|
Angela: Pokol/12.
A kisfiú sírva fakadt a sötétben, ezért Bones átölelte a remegő kis testet.
Ahogy az éjszaka beköszöntött, a zavart csapat száz irányba rohangálva igyekezett valahogy úrrá lenni a kialakult káoszon.
Booth az ágy szélén ült, próbálta a legtöbb erőt összegyűjteni, hátha ezúttal fél óránál tovább bír talpon maradni.
Az őrző rögtönzött irodává alakult az elmúlt pár órában.
Az egyik sarokban egy folyosóról behozott kórházi asztalon Angela bűvölte a gépet Jackkel és Zackkel az oldalán, akik árgus szemekkel figyelték a nő minden mozdulatát.
Max a speciálisnak segített, mellette ült az ágyon, nehogy ismét esés koronázza a mozdulatát.
Cam és a két gyakornok visszament a hullaházba, hogy újabb nyomok után kutassanak a holttestek között.
Vergilius pedig a folyósón a két öltönyössel igyekezett Mortem korábbi életéről több adatot megtudni a JTS kiterjedt kapcsolati hálóján keresztül.
- Megvan! - kiáltott fel egyszer csak Ange.
- Mi van meg? - kapta fel a fejét elsőnek Max.
- A kocsi, amivel Brennant elrabolták. Egy sötétkék Toyota Sequoia kombi. New York-i rendszáma van, EAZ 3104.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és az egyik öltönyös belépett rajta.
- Megjött a mobil parancsnoki központ. Indulnunk kell azonnal!
- A mi? – kérdezett vissza Angela.
- Az FBI használta korábban. Ez egy páncélozott busz, ami rendelkezik minden szükséges technikai felszereléssel és állandó műholdas összeköttetéssel is.
- Jó ég! Tényleg. - kiáltott fel Booth - Ez miért nem jutott eszembe korábban?
- Nyugi édesem, nyugi! - lépett oda mellé Angela - Ne ostorozd magad! Te sem lehetsz mindig ezer százalékos.
A férfi elgyötörten nézett fel rá.
- Valóban nem. De ha én tévedek, abba valaki belehal.
- El kell mondjam, hogy a busz most érkezett meg New Yorkból, ahol immár két hónapja teljesített megbízást az FBI kérésére. Így ha történetesen eszébe is jut ez a jármű, akkor sem vehette volna hasznát.
Angela hálás pillantásokkal bólintott az ügynök felé.
- De mint mondtam az előbb is, most azonnal indulnunk kell.
Zack és Vergilius sietve elkezdte összeszedni a laptopot és a rögtönzött felszerelés darabjait, Ange ezalatt lement Camhez, hogy odaadja neki az egyik műholdas telefont, és hogy elköszönjön Michaeltől, akinek a felügyeletét már korábban Wendellre bízta. Hodgins és Max a speciálist támogatták kifelé a kórteremből az orvos határozott utasításának ellenére. Azonban a doki semmit se tehetett azok után, hogy a páciense kerek perec közölte, hogy saját felelősségre távozik a kórházból az éjszaka közepén. Így ellátta a megfelelő gyógyszerekkel és beinjekciózta, hogy legalább a következő huszonnégy órában valahogy védelmet nyújtson neki a fertőzések ellen.
Hamarosan az egész csapat a parancsnoki központban ült, és készen álltak arra, hogy felvegyék a küzdelmet az eddigi legnehezebb és legveszélyesebb ellenfelükkel.
- Bones.
- Igen Parker?
- Tudod, örülök, hogy itt vagy velem.
- Köszönöm. Bár azt hiszem ennél már jobban is töltöttük el együtt az időnket.
- Igen. Például múlthéten, mikor medence partit tartottál. Csak az volt a rossz, hogy anya nem akart eljönni.
- Pedig őt is szívesen látnám, hidd el.
- Tudom. Ő is mondta, hogy kedvel téged és örül, hogy összejöttetek apával. Csak azt nem értem, hogyha így örül, akkor miért nem akar soha eljönni velünk valamilyen közös programra?
- Tudod Parker a felnőttek néha bonyolultabban működnek annál, amit egy kisfiú megérthet.
- Már nem vagyok kicsi. Magyarázd el.
- Nézd, korábban már megígértem, hogy én sosem fogok hazudni neked, mégis lesznek olyan dolgok, amiket bizonyos helyzetekben nem fogok elmondani.
- Igen emlékszem.
- Az apukád és az anyukád egykor nagyon szerették egymást. Te ennek a szerelemnek vagy a gyümölcse, akárcsak az én lányom annak a szerelemnek, amit mi érzünk egymás iránt az apáddal. Azonban a dolgok nem mindig ilyen egyszerűek, és néha két ember hiába szereti és becsüli meg egymást, mégsem közös a jövőjük. Az emberi kapcsolatok roppant törékeny dolgok. Miután a szüleid elszakadtak egymástól, mindketten tovább léptek. Anyukádnak új barátja lett, apukád pedig velem kezdett új életbe.
- És ha nektek sincs közös jövőtök együtt? Akkor majd a papa téged is elhagy és te sem jössz el az új barátnője házához a medencés partikra?
Bones szíve összeszorult. Pont ez az a gondolat, ami őt is nyomasztotta nap mint nap, mióta összeköltöztek a férfivel. Azonban jelen helyzetben nem lett volna ildomos a kisfiú tudomására hoznia az aggályait az apjával kapcsolatban. Megrázta magát és arra gondolt, hogy az őszinte gyermeki száj ellen nincs mit tenni.
- Erre a kérdésre nem tudom a választ.
Parker hirtelen felült az ágyon.
- Hogy-hogy? Azt hittem te a világon mindent tudsz.
- Nos, valóban nagyon okos vagyok, de mint látod, vannak olyan területek az életben ahol nekem sincs még elég tapasztalatom.
- A papa szerint neked hatalmas szíved van, csak a racionális gondolkodásod sokszor nem engedi, hogy használd.
- Tényleg? - kerekedtek ki a nő szemei miközben a szíve még jobban összefacsarodott.
- Szerintem nagyon szeret téged.
És ekkor megtörtént az, ami a lassan negyven órás fogva tartás alatt még egyszer sem. Ezen szavak hallatán Brennan elsírta magát. Parker felpattant az ágyról és megölelte a zokogó nőt pont úgy, ahogy azt pár órája ő tette vele.
- Tudom, hogy fáradt vagy, de tarts ki kérlek. Te mondtad, hogy apa nemsokára értünk jön. Nem adhatod fel te is. – most már a gyerek is a könnyeit nyeldeste.
Bones a szavak hallatán úgy tért magához, mint akit hidegvízzel locsoltak le. Letörölte a könnyeit és felegyenesedett. - Ő a támasz. Nem teheti ezt a fiúval. Most nem! – nyilalltak elméjébe a gondolatok.
- Igazad van. Booth értünk fog jönni. Sosem hagyna cserben minket.
Szeptember 12.
Nem sokkal éjfél után a páncélozott kisbusz megérkezett az ügynök lakásához. Booth kérése volt, hogy álljanak meg egy percre az otthonuk előtt. Tisztában volt a rájuk leselkedő veszéllyel. Ha Mortem figyeli a helyet, mind lebuknak és végzetes is lehet ez a kérés, mégis a zaklatott lelke nem engedte nyugodni. Valamiért oda kellett mennie. Látnia kellett. Meg kellett győződnie arról, hogy Bones miket vitt aznap magával. Át kellett néznie a helyet, hátha bármilyen nyomot talál, ami elárulhatná merre tovább.
A kisbusz két sarokkal lejjebb állt meg, mint ahol a közös otthonuk volt. Felnyílt az ajtaja és egy nehézkesen járó férfi szállt ki belőle kibiztosított fegyverét maga előtt tartva. A léptei lassúak voltak, az arca elgyötört. A fegyvert egy percre sem engedte lejjebb. Fedezékből fedezékbe haladva lassan közelítette meg a házat. Körbenézett, majd belépett az épületbe. Elhaladt a folyóson a lift mellett, ahova Bones és ő beragadtak egyszer. Fel a lépcsőn, majd lépcsőfordulóról lépcsőfordulóra haladva tovább. Hátát végig a falnak vetve egyesével küzdött meg a lépcsőfokokkal és a fájdalommal, mert a sérült karja nehezen akart engedelmeskedni a parancsnak, hogy a fegyver súlyát megtartsa. A friss vágás nyoma pedig a bordája közelében csak még kegyetlenebb dallamra nyilallott a fájdalom zenetárában. Émelygett és szédült. Részben a gyógyszerek, részben a szervezetét ért trauma, részben pedig a fáradtság miatt. Csak egy cél lebegett a szeme előtt míg felvergődött az utolsó lépcsőn is, hogy beforduljon az ajtajuk elé. Meg akarta menteni a nőt és a gyermeküket. Ez most mindennél fontosabb. Körbenézett még egyszer, majd kilépett a lépcső takarásából az ajtajuk elé. Ám ekkor valami olyasmi történt, amire nem volt felkészülve. Egy alakkal találta szemben magát, ahogy az az ő arcába fúrja eltorzult tekintetét. Leengedte a fegyvert és rémült meglepetésében csak ennyit bírt kinyögni.
- Istenem! Ne!
Sp.T.T.D.O.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
(azért persze van elképzelésem, mit érez ilyenkor az írónő 
, köszike)
De nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon nagyon és mégegyszer nagyon tetszett.Nagyon (hupsz,megint itt egy nagyon) kíváncsi vagyok a folytatásra.Gratula!!
És hogy én ezt eddig nem olvashattam!!!!!!! FOLYTIT FOLYTIT FOLYTIT!!!!!!!!!!!!!!! - szorozd meg a felkiáltójeleket még 100-al és annyiszorosan:
KK
Éééés: nem csak agyhúzós rész, hanem szép is. Nagyon bejött a Bones-Parker beszélgetés. Azért Parkerben is van tudásvágy.