|
PÜT: "... És egy tánc."/6.
Ajánlom o.n.-nak és olvasónak!!!!
Végre felcsillant egy kis reménysugár Brennan számára, hogy talán többet megtudhat Booth hollétéről. De fogalma sem volt, hogy akkor mit fog majd tenni...
Utána fogok menni, akár hol is van, nem számít, miken kell keresztül mennem. Rosszabb nem lehet, mint az álmomban....de... talán egy kicsit veszélyesebb...de nem érdekel. Bár Booth biztos nem örülne, ha veszélynek tenném ki magam, de annak biztos örülne, ha újra látna....Óó, már itt is vagyok...végre.
Gyorsan leparkolt a ház elé, majd az ajtóhoz sietett és becsöngetett...
- Tessék! Miben segíthetek? – nyitott ajtót egy ötvenes éveiben járó, kedves hölgy.
- Jó napot! Dr. Temperance Brennan vagyok a Jefferson intézetből és Anthony Cartert keresem. Itt lakik?
- Igen, Tony a fiam. Fáradjon beljebb! – invitálta – Bár még ő nincs itthon, de bármelyik pillanatban megjöhet. Foglaljon helyet. – kínálta hellyel a nappaliban.
- Köszönöm, asszonyom!
- Szólítson csak Gladysnek! Hozhatok egy teát? Úgy látom, ráférne Önre egy.
- Igen, kérnék egyet, bár nem tudom, hogy ezt hogy értette. – nézett kérdőn a nőre Brennan.
- Maga vicces Dr. Brennan. Csak arra értettem, hogy egy kicsit feszültnek és kimerültnek tűnik, és erre legjobb orvosság, amivel jelen esetben szolgálni tudok, az egy csésze nyugtató hatású tea.
- Áá, értem. – válaszolt.
De Gladys nem hallotta, mert már a konyhában szorgoskodott és pár perc elteltével már vissza is tért két csésze gőzölgő tea kíséretében.
- Parancsoljon, Dr. Brennan.
- Köszönöm! – és már bele is kortyolt – Hmm! Ez valóban nagyon finom Gladys! Milyen tea ez?
- Ez a saját készítésű teakeverékem. Van benne citromfű, levendulavirág és még egy pár gyógynövény. Ha gondolja, csomagolok Önnek pár főzetre valót.
- Hálás lennék érte. – mosolyodott el Bones – Tudja kicsit túlhajtottam magam az utóbbi időben és nem is alszok valami túl jól.
- Igen, ez elég gyakori ebben a túlhajszolt világban. Az én Tonym is szokott ilyen problémákkal küszködni. Megkérdezhetem milyen ügyben keresi?
- Van egy közös ismerősünk. Őróla szeretnék megtudni pár dolgot.
- Remélem sikerrel jár, mert ha jól sejtem a hadsereg is benne van a dologban és Tony sohasem beszél a munkájáról. Nem beszélhet, köti az esküje. Most már értem miért ilyen gondterhelt. – érintette meg Bones vállát együttérzően Gladys.
Honnan érez rá így a dolgokra ez a nő?? Hisz nem is ismeri sem Bootht sem pedig engem és mégis, mintha már mindent tudna rólunk. Mintha belelátna a lelkembe, hogy mit érzek....
- Nézze! – vett le egy képet a polcról - Ő itt Tony apja, az én Jeffreym...
Bones kezébe vette a képet, hogy jobban szemügyre tudja venni rajta a férfit. Katonai egyenruhát viselt, ő is az ötvenes éveiben járhatott. Carter tizedes sok külső jegyben hasonlított rá.
- Tony tiszta apja, a szó minden értelmében. – mosolyodott el Gladys – Jeffrey már akkor katona volt, ahogy megismertem. Ha bevetésre küldték hetekig vagy hónapokig aggódtam, hogy vajon mi lehet vele. De mindig hazatért hozzánk.
- És most hol van Mr. Carter?
- Nincs már köztünk... – mondta könnyes szemekkel az asszony – Végül is nem a hadsereg szakította el tőlünk, hanem egy súlyos betegség....
- Sajnálom!
- És most pedig Tonyért aggódom folyamatosan....
- Anya!! Megjöttem!!
- Szia Drágám! Gyere, vendégünk van! – kiáltott vissza az anyja.
- Áá! Dr. Brennan! Üdvözlöm!
- Na akkor én magatokra is hagylak benneteket, hogy nyugodtan tudjatok beszélgetni. – azzal Gladys kiment a konyhába.
- Sajnálom, hogy csak így magukra törtem, de muszáj volt beszélnem Önnel! – kezdett bele a mondandójába Bones.
- Semmi baj, de mégis honnan tudta meg hol lakom? Áá, tudja mit? Nem is érdekes! – mosolyodott el sokat sejtetően Carter - Örülök, hogy újra látom! Miben segíthetek?
- Nos, Booth ügynökről lenne szó, bár tudom most már törzsőrmesternek, vagy főtörzsőrmesternek hívják. Meg kell tudnom, hogy hol van!
- Sajnálom Dr. Brennan... de nem tudom a bevetés helyszínét. – mondta sajnálkozva a tizedes – Nekem csak annyi volt a feladatom, hogy még a bázison volt a törzsőrmester, addig mindenben a szolgálatára legyek.
- És azóta mit tud róla? – kérdezte reményekkel telve Brennan.
- Csak annyit, hogy egy titkos bevetésre vitték, hogy egy csapatot irányítson. Még nekünk se mondtak róla semmit. És azóta nem hallottunk se a törzsőrmesterről, sem a csapatáról. Senki nem mond semmit. Sajnálom.
- Ne sajnálja, nem Ön tehet róla. – mondta teljesen magába roskadva Bones – Sőt, még meg sem köszöntem, hogy kockáztatta miattunk a katonai előmenetelét, amiért nagyon hálás vagyok!
- Szóra sem érdemes Dr. Brennan! Ha lehetne, ismét megtenném. Tudja, az apám után Booth törzsőrmester a legnagyobb példaképem. És látom milyen fontosak Önök egymásnak....Ha bármit tehetek, csak szóljon, de most egyelőre nem szolgálhatok többel.
- Ezért is nagyon hálás vagyok Carter tizedes...Annyit megtenne még... – nyúlt bele a zsebébe és vette elő az irodájában belerakott borítékot – hogy ezt elteszi? És ha meg tudna valamit Boothról, el tudná juttatni neki? Bár tudom, hogy ezzel is szabályokat hágna át....
- Megteszem Dr. Brennan! – vágott a szavába Carter - De nem ígérhetek semmit... csak nem akarom, hogy hiú ábrándokba ringassa magát, ha véletlenül nem sikerülne!
- Persze, megértem! Azért köszönöm!
Majd felállt, hogy távozik, de a visszatérő szédülése és gyengesége visszarántotta a díványra.
- Valami baj van Dr. Brennan? – kérdezte ijedten a tizedes – Anya! Hoznál egy pohár vizet? A doktor nő nem jól érzi magát! – kiáltott az anyja után a konyhába.
- Semmi baj! Mindjárt elmúlik! Csak összeszedtem valami vírust...
- Én az Ön helyében azért elmennék egy orvoshoz, főleg ha már nem először fordul ez elő! – utasította rosszat sejtetően Gladys, majd átnyújtotta neki a pohár vizet.
- Köszönöm, de máris jobban vagyok! – bár ezt ő maga sem hitte el igazán.
- Hazavigyem? – kérdezte Carter.
- Köszönöm, de semmi szükség rá! Tényleg jól vagyok már! – azzal felállt és elindult az ajtó felé – Köszönöm a vendéglátást!
- Igazán nincs mit! Óó, várjon Dr. Brennan! A tea! Máris hozom! – sietett ki a konyhába Gladys – Tessék! Fogyassza egészséggel!
- Nagyon szépen köszönöm Gladys! Örülök, hogy megismerhettem!
- Részemről a szerencse! Remélem, még találkozunk!
Bones kedvesen az asszonyra mosolygott, elköszönt Carter tizedestől és már ült is az autójába....
- Én mondom neked Tony, Dr. Brennannek orvoshoz kellene mennie!
- Ne már anya! Ne légy vészmadár!
- Nem emlékszel apádnál mi volt??? Ha rám hallgatott volna, ha többet unszolom...talán még most is... – csuklott el a hangja a könnyektől.
- Hagyd ezt anya, kérlek...ne vádold megint magad...menjünk be!
* * *
Brennan szinte az utat sem látta, csak hajtott...ő maga sem tudta, hogy merre...fejében teljes volt a káosz...nem tudta mihez kezdhetne még ezek után....vagy mit tehetne, ami közelebb hozhatná a társához. De most semmi értelmes nem jutott eszébe, koncentrálni sem tudott igazán. Azon is csodálkozott, hogy ért haza. De már csak arra eszmélt fel, hogy a nappalijában kuporog a kanapéján egy plédbe burkolózva... A telefonja is szüntelenül csörgött, de arról sem vett tudomást...Csak ült magába roskadva....
Újabb telefoncsörgés...erőt vett magán és felvette...
- Brennan.
- Na végre! Már azt hittem valami baj van, hogy órák óta nem veszed fel a telefont! Megtudtál valamit Boothról édesem?
- Nem Angela, sajnos nem tudtam meg semmit. Mióta bevetésre küldték Bootht, azóta a tizedes sem tud semmit. Teljes titoktartás van az akcióról.
- Jól vagy? Ne menjek oda? Viszek egy kis kínait és elsörözgetünk mellette! Mit szólsz hozzá? – próbálta egy kicsit jobb kedvre deríteni barátnőjét, nem sok sikerrel.
- Semmi bajom Ange, hidd el! Csak kicsit fáradt vagyok! Sok volt ez egy napra! És minden hiába, mert előrébb nem jutottam. – mondta csalódottan Bones – Mindig is mondtam, hogy a csontokhoz jobban értek...
- Ugyan már édesem! Előbb-utóbb hallani fogunk Boothról! Biztos nem akarod, hogy felmenjek?
- Nem, jobb most egyedül Angela. Hamarosan lefekszem. Ne aggódj miattam! Holnap reggel találkozunk a laborban.
- Ahogy gondolod! De ha bármiben tudok segíteni, csak szólj nyugodtan, jó?
- Persze, ne aggódj! Jó éjt Ange!
- Jó éjt!
Brennan próbálta a nap eseményeit összegezni és feldolgozni. De akár hogy is mérlegelte a dolgokat, nem volt megelégedve az eredménnyel. Minden igyekezetük hiába való volt. Semmire sem jutott vele...
Már csak abban reménykedhetett, hogy talán egyszer Carter tizedes el tudja juttatni a levelét Boothnak, ha sikerül megtudnia hol van egyáltalán...Vagy talán hamarosan hazajön, ha vége a küldetésének....
Ha....ha.... Csak ez a sok „ha”... bizonytalanság....
Így nyomta el az álom is... a kanapén, a plédbe és a bánatába burkolózva....
* * *
Az idő múlt.......
1 hét......
2 hét......
3 hét....
4 hét....
* * *
Carter lakás
- Jó reggelt anya!
- Neked is drágám! Jól aludtál?
- Nem mondhatnám. Olyan nyugtalanul forgolódtam egész éjszaka. Nem tudom mi volt velem.
- Na majd akkor ez a forró tea és a kedvenc reggelid helyrehoz!
- Köszönöm! Te mindig tudod, mi kell nekem! – ölelte meg az anyját Tony.
- Ez csak természetes, hisz az édesanyád vagyok! Az anyák mindig tudják, mire van szükségük a gyerekeiknek!
Egy telefoncsörgés zavarta meg a családi idillt...
- Egyél csak, majd én felveszem! – mondta Gladys.
„Igen, tessék! Carter lakás! ...Értem! Mindjárt szólok neki.”
Hallatszódott a szomszédos helyiségből.
- Tony! Téged keresnek!
Carter felállt az asztaltól és az anyja után ment, hogy átvegye tőle a telefont.
- Anthony Carter – szólt bele.
- Carter tizedes, a kódszó „On-day”! – majd letették a telefont.
Carter meg sem mozdult, csak tartotta a telefonkagylót a kezében...most már tudta miért volt olyan nyugtalan az éjszaka. Mintha csak megérezte volna....
Az anyja csak állt vele szemben, szólni sem mert, ereiben megfagyott a vér. Tudta, hogy fia arckifejezése semmi jót nem jelenthet. Hisz már annyiszor látta ugyanezt az arcot....csak a férjétől...ami azt jelentette, hogy hetekre vagy hónapokra tűnt el, anélkül, hogy bármit is tudhatott volna róla. Nem tudta, láthatja-e még valaha, vagy ez az utolsó kép róla. És most a fián a sor....most őt kell elengednie egy ismeretlen, veszélyes helyre, ki tudja mennyi időre....
- Nem kell mondanod semmit! – törte meg végül a csendet Gladys könnyes szemekkel – már tudok mindent... – borult a fia nyakába zokogva.
- Nem lesz semmi baj, anya! Hamarosan újra itthon leszek, megígérem! – ölelte át az anyját ő is.
Washingtoni katonai bázis
- Mindenki készüljön össze! Egy óra múlva indulnak! Addig senki sem hagyhatja el a körzetet! Lelépni! – szólt a parancs.
Carternek ez volt az első éles bevetése. Nagyon izgatott volt, de egyben félt is....
* * *
Egy óra múlva már egy repülőn ült 9 társával együtt. Nem tudták az úti célt, hogy hova és milyen körülmények közé kerülnek, hogy milyen szörnyűségeket láthatnak....Mindenki a saját gondolataiba merülve töltötte a repülőutat, hiába tartott több órán át, egyikőjük sem szólt...
A földet érés után katonai teherautókra szálltak, ami a táborhelyre vitte őket.
Most már tudta hol van....bár sejtette már induláskor is, de biztos csak mostanra lett benne...a hely, ahova érkezett....Afganisztán volt.
Az út során fegyverek ropogását és katonai helikopterek hangját hallotta. Egy-egy golyó, mintha mellette süvített volna el....
Egyszer csak érezte, hogy az autó megáll.
- Megérkeztünk! Kiszállhatnak! Sorakozzanak fel a parancsnoki sátor előtt! A főtörzsőrmester hamarosan megérkezik és megkapják a további utasításokat. – mondta az őrmester.
Úgy is tettek és vártak, majd látták, amint feléjük tart valaki....Eléjük lépett...
- Üdvözlöm Önöket az „O.-beetle” csapatban! Remélem, felkészültek minden lehetséges dologra, mert ami ezután jön az nem lesz egy sétagalopp! Én leszek a parancsnokuk. A nevem...... Seeley Booth főtörzsőrmester.......
Corrected by Olvasó
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hát micsoda vég ez ennek a résznek? Ki akarod csinálni az idegeinket?
Ki vagyok!!!! Agyhúzásból kijelentem, hogy hivatalosan is bekerültél a nagyok közé!!!!!!!! Ez csillagos ötöst érdemel!!!! Gratula
! 
tehát nagyon köszönöm , nagyon vártam :) másodszor: mint ahogy azt már megszoktam tőled, most is érdekes és tökéletes volt minden :) tehát: nagyon várom a folytatást! :) 
Igen-igen, agyhúzás megvolt
jajj de sajnálom már szegényt, hogy semmit sem derített ki...... és azok a fránya russzullétek sem tetszenek na!!!
Carter szimpatikus fickó és nagyon remélem nem felejti el a levelet, hátha.......
---> KK
köszi a történetet és várom a következőt... azaz követelem