Az idő lassan tavasziasra fordult. Az elmúlt napokban már nem voltak kemény fagyos éjszakák és a hó is elolvadt. A hófedte mezők helyét felváltották a zöldellő lankák. A reggeli nap bátor melegsége és fénye elárasztotta a környéket, ahogy a horizont fölé emelkedett és megvilágította az otthont, amely a dombon állt nem messze az erdőtől. Távol a főúttól távol a várostól és a zajtól.
A ház egy gondosan felújított sokszobás építmény volt. Fehér léckerítéssel, barna ablakokkal és a hátsó kertben hatalmas kosárpályával.
Mára már csendes lett, a gyerekek kirepültek és elkezdték utazásukat az élet hajóján.
Egy idős hölgy lépett ki a bejárati ajtón és indult meg csoszogva a botjára támaszkodva a verandán lévő hintaágy felé. Léptei lassúak voltak és nehézkesek. A hintaágy mellett egy asztal állt és rajta egy pohár gőzölgő forró kávé. Mára színtelenné vált haja, mint a hegyi forrás hófehéren zuhant alá vállára. Még most közel hetven évesen is csodálatos alakkal büszkélkedhetett. Az élet viszontagságai csupán ráncai számában és a lelkében hagyott nyomokban mutatkoztak meg. A hintaágyban egy férfi ült hátradőlve kényelmesen elnyújtózva ringatózott. Mikor ő odaért talpra pattant és remegő fáradt kezét nyújtotta a nő felé, hogy segítsen neki a leülésben, mint minden reggel.
A hölgy lassan foglalta el a megszokott helyet. Férje mellé ült, aki még most is néha azon kapta magát, hogy tekintete elméláz a feleségén. Azon, ahogy csodálja a dolgokat, azon, ahogy kinéz. Bár szerelmük még akkor köttetett mikor az autók kerekeken jártak, a nőt csodálatos barna árnyalatú hajkorona ékesítette, a férfi pedig ereje teljében volt, de a kapcsolatuk kiállta az idő próbáját. Végül öt gyermeket neveltek fel szeretetben és boldogságban, akik tizenhat unokával és további három dédunokával ajándékozták meg őket. Megéltek együtt száz, meg száz kalandot és rengeteg életveszélyes helyzetet. Sose gondolták volna, de vesztettek el családtagot fiatalon, és gyermeket is, mégse lehetett okuk a panaszra. Szerelmük fölött elszálltak az évek, de az idő örökre megfagyott. Semmi sem változott. Mintha az ég rendelte volna el számukra a közös végzetet. A nő most is épp oly lángolva szerette a férjét, mint amikor megismerte és megszerette és a férfi is pontosan úgy koslatott a felesége nyomában, mint annak idején.
A hölgy a lábaival finoman lökni kezdte a hintaágyat miután a férje is leült mellé. Együtt hintáztak, mint az elmúlt tíz évben minden reggel.
- Te Booth! Találd ki mire gondoltam. - szája szegletében megjelent az a régi csábos mosoly.
- Tudom Bones! Arra, amire én.
- És ha mégse?
- Vagyis már nem velem szeretsz hintázni a világon a legjobban? - kérdezte a férfi és riadt arcot erőltetett magára.
- Ezt meg ki mondta neked Seeley Joseph Booth? - kacagott fel a nő.
Kedvese óvatosan ölelte magához a nőt, és hatalmas cuppanós puszit nyomott a homlokára, majd a fülébe súgta.
- Te magad Temperance Brennan!
- Tényleg? Ilyet mondtam volna? Biztos csak vicceltem. - kuncogott.
- Kár. - biggyesztette le a férfi a száját majd lehajtotta a fejét is, mint aki megsértődött.
- Te nagy gyerek! - Kacagott fel a nő és megkócolta a szerelme teljesen ősz és ritkuló tincseit. - Gyere. - megragadta az öreg kezet, mely oly kedves volt neki és lassan felálltak. - A kávé még forró, hadd hűljön ki. Tegnap sütöttem neked sajtos kekszet míg elvoltál Christinnel.
- Ó? Azt imádom. - mosolyodott el a férfi és pár másodpercre ismét az a régi csábos kacér pillantás bújt elő, a varázsos mosollyal kísérve a szája szegletében.
- Emlékszem. Még! - tette hozzá egy nyomatékos hangsúllyal. - Arra viszont nem, hogy mikor is mondtad nekem utoljára, hogy szeretsz? - váltott át ismét az incselkedő hangnemre.
A speciális megállt a mozdulat közben és megfordult. Két kezébe vette szerelme kezét, megcsókolta, majd a szemébe nézett és halk remegő hangon csak ennyit mondott:
- Szeretlek téged Temperance az első nap óta, hogy megláttalak. Köszönöm, hogy velem töltötted az életed és hálás vagyok minden percért, amit melletted élhettem meg.
A nő szemében megjelent egy könnycsepp. Lassan végiggördült az elfáradt arcon és megérkezett az állára ahol a férfi letörölte.
- Még mindig meg tudsz lepni engem Seeley Booth. Én is szeretlek tiszta szívemből és köszönöm, hogy megtanítottad ezt az antropológust szeretni, és hinni a szerelemben.
Azzal megfogta a férje kezét és bementek a házba. A veranda üres maradt és már csupán a fázós kávé volt az asztalon, hogy meghallgassa az üres hintaágy meséjét a két öregről, akik minden nap vele hintáznak békében és boldogságban.

Vége.

Sp.T.T.D.O.

Súgó 11 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.03.25. 18:43 enci.2 Angela drága! Ez gyönyörű volt. Komolyan. Olyan érzésem lett mintha angyalt láttam volt. Lehetetlen, de mindenki tudja hogy csodálatos.  olyan szép volt ahogy leírtad, ahogy megöregedtek együtt. csodálatos. annyira megható, és kedves, hogy padlót fogtam. köszönöm. :) csók: enci

2012.02.20. 18:22 o.n. Jaaaaj Angela, ennyire meghatót még sosem olvastam erről a két szereplőről, emellett pedig különösen jól esett, hogy ebben a fagyos időben örvendeztettél meg bennünket ezzel a szívet melengető kis történettel. A kávé és a hintaágy mellékszerepén kívül ez a mondat volt a kedvencem: "Szerelmük fölött elszálltak az évek, de az idő örökre megfagyott." Köszönöm :)

2012.02.15. 14:37 Susuke Szia Angela! Elöljáróban annyit, hogy nem vagyok oda túlságosan az olyan történetekért, amik ennyire jövőbe látóak, időben ennyire elütnek a jelentől. Keresnem kell az emlékeimben olyan könyvet, regényt, vagy egyáltalán bármit, amire igaz lenne az, hogy egyazon szereplő(k) szemszögéből mutat be hosszú-hosszú éveket, generációkat. Ennek mindössze egy oka van, hogy sok esetben másként képzelném el a folytatást, vagy a leírt folytatás iránt elfogy az érdeklődésem, egyszerűen nem köt le. Üdítő kivétel ezek közül – nem tudom, ismered-e – Lucy Maud Montgomery, és az általa megalkotott Anne Shirley és Gilbert Blythe. Ahogy az „Élet”-et olvastam, olyan érzésem támadt, mintha Anne és Gilbert történetének a végét olvasnám, akár hangulatában, akár helyszínében. Nagyon-nagyon szeretem LMM könyveit, Anne és Gilbert kapcsolatát, és ezzel a történettel hozzájuk közel emelted Booth és Brennan kapcsolatát is. Nem tudom, hogy ez most így mennyire érthető, de ez az én süsü-nyelvemen nagy szó, és remélem, hogy mindenképpen pozitív visszajelzésnek értékeled! Szóval a lényeg, hogy ha BB történetét ennyire előre lehetne elképzelni, akkor nagyon tetszene ez a végkifejlet, amit alkottál, és egyben érdekelne az is, hogy miként jutottak el idáig? Gyerekek, unokák, dédunokák történeteit szívesen olvasnám, ha van hozzájuk kedved, ötleted! :) Jah, és végül: köszi a rövid, ámde annál velősebb történetért, aminél kivételesen nem kell várni a befejezést!

2012.02.10. 19:33 hullaviasz Jajjjajjj Angela, megríkattálgyönyörű történet volt, egyszerűen imádtam!!!!!!! először csodálkoztam is, hogy ilyen rövid, és nem értettem, mit lehet ennyiben elmondani, de mégis így volt kerek... szeretem a sokoldalúságodat, hogy tudsz ilyet, körömirtót, és visítvaröhögőset is írni.egyszóval: Gratulálok!!!! na és persze KMF!!

2012.02.10. 10:42 Virág Angela!!! Köszönöm... igazén csodálatos volt.... és engem is megríkattál... :') Köszönöm

1 | 2 | 3