|
Dinike: A kimaradt éjszaka/2.
A felkelő nap első sugarai, mely áttörték a szoba félhomályát összeölelkezve találták őket. Az álmából ébredő város zajai lassan betöltötték a szobát. A férfi tudata tisztulni látszott, a nő meztelen testének puha bársonyát érezte bőrén, hallotta halk szuszogását. Szeme még csukva, még nem akarta a valóságot, agyában még az éjszaka képei száguldoztak. Önkéntelenül is közelebb húzta magához a nőt. Csak még egy perc, még érezni akarta őt! Tudta, a ma, a holnap, a következő napok, hetek nem lesznek könnyűek. Tegnap éjjel érezte a nő szerelmét, de ismerte őt, mindenkinél jobban ismerte. Racionalitása, néha makacs tagadása, az érzelmek sokasága számára logikátlan. Félt, felébredni félt. Olyan régóta vágyott a nő után, a szerelme után, hogy most, amikor a karjaiban fekszik azt akarta, ez a perc sohase múljon el. – Vajon Bones is érzi mindazt, amit én vagy csak a sebezhetősége „kergette” a kajaimba? - Fájt ez a gondolat! Tudni akarta a választ! De hogyan? Ha hagyja, hogy túlságosan is eluralkodjanak, rajta az érzelmei lehet, hogy elijeszti vele a nőt és visszamenekül a rideg racionalitásába. Istenem, annyi kétség! Tudta, beszélnie kell a nővel, de nem ma. Ma az életükért küzdenek, nehéz nap vár rájuk. Broadsky kemény ellenfél lesz.
Kinyitotta a szemét, a nő szeme még csukva volt. Lágy csókot lehelt a hajára. Szíve nehéz volt a kételytől, a mától, a rájuk nehezedő nyomástól, de amit érzett az belülről jött. - Szeretlek Bones. – megsimogatta az arcát és óvatosan kikelt az ágyból, nehogy felébressze őt.
Pedig már ébren volt. Érezte a férfi szoros ölelését, hallotta szívverését, szavait, mely lelkéig hatoltak, kezének simogatását arcán, a padló reccsenését, az ajtó halk csukódását. Bőrén még érezte a férfi illatát, csukott szemhéja alatt leperegtek a tegnap eseményei. Össze volt zavarodva, nem tudta mit érez. A férfi vallomása a fülében csengtek. Érezte ő is, valami megváltozott benne. Több volt már számára a férfi, mint azt valaha is gondolta volna, de hogy pontosan mi is az, amit érez, még nem tudta. Szerelem, vágy, sebezhetőség? Vajon mit érzett tegnap éjjel, mikor a férfié lett? Tudta, beszélnie kell vele, de hogyan és hogy mit mondjon olyan kérdés volt, amire nem tudta a választ. Pedig neki szinte mindenre volt válasza, racionális magyarázata, de ebben nem volt jó. Ő nem. Booth és Ange, akik képesek mindent érzelmi úton megközelíteni, talán Ange lehet az ő segítségére. De nem ma. Ma sok munka vár rájuk. El kell kapniuk Broadsky-t. Minden figyelmüket erre kell irányítaniuk.
Tudata teljesen kitisztult, kikelt az ágyból. Magára húzta a padlón heverő kölcsönkapott pólót, majd elindult az ajtó felé. Megtorpant, nagy levegőt vett. Szembe kell néznie vele…
- Jó reggelt Booth!
- Jó reggelt Bones! Kész a KV és a zuhany is a tiéd!
És egy csésze, gőzölgő feketét kínált a nő felé, ujjaik összeértek, tekintetük összekapcsolódott. Néhány pillanat volt csak, de olyan jól esett elveszni a másik tekintetében, most nem létezett a külvilág, de a kínos csend rájuk telepedett, szólni egyik, sem mert. Mindössze egy halk: Köszönöm! Ez volt minden, többet nem beszéltek, egy-egy lopott pillantás, hogy a másik észre ne vegye. Gyors készülődés és kínos némaság az intézetig. A feszültséget, mely köztük lebegett egy apró kis szikra is belobbanthatta volna, szinte tapintani lehetett. Megérkeztek. Végre! Bren kiszállt, a férfi továbbhajtott. Mindketten, egy időben egy-egy mély lélegzetet vettek.
Bren belépett a Jeffersonba. Megnyugodott, otthon volt, ez volt az ő világa. Köpenyt húzott és munkához látott, újra át akarta vizsgálni Leishenger csontjait. Hátha talál rajta valami újat, valamit, ami segíthet. Jack és Angela egész éjjel a laborban voltak. Mindenki kimerült és fáradt volt. A laborban még ott voltak a tegnapi lövés nyomai, a szilánkok a földön, elkerítve, nyomokat védtek, hátha ott is lesz valami új.
Booth az irodájában ült, újra átnézte az aktákat, fotókat, végig gondolta az eredményeket, a megtudott információkat, kutatta a hiányzó darabokat. Mert még sok hiányzó részlet van, ami nélkül nem juthatnak közelebb Broadsky-hoz.
- Booth! Szia Cam, hallgatlak…
És még egy darab a kirakósból.
- Itt Booth! Keressék meg és hozzák be Leishenger főnökét!
A belépőkártya a kikötőhöz tartozott, ez volt az új nyom, az egyetlen nyom.
- Édesem, már vagy két órája vizsgálod Leishenger csontjait, gondolod, hogy beszélni fognak hozzád? – lépett a laborba Angela. – Mond, mi folyik itt? Vincent miatt van? Egész nap csak szótlanul járkálsz fel- alá és…
- Tegnap este lefeküdtem Booth-hal.
- Hogy mit? - képedt el Ange.
- Azt hiszem Vincent miatt volt, ki voltam borulva és vigaszt kerestem, magyarázatot a….
- De hiszen ez-ez egyszerűen csodálatos, Édesem! Tudom, hogy a helyzet nem éppen a legideálisabb, de ahelyett, hogy úgy járkálsz itt, mint egy holdkoros, inkább repkedned kellene a boldogságtól, mint én! Én, annyira örülök nektek! Végre rájöttél te is, hogy ti ketten igenis összetartoztok. Booth szeret téged és azok után, ami köztetek történt neked is viszonozni kellene a szerelmét.
- Ange, én nem hiszek a szerelemben, én nem hiszem, hogy…
- Ne mond ezt Édesem! Hiszen semmi másra nem vágysz jobban, minthogy szeressenek, hogy melletted legyen a férfi, aki mindennél jobban szeret téged. Egyszerűen csak félsz. Félsz attól, amit érzel, félsz, mert új, ismeretlen, és mert nem hiszed el, hogy igenis van olyan férfi, aki mindig melletted lesz, akivel boldog lehetsz, család lehettek. És ez a férfi Booth! Ő mindezt megadhatja neked, ha nem zárkózol vissza a magad kis tudományos, racionális és logikus világodba, hanem csak engeded, hogy azok az érzések, amik a szívedben vannak, amik lassan-lassan beférkőznek a gondolataidba is, kiteljesedjenek. Csak engedd, hogy szeressen és enged meg magadnak, hogy szeress!
- De Ange én nem tudom, hogy mi az, amit érzek, nem tudom, hogy az a fájdalom, amit a mellkasomban érzek mit jelent. A tegnap éjszaka több volt, mint amit elképzelni tudtam és most is azt érzem, hogy segítenem kell Booth-nak. Odakint van, Broadsky-t üldözi, és ha valami történik vele, én … - de szavai elakadtak, egy könnycsepp gördült végig az arcán.
- Édesem! – ölelte magához Angela. - Szereted őt, csak ennyi!
- De nem tudom, mit mondjak vagy, hogy hogyan tegyem.
- Néha van, hogy nem kellenek szavak, mert elég, ha csak belenézel a szemébe, és a lelkének, szívének minden rezdülését meg fogod találni a tekintetében. Tudni fogja, hidd el mit érzel, ha a te szemedben ott van önmaga.
- Reggel, az hitte még alszom, de hallottam a szavait.
- És? Mit mondott?
- „Szeretlek Bones” és megsimogatta az arcom. A szívem majd kiugrott a helyéből, ami ugye, mint tudjuk lehetetlen, mer a szív….
- Ééédesem???
- … hallottam, de én nem tudtam mondani.
- Még nem! Időre van szükséged. Csak lépésről-lépesre. És az első lépést már megtettétek.
- Angela kérlek, hogy ez maradjon kettőnk között, rendben?
- Rendben.
A kikötőben:
- Booth! Kösz Hodgins! – Látta ide bejönni ezt a férfit? – kérdezte egy fényképet mutatva.
- Igen!
- Van a kikötőben olyan hajó, melyen zöldségeket és gyümölcsöket szállítanak?
- Igen, a Phersephone.
- Megvagy, Broadsky!
A laborban:
- Megvagy végre! Dr. Hodgins! Leishenger koponyáját vizsgáltam és a mastoidon hajszálrepedések vannak. Tudod mit jelent ez?
- Igen én tudom! Hívd azonnal Booth-t!
- Booth? – Hallom őt, de nem válaszol. – fordult Jack felé.
- Talán, mert nem tud, ha épp Broadsky-t üldözi. Csak mond neki, hogy el van törve Broadsky jobb keze.
- Booth! Hallottad?
- Igen, és ezzel talán az életemet mentettétek meg.
Néma és feszült csend honolt a laborban, mindenki ott volt, egyként várták Booth hívását. Ange halvány mosollyal az arcán fürkészte barátnője arcát. Mikor tekintetük találkozott ő már látta benne azt, amit Bren még csak most kezdett megérteni. Bíztatta őt minden pillantásával, azt sugallva, minden rendben lesz. És végre megcsörrent a telefon.
- Igen?
A feszültség óriási volt, levegőt venni senki, nem mert.
- Booth elkapta Broadsky-t!
Mindenki hatalmasat ugrott örömkiáltásban törve ki. Sikerült!!! Elkapták! Vége van! De még várt rájuk egy nehéz feladat. Vincent holtestét édesanyja hazavárta. El kell tőle búcsúzniuk.
Már mindenki ott volt Vincent koporsója mellett, csak Bren hiányzott. Késett. Virágot hozott. Elénekelték Vincent kedvenc dalát és koporsóját a halottaskocsira tették. Elbúcsúztak tőle méltón. Az autó elhajtott, ők még maradtak. Bren belekarolt Booth-ba, így engedve Vincentet haza, édesanyjához. Booth és Ange arcán egy-egy halvány mosoly jelent meg, tudván valami megváltozott. Visszamentek még egy kicsit a laborba, emlékezni Vincent-re és megünnepelni, hogy sikerült kivonni Broadsky-t a forgalomból. Nehéz és fájdalmas ügy volt ez, mindannyiukat megviselte, elfáradtak. Az idő is gyorsan telt és szép lassan mindenki indulni készült haza. A labor kiürült, a fények is szinte teljesen kialudtak. Néma csend honolt, már csak ők ketten maradtak. Ott álltak egymással szemben, csak a szemük beszélt, ők nem. Még vártak, egymásra vártak, valamit a másiktól vártak…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon tetszett mind a két rész!
Annyira jó volt, hogy szerintem bele kellett volna írniuk a forgatókönyvbe! Úgyhogy minnél hamarabb:
KK!