|
PÜT: "... És egy tánc."/5.
....minden csak álom volt.....
Felült az ágyában felhúzott térdekkel, melyeket karjaival átkulcsolt. Csak ült és nézett maga elé meredten. Percekig nem tért magához. Nem tudta, hogy az agya hogy tudott ilyen tréfát űzni vele. Mikor minden olyan valóságosnak tűnt...a repülés...a tűzharc...és Booth.... Ahogy végre ismét magához ölelhette, ott tartotta őt a védelmező karjaiban, ahogy azelőtt már olyan sokszor, de most mégis máshogy. Ez már nem a védelmező, vigasztaló, megnyugtató ölelés volt a társától, hanem egy szerelmes férfi ölelése, aki a szó minden értelmében a társa volt most már... 30-40 vagy akár 50 évre is, ahogy ő mondaná. És a csók.... valóságosabb nem is lehetett volna. Elkezdtek folyni a könnyei, csak sírt csendesen, hosszú perceken át...
Lassan megpróbált visszatérni a valóságba és kikelni az ágyból. Felállt de olyan szédülés fogta el és hirtelen olyan fájdalom hasított a fejébe, ami visszataszította az ágyra. Beletelt egy kis időbe mire össze tudta szedni magát és eljutott a fürdőig. Belenézett a tükörbe és nem volt egy derítő látvány ami elé tárult. Napról napra egyre sápadtabb volt és a szédülések, a gyengeség, most meg ez a szörnyű fejfájás is.
Lehet, komolyabban oda kellene figyelnem magamra. De hiába, mióta Booth nincs itt minden más. A gyilkosok elfogása sem tölt már el akkora megnyugvással. Azt hiszem teljesen eluralkodott rajtam a depresszió is. De az a legszörnyűbb, hogy változtatni sem nagyon akarok rajta. Most mégis jobb lenne, ha összeszedném magam, mert ha így állok Andrew elé, akkor nem hinném, hogy sok mindent megtudnék tőle...
Azzal gyorsan lezuhanyozott, megigazította a haját, szolid sminket tett fel, majd magára kapta az egyik kedvenc zöld ruháját és már úton is volt az FBI épülete felé...
FBI épülete
Hacker igazgatóhelyettesnél épp voltak benn, úgyhogy Brennannek várnia kellett egy kicsit.
Az álmomban sokkal könnyebben ment ez a dolog, nem kellett várnom, sőt még egy adu is volt a kezemben, ami most nincs. Nem tudom, hogy tudnám meggyőzni, hogy elmondja, amit tud. Bár anno az együtt töltött ebédek, vacsorák alkalmával éreztette velem, hogy nagyon is kedvel és minden bizonnyal, szeretett volna többet is a vacsoránál.... Talán ezt a vonzódását kihasználva elérem, hogy....
- Áááá, Temperence! Kerülj beljebb! – szakította meg gondolatmenetét Hacker és invitálta az irodájába.
- Köszönöm Andrew.
- Valami baj van? Nem nézel ki valami jól.
- Köszönöm az őszinteséged! De semmi komoly, ne aggódj!
- Miben segíthetek? Gondolom oka van, hogy személyesen kerestél fel. Ugyanis jó ideje nem beszéltünk már, sőt nem is randiztunk, mert az utóbbi időben mindig találtál valami kifogást.
- Ne haragudj Andrew, de most nem azért vagyok itt, hogy erről beszéljünk. A segítséged szeretném kérni.
- Örömmel segítek! Persze, csak ha tudok! – mondta egy kacér mosoly kíséretében, ami le is lohadt az arcáról szinte rögtön, mivel látta semmilyen hatást nem váltott ki a nőből.
- Tudnom kell, hogy hol van Booth! – vágott a közepébe Bones.
Na ez a kérdés volt az, amire legkevésbé számított Hacker, bár valahol mindig is érezte, hogy az ügynök és Temperence kapcsolata különleges, még ha mindketten állították is, hogy nincs köztük semmi. Tudta, hogy ő sohasem kerül olyan közel a nőhöz, mint Booth. Talán ezért is örült egy kicsit, amikor kiderült, hogy a hadseregnek szüksége lesz rá egy hosszabb időre. De mindez hiába volt. Nem hogy közelebb kerültek volna egymáshoz, most már a meghívásit is sorra utasította vissza Temperance.
- Nem mondhatom meg,....
- Ne csináld ezt, Andrew! – szakította félbe Bones, meg sem várva, hogy befejezze a mondatot – Tudnom kell! Öt éve vagyunk társak, rengeteg gyilkossági ügyet oldottunk meg együtt...és most annyit sem érdemlek meg, hogy valaki felvilágosítson, hogy hova lett??? És miért osztottak be mellénk új FBI ügynököt??? Bár ne érts félre, nincs bajom Perotta ügynökkel, de én a régi társamat akarom! Legalább tudni róla, hogy hol van és hogy minden rendben van-e vele?
- Sajnálom Temperance,...
- A sajnálatod most nem elég, nem arra van szükségem, hanem arra, hogy megmondd, hogy hol van Booth!
- Meg sem várod, hogy befejezzem a mondandómat! Nem mondhatom meg hol van Booth, mert fogalmam sincs! Sajnálom!
- Ezt nem hiszem el Andrew! Eltűnik az egyik ügynököd és te nem tudod, hogy hova??!! Ne nevetess!
- Még ha tudnám, sem mondhatnám el, ne haragudj!
- Be akarod nekem mesélni, hogy egy nap nem jött be dolgozni és ennyi???
- Nem Temperance, nem így volt. A hadseregtől jöttek érte, de többet tényleg nem tudok. Hidd el! Nekem sem mondtak semmit. Csak hoztak egy parancsot, hogy szükségük van Boothra és nincs apelláta. Azóta én sem tudok róla semmit.
- Tényleg csak ennyit tudsz? – kérdezte csalódottan Bones.
- Tényleg. Bár nem lenne etikus, de Neked elmondanám, ha tudnék bármit is, de csak azért, mert kedvellek.
- Hát akkor köszönöm a segítséged. Most mennem kell! – azzal fel is állt és elindult az ajtó felé.
- Várj, Temperance! Már mész is? Azt hittem még beszélgetünk egy kicsit. Nem megyünk el meginni valamit? – próbálkozott egy újabb randi kéréssel Hacker.
- Mondtam Andrew, hogy most nem ezért vagyok itt, és úgy gondolom, hogy talán mi mégsem illenénk össze. Sőt biztos vagyok benne. Sajnálom! – azzal kiviharzott az irodából. A férfi még elköszönni sem tudott tőle...
Miért nem mehet minden olyan könnyedén, mint az álmomban??!! Most mihez kezdjek? Kihez fordulhatnék segítségért? A hadsereg úgysem mondana semmit, oda hiába is mennék. Valamit ki kell találnom! Gondolkozz Temperence!!! – közben leért a kocsijához és már úton is volt a Jefferson felé.
Jefferson intézet
Brennan egész délelőtt egy gyilkosság áldozatának csontjait vizsgálta. Még Daisyt is elküldte, hogy inkább más mellett fontoskodjon. A mai napon még a szokásosnál is jobban idegesítette a nő jelenléte. Bár ennek ellenére elég sokszor megjelent, hogy segíthet-e valamiben.
- Szia édesem!
- Ahh, már azt hittem ismét Miss Wick jött vissza! Lerázhatatlan!
- De hiszen ő a gyakornokod! Az a dolga, hogy segítsen neked! Tudom mennyire az agyára tud menni időnként az embernek, de most még azt sem engedted meg neki, hogy egy pillantást is vethessen a csontokra. Látom, hogy történt valami. Tegnap még viszonylag jókedvűen mentél haza, mármint ahhoz képest, amilyen az utóbbi hetekben voltál. Elmeséled mi a baj? – nézett kérdőn Angela.
- Nincs semmi baj Angela. – mondta, majd úgy tett, mintha tovább vizsgálná a csontjait. De ez csak a látszat volt. Közben alig bírta visszafojtani a könnyeit.
- Édesem! Ugye, nem gondolod komolyan, hogy ezt el is hiszem neked! Jól ismerlek már! Te most nem úgy festesz, mint akinek semmi baja! Van időnk, nem megyek el innen, amíg el nem mondod!
- Nagyon sok dolgom van még, meg kell állapítanom mi volt a gyilkos fegyver. – próbált terelni Brennan.
- Na akkor most jött el az idő, hogy idehívd Daisyt! Majd ő fojtatja a csontok vizsgálatát, hadd kamatoztassa a tudását, mi pedig felmegyünk az irodádba és beszélgetni fogunk! Nem fogadok el semmilyen kifogást! – mondta ellentmondást nem tűrően Angela.
- Jól hallottam, hogy a nevemet mondták? Segíthetek valamiben? – termett mellettük Miss Wick.
- Igen, Daisy! Folytasd a csontok vizsgálatát! Mi volt a gyilkos fegyver, milyen sérülések vannak meg ilyesmi, a szokásos, de tudod te ezt! Nekünk most van egy kis dolgunk Dr. Brennannel. – mondta Angela, majd belekarolt barátnőjébe és az irodája felé húzta.
- Na akkor most halljam mi is az a baj, ami nincs???
Bones könnyektől elhomályosult szemekkel ült Angevel szemben.
- Nem tán valami rossz hír Boothról? – türelmetlenkedett Angela.
- Hát pont ez az... – gördült végig egy könnycsepp az arcán – Tegnap este elhatároztam, hogy ma bemegyek Andrewhoz és kiderítem, hogy merre van Booth. De semmit nem tudtam meg. Ő sem tudja. Azt mondta csak beállítottak hozzá a paranccsal, hogy Bootht a hadsereg rendelkezésére kell bocsátania. De többet neki sem mondtak. Ezért vagyok egy kissé még önmagamhoz képest is ridegebb és elutasítóbb....de talán még sem érintett volna ennyire rosszul a dolog, ha előtte nem álmodtam volna.... – de már befejezni nem tudta a mondatot, mert sorra kezdtek el potyogni a könnyei.
Angelanak majd megszakadt a szíve, hogy barátnőjét ennyire szomorúnak és sebezhetőnek látta.
- Mit álmodtál?
- Azt, hogy elmentem Andrewhoz megtudni hol van Booth és akkor sikerrel is jártam. Utánamentem és meg is találtam...együtt voltunk, újra...annyira valóságosnak tűnt...Majd felébredtem az ébresztőórám csörgésére.... – csak nézett maga elé, könnyei nem akartak elfogyni, egymás után gördültek végig az arcán – majd szembesültem a valósággal, először mire felfogtam, hogy csak álmodtam, másodszor mikor nem tudtam meg semmit, ami közelebb vihetne hozzá.
- Sajnálom édesem!
- Angela, én ezt nem értem! Hogy tud az elménk efféle játékot játszani velünk? És magamat sem értem! Ez nem én vagyok! Én...én Dr. Temperance Brennan vagyok, a legjobb antropológus a világon, könyveket írok, erős vagyok.....vagyis inkább voltam...Mert most azt érzem, hogy minden erőm elszállt, hogy gyenge vagyok. Hiába próbálom a külvilágnak azt mutatni, hogy nem változtam, belülről azt érzem, hogy összeroppanok, bár nem a szó szoros értelmében, mert azt tudjuk, hogy lehetetlen, legalábbis külső fizikai erőbehatás hiányában.
- Szívem, ez a Brennan is te vagy! Csak nyitottabb lettél az érzelmek befogadására, végre mertél érezni, szeretni. Ha kitárjuk a szívünket, azzal sebezhetőkké is válunk. Ez egy ördögi kör...minél jobban szeretünk valakit, annál jobban fáj a hiánya. Ez a változás nem rossz dolog, csak te réges-rég eltemetted magadban az érzelmek ezen megnyilvánulását, és most, hogy megnyíltál Boothnak, utat engedtél nekik...és emlékezz vissza milyen boldog voltál!
- Igen, úgy hozzávetőlegesen egy napig, mert utána itt hagyott...
- Nem hagyott itt!! – ellenkezett Angela – Hívta a kötelessége, muszáj volt mennie! És akkor is rád gondolt! Emlékszel mit kockáztatott azzal a levéllel, amit írt neked! De megírta, hogy el tudjon búcsúzni tőled, azért mert nagyon szeret! Sőt még egy katonát is bajba sodorhatott volna ezzel, mert megkérte, hogy jutassa el hozzád a levelét! – és ekkor Bones arcán megjelent egy kis reménysugár – Hidd el, ő nem akart....
- Angela! – vágott a szavába Bones – A tizedes!
- Milyen tizedes édesem?
- Hát, aki hozta Booth levelét! Azt hiszem valamilyen Carter tizedesnek hívták, a keresztnevére nem emlékszem, de lehet, hogy nem is mondta.
- Igen, és mi van vele? – értetlenkedett Angela.
- Talán ő tudna nekem mondani valamit Boothról. Már egyszer segített, talán most is megtenné.
- Még ha tudna is valamit, nem hinném, hogy elmondhatná bárkinek is. Azzal biztos nagy bajba kerülne. Nagyobba, mintha a levél miatt lebukott volna.
- Tudom, de muszáj megpróbálnom! Beleőrülök ebbe a bizonytalanságba! Meg kell tudnom, hol lakik!
- Szerintem először a teljes nevét kellene megtudni, nem gondolod?!
- De igen! Ez logikusnak tűnik, mert teljes név nélkül elég nehéz lenne kideríteni, hogy hol él. Menjünk, nézzünk utána az adatbázisban....
Pár perccel később...
- Azt hiszem ez nem fog menni! Nincs hozzáférésünk! Szükségünk lenne egy FBI-os belépőkódra, hogy bejussunk a hadsereg adatbázisába. – mondta csalódottan Angela.
- Várj! Én tudom Booth jelszavát. – azzal gyorsan beütögette a számokat.
„Érvénytelen jelszó! Hozzáférés megtagadva!”
Írta ki válaszul a gép.
- Ezt nem értem. Csak azért, mert a hadseregnél szolgál jelenleg, már az FBI-nál nem is tartják nyílván? Úgy tesznek, mintha nem is létezne már... – mondta minden reményét elvesztve – Ha hinnék a „sors kezében”, mint ahogy nem, akkor azt mondanám, hogy így büntet valamiért.
- Édesem, ez nem így van! Mindennek megvan az oka, hidd el! Végre egymásra találtatok és ez csak egy próbatétel mindkettőtök számára.
- Feltéve, ha Booth túléli. Biztos nagyon veszélyes bevetésre küldték, ha ennyire titkos. – mondta teljesen elkeseredve Brennan.
- Persze, hogy túléli! Hogy mondhatsz ilyet! Ő Booth!!! Haza fog jönni, mert várja a fia és a nő, akit mindennél jobban szeret, te édesem!
Egyszer csak halk kopogás szakította félbe őket.
- Megzavartam Önöket?
- Nem zavar Perotta ügynök. De még sok mindent nem tudok mondani. A csontok vizsgálata folyamatban van. Bár találtam a bordákba beágyazódva idegen részecskéket, de azokat még Hodgins vizsgálja.
- Értem Dr. Brennan. Akkor majd értesítsenek, ha meglesznek az eredmények!
- Természetesen. – felelte Brennan.
Az ügynök már ki is fordult, amikor Angela utána szólt:
- Perotta ügynök! Szükségünk lenne a segítségére!
- Persze, ez csak természetes! – felelte Perotta.
Brennan csak értetlenül nézett barátnőjére, mert fogalma sem volt miben lehetne a segítségükre.
- Háát, ööö...de ez nem éppen az üggyel kapcsolatos dolog. – hebegett Angela - Tudod édesem most Perotta ügynök lehet a „sors keze”!! – súgta barátnőjének, aki most már teljesen tisztában volt, hogy mi is lehetne az a bizonyos segítség.
- Kezdek egyre kíváncsibb lenni! – türelmetlenkedett Perotta.
- Egy személyes ügyben kérnénk a segítségét. Szükségünk lenne az FBI-os hozzáférési jelszavára. – kezdett bele Angela.
- És azt megkérdezhetem, hogy mihez szeretnének hozzáférni és miért? Vagy ezt inkább nem kötnék az orromra?
- Megelégedne azzal, ha annyit mondanánk, hogy a katonai adatbázisban szeretnénk valakit megtalálni?
Perotta jó FBI-os ügynök lévén lassan összerakta magában a részleteket és kezdte megérteni, vagyis inkább sejteni miről is lehet szó....pár másodpercig habozott a válasszal, majd...
- Rendben segítek. De én ütöm be a jelszavamat, ha ez nem gond.
- Dehogy is! – vágta rá Angela azonnal.
Bones csak hallgatott. Nem is akart beleszólni, tudta, hogy az ilyesmihez barátnője sokkal jobban ért. Meg ahogy eddig viselkedett Perotta ügynökkel nem is remélte, hogy segítene neki egy ilyen személyes ügyben neki. Szerencsére tévedett, bár ez még nem jelenti azt, hogy sikerül is megtalálni a tizedest és...
- Édesem, itt vagy? Kellene nekünk egy név! – ragadta ki a gondolataiból barátnőjét Angela.
- Persze, csak kicsit elgondolkodtam...Carter tizedes, így mutatkozott be.
Angela gyorsan bepötyögte a gépbe. Három személyt dobott ki az adatbázis, szerencsére fényképpel együtt. Így Brennan azonnal felismerte az „ő” Carter tizedesét.
- Anthony Carter tizedes! Ő az! – kiáltott fel boldogan Bones. Gyorsan feljegyezte a címet. – Köszönöm, Perotta ügynök. És sajnálom, ha eddig túl ellenséges voltam Önnel!
- Szóra sem érdemes Dr. Brennan!
De ezt már nem hallotta, mert átrohant az irodájába. Ott magához vett a fiókjából egy borítékot és már úton is volt Carter tizedes otthonához...
Corrected by Olvasó
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
NAGYON VÁROM A KÖVETKEZŐ RÉSZT!!! :) gratula,nagyon jól sikerült :))
Egyre izgalmasabb ez a történet!!!!!! Nagy gratula hozzá
. Látom van már friss. Megyek is olvasni gyorsan!!!!
Persze, hogy KK