|
PÜT: "... És egy tánc"/1.
….
-Ő tette! Julie volt az Booth!
- Brad az enyém volt, most már rajtam volt a sor.
- Hogy mondta???- kérdezte Booth.
- Evelynnel még a gimiben megegyeztünk. Elintéztük Saraht, hogy Brad közös legyen. Megbeszéltük.
- Evelyn és te együtt öltétek meg Saraht??? – csodálkozott Bones.
- Mert lefeküdt Braddel. A miénk volt. Először Evelyné volt, most meg hozzám került volna, de ő nem adta oda. Egyébként hol van Brad? Szóljatok neki, hogy itt vagyok! Még a végén aggódni fog miattam!
- Csak helyezkedj el! Vigyázz a hajadra!- azzal Conway seriff betessékelte a rendőrautóba.
- Figyelj Bones!! Mit szólnál, ha visszamennénk még egy kicsit „csörögni”? Elvégre is osztálytalálkozód van, nem? Ne tegye tönkre ezt egy kis „Burtonsville-i mészárlás”! - mosolygott Booth.
-„Csörögni”??? Nem tudom ez mit jelent. - nézett értetlenül Bones.
- Ugyan már Bones!!! Lazíts egy kicsit! Ez a te estéd is! Ígérem jó férjhez méltón fogok viselkedni! - mondta Booth csábos mosolya kíséretében.
- Na jó, legyen. – adta meg magát.
- Szabad, Mrs. Kent?
- Természetesen Mr. Kent! – karolt Booth karjába Bones.
Visszasétáltak az alkalmi bálteremnek feldíszített tornaterembe. Leültek az egyik asztalhoz és Bones elmerengve figyelte az osztálytársait .- Még mindig nem értem mit keresek itt, nem is volt igazi barátom az osztályból, senki nem kedvelt igazán… akivel valóban jól éreztem magam és aki miatt szerettem itt lenni, az Mr. Buxley volt. - gondolatmenetét Carrie hangja szakította félbe.
- Pitét?
- Naná!! Imádom a pitét! Hmmm, ez nagyon finom!!!
- Köszönöm!
- Édesem, te nem kóstolod meg? – nyújtotta oda Bonesnak.
- Mintha nem tudnád szívem, hogy nem szeretem a pitét.
- Persze, hogy tudom, de gondoltam, hátha most mégis megkóstolod.
- Nem is meséltétek még, hogyan ismerkedtetek meg? – szakította félbe őket Carrie.
Mindkettőjüket meglepte a kérdés, majd Booth szólalt meg elsőként:
- Egy előadáson láttam meg elsőször Temperencet…- pár másodpercre elmerengett, felidézte azt a bizonyos napot, majd egy mosoly kíséretében folytatta - … szerelem volt első látásra. Bár Ő ezt mindenféle kémiai reakcióval és tudományos halandzsával magyarázza.
- Mikor először találkoztam a Bobbyval, - vette át a szót Bones - én nem hittem, hogy a szerelem tényleg létezik és ragaszkodtam a hormonális magyarázathoz, azokat a vonásait helyeztem előtérbe, mint a bátorság, részvét, empátia. Úgy gondoltam, hogy az Ő adottságaival és az én eszemmel hatalmas előnyhöz jutnának a születendő gyermekeink…… De rájöttem, hogy talán mégis igaza volt. Lehet, hogy első a szerelem és csak utána jön a többi reakció, erre nincs valós bizonyítékom és kész vagyok elfogadni az ő premmisszáját, ezért is mondtam neki igent. – mosolyodott el Bones, magán is meglepődve. A racionális Dr. Temperence Brennan, aki elfogadja a szerelem létezését…lehet, hogy túl sok pezsgőt ittam???
Az „előadás” annyira jól sikerült, hogy Carrieben fel sem merült, hogy mindez csak színjáték.
- Jó látni, hogy ilyen boldogok vagytok. De most megyek, hátha más is megkóstolná a pitémet.
Bones és Booth csak ültek tovább az asztalnál, hallgatták a zenét és valahogy mindketten elmerengtek az általuk kimondott dolgokon. Talán az este hangulata hozta ezt ki belőlük, legalábbis Bonesból. Ő mindig is nehezen boldogult az érzelmek világában, nem úgy, mint Booth, aki teljesen tudatában volt az érzéseinek. Csak nézte az ő Bonesát ….
Majd felcsendült a már ismerős dallam…
„ There used to be a graying tower alone on the sea,
You became the light ont he dark side me,
Love remained a drug that’s the high and not the pill,…”
- Szabad? – szólalt meg Booth.
- Az előbb nem azt mondtad, hogy nem szeretnél semmilyen félreértést?
- Végül is ez csak egy tánc Bones és a te osztálytalálkozód.
Egymáshoz bújva táncoltak, a „Szentléleknek” sem maradt hely kettejük közt. Megszűnt körülöttük a világ, csak élvezték egymás ölelését, a zenét. Bones nem tudta mi történik vele, nem értette miért kerítette hatalmába egy bizsergő érzés, ami átjárta az egész testét. De ebben a pillanatban nem is igazán akart erre racionális magyarázatot keresni, egyszerűen most csak olyan akart lenni, mint a „normális” emberek, élvezni az estét, szórakozni…és a sors úgy hozta, hogy mindezt Booth társaságában. Majd felrémlett annak a bizonyos estének az emléke, fülébe csengtek társa szavai:
„Legalább próbáljuk meg, oké? Adjunk ennek egy esélyt!”
„Én tudtam. Az elejétől fogva.”
„Bones, én vagyok az a férfi. Tudom.”
Jól döntöttem? Nem szalasztottam el az esélyemet? – ahogy ezek a mondatok kavarogtak a fejében észre sem vette, hogy Booth az arcát fürkészi, mintha megérezte volna vagy tudná, hogy kételyek közt vergődik. Nem szólt egyikőjük sem, már meg sem próbálták kitalálni a másik gondolatát, csak belemerültek egymás tekintetébe. Észre sem vették, hogy a kettejük közti távolság, mint olyan szinte már nem is létezik…ajkaik óvatosan összeértek…a bizsergés, ami eddig is átjárta Bonest most még intenzívebb lett, szíve úgy kalapált, hogy azt hitte a következő pillanatban ki is ugrik a helyéről, ami persze teljességgel lehetetlen, de valamiért mégis ezt érezte. Csókjuk egyre szenvedélyesebbé vált, szinte meg is feledkeztek a külvilágról… majd hirtelen egy vaku villanása visszarántotta őket a valóságba. Úgy érezték magukat mint a tinik, akiket rajtakaptak a felnőttek.
- Na ez igazán jól sikerült kép lett! Jól fog mutatni az albumban. – mondta Bones egyik volt osztálytársa, és amilyen hirtelen felbukkant, olyan hirtelen el is tűnt.
A lassú zenét felváltotta a ritmusosabb…
A csókról egyikük sem beszélt, talán mindketten úgy gondolták ez a beépülésük része, de valójában a szívük mélyén tudták, hogy ez sokkal több volt annál….
Az este hátralévő részében néhányszor még felvillantották fantasztikus tánctudásukat a parketten, majd lassan elköszöntek mindenkitől és elindultak a motelbe. Útközben egyikőjük sem szólalt meg, talán arra vártak, hogy a másik törje meg a csendet. A szállásukhoz érve kiszálltak a kocsiból és elindultak a szobájuk felé. Bones ajtójához érve a nő hirtelen megszólalt :
- Mit szólnál, ha megünnepelnénk a Burtonsville-i Mészáros letartóztatását, úgy ahogy Washingtonban tennénk?
- Benne lennék, de nem hiszem, hogy itt még nyitva találnánk valamit is, ahova beülhetnénk koccintani. – válaszolta Booth kissé csalódottan.
- Nem hiszem, hogy ez akadály lehetne… hacsak nem zavar, hogy a szobámban ünnepelnénk? - Booth hirtelen nem jutott szóhoz…. így Bones folytatta – Tudod mielőtt elindultunk behűtöttem két sört arra az eshetőségre, hátha sikerül még az este folyamán megoldanunk az ügyet. Tudod már annyira hozzászoktam ehhez a kis szertartásunkhoz, hogy hiányzott volna, ha most elmarad. Na mi legyen?
Booth nem tudta hova tenni az este eseményeit… jól szórakoztak… az a csók… majd a szótlanságuk… és most koccintsunk??? Inkább bele sem gondolt mi jöhet még, de egyértelművé vált számára, hogy a csók csak véletlen lehetett… mégsem tudott nemet mondani….
- Hát akkor ünnepeljünk! – vágta rá Booth.
Már lassan elkortyolgatták az italukat, áttárgyalták az ügy részleteit,de tudták, hogy valójában nem ez az, amiről igazán beszélniük kellene. De valahogy egyikőjük sem merte felhozni a témát. Booth félt az újabb visszautasítástól, Bones pedig egyszerűen nem értette mi történik vele…A feszültség szinte kézzel fogható volt kettejük közt.
- Na azt hiszem most már ideje nyugovóra térnünk… jó éjt Bones!!!
- Jó éjt Booth!
Már a kilincs a kezében volt, le is nyomta, de mégis tétovázott… majd hirtelen megfordult - Bones, nem hagy nyugodni egy dolog – a nő tudta mire gondol társa, hogy is ne tudta volna – az a csók… tánc közben. – nézett reménykedő tekintettel Booth.
- Igazából én is akartam erről beszélni, de nem tudtam hogy is kezdjek bele. Nagyon jól éreztem magam az este. Tudod, nagyon szeretem, ha be kell épülni, bár ebben az esetben én voltam az akinek egyáltalán nem kellett, de mégis élveztem ezt a szerepjátékot és úgy gondolom kicsit elragadtattam magam…
Boothnak ennyi elég is volt:
- Értem. – mondta csalódottan – és már nyitotta is az ajtót, mikor Bones a karja után nyúlt és visszatartotta:
- Várj! Még nem fejeztem be! Szóval úgy éreztem, hogy elragadtattam magam… de minél többször gondolom végig a dolgot, annál inkább nem értem…nem tudom megmagyarázni miért tettem és legfőképp azt nem, hogy milyen érzések kavarognak bennem…
- Booth eközben csak állt és hallgatott – össze vagyok zavarodva Booth!!!Tudom, hogy nem is olyan rég visszautasítottalak…de ma olyan érzés kerített hatalmába, hogy ezzel talán elszalasztottam az esélyemet.
– Bones arcán egy könnycsepp gördült le. Booth még mindig csak állt. – Félek… félek az érzéseimtől, hiába a sok tudomány semmire sem megyek velük….amikor megcsókoltalak a szívemre hallgattam, bár tudom, hogy ez nem lehetséges, de abban a pillanatban kikapcsoltam a racionális énem és hagytam, hogy az érzelmeim irányítsanak….és jó érzés volt….nagyon jó! – eresztett el egy kis mosolyt a szája széléből Bones.
Ekkor közelebb lépett hozzá Booth, letörölte a könnycseppet az arcáról, majd gyengéden kezébe fogta a nő arcát, mélyen a szemébe nézett és csak annyit mondott az ő sármos mosolya kíséretében:
- Én is szeretlek Bones. – és gyengéden megcsókolta.
Az „áthatolhatatlanság maradéka” eltűnt.
Akkor este nem számított semmi… nem létezett más… csak ők ketten. A gyengéd csókokból egyre szenvedélyesebb lett. Az évekig elfojtott érzelmek és vágyak egyre vadabbul törtek fel belőlük… de most már nem tiltakoztak ellene, többé nem akarták elnyomni…. csak átadták magukat a szenvedélynek… a beteljesülésnek….
Másnap reggel telefoncsörgésre ébredtek. Angela volt az:
- Szia édesem! Na milyen volt az osztálytalálkozó? Ugye mondtam, hogy ne hagyd ki, jó buli lesz!
- Szia Angela! – szólt a telefonba álmosan Bones - Én sem gondoltam volna, hogy ilyen jól fogom magam érezni! Amúgy mennyi az idő?
- Ez most komoly? Még aludtál? Ugye nem vagy egyedül? – csillant fel Angela szeme – El kell mesélned mindent!
- Jó, de most le kell raknom, készülődnöm kell. Nemsoká az intézetben leszek! Szia Ange! – rakta le a telefont, meg sem várva, hogy barátnője elköszönjön tőle. Majd egy gyengéd csókot adott társának és elindult a fürdőbe készülődni…
A hazafelé úton nem sokat beszélgettek. Nem is volt rá szükség. Beszélt helyettük a testük, arcuk. Gondolataikban újra és újra felidézték a tegnap eseményeit és boldogok voltak, nem volt rá szó mennyire.
- Booth, szerintem még egyelőre titokban kéne tartanunk ezt a dolgot a többiek előtt.
- Ahogy gondolod. – nyugtázta Booth.
Közben megérkeztek a Jefferson Intézet elé.
- Akkor később találkozunk! Szia Booth!
- Majd hívlak! Szia Bones!
Brennan elindult a laborba. Arcáról semmi nem tudta volna lehervasztani a mosolyt. – legalábbis akkor még úgy gondolta.
Eközben Booth megérkezett az FBI épületébe, belépett az irodájába, ahol már várt rá Hacker és egy katonai egyenruhát viselő tiszt…..
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hát (amivel viasz óta tudjuk, hogy nem kezdünk mondatot) te jó ég!!!! Két szó jutott eszembe: Köszönöm és VÉGRE!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Tehát köszönöm, ez már hiányzott a lelkemnek
és végre olvashattam egy bandera ficcet! Végre, végre, hogy megírtad, végre, hogy bekülted és végre, hogy én is írhatok a te ficcedhez hsz-t.!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
A lényeg a lényeg persze, vagyis, hogy nagyon teszett és bennem a kérdőjel: MI TARTOTT EDDIG?????????????????
Eddig miért nem írtál???????????
Még jó, hogy ORIÁSI KK, amit ezért most kapsz is tőlem. És persze grat hozzá. 