiának a gondolatait is hasonló irányba terelte a hóesés. Ő már nagyobbacska volt, de azért ilyenkor még magával ragadta a varázslat. A karácsonyi csoda része volt az is, hogy az első havas napon a Mikulás útnak indul a városban hatalmas szánján a kilenc rénszarvassal. A fiának egyetlen vágya volt, amit meg is fogalmazott:
- Ugye idén végre felülhetek a Mikulás szánjára? Kérlek…
Ötlete sem volt, mit mondjon erre, mert nem akart olyat ígéri, amit egyáltalán nem biztos, hogy be tud tartani. A választól azonban ezúttal megkímélte a mobilja csörgése, ám mire letette a telefont, még nehezebb helyzetben volt, mint a hívás előtt. Ugyanis addigra tudta, hogy egy hullát találtak a Mikulás szánjának csomagtartó részében.

Az irodát belengte a csönd és a papírmunka meg az unalom szaga. Az íróasztalnál ülő férfi feje már le-lebukott, mikor egyszer csak felcsendült a Star Wars betétdala, és egy csapásra elűzte a fojtogatóan unalmas légkört.
Miután Seeley Booth ijedtében áthúzta az éppen leírt sort a jelentésében, ráébredt, hogy a telefonja az. Egy kicsit még gyönyörködött a dallamban, aztán felvette.
- Booth Willis.
- Booth! – sipította egy gyermeki hang a telefonba – Nagyon nagy légnemű van!
- Mi? – kérdezte az ügynök.
- Hát gáz! Főleg metán, mert a bátyám épp most fingott – kuncogta kétségbeesetten a kislány.
Booth értetlenül csóválta a fejét.
- Egyáltalán ki vagy te?
- Hát Temperance Brennan – felelte kissé meghökkenten Brennan.
- Ó! – lepődött meg Booth. – Ne haragudj, nem ismertem meg a hangod. De miért is van gáz?
- Mert anélkül nem tudnánk lélegezni…
- És ezért hívtál fel? – kérdezte Booth.
- Nem! Vagyis igen. Ja, nem. Szóval, nagyon nagy gáz van! – kiáltott megint Brennan. – Apa azt mondta Russnak, hogy nem ülhet fel a Mikulás szánjára!
- Öhm, szerintem meg tud birkózni vele – vélte Booth. – Legalábbis nem olyannak ismerem, akit egy ilyen hír összeroppant. Már nagyfiú.
- Ha te mondod…
- De miért is nem ülhet fel a Mikulás szánjára, azon kívül, hogy majdnem 40? – érdeklődött Booth.
- Mert egy holttestet találtak a csomagtartójában – csiripelte Brennan.
- Russ csomagtartójában? – hitetlenkedett Booth.
- Nem, dehogyis – felelte Brennan. – a Mikuláséban.
- Micsoda? – köhögte a telefonba az ügynök. – Egyáltalán honnan tudsz róla?
- Apa mondta – felelte Brennan.
- Max? – kérdezte rosszallóan Booth?
- Szerinted hány apám van? – emelte égnek a szemeit Brennan.
- Ugye nem onnan tudja, hogy ő ölte meg?
- AZ ÉN APUKÁM NEM ÖL EMBERT! – hisztériázott Brennan, majd halkabban hozzátette – már.
Booth-t olyan váratlanul érte ez a hanghullám-támadás, hogy majdnem elejtette a telefont. Megmarkolta sérült hallószervét, és a másik füléhez illesztette a mobilt.
- Kösz, kicsim – hallatszott a háttérből Max hangja.
- Oké, oké, Bones, nyugi – mentegetőzött Booth. – Meg kellett kérdeznem. De ha Maxnek semmi köze hozzá, akkor honnan tudja?
- Felhívta a Mikulás – jött az egyértelmű válasz.
Booth ekkor látványos köhögőrohamot kapott.
- Booth, jól vagy? – kérdezte aggódóan Brennan.
- Persze… – felelte az ügynök, miközben visszafojtotta a nevetést. – Csak félrenyeltem. Tehát. Hogyhogy felhívta a Mikulás?
- A Mikulás, aki a szánnal végig fog vonulni a városon, az egyik barátja. Tudta, hogy az FBI-nak dolgozom, ezért felhívta apát.
- Hát jó – mondta Booth. – Akkor megnézem, oké? Kimegyünk a helyszínre, én kikérdezem apád barátját, te meg a hullát.
- Jó. De Booth! Még ne indulj el! Hadd menjek be én az irodádba.
- De miért? – kérdezte Booth.
- Majd elmagyarázom, ha már ott vagyok. Kérlek!
- Oké – egyezett bele Booth. – Akkor itt várlak.
Azzal letették. Booth lassan kifújta a levegőt. Utálta a mikulásos gyilkosságokat.

- Na, hogy ment? – kérdezte Max.
- Apa, nem vizsgázni voltam, csak Booth-szal telefonáltam – húzta össze a szemét Brennan.
- Jól van, rendben – mentegetőzött Max. – És mit mondott?
- Azt mondta, megnézi – felelte Brennan, majd gyanakodva hozzátette – De ugye nem csak kitaláltad az egészet?
- Dehogyis! – ellenkezett Max. – Miket gondolsz rólam, kicsim? Azt hittem, már megbeszéltük, hogy lezártam a múltamat.
- Persze, apa, ne haragudj – kért bocsánatot Brennan.
- Rád haragudni? – nevetett Max. – Ez szinte fizikai képtelenség.
Brennan elmosolyodott.
- Apa, elvinnél Booth-hoz?
- Persze – felelte Max.
- Én is megyek – tette hozzá Russ. – Hátha Booth tud valamit… ez ellen.
- Mi ellen? – nézett rá Max.
- Hát tudod – pirult el Russ, mikor végignézett magán – ez ellen.
- Ugyan már, ez csak átmeneti állapot – legyintett Max. – Pár nap, és rendbejöttök. Mindketten. Na, induljunk.
Nemsokára a kocsi leparkolt a J. Edgar Hoover FBI épület előtt, és kiszálltak. Bren és Russ indultak volna, de Max nem mozdult a kocsi mellől.
- Mi az, apa, nem jössz? – kérdezte Russ.
- Öö… én inkább itt maradok – motyogta zavartan. – Mindig kicsit kellemetlenül érzem magam az FBI-nál, ha értitek, mire gondolok.
- Ne gyerekeskedj már, apa – nyafogott Brennan.
Ahogy Max végignézett rajta, köhintett egyet, hogy elfojtsa a nevetést.
- Na jó – egyezett bele, és elindultak.

Booth befejezte a jelentést, és elégedetten hátradőlt a székében. Ekkor kopogtak az ajtón.
- Szabad – kiáltott ki.
Ekkor belépett az ajtón Max, Brennan és Russ, Booth-nak pedig leesett az álla: Tempe és Russ gyermekkori, kb. kilencéves önmaga nézett vissza rá.
- Öhmm… eez… érdekes – dadogta Booth.
- Ne szólj egy szót se! – pirított rá Brennan.
- De igenis szóljon! – vetette ellen Russ. – Például, hogy mikor leszek végre újra felnőtt?
- Én ezt honnan tudhatnám? – tárta szét a karjait Booth. – Egyáltalán mi történt veletek?
- Áh, ez semmiség – legyintett Brennan. – Csak átmeneti állapot.
- De MI történt? – ismételte meg a kérdést Booth. – Beleestetek a visszababulítóba?
- Nem tudom ez mit jelent – felelte szinte már gépiesen Brennan. – Egyébként csak sztrájkol a DNS-ünk. De már folynak a tárgyalások a szakszervezetekkel.
- Ahha – bólintott Booth. – Remek. Akkor nézzük meg ezt a hullát.
- Rendben, akkor jó mulatást – kezdett el hátrálni Max.
- Nem, nem! – rázta meg a fejét Booth. – Te is velünk jössz, Max. És ne kelljen magyarázni hogy miért.
Max csak bólintott, jelezve, hogy beadta a derekát. Mindhárman beszálltak Booth kocsijába.
- És velem mi lesz? – méltatlankodott Russ.
- Menj, játssz egy kicsit a lányaiddal – javasolta Booth.
- De hát kilenc évesnek nézek ki! – vetette ellen Russ.
- Annál jobban megértitek majd egymást – érvelt Booth.
- Igazad van – felelte kis gondolkodás után Russ.
Így Russ el is indult hazafelé, Booth, Brennan, és Max pedig a tetthelyre igyekeztek.

- Booth ügynök, FBI – mutatta fel a jelvényét Booth az ott álló rendőrnek.
- Oh, hello. Gyorsan el kéne vinni innen a testet – tért rögtön a lényegre. – Elég kínos, hogy itt foszlik a Mikulás szánjában.
- Először még Bones vetne rá egy pillantást – felelte Booth.
A rendőrnek elkerekedett a szeme, mikor előlépett Booth mögül egy kilencéves kislány.
- Őt nem engedhetem a közelébe… – hebegte a rendőr – még sokkot kapna…
- Én vezetem a nyomozást – mutatott rá Booth. – És szeretném kikérdezni azt, aki megtalálta a hullát.
- A rendőrőrsön van – felelte a járőr zavartan. – Elmondja, hogy találta meg a hullát. Utána, ha akarja, felkeresheti.
- Rendben – bólintott kelletlenül Booth.
Brennan türelmetlenül elcsörtetett a járőr mellett, és fixírozni kezdte a maradványokat az átható kancsipillantással. Letérdelt mellé és gumikesztyűt húzott, ami kicsit nagy volt neki.
- Férfi, a negyvenes évei elején – kezdte az alapadatok sorolását. – Tompa trauma a koponya hátsó részén. Ez lehet akár a halál oka is, de biztosat csak a laborban tudok mondani. Egy-két szilánk is van a seb körül. Bár ez Hodgins szakterülete, így első ránézésre azt mondanám, valamilyen nem fémes anyag. A fogak állapota remek, nagy valószínűséggel azonosítható a fogászati leletek alapján.
A rendőr köpni-nyelni nem tudott. Booth élvezettel nézte, ahogy leesik az álla, és mosolyogva nyugtázta, hogy ez Bonesnak fel se tűnik.
- Ő… valami zseniféle? – kérdezte a rendőr.
- Aha – felelte Booth. – Olyasmi.
- Veszek mintákat Hodginsnak, és átnézem az áldozat holmiját, aztán mehetünk – közölte Brennan.
- Remek – sóhajtott fel megkönnyebbülten a rendőr.
- Van itt egy telefon, össze van törve – kezdte a felsorolást Brennan. – Félreteszem Angelának, aztán egy pendrive, szintén Angeláé, és… hoppá! Mázlink van: itt a pénztárcája. Talán van benne valamilyen igazolvány, ami alapján azonosíthatjuk. Itt is van, Nicholas Bedwell. Valami belépőkártya-szerűség is van itt. Olyasmi, mint a mienk, valami tudományos intézet lehet. Majd utánanézünk a laborban. Itt végeztünk is.
- Oké, akkor csomagoljunk mindent mintástul, hullástul, és vigyük az egészet a Jeffersonianba – kiáltotta el magát Booth.
- Hálás köszönet – mosolygott rá a járőr.
- Nincsmit, ez a dolgunk – felelte Booth. – Gyere Bones, induljunk.
Bemásztak az autóba, és Booth-nak ekkor jutott eszébe valami, illetve valaki.
- Max! – kiáltotta, de feleslegesen, mert Max már rég kereket oldott, mikor nem figyeltek oda.
- Áh, mindegy – sóhajtotta lemondóan. – Majd beszélek vele később. De nem vet rá túl jó fényt, hogy így menekül.
Bosszúsan visszaszállt a kocsiba Brennan mellé.
- Tényleg, Bones, te most nem ülhetsz elöl.
- Booth, kérlek, ne csináld már! – könyörgött Brennan. – Aki hátul ül, arról mindig azt hiszik, hogy bűnöző.
- Mert többnyire tényleg bűnözők – felelte Booth. – De eddig azt hittem, téged nem érdekel, hogy mit gondolnak mások. Tudhatod, hogy miért kell a gyerekeknek hátul ülni: biztonsági okokból.
- Tudod egyáltalán, hogy mit takarnak a „biztonsági okok” pontosan?
- Nem, de nem is vagyok kíváncsi rá – felelte ingerülten Booth. – Csak ülj hátra, kérlek.
- Jól van – adta meg magát Brennan, és hátraült.
- Mintha Parkerrel veszekedtem volna – morogta Booth.
- Mit mondasz? – kérdezte Brennan.
- Semmi – legyintett Booth.

Amíg Booth és Brennan a dugóban rostokoltak, a hullát és mintákat szállító autó már megérkezett a Jeffersonianba. Ahogy felvontatták az emelvényre, Cam kivezényelte a csapatot.
- Kaptam Booth-tól egy sms-t – kezdte az adatok közlését. – Az áldozatnál találtak egy tárcát Nicholas Bedwell adataival. Egy pendrive és egy telefon is volt nála. Angela, ez a te feladatod lesz.
Angela bólintott és elvette őket, hogy hozzákezdhessen a munkához.
- Brennan megállapította, – folytatta Cam – hogy egy tompa tárggyal mértek ütést a fejére. Dr. Edison, ezen a területen kezdje a vizsgálódást.
Clark is bólintott. Az aznap rendkívül határozott főnök kifejezetten főnök volt, úgyhogy meg se mert szólalni. Senki más se, kivéve persze Hodginst, aki sose tudott semmi mellett szó nélkül elmenni.
- Látom, ma nem érdemes veled kukoricázni – jegyezte meg vigyorogva.
- Helyes az észrevétel – felelte Cam kifejezéstelen arccal. – Csak kíváncsi vagyok, ha ezt ilyen jól felismerted, miért csinálod mégis?
Hodgins arcára ráfagyott a vigyor. Cam nem szokott ilyen lenni. Vállat vont: mindenkinek lehet rossz napja. Persze olyanról még nem hallott, hogy valaki azért legyen morcos, mert jó napja van. De hát Cam amúgy sem volt egy hétköznapi eset.
- Én ilyen vagyok – felelte végül Hodgins lazán.
- Volt szerencsém megtapasztalni – sóhajtotta Cam. – Egyébként neked is van itt valami: talajminták, ruhadarabok.
Azzal átnyújtotta őket Hodginsnak, aki el is vonult a mikroszkópja mögé.
- Én pedig lefuttatok egy toxikológiát – mondta már inkább csak magának, mert már mindenki beletemetkezett a munkájába.
Bámulatos, milyen könnyen oldják a feszültséget a munkára való átváltással – morfondírozott magában Sweets a kristálygömbje fölött ülve. Sokszor, mikor nem voltak páciensei, és épp nem egy ügyön dolgozott Booth-ékkal, akkor csak ült az irodájában, és figyelte őket a kristálygömbön keresztül, és hümmögött, meg azt motyogta, hogy „érdekes”, vagy „egyedülálló”, vagy épp „elképesztő”. Ekkor a gömb látómezejébe besétált Booth és Brennan, aki immár felnőttekre jellemző testi paraméterekkel rendelkezett.
- Látom, már mindenki elmerült a munkában – állapította meg Booth.
- Csatlakozom hozzájuk – szögezte le Brennan.
- Én addig felkeresem a Mikulást – mondta Booth – és Maxet.
- Booth, tudom, hogy ez a dolgod, de hidd el, apa nem öl meg senkit – nézett rá Brennan. – Tudom, hogy bűnöző volt, de annak már vége.
- Csak felveszem a vallomásukat a hulla megtalálásáról – felelte Booth.
- Rendben – bólintott Brennan. – Nem megyek veled, ha nem baj. Nem akarom, hogy hármunk közül bárkinek is még kényelmetlenebb legyen ez a helyzet.
- Oké – felelte Booth. – Hamarosan találkozunk.
Azzal Booth sarkon fordult és a kijárat felé vette az irányt, amíg Brennan a laborkukac-emelvényhez igyekezett. Furcsállta, hogy mindenki szokatlanul csendes volt, de mivel ő amúgy is szeretett csendben munkálkodni, nem tette szóvá. Csatlakozott Clarkhoz, és elgondolkodva nézte az áldozat koponyáját. Nem hasonlított az igazolványképhez, de végül is mindegy. Lehet, hogy ő a legjobb antropológus a világon, de azért mégsem egy Angelatron. Vállat vont, és szemügyre vette a koponyatraumát.
- Nincsenek ezen kívül közvetlenül a halál előtt keletkezett sérülések – állapította meg Clark.
- Tehát semmi nem utal dulakodásra – vélekedett Brennan.
- Valószínűleg hátulról érkezett a támadás – értett egyet Clark. – Egy tompa tárggyal, amiről még nem tudom, hogy mi.
- Vagyis várunk, amíg dr. Saroyan befejezi a szövetek vizsgálatát, és letisztíthatjuk a csontokat.
- Megvizsgáltam a talajmintákat, és az áldozat ruháján talált részecskéket – futott be Hodgins. – Nem egyezik teljesen. Vagyis nem ott ölték meg.
- Gondoltam – érkezett meg Cam is. – Nem hinném, hogy ne vennék észre, ha valaki egy ilyen „ajándékot” süllyesztene a Mikulás szánjába. Egyébként megjött a toxikológia. Kimutatott egy teljesítményfokozó gyógyszert, ami egyébként teljesen legális.
- Majd Booth szól az FBI-osainak, hogy nézzenek utána az orvosi leleteinek – mondta Brennan, miközben tárcsázta Booth-t.
- Elnézést – szabadkozott Booth, mielőtt felvette. – Booth. Oké. Rendben.
Letette, aztán rögtön tárcsázni kezdett.
- Shaw, itt Booth. Nézzenek utána egy bizonyos Nicholas Bedwell orvosi leleteinek. Igen, egy teljesítményfokozó, fáradtság elleni gyógyszer, vagy valami ilyesmi, a kancsiszöveg nem maradt meg. Ja, ő az áldozat. Legalábbis nála volt az igazolványa. Most megyek kihallgatni a családot. Viszlát.
Letette, és az előtte álló Mikuláshoz és Maxhez fordult.
- Tehát reggel 7-kor találta meg a hullát?
- Igen – felelte a Mikulás. – Fél 8-kor kezdek. És azért hívtam Maxet, hogy a lányán keresztül gyorsabban eljusson az infó magukhoz. De utána kihívtam a rendőrséget is.
- Rendben – sóhajtott Booth. – És Max, miért mentél el a helyszínről, ha nincs hozzá semmi közöd?
- Nem akartam ott téblábolni, meg különben is, elég hosszadalmasan pakoltatok Tempe-vel, gondoltam, ha beszélni akarsz velem, úgyis megtalálsz.
- Aha – morogta bosszúsan Booth. – Remek magyarázat, Max. Fantasztikus. De most mennem kell, ki kell kérdeznem a családot.
Azzal faképnél hagyta őket, beszállt a kocsijába, és elhajtott.

Eközben a laborban:
- Hogy haladsz? – kérdezte Cam Angelától.
- Megteszem, ami tőlem telik, de rengeteg minden van itt – felelte Ange. –  A telefonnal kezdtem, és máris találtam valami furcsát.
Cam közelebb lépett, és a telefonra meredt.
- Meg tudtam menteni a sim-kártyát, – magyarázta Angela – és nézd, kit találtam a névjegyzékben.
- Nicholas Bedwell – ráncolta össze a szemöldökét Cam. – A saját telefonszáma.
- Aha – bólintott Angela.
- Lehet, hogy azért írta fel, hogy el ne felejtse a számát – vélekedett Cam.
- Először én is erre gondoltam, egészen addig, amíg meg nem láttam ezt.
Cam felé tartotta a mobilt. Cam értetlen arckifejezést vett fel.
- Egy sms? Saját magának? – értetlenkedett a patológus.
- Aha. És nem is akármilyen: „Tudom, hogy nem állsz szóba velem, de mégis arra kérlek, hallgass meg. Bármennyire is mást mondanak, nekem semmi közöm az egészhez. Találkozzunk személyesen, és akkor megmagyarázom. Írj vissza, Nick, kérlek!” – olvasta Angela.
- Szépen megsértődhetett, ha így kellett kiengesztelnie magát – vélekedett Cam.
- Válasz is van – folytatta Angela – így szól: „Szállj le rólam, aljas csaló!”
- Ez elég indulatosnak hangzik – mondta Cam. – Ezek szerint hirtelen felindulásból elkövetett öngyilkosság volt? Vádat emeltetünk ellene?
- Szerintem ez nem az ő telefonja – felelte Angela.
- Hívd fel! – utasította Cam.
- Micsoda? – kérdezte Angela.
- Hívd fel Bedwell számát – ismételte meg Cam. – Lássuk, mi történik.
- Megérkeztek az orvosi leletek, dr. Brennan – lépett be a csontszobába Shaw ügynök.
- Köszönöm – vette át őket Brennan, majd lapozgatni kezdett. – Hmm. Ez érdekes. Nincs felírva a gyógyszer. Vagyis nem kaphatott volna.
Shaw felvonta a szemöldökét.
- Rögtön utánanézek – mondta, és nem is túlzott: megpördült a sarkán, és köddé vált.
Brennan irigyen nézett utána.
- Ezt nekem is ideje lenne megtanulnom – motyogta, majd vállat vont, és visszafordult a röntgenekhez.
Aztán gyanakodva a csontokra nézett, és elkerekedett a szeme.
- Dr. Edison! – kiáltotta.
- Igen, dr. Brennan – mászott ki a boncasztal alól Clark.
- Dr. Edison – hökkent meg Brennan. – Hogy került az asztal alá?
- Elnézést – szabadkozott Clark, miközben feltápászkodott. – Az ajtónyílásra fókuszáltam, de kicsit túlrepültem a célon.
- Már mindenki tud hoppanálni, csak én nem? – méltatlankodott Brennan.
- A gyakornokok közül csak Fisher nem tud – informálta Clark. – Mondjuk ő nem is akar, mert attól fél, hogy beszippantja egy interdimenzionális fekete lyuk.
- Angela mondta is, hogy Hodgins tanulja – merengett Brennan.
- Öhm, dr. Brennan – szólt Clark. – Hívott valamiért.
- Ja, igen – kapott észbe Brennan. – Ezt látnia kell. Nézze meg ezt a röntgent – dugta az antropológus orra alá.
- Mit kéne… várjunk csak – kezdett gyanakodni Clark, aztán az áldozatra szegezte a tekintetét. – Ó, a fenébe!

Booth leparkolt, és bekopogott a ház ajtaján. Egy 35-40 év közötti nő nyitott ajtót.
- Jó napot! Seeley Booth különleges ügynök, FBI. Szeretnék feltenni néhány kérdést.
- Miről? – kérdezte aggódóan.
- A férjéről, Nicholas Bedwellről – felelte Booth.
- Valami rosszat csinált? – kérdezte a nő.
- Meghalt – felelte Booth – részvétem.
- Meghalt?! – hitetlenkedett a nő. – Nem hinném. Nick!
- Mi az? – kérdezte egy férfi, aki időközben megjelent az ajtóban.
Ekkor megcsörrent a telefonja.
- Elnézést – mondta. – Bedwell.
- Öööö, izé… hello – motyogta Angela. – Angela vagyok. Montenegro. Izé, elnézést, téves.
Letette. Lassan kifújta a levegőt, és Camre nézett.
- Ez kínos volt…
- Téves hívás volt – mondta Bedwell – Elnézést, uram, mit is akart mondani?
- Öhm… nos… ez egy nagyon különös helyzet…
Egy pukkanás szakította félbe Booth magyarázkodását, mikor mellette megjelent Brennan a Jeffersonian laborruhájában.
- Bones! Hogy kerülsz te ide? – kérdezte Booth meglepetten.
- Hoppanáltam – felelte Brennan. – Elvileg van rá egy hosszú tanfolyam, de Clark megtanított gyorsan.
- Azt hittem, te nem hitted, hogy létezik – vonta föl a szemöldökét Booth.
- Teljesen tudományos eljárás – rázta a fejét Brennan. – A sejtek között ható kölcsönhatás irányát az ellentettjére változtatjuk…
- Jól van, Bones, most nem érdekel a tudományos magyarázat – szakította félbe Booth. – Miért hoppanáltál ide?
- Ja, igen – kapott észbe Brennan. – Az áldozat nem Nicholas Bedwell.
- Na ne mondd – forgatta a szemeit Booth. – Miért nem 2 perccel ezelőtt hoppanáltál ide?
- Várjunk egy percet – szólalt meg Nicholas. – Mégis mi ez az egész?
- Seeley Booth különleges ügynök vagyok, az FBI-tól jöttem – kezdte a magyarázkodást Booth. – Ő itt a társam, dr. Temperance Brennan a Jeffersonianból.
- Egy gyilkossági ügyben nyomozunk – vette át a szót Brennan. – És eredetileg azért jöttünk, hogy közöljük, hogy maga halott.
Nicholas és a felesége nagyot nézett.
- Az áldozatnál az ön személyi igazolványát találtuk – sietett a magyarázattal Booth.
- A személyi igazolványomat? – képedt el Bedwell. – Azt ellopták, bő 3 hete. Megnézhetik, jelentettem a rendőrségen.
- Hát most megtaláltuk – jegyezte meg Brennan. – Még nem azonosítottuk az áldozatot, de azon vagyunk. Szóltam Angelának, hogy futtassa le a keresést a fogászati leletek alapján.
- Angela? – ráncolta össze a szemöldökét Bedwell. – Nem Montenegro a vezetékneve véletlenül?
- De – felelte Brennan. – Honnan tudja?
- Ő hívott fel az előbb – felelte Bedwell. – Legalább is így mutatkozott be. Azt mondta, téves hívás volt.
- A telefon – világosodott meg Brennan. – Biztos az áldozat telefonjáról hívta. Ezek szerint az áldozat az ismerőse, mert meg van neki a telefonszáma.
- Nagyon sajnáljuk – tette hozzá Booth.
Bedwell nyelt egyet.
- Visszakaphatom az igazolványomat? – kérdezte.
- Még bizonyíték – felelte Booth. – Amint vége az ügynek, kiadjuk. Még jelentkezünk. Viszlát!
- Viszlát! – köszönt el Bedwell, és becsukta az ajtót.
- Honnan jöttél rá, hogy nem Bedwell az? – kérdezte Booth.
- Bedwellnek volt egy kinövés a bal tibiáján – felelte Brennan. – Ennek viszont nem találtam nyomát az áldozaton.
- Ezek szerint megszereztétek Bedwell orvosi aktáit – vonta le a következtetést Booth.
- Igen, de nem mentünk vele sokra. Természetesen nem adtak neki olyan gyógyszert, amit az áldozatnál kimutatott a toxikológia, de ez nem is meglepő, mivel nem Bedwell az áldozat.
- Aha. Kiderítettek még mást is az agyasok? – kérdezte Booth.
- Nem sok mindent – felelte Brennan. – Az áldozatot nem ott ölték meg, mint ahol megtalálták. Hodgins most a halál idejét próbálja megállapítani. Angela pedig a kártyán dolgozik.
- Remek. És mi ez a hoppanálásmánia? – kérdezte Booth.
- Ja, láttam egy tudományos cikket, amiben leírták a módját, és tanfolyamokat is hirdettek. Először hülyeségnek gondoltam, de most rájöttem, hogy nagyon praktikus. Te nem akarsz megtanulni? Sokkal gyorsabb, mint más közlekedési módok.
- Áh, nem – legyintett Booth. – Azzal odalenne az FBI-os színpadias megérkezésem, aminek az alapja a kocsiból való kiszállás.
- Te tudod… – vont vállat Brennan.
- De ugye azért velem jössz kocsival a Jeffersonianba? – kérdezte Booth.
- Persze – felelte Brennan.
Beültek az autóba, és Booth elvigyorodott.
- Azért ez is tud néhány trükköt – mondta, és lenyomott néhány gombot.
Ekkor a kocsi oldalából két szárny jött elő. Booth gázt adott, és a kocsi felemelkedett a levegőbe. Magasan a város fölött szálltak, Washington apró hangyabolynak tűnt.
- Eddig miért nem mutattad ezt? – kérdezte Brennan.
- Mert eddig nem volt – felelte Booth. – Kértem a szerelőket, hogy turbózzák fel, mikor legutóbb totálkárosra törtem.
- Tud róla az FBI? – kérdezte Brennan.
- Nem, úgyhogy igyekszem többet nem összetörni – felelte Booth.

Megérkeztek a Jefferson fölé. Booth a levél eséséhez hasonlóan irányítva szépen letette a kocsit. Visszahúzta a szárnyakat, és igazi különleges ügynökhöz méltóan szállt ki. Levette a napszemüvegét, és eldobta. Aztán az első lassított lépést a ripityáratörő üveg reccsenésének hangja követte.
- Basszus – szitkozódott Booth – rátapostam a szemüvegre.
- Kicsit túlzásba vitted a James Bondosdit – mosolygott Brennan.
Bementek a laborba, és beszámoltak a többieknek a történtekről.
- Van egy találatunk a fogászati leletekre – közölte Angela. – A neve William Garland, 41 éves, 3 hete jelentették az eltűnését.
- Egyezik azzal, amit a rovarok mondanak – bólintott Hodgins.
- Családja nincs, magas végzettségű, még doktorátusa is van – olvasta Booth az aktát. – 2 hónappal ezelőttig a Washingtoni Biológiai Kutatóintézetben dolgozott, méghozzá Nicholas Bedwellel.
- A kártyát, amit találtunk, az intézetben használják – vélte Cam.
- Azt hiszem, behozatom Bedwellt kihallgatásra – határozta el magát Booth. – Vinném a kártyát is, ha már befejezted a vizsgálatot.
- Persze, viheted – legyintett nagyvonalúan Angela. – Tudjuk, hová való, és Bedwell úgyis megmutatja, hogy kell használni, ha már ő is ott dolgozik.
- Remek – csapta össze a tenyerét Booth. – Akkor indulhatunk, Bones?
- Igen, de ne kocsival menjünk, mert az elég lassú.
- Hé, nem bántani a kocsimat – csattant fel Booth. – Különben meg mit fikázod? Talán nem volt jó a repülés?
- A repülés egészen rendkívüli élmény volt, ezt nem tagadom, de neked is el kell ismerned, hogy a szárnyállítgatás, és a leereszkedés igen hosszadalmas, és körülményes volt.
Booth szóhoz sem jutott a felháborodástól.
- Még ilyet! – méltatlankodott. – Repülő kocsival áthozom a városon, és azon problémázik, hogy „lassú volt a leereszkedés”. Rendben, akkor legközelebb a földbe csapódunk, az praktikusabb lesz.
- Már ne haragudj Brennan, – kezdte óvatosan Angela. – de mi gyorsabbat akarsz egy repülő autónál?
- Tudod, Bones most nagyon rákapott a hoppanálásra – informálta Booth.
Cam éppen akkor ivott bele a kávéjába, de nagy hiba volt, mert az egészet azonnal ki is köpte.
- Pffffffffff, micsoda?! – köhögte, miközben heves küzdelmet vívott a kávécsöppekkel, amik aljasul le akartak csurogni a légcsövén.
- Hát hoppanálás! – magyarázta teljes természetességgel Clark. – J. K. Rowling ötletére alapozva egy nemzetközi kutatócsapat sok kísérlet, és rengeteg munka árán kidolgozott egy tudományosan bizonyítottan biztonságos módszert, amellyel egyik helyről a másikra sugározhatjuk magunkat.
- Elragadó – nyögte ki Cam. – És mindannyian tudtok ilyet?
- Én nem – mondta Angela. – A tanulási folyamat kockázatosabb, ezért terhesen nem próbálom ki.
- Én sem tudok – felelte Booth. – Mert tönkretenné az FBI-os - megjelenős imázsomat.
Hosszú csönd következett. Senki se tudott semmit mondani erre a kiváló érvre. Végül Booth szólalt meg.
- Jól van, ha akarod, nem kocsival megyünk – adta be a derekát.
- De hát te nem tudsz hoppanálni – nézett rá Brennan.
- De mehetünk féreglyukon is – ajánlotta Booth.
- Remek – egyezett bele Brennan.
Booth ekkor elővett egy konzervnyitó és csavarkulcs keverékéhez hasonló tárgyat, és leírt vele egy kört a levegőben.
- Mi ez? – érdeklődött Cam.
- Térvágó – felelte Booth, és valóban: a térvágó nyomán lyuk keletkezett a levegőben, ami úgy nézett ki, mint egy miniatűr kvazár.
- Csak utánad, Bones! – előzékenykedett Booth, de mikor a nő valóban elindult, megállította – Csak udvarias akartam lenni, valójában én megyek elöl, nehogy elkeveredj.
Azzal fejest ugrott a féreglyukba, Brennan pedig követte. Egy darabig lebegtek még az „alagútban”, aztán Booth nyisszantott maguknak egy kijáratot, és kiúsztak rajta. Amint kihuppantak a Föld gravitációs terébe, az átjáró be is zárult mögöttük, és Nicholas Bedwell lakása előtt találták magukat.
- Ez fantasztikus volt – lelkendezett Brennan. – Jobb volt, mint a hoppanálás. Bár egy kicsit lassabb…
- Ne is mondd tovább! – szakította félbe fenyegetően Booth, és bekopogott az ajtón.
Bedwell hamarosan meg is jelent.
- Dr. Bedwell, megint mi vagyunk azok, szeretnénk önnek feltenni pár kérdést az FBI-központban.
- Ööö, hogyne – motyogta zavartan Bedwell.
- Kérem, ne ijedjen meg a fuvar módján, – nyugtatgatta Booth, miközben lyukat vágott a térbe – teljesen biztonságos, és kipróbált.
Ezután beleugrott a lyukba, az értetlen Bedwell, és Brennan pedig követték. Épp az FBI egyik kihallgatótermébe érkeztek.
- Figyeled, Bones, milyen pontos voltam? – vigyorgott Booth, majd felvette a hivatalos arckifejezését. – Nos, Dr. Bedwell, kérem, üljön le.
Azt hiszem, oda kéne mennem – gondolta Sweets a kristálygömb felett ülve. Gyorsan inaktiválta, aztán elindult a kihallgató felé. Bement az üveg mögé és magához vette a beszélőkét.
- Ismerte William Garlandot? – tette fel az első kérdést Booth.
- Igen, ismertem – felelte Bedwell – öt éven át a kollégám volt, de 2 hónappal ezelőtt kirúgták.
- Bocs, srácok, hogy nem szóltam előre, de gondoltam, beugrok, hogy… nem hallják… – morogta Sweets.
És valóban, egyikük fülébe se volt bedugva a kis szerkentyű, amivel hallhatták volna Sweets-t.
- Kénytelen leszek a lelkiismereti hálózatot használni – morogta Sweets.
- Tudja, hogy miért rúgták ki? – kérdezte Booth.
- Mert lopott a kutatási eredményekből.
Booth, Brennan, ne ijedjenek meg! – szólalt meg Sweets hangja mindkettejük fejében. Természetesen mindketten megijedtek. – Sweets vagyok – folytatta a hang – itt állok az üveg mögött, és figyelem a kihallgatást. Van fülkütyüjük? Elég, ha bólintanak.
Bólintottak.
Tegyék be – mentalizált tovább Sweets. Booth és Brennan betették a kütyüket.
- Bocs az előbbiért, – szabadkozott Sweets, mostmár a kütyün keresztül – de ez volt az egyetlen módja, hogy felvegyem magukkal a kapcsolatot.
- Azért ez elég ijesztő volt – jegyezte meg Booth.
Brennan egyetértően bólintott.
- Mi volt ijesztő? – kérdezte értetlenül Bedwell.
- Áh, semmi – legyintett Booth. – Elnézést. Folytassa!
- Mit? Már válaszoltam a kérdésre.
- Ja… igen… ismét elnézést… tehát – szedte össze magát Booth – milyen személyes kapcsolatban állt az áldozattal?
- Együtt kutattunk a legújabb szupertitkos projekten. Jó barátok is voltunk. De aztán ő lopni akart az eredményeinkből, és rengeteg pénz fejében átadni őket az ausztráloknak – mondta megvetően Bedwell. – De lebukott. Elkapták, és kirúgták. Úgy tudom, készült már a per is ellene.
- Nos, kiderült, hogy ő az áldozat – jelentette ki Booth. – Részvétem.
- Nem akarok színészkedni, Booth ügynök, úgyhogy nem fogok könnyekben kitörni. Will a barátom volt, de elárult. Dühös voltam rá, talán még most is az vagyok, de nem érdemelte meg a halált.
- Máris védekezik – dünnyögte Sweets.
- Gondolom, azt hiszik, hogy én tettem, – folytatta Bedwell – de rossz helyen keresgélnek. Én az ausztráloknak néznék utána.
- Volt nyoma az ausztrálokkal való üzletelésének? – kérdezte Brennan.
- Igen – felelte Bedwell. – E-mailen kommunikáltak.
- Be tudták azonosítani az e-mailezőt?
- Nem – mondta keserűen Bedwell. – Egy kitalált személy neve és adatai voltak rajta, de sejtjük, hogy egy kutatóintézet szeretné megkaparintani az eredményeinket.
- Sweets! – sündörgött oda az átlátszatlan üveghez Brennan – Hívja fel Angelát, hogy menjen el az áldozat lakására, és nézze át a laptopját.
- Oké – vágta rá Sweets, és tárcsázni kezdett.
Booth lerakta a belépőkártyát Bedwell elé az asztalra.
- Mi ez? – kérdezte.
- Ez egy belépőkártya az intézetbe.
- Az áldozatnál volt – mondta Booth. – Az öné?
- Nem, rázta a fejét Bedwell, majd jobban megnézte a kártyát. – Ez Williamé. De le kellett volna adnia, mikor kirúgták. És le is adta.
- Akkor hogy kerülhetett vissza hozzá? – kérdezte Booth.
- Fogalmam sincs – tárta szét a karjait Bedwell – Jól ismerte az intézetet. Biztos visszalopta.
- Mit gondol, miért lopta el Garland az ön személyi igazolványát? – kérdezte Booth.
- Lehet, hogy azért, hogy könnyebben ellopja a kártyáját, amivel később bejuthatott az intézetbe, és szerezhetett adatokat, még azután is, hogy kirúgták.
- Dr. Garland csak három hete halt meg, de két hónapja rúgták ki – közölte Booth. – Gondolja, hogy utána még adatokat lopott?
- Én nem tudom – felelte Bedwell. – De lehetségesnek tartom.
- Találtunk nála egy pendrive-t, amin lehet, hogy kutatási anyagok vannak – mondta Booth. – Egyébként, mikor rajtakapták a lopáson, miért nem jelentették fel?
- Mert megbecsült kutató volt, és sokat publikált. Ha börtönbe kerül, annak hamar híre megy, és rombolja az intézet megítélését.
- Mi volt egészen pontosan az a szupertitkos projekt, amin dolgoztak? – vette át a szót Brennan.
- Sajnos azt nem mondhatom el – felelte Bedwell. – Legalábbis itt nem. Tudom, hogy maguk az FBI, meg gyilkossági ügy, meg minden, de ez tényleg titkos, és szabályok köteleznek mindek a hallgatásra. De ha szereznek végzést, szívesen körbevezetem magukat a laborban.
- Nos, nekünk… – kezdte Booth.
- Az remek lenne – vágott közbe Brennan. – Nagyon hasznos lenne… az ügy szempontjából.
- Örülök, ha segíthetek – biccentett Bedwell.
- Rendben, dr. Bedwell. Köszönjük, hogy befáradt, most elmehet. Ha akarja, nyitok önnek egy féreglyukat – ajánlotta Booth.
- Köszönöm, nem, inkább hazaolvadok – felelte Bedwell, és elkezdett belesüppedni a talajba, ami egészen sziruposnak hatott. Aztán Bedwell utolsó hajszála is eltűnt a padlóban, és az újra megkeményedett.
- Visszavonom – nyögte Booth. – A hoppanálás mégsem bizarr.
- Nem is mondtad, hogy bizarr – ráncolta a homlokát Brennan.
- De gondoltam – vallotta be Booth.
Brennan vágott egy grimaszt, aztán kiment a teremből Sweets-hez, Booth pedig követte.
- Na, mit gondol? – kérdezte Booth a pszichológust.
- Elég okos, és ura az érzelmeinek – analizálta Sweets. – De szerintem igazat mond.
- Szerintem is – értett egyet Booth.
- Én inkább meg sem szólalok – jegyezte meg Brennan.
Ekkor megcsörrent a telefonja.
- Brennan. Szia, Cam. Igen? Remek. Akkor megyünk. Szia.
- Angela behozta a laborba az áldozat gépét, és talált valamit – közölte Brennan.
- Remek – csapta össze a kezeit Booth. – Menjünk. Útközben felhívom Caroline-t, hogy szerezzen végzést.
- Na, akkor most hogy utazzunk? – tette fel az ominózus kérdést Brennan.
- Sweets, maga hogy szokott? – fordult Booth a pszichológushoz.
- Legtöbbször repülő szőnyegen – gondolkodott el Sweets. – De szeretem a hullámlovaglást, meg mentem már kuruzslovon is.
- Na, Bones? – nézett rá Booth.
- Repülő szőnyeg! – vágta rá Brennan.
- Oké – vont vállat a két férfi.

Nemsokára már a legmagasabb felhőkarcolók fölött hasították a téliesen csípős levegőt, egy szőnyegen hasalva.
- Whoooaa, imádom ezt a járgányt! – kiáltotta Sweets.
- Tényleg nagyon szilárd – értett egyet Brennan.
- Kemény, Bones – javította ki Booth, miközben Caroline-nal telefonált. – Igen, köszönöm. Tudod, hogy te vagy a legjobb. Kösz, Caroline.
- Na, megszerzi a végzést – mondta elégedetten Booth.
- Megérkeztünk – jelentette ki Sweets. – Szó szerint vörös szőnyegen fogunk bevonulni.
És nem túlzott: elegánsan, könnyedén libbentek be.
- Látom, megérkezett az Aladdin-különítmény – jegyezte meg Hodgins.
- Inkább nem mondok semmit – szólalt meg Cam.
- Angela azt mondta, talált valamit – tért vissza az ügyre Brennan.
- Igen, gyertek.
- Megtaláltam az e-mailjeit – mondta Angela, miközben le se vette a szemét a monitorról – Az már biztos, hogy ausztrál kutatóintézettel üzletelt, de hogy melyikkel, azt nem tudtam kideríteni. Fél millió dollárt ígértek neki, ha átadja nekik a TG-projekt eredményeit.
- Mi az a TG-projekt? – kérdezte Cam.
- Biztos az a szupertitkos dolog, amivel az áldozat Bedwellel dolgozott. – vélte Booth. – Majd Bedwell elmagyarázza.
- Várjunk csak… – töprengett el Hodgins.
- Ajjaj… – sóhajtott Cam.
- TG-projekt, mint Tehén Gané – informálta őket remegő hangon Hodgins. – Vagyis ha az országot fenyegető légitámadást észlelnek, akkor a CIA gépei fölérepülnek, és nagy emésztőteljesítményű tehenekkel bombázzák a gépet…
- Aha – vágott közbe Booth. – Fantasztikus elmélet. Biztos a nagy emésztőteljesítményű tehenekért adnak az ausztrálok fél millió dollárt.
- Van fogalmad róla, micsoda tehénbeszerzéseket kezdeményezett a kormány az utóbbi időben? – háborodott fel Hodgins. – Ha tényleg erről van szó, akkor elég komoly zűrbe keveredett az áldozat. Lehet, hogy a CIA nyírta ki, nehogy eladhassa a titkokat az ausztráloknak.
- Elfelejted, hogy elkapták, mielőtt bármit is tehetett volna – vetette ellen Angela – Miért ölte volna meg a CIA?
- Csak a szokásos, tudod – legyintett Cam. – Amiért mindig is szokott: mert korrupt a kormány, és szórakozik a szabad néppel.
- Ha-ha – forgatta a szemeit Hodgins. – Kiröhöghetsz, csak mert nem mered felnyitni a szemedet, de te fogod megbánni.
Rendben, majd megbánja – próbált továbblépni Booth. – Egyébként annyiban igazad van, hogy a kirúgása után is adatokat lopott. Angela, nem tudnád esetleg valahogy mégis kideríteni, hogy melyik intézet volt?
- Esetleg utánanézhetek a kiadásaiknak, de ezzel nem megyünk semmire, amíg nem tudjuk, hogy mivel üzleteltek.
- Nemsokára megtudjuk – felelte Booth. – Amint Caroline megszerzi a végzést.
- Kvaak, kvaak! – visította egy hang. – Megjött az elemzés, te tuskó!
- Ez meg mi a fene?! – kiabált Cam, hogy feledtesse a fél méteres ugrást, amit a hang megszólalásakor produkált. – Ki hozott ide egy papagájt?
- Oh, bocs – szabadkozott Hodgins. – Átállítottam a gépen az analízis elkészültét jelző hangot. Szerintem sokkal tutibb, mint az előző. És persze hamarabb feltűnik, hogy jelez.
Cam az égnek emelte a szemét.
- Mit találtál? – kérdezte.
Hodgins a monitorra szegezte a tekintetét, elmormolt egy csomó talajalkotó részecskét, aminek több mint a feléről Booth még nem is hallott, majd kinyögte a végeredményt:
- Föld – jelentette ki.
- Nahát! – tárta szét a karjait Booth. – Ezt nem hittem volna. És hol az eredmények másik része? Felfalta a papagájod?
- Milyen másik része? – ráncolta össze a homlokát Hodgins.
- Hát a kancsis része – felelte Booth – Tudod, amikor egy kisujjkörömnyi földdarabból kitalálod, hogy milyen idős, honnan való, és hogy milyen márkájú cipőt hordott a 843. ember, aki rátaposott.
- Ja, vagy úgy – felelte Hodgins. – A földet úgy értettem, hogy virágföld.
- És egészen pontosan mi akar ez lenni? – kérdezte Cam.
- Nem tudom, ez mit jelent – felelte Hodgins.
- Azt akartam kérdezni, hogy tulajdonképpen mit vizsgáltál?
- A virágföldet – felelte teljes természetességgel Hodgins.
- Feladom – sóhajtott Cam. – Ma mindenki megőrült.
- Jaj, most esett le – csapott a homlokára Hodgins. – A koponyasebben lévő részecskéket elemeztem.
- Ezek szerint a gyilkos fegyverről került a sebbe? – kérdezte Brennan.
- Lefogadom – bólintott Hodgins.
- Akkor csak egy cserép lehetett – vonta le a végső következtetést Cam.
- Az egyezne is a szilánkokkal – értett egyet Hodgins.
- Vagy egy ásó – tette hozzá Booth.
- Az nem tompa traumát okozna – ellenkezett Brennan.
- Ja, bocs – emelte fel a kezeit Booth.
Ekkor az ajtón minden figyelmeztetés nélkül beröppent egy bőrönd. Mindenki rászegezte a tekintetét. Valami morgást hallottak odabentről. Feszülten várták, hogy mi fog történni. Hirtelen megmozdult a bőrönd. Sweets összerezzent, és ösztönösen megragadta Cam karját, aki egy gyilkos pillantással reflektált. Újabb mocorgások és nyugtalanító hangok következtek, majd egy tisztán kivehető mondat:
- Basszék az anyjába…
Aztán lassan felnyílt az aktatáska fedele, és előmászott belőle Caroline Julian.
- Huhh… – lihegte – ez valami borzasztó. Mikor az irataimat begyömöszölöm az aktatáskámba, bele se gondolok, min mennek keresztül. Tényleg gyors ez a táskaportálás, de nem egy luxuslimuzin, az hétszentség.
- Caroline, a frászt hoztad ránk – sóhajtott Booth.
- A ti szívetek még fiatal, menj a fenébe az infarktussal… akinek itt halálközeli élményben volt része az én vagyok, mert majdnem megtudtam, milyen lehet az élet a saját combomba beágyazódva…
- Ez fizikai képtelenség – kezdte volna Brennan. – Maximum kompressziós töréseket szenved.
- Nekem aztán teljesen mindegy, amúgy sincs fingom se róla, hogy milyen depressziós törésekről beszélsz, de valami, egészen pontosan Cam azt súgja, ne akarjam tudni. Ó, tényleg, itt a végzésed szivi.
- Kösz, Caroline – hálálkodott Booth.
- De csak ezért ugrottam be, már megyek is, mert rohannom kell eggyel biztonságosabbá tenni ezt a világot.
- Megkérdezhetem, hogy hogyan utazik? – érdeklődött Brennan.
- Már megtetted, szivi, és nem haltam bele. Egyébként húzok egy új hátteret – felelte Caroline, azzal megragadta a fölötte lévő zsinórt, és maga mögé húzta a tárgyalótermet.
- Eddig ez tűnik a legpraktikusabbnak – jelentette ki Brennan.
- Ja, és nem is kell atomokra szedni magunkat hozzá – toldotta meg Booth.
- Akkor menjünk így – ajánlotta Brennan.
- Én meg gyorsan megnézem a pendrive-t – mondta Angela bűnbánóan. – Már rég meg kellett volna vizsgálnom, de rengeteg dolog volt nálam, úgyhogy még nem sikerült.
- Booth! – nyafogott Brennan. – Nem érem el a zsinórt!
Booth nyújtózkodni kezdett, de legnagyobb meglepetésére ő se bírta még csak megérinteni sem.
- Bocs, Bones, nekem se megy.
- De hát Caroline alacsonyabb nálunk – csodálkozott Brennan.
- Vannak megmagyarázhatatlan dolgok – mosolygott Booth.
- A lényeg a gyakorlottság – legyintett Angela. – Megmutatom, jó? És egyúttal el is viszlek titeket.
Azzal odasétált a zsinórhoz, amit még Booth sem ért el, és egy laza mozdulattal lehúzta, új hátteret varázsolva mögéjük.
- Kösz Angela – hálálkodott Booth, amiért megmenekült egy újabb bizarr utazástól. De nem sokáig.
- Szívesen. De most én megyek is. Jó mulatást a horrorgyárban – kacsintott rájuk, és elhúzta a hátteret.

Brennan égnek emelte a szemét, aztán bekopogott.
- Áh, a törzsvendégek – nyitott ajtót Bedwell. – Megszerezték a végzést?
- Meg bizony – tolta az orra alá a papírt Booth.
- Akkor kövessenek – mondta Bedwell. És kiugrott az ablakon.
Booth és Brennan kétkedve egymásra néztek, majd Brennan vállat volt, és utánaeredt. Booth hiába próbálta megállítani, nem volt elég gyors. Így rossz előérzettel utánaugrott. Próbált minél áramvonalasabb pózba összehúzni magát, hogy csökkentse a légellenállást, és utolérhesse Bonest. Sikerült is neki, és ekkor meglátott egy terjedelmes objektumot feléjük repülni. Gyorsan megragadta Brennan kezét, és megpróbált elúszni a gyorsan közeledő épületes valami elől, amiről kiderült, hogy élőlény. Booth-nak az utolsó pillanatban sikerült elrántania Brennant előle.
- Múúúúúúúúúúúúúú! – szalutált a jólnevelt tehén, aki nem haragudott rájuk, pedig majdnem beleágyazódtak a hátsó felébe.
- Ez közel volt – sóhajtott megkönnyebbülten Booth, ám ez nem tartott sokáig, mert ismételten akadály közeledett feléjük: a főd föld. Ezt azonban már nem lehetett olyan egyszerűen kikerülni, mint holmi tehenet. Booth behunyta a szemét, és várta az ütközést, de az csak nem akart bekövetkezni. Egyszer csak talajt érzett a talpa alatt. Lassan kinyitotta a szemét, aztán meg nem hitt neki: lent álltak a földön, de a becsapódásos rész kimaradt.
- Booth… – nyöszörögte Brennan – Olyan nyomás alá helyezed a kézközépcsontjaimat, amit már egészségtelennek találok.
- Jaj, ezer bocs, Bones – szabadkozott Booth, és elengedte a kezét.
- Csak hogy itt vannak – türelmetlenkedett Bedwell. – Úgy néznek ki, mint akik még sose utaztak szabadeső liften.
- A látszat néha csal – bölcselkedett Booth – de most nem.
- Hogyhogy elmaradt a becsapódás? – érdeklődött Brennan.
- És a széttrancsírozódás – toldotta meg Booth.
- Ügyes volt a vágó – vont vállat Bedwell.
- Helló! – intett feléjük egy férfi a számítógépe mögül.
- És mi volt ez a tehén? – kíváncsiskodott tovább Booth.
- Ja, az csak egy tesztpéldány a Tehén Gané programból – legyintett Bedwell. – Úgy tűnik, kiszivárgott az akció lényege, úgyhogy a CIA megváltoztatta a tervet: nem felülről, hanem alulról fogják bombázni a gépeket.
- Tehát Hodgins-nak mégis igaza volt – tátotta el a száját Brennan. – A Tehén Gané volt a program, amin dr. Garlanddal dolgoztak?
- Hogy mi?! – horkant fel Bedwell, majd hahotában tört ki – Hogy az… mint szupertitkos projekt…? Hát ez jó… ugyan már! Az csak pár öltönyös majom idióta ötlete, ezer bocs, ügynök úr – nézett Booth-ra, majd folytatta – A mi projektünk sokkal érdekesebb, és az emberiség jövőjének alapja is lehet, nem csak valláson alapuló arrogancia eszköze, mint a fosó tehenekkel való dobálózás. Jöjjenek velem a laborba, és megmutatom a biológia rejtélyes tudományának legújabb vívmányát!
Azzal ujjlenyomat letapogatón, és 3 kódos ajtón át bevezette Booth-t és Brennant az intézetbe.

Egy gyéren, túlvilági fénnyel megvilágított márványcsarnokba érkeztek (amúgy nem márvány, hanem kristályos mészkő, metamorf kőzet). A plafon legalább 5 méter magas volt. Itt-ott laborköpenyes alakok sürgölődtek, de egyébként a helyiség meglepően kihalt volt. Nyilván az összes agyas a laborokban kancsít – gondolta Booth.
- Ez a főcsarnok – magyarázta Bedwell. – Pillanat, szerzek maguknak laborköpenyt.
- Ne már! – grimaszolt Booth.
Brennan csúnyán nézett rá. Bedwell eltűnt egy pillanatra, aztán nemsokára megjelent három laborköpennyel. Mikor mindenki felöltötte a divatot teremtő ruhadarabot, Bedwell jópár folyosón átvezette őket, majd egy ajtónál megállt. Bedugta a kártyáját a kilincs helyén lévő nyílásba, és feltárult előttük az ajtó. Majd bevezette őket a Garlanddal közös laborjába. Ahogy beléptek az intézet legkülönösebb helyiségébe, mindketten eltátották a szájukat: Brennan a gyönyörűségtől és a csodálkozástól, Booth pedig a hányingertől. A teremben véletlenszerűen elhelyezett asztalok álltak, a káosz érzetét keltve, rajtuk pedig érdekes színű löttyöket tartalmazó kémcsövek, lombikok és akváriumok álltak. Az akváriumokban különféle színű szőrös és csupasz lények úszkáltak, olyanok, amilyeneket Booth még soha nem látott, még tv-ben, vagy könyvben sem. Leginkább gumiszerű pacákra hasonlítottak, amelyek szanaszét áztak a löttyökben. A szőreik (már amelyikeknek volt) puhán lebegtek a folyadékban. Minden állat más színben pompázott (vagy inkább truttyalékolódott).
- Ez itt a TG-projekt laborja – magyarázta Bedwell – Vagyis Törpegolymók projekt. A lényege, hogy nemrég felfedeztek egy olyan élőlényt, amely a Föld szinte bármely területén megél. Sőt, nemrég nyomokat találtunk ősi kőzetekben, amelyek arra utalnak, hogy a törpegolymókok már a Föld korai időszakában is éltek, akkor, mikor még csak egysejtű élőlények léteztek. Méghozzá úgy tűnik, már a szárazföldön is jelen voltak, mikor elvileg még csak a tengerben volt élet.
- Ez lehetetlen – rázta a fejét Brennan. – Ez a faj sokkal fejlettebb az egysejtűeknél, kizárt, hogy megéljen olyan helyen, ahol szinte nincs is légkör.
- Pont ez a rendkívüli benne – lelkendezett Bedwell. – Ha ezek a lények légkör nélkül is képesek az életre, akkor a képességeiket felhasználva könnyebben szerezhetünk információkat a bolygókról. Sőt, ha rájövünk, hogyan képesek erre, akár embereket is küldhetünk más bolygókra.
- Ezek a truttyalékok fogják az embert kijuttatni más bolygókra? – fintorgott Booth.
- Látom, nem érzi ennek a felfedezésnek a jelentőségét – állapította meg Bedwell.
- Booth mindent természetellenesnek bélyegez, ami kevesebb, mint ötven éve keletkezett – legyintett Brennan.
- Kösz, Bones – morogta Booth. – Most egy maradi vénasszonynak állítottál be.
- Néha úgy viselkedsz – húzta el a száját Brennan.
- Attól még nem leszek maradi, hogy tetszik így a testem, és nem akarok arc nélküli plazmagolyó lenni.
- A törpegolymókok nem plazmák – javította ki Brennan. – Az egészen más.
- Meg akarják még azt is vitatni, hogy lenni, vagy nem lenni, vagy esetleg érdekli magukat néhány releváns információ is? – kérdezte szarkasztikusan Bedwell.
- Oh – kapott észbe Brennan. – Nos, egy kérdésem lenne: hogy lehet, hogy csak most találtak rá a törpegolymókokra?
- Ez egy remek kérdés – mosolygott Bedwell. – Leginkább az érintetlen területeken lehet őket megtalálni, mivel bármilyen jól is alkalmazkodik egy élőlény, egyvalamit akkor sem tud túlélni, és az az ember. A törpegolymókok rendkívül intelligensek, ezért elkerülik az embert.
- Igazuk is van, hiszen nemrég lettek csak felfedezve, és egy csomó példány máris itt ázik egy üvegnyi trutyiban – jegyezte meg Booth.
- Magának nem tetszik a kutatásunk, igaz? – szegezte neki a kérdést Bedwell.
- Nem igazán – felelte Booth őszintén. – Nem értem, miért nem jó az embereknek ezen a bolygón. Miért akarnak mindenáron máshova költözni?
- Az alternatív lakhelyeket azért kutatja a tudomány, hogy az emberiségnek legyen hova költözni, ha a Föld lakhatatlanná válik – magyarázta türelmesen Bedwell.
- És nem épp a tudomány teszi lakhatatlanná a bolygót? – érvelt Booth.
- KHM, KHM! – üvöltötte műköhögve Brennan. – Visszatérve a lényegre – már ha valakit ez is érdekel – hogyan találtak mégis törpegolymókokat?
- Éppen Ausztráliába mentünk egy nemesített tehénállományért, mikor két hóbortos tudós, nevezetesen Garland és jómagam, eltévedt a sivatagban. Gondoltuk, ha már szerencsésen fejest ugrottunk a halál torkába, tehetnénk egy kirándulást az Ulurun. El se hinnék, mennyi törpegolymók van arra! Garlanddal megláttuk őket, és csak tátottuk a szánkat: mindenfelé szőrös golyók lebegtek körülöttünk, meg persze voltak csupaszak is…
- Tehát Ausztráliából származnak a golymókok? – vágott közbe Brennan.
- Igen – felelte Bedwell. – Végül megtaláltak minket, mi meg azt hittük, felfedeztünk egy új fajt, ami igaz is volt, úgyhogy magunkkal vittünk néhány példányt, és megvizsgáltuk őket, és akkor derült ki a különlegességük.
- Mi volt az intézet neve, akikkel együttműködtek a tehenek beszerzésekor? – kérdezte Booth. – Egyedül ők tudhattak a felfedezésükről, ha onnantól titoktartás kötelezte magukat.
- Nem emlékszem pontosan – ráncolta a homlokát Bedwell. – Biológiai kutatóintézet, mint ez, csak valami lajhárról nevezték el…
- Lajhárról? – vonta össze a szemöldökét Booth.
- Tudják… – próbált magyarázni Bedwell – A lajhár a Jégkorszakból.
- Nem tudom, ez mit jelent – vágta rá Brennan.
- Nem mondod, Bones, hogy te nem láttad a Jégkorszakot! – hitetlenkedett Booth. – Hat éve ismerlek, de ezt nem gondoltam volna rólad.
- Már hogy láttam volna a jégkorszakot? – sértődött meg Brennan. – Az a negyedidőszakban volt, jóval az ember megjelenése előtt. Csak nem képzeled, hogy annyira öreg vagyok, hogy lássam!
- Nem az a jégkorszak, Bones – magyarázta Booth minden remény nélkül. – A rajzfilm. Parker imádja. A kedvence Sid, a lajhár…
- Igen! – kiáltott fel Bedwell.
- De mi köze Sidnek az ausztrálokhoz?
- Talán Sydney? – tippelt Brennan. – A sydney-i kutatóintézet?
- Az! – vágta rá megkönnyebbülten Bedwell.
Ekkor csörgedezni kezdett Booth telefonja.
- Ezer bocsánat – szabadkozott. – Booth.
- Szia Booth, itt Angela. Megnéztem a pendrive-ot, és igazam volt: a projektről vannak rajta adatok. Erre onnan jöttem rá, hogy egy kukkot se értek belőle. De Hodgins nagyon izgatott lett tőle.
- Áh, igen, a törpegolymókok – bólintott Booth.
- Micsoda? – képedt el Angela.
Booth beszámolt neki a kutatás lényegéről.
- Csak a végzés miatt engedtem magukat ide – fenyegetőzött Bedwell. – Ez nem jogosítja fel önöket arra, hogy szétkürtöljék, amit itt láttak. Sőt, mostantól magukat is hallgatásra kötelezi a szabályzat.
- Nyugi – emelte fel a kezét Booth. – Egy munkatársammal beszéltem. Higgye el, tiszteletben tartjuk a munkájukat és a szabályaikat, de nagy valószínűséggel az ügyletei miatt ölték meg Garlandot…
- Bár ezt nem tudjuk biztosan – vágott közbe Brennan.
- … ezért mindent tudnunk kell, amit csak lehet, hogy elkapjuk a gyilkost – fejezte be Booth, majd újból a telefonba kezdett el beszélni – Nézz utána légy szíves a sydney-i kutatóintézet ügyleteinek. Ők lehettek azok, akikkel az áldozat üzletelt.
- Rendben – felelte Angela. – Valahogy megpróbálom őket összekötni az e-mailekkel. Már az előbb is próbáltam, de nem tudtam mit is keressek, és hol, ráadásul egy ilyen üzletet nem vernek nagydobra.
- Gondolom – húzta a száját Booth. – Nemsokára megyünk vissza a Jeffersonianba, majd akkor egyeztetünk, ki mit derített ki.
- Oké – felelte Angela – meglátom, addig mire jutok.
Booth letette a telefon, és Bedwellhez fordult.
- Köszönjük az együttműködést. Egyelőre távozunk, de ne utazzon el. Ha lesz még kérdésünk, jövünk.
- Csak nyugodtan, ha ezzel segíthetek – felelte szívélyesen Bedwell.
- Viszlát! – búcsúzott Brennan és Booth.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.01.25. 20:55 Sophie Láttam, ehhez a részéhez nincs is hozzászólás Gondolom mert mindenki süvített/hoppanált/szabadeső liftezett/repülőszőnyegezett/hátteret húzott vagy esetleg olvadt a következő részhez és én is ezt tervezem tenni (még nem tudom, melyiket) De úgy gondoltam, hogy amennyire megvárattalak ennek a zseniális ficcnek az elolvasásával, megérdemelsz ide is egy kommentet Szemeim még most is könnyesek a röhögéstől, iszonyat jót nevettem rajta És amiért hatalmas nagy nagy nagy gratula, az az hogy ilyen halál értelmetlen (és zseniálisan vicces) helyzetekben is megvannak a karakterek, szinte magam előtt látom Bones arcát, ahogy megsértődik, hogy Booth azt feltételezi, hogy élt a jégkorszakban, vagy Camet, amint a fejét fogja, és Sweetset a kristálygömbje fölött. Tehát hatalmas nagy GRATULA!! Megyek is tovább (azt hiszem olvadni fogok...)