Ha valaki megváltozik, először szokatlan még a jelenléte is. Ugyanaz néz ránk, mégse ismerjük fel a régi ismerőst. De tudnunk kell, hogy még mindig ő az. Szíve mélyén él még egy rég eltemetett valaki, akit megismertünk.

A kórházban a folyosón a csapatból csupán Booth volt ott. Nem engedte, hogy valaki is bemenjen, ha pedig megtette, azonnal hazaküldte. Nem tudta miért, de csak csendet akart, és Brennant; azt hogy minden rendben legyen.
Nem sokat várakozott mikor egy orvos lépett ki a szobából.

- Doktor úr! Jól van?
- Köszönöm szépen, én jól vagyok! – mosolygott rá az orvos.
- Nagyszerű, és Bones? És a baba?
- Mindketten jól vannak – jelentette ki a doki.
- De akkor mitől ájult el? – kérdezte Booth.
- Hirtelen sokkhatás és a stressz. Néha nagyon bezavar, főleg ha terhes az illető. Az alhasi fájdalmak is ezért voltak. De egy a lényeg, hogy ezentúl a kismamának nem szabad megterhelnie magát. Csak minimális munkát végezzen.
- Rendben. Bemehetek? – kérdezte Booth izgatottan.
- Persze. Dr. Brennan is hamarosan hazamehet.
- Köszönöm, Doktor úr – köszönt el az ügynök, majd belépett a szobába.

- Szia! – köszönt be halkan.
- Szia Booth! – mosolygott rá Brenn. És Booth pont ebbe a mosolyába szeretett bele annyira.
- Hogy érzed magad?
- Jól, köszi. Csak nem igazán kedvelem a semmittevést.
- Hát… a doki azt mondta, hogy kímélned kell magad a sok munkától is – mondta Booth.
- De hosszú idő van még a szülésig… de megéri – mondta, majd megsimogatta hasát.
- Jared? – kérdezte Brennan.
- Nem tudom. Nem beszéltem vele mióta bevitték.
- Pedig kellene.
- Tudom… de saját magának kevert bajt. Ebből egyedül kell kimásznia – mondta határozottan Booth.
- De mégiscsak az öcséd… legalább beszélj vele.
- Jó… ha ennyire szeretnéd… – válaszolta megadóan Booth. – Akkor én most bemegyek az FBI-hoz… és a drága öcsémhez. Ha visszaértem, akkor hazamegyünk – mondta, majd egy csókot nyomott a nő szájára és elindult az ajtó felé.
- Booth! … Ne FBI-osként menj, hanem mint a testvére – Brenn csupán ennyit mondott még mielőtt a férfi kilépett volna az ajtón. Booth pedig csak bólintott.

Az ügynök fejében kavarogtak az érzések. Dühös volt, de mégsem tudott úgy haragudni, mint amennyire kellett volna. Jared csak a szokásos formáját hozta, csupán most kicsit felturbózva. Booth nem is igazán tudta, hogy mit is csináljon, ha odaér. Szidja le Jared-et, vagy nyugtassa meg, hogy minden rendben lesz? Esetleg faggassa ki? – miközben végighajtott az úton, ezek a gondolatot cikáztak a fejében.

Amint beért Booth az irodájába, Perotta várta; aki azonnal belekezdett mondandójába.

- Nem fogja megúszni – mondta egyszerűen.
- Tudom. Hidd el, nagyon jól tudom – válaszolta Booth. Lelke mélyén nagyon fájt neki az igazság.
- Elkaptuk a többi lövöldözőt. És szerintem beszélned kellene Jareddel.
- Ugyan minek? – kérdezett vissza ingerültebben Booth.
- Hát ilyen lelkiállapotban nem lenne értelme. De ha megnyugodtál, csak beszélj vele. Tőlem le is szidhatod, vagy csak legalább hallgasd meg. A kihallgatás alatt kb. százszor elmondta, hogy te mit fogsz gondolni róla. Hogy szörnyűnek tartod őt, és hogy soha többé nem állsz vele szóba – mondta Perotta, majd egy kis szünetet tartott, de folytatta. – Ritkán látni ilyet Seeley. Jobban fél attól, hogy neked mi róla és az egészről a véleményed, mint hogy milyen büntetés vár rá.
- Rendben. Beszélek vele. De a saját érdekében mondom, hogy ne legyen harcias. Legalább most ne.
- Oké. Majd idekísérem, és megbeszélhetitek – válaszolta Perotta, majd elindult a kihallgatószoba felé Jaredért. 

Mikor visszaértek az irodába, Booth próbált higgadt maradni. Perotta magukra hagyta őket, így nyugodtan beszélgethettek. Jared elmondta az egészet. Hogy mit miért tett, és hogy mennyire sajnálja, de elfogadja a büntetését. Booth türelmesen végighallgatta, de persze a fejmosás nem volt elkerülhető. Nagyjából egy fél órát beszélgethettek, mikor Perotta ismét megjelent. Erre a két férfi felállt. Jared pontosan tudta, hogy mi fog következni. Az ügynöknő rátette a bilincset a férfi kezére, és elindultak kifelé az irodából. Mielőtt azonban kiértek volna, Jared visszafordult.

- Mond meg Temperance-nek, hogy sajnálom. És hogy remélem, megbocsát – Booth erre nem tudott mit válaszolni, csupán bólintott.

Nap, mint nap ilyen embereket kapnak el, akik gyilkolnak. Sose gondolta volna, hogy egyszer a saját testvére is elköveti majd egy életnek a széttörését. Egyszer sem fordult meg a fejében, hogy talán pont vele szemben kell majd tanúskodnia a bíróságon. És közben majd Jared szemébe kell néznie.
Elmerengve nézett az órája felé, és tudatosította magában: ideje elindulni Bones-ért a kórházba.

Miközben úton volt, már nem Jared ügye foglalkoztatta, hanem Brennan. Talán egyszer minden a rendes kerékvágásban fog tovább működni, és boldogok lehetnek. Felhőtlenül boldogok.
Mikor a kórházhoz ért, azonnal Brenn szobája volt az elsődleges célja.

- Szia Bones! – köszönt be jókedvűen Booth.
- Ismerem ezt a köszönést és vigyort az arcodon. Készülsz valamire – köszönés nélkül csupán ennyit mondott.
- Ezt ijesztő volt pont tőled hallani – vágta rá a férfi.
- Mehetünk?
- Igen. Tényleg azt gondolod, hogy készülök valamire? – kérdezte Booth, miközben kisétáltak az ajtón. Brennan csak bólintott erre a kérdésre.

Miközben hazafelé tartottak egy szót sem szóltak. A teljes csend nagyon megnyugtató volt számukra. És ez így volt tökéletes.
Nemsokára haza is értek. Haza. Booth lakására.
Lehuppantak egymás mellé a kanapéra, majd Booth egy kulcsot vett elő, és meglóbálta Brennan szeme előtt.

- Ez micsoda? – kérdezte Brennan.
- Az új életünk kulcsa. Egy közös lakás – válaszolta Booth lágyan.
- Uh… tudod, hogy most millió kérdés van a fejemben?
- Igen, el tudom képzelni.
- Szeretlek Booth – a megannyi kérdésből csupán ennyit tudott kinyögni.
- Én is szeretlek Bones – mondta ki Booth, majd egy hosszú, szenvedélyes csókkal megpecsételték a közös élet kezdetét.

*Furcsa dolog, hogy az emberek változnak. Nem lehet egyik napról a másikra, idő kell neki. Van, hogy rossz irányba sodródunk és olyanná formálódunk, amilyenné soha nem akartunk. De lehet az is, hogy csupán kikelünk a bábból, és a hernyóból csodaszép pillangó lesz. Mindezekről mi magunk döntünk. Ha engedjük befolyásolni magunkat, akkor a mélybe zuhanhatunk. De ha önmagunk maradunk a kikelés után, akkor úgy repülhetünk tovább az élet egén, akár egy pillangó… *

Súgó 7 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.01.28. 14:00 Sophie Vááá, nagyon sajnálom, hogy csak most jutottam ide, töredelmes elnézésedet kérem, encim! Először is ismételten meghajtom magam a kreativitásod előtt Megint csak elővettél egy szereplőt, és átformáltad valami másra, mint amit a sorozatban láthattunk tőle (ez már Daisy-nél is tetszett a másik ficcedben) és ugyan akkor azért a helyén volt. Jared nekem sem a kedvencem, de a Jared - Seeley testvéri szálban mindig is sok potenciált láttam, örülök, hogy ezt választottad. Aztán annak is örültem, hogy így fejezted be, Sophie-ka pici szívecskéjét melengeti a boldogság Amit pedig már nem először említek, azok az összefoglaló gondolataid. A változásról, a hernyóról és pillangóról... Mély gondolatok, amiket örülök, hogy beleírsz a ficcedbe, mert a filmben ritkán találkozunk velük, inkább csak tudat alatt érezhetjük, hogy mi is zajlik most éppen. Mindent egybevetve köszönöm neked, hogy megírtad ezt a történetet, és kapsz is rá sokat a kis tapsoló smiley-ből, mert ez az egyik kedvencem: Ééééés kapsz ilyet is, mert megérdemleeeed: KMF p. s.: VIGYÁZZ MAGADRA!!!!!

2012.01.27. 08:19 o.n. Enci, végre csak ideérek én is, és hagyok egy szerény kis jelzést, hogy olvastam ám a történetet, végigizgultam, szerettem, köszönöm, néhány gondolatot még ki is jegyzeteltem :) Örülök, hogy írsz, annak meg pláne, hogy nekünk (is) írsz ;)

2012.01.01. 19:16 olvasó természetesen az első köszi a történet végének jár, mármint hogy a doki életben maradt, a másik annak, hogy megírtad az egészet. Nekem tetszett és Jared jellemének tovább torzítása sem nagyon zavar, ő egy nagyon nem kedvenc mellékszereplő számomra. és hát az új élet kulcsa is aranyos finálé Természetesen nem lehetek elégedetlen, de (ahogy Angela videójában is feltűnik) egyértelműen megkapod a KK-t

2011.12.30. 16:43 hullaviasz Nahát enci...  Először is szeretném megköszönni, hogy megírtad ezt a ficcet! Izgalmas volt, lebilincselő, meglepő, a vége pedig egyszerre boldog és szívszorító. Tövig rágtam rajta a körmöm, és a legrosszabb dolog az volt benne, hogy csak részenként olvashattam, és sikerült pont a legizgalmasabb jeleneteknél lezárnod az adott részt Agyhúzásban sokat tanultál a bosziktól (Sophie-Angela-o.n.)  Jared sosem volt nagy kedvencem, de azért sajnálom egy kicsit  De ahogy Susu mondta, ez semmit nem von le az írásod értékéből. Nagyot alkottál, jár neked egy hatalmasnagy virtuális GRATULA!

2011.12.30. 16:32 Susuke Szia Enci!!! Ismét csak bebizonyosodott számomra, hogy érdemes egyszerre olvasni a kész művet, és nem részleteiben! Elolvastam, és őszinte leszek. Vegyes érzéseim vannak, nagyon. Egyrész végigizgultam, és örültem, hogy nem hetekig izgultam, csak amíg a végére érek! :) Másrészt fáj a szívem Jaredért...  Szegénykém lehet, hogy optimistább jövőképet szeretne, nem gondolod? Nagyon összeszedett, részletes volt a történeted, a helyén voltak a karakterek is. Volt benne izgalom, romantika, megfelelő arányban, természetesen. Bármikor megállná a helyét egy rész formájában, úgy gondolom (csak Jaredet helyettesíteném valahogy - de ez egyéni szoc. probléma, az írásod értékéből semmit se von le! :) )   Köszönöm, hogy megosztottad velünk, és KMF!!! Susuke

1 | 2