|
Angela: Pokol/18.
A férfinak nem is kellett ennél több. Felugrott és mit sem törődve a műtéti sebeivel, amelyektől mozdítani is alig bírta az egyik karját elrohant, hogy beszámoljon a JTS vezérnek remélve, hogy még nincs túl késő a fiának és Bonesnak sem. Útközben egyetlen gondolat ismétlődött a fejében csupán. – Tartsatok ki, jövök értetek!
A férfi keresztülrohant az épületen. Végig a folyósokon egyenesen James irodájába.
- Scolland ügynök! Végre van egy nyomunk! – kiáltotta, ahogy belépett, meg sem várva, hogy a férfi felnézzen a monitor mögül.
- Booth ügynök. Miről beszél? Milyen nyom?
- A csapatom kiderített egy vélt tartózkodási helyet ahol Mortem lehet.
- Hol?
- Annapolis mellett a tengeren egy hajón!
- És abban mennyire lehetünk biztosak, hogy ez a férfi is rajta van azon a hajón?
- A bizonyítékok alapján elég valószínű.
- És most mit vár tőlem mit tegyek?
- Adjon mellém egy csapatot uram haladéktalanul és felderítem a dolgot.
- Rendben Booth ügynök intézkedem. Azonban felhívom a figyelmét, hogy semmilyen partizánakciót nem engedélyezek. Ha megtalálta a gyanúsítottat értesít bennünket és az elfogást átengedi nekünk. Megértette?
- Igenis Uram! – válaszolta gépiesen a férfi miközben a háta mögött keresztbe tette az ujjait.
James tárcsázni kezdett és sec-perc alatt egy állig fegyverkezett különítmény jelent meg az ajtóban indulásra készen. Booth visszarohant a többiekhez, hogy elmondja a történteket. Tíz perccel később már egy teherliftben ült egy katonai dzsip volánja mögött és arra várt, hogy a lift elérje a felszínt. Szíve a torkában dobogott. Fogalma sem volt arról mi vár majd rá és arról sem, hogyan menti majd meg a szeretteit, csupán azt tudta, hogy bármit elkövet, ha a helyzet úgy alakul.
A teherlift elérte a felszínt és egy hatalmas acélajtó elé ért ahonnan pár méterre már a Pentagon gyepe kezdődött. Meg sem lepte már a tény, hogy a néhai épület romjaitól ötszáz méterre ért a felszínre. Az acélajtó kitárult, a férfi a gázba taposott és a sötétben az autó kilőtt a reményteli jövő felé.
Cam ölében a kis Michaellel a légópince egyik sarkában szendergett. Fisher szintén aludt. Csupán Wendell volt ébren. Körbe-körbejárkált a pincében. Az alvó embereket figyelte, igyekezett minél több információt magába szedni a helyről és az eddig történtekről. A légvédelmi sziréna hangja már korábban elhallgatott. Ez némi megnyugvást nyújtott számukra a káoszban. A férfi ide-oda járkált. Valami nem hagyta nyugodni elméjét. Érezte, hogy valami fontosról feledkezett meg, hogy valamit nem vett észre. Bár hogy mi az azt maga sem tudta, csupán érezte, hogy valami baj van. Órák óta járkált a tágasnak koránt sem neveztető pincében mikor egyszer csak minden előzmény nélkül bevillant a megoldás.
- Hát persze! – csapott a homlokára hangosan, amitől Cam szemei azonnal felpattantak.
- Minden rendben Mr. Bray?
- Nem Dr. Saroyan. Azt hiszem, nagy bajban vagyunk…
Cam elsápadt. Fogalma sem volt mit akar mondani a fiú, de érezte, hogy ennél több rossz hírt már aligha lett volna képes elviselni. Az elmúlt napok és az események végképp felőrölték az idegeit és a türelmét is.
- Ezt hogy érti? – erőltetett magára némi színlelt nyugalmat, de a hangja remegett.
- Emlékszik a sérülésre amit Fisher mutatott önnek mielőtt a sziréna megszólalt volna?
- Igen? Mi a baj vele?
- Nos, én láttam már korábban ilyen sérülést.
- Hol?
- Tudja az egyik másodállásomban mielőtt a Jeffersonhoz jöttem volt egy férfi, akinek pontosan olyan sérülése volt, mint az áldozatnak. Ő egy kísérleti fegyvereket tesztelő laborban dolgozott, amikor az egyik teszt balul sült el, több ember súlyosan megégett és páran meg is haltak.
- Nem értem hova akar kilyukadni Mr. Bray.
- Dr. Saroyan meg kell vizsgálnom az emeleten azt az áldozatot azonnal.
- Szó sem lehet róla! Nagyon veszélyes! És ha találat éri a kórházat, míg maga oda fönt van?
- Kérem, lehet, hogy most még nem érti, de bíznia kell bennem! Most az egyszer.
- De mégis mit remél ettől a vizsgálattól? Mi ér meg ekkora kockázatot?
- Az életünk. – vetette oda nyersen Wendell miközben az ajtó felé indult.
Cam nem tudott erre már mit mondani, csupán bólintott egyet.
- Vigyázzon magára. Még valakit már nem akarok elveszíteni.
- Ígérem! – fordult meg a kölyök egy válasz erejéig majd kilépett a biztonságos pince ajtón és futni kezdett a korbonctani terem felé.
Booth rémisztő tempóval söpört keresztül a városon egyenesen a kikötőbe. Az egység, aki mögötte megtöltötte a dzsipet lélegzetvisszafojtva kapaszkodott. Idegszálaik megfeszültek. A férfi olyan sebességgel hajtott, hogy az bármilyen váratlan esemény hatására halálos kimenetelű lehetett volna. Képtelen volt lassítani. Az antibiotikum hatása, amit még a doki adott be neki mostanra teljesen megszűnt.. A pihenés hiánya és a sterilitásé pedig azt eredményezte, hogy a friss seb, amit a golyó ütött a karján elfertőződött, a műtét helye az oldalán pedig begyulladt. Olyan fájdalmai voltak, amitől egy átlagember már a földön fetrengett volna. De ő nem. Összeszorította a fogát és minden erejével küzdött. Nem volt hajlandó tudomást venni a fájdalomról. A fejében csak a szerelme és a fia kapott helyet, a teste vészjelzései nem. Tudta, hogy az ereje vészesen fogy és minden múló perccel egyre gyengébb lesz, de nem engedhette meg magának, hogy megálljon akárcsak egy percre is, míg meg nem találta őket. A dzsip végre elérte a kikötőt és a huszonnyolcas móló előtt csikorogva és hatalmas porfelhőt teremtve maga körül, lefékezett. Booth és a csapat kipattant a dzsipből és futni kezdtek a móló vége és az ott álló motorcsónak felé, mikor egyszer csak fegyveresek lepték meg őket. Mire a férfi reagálhatott volna a helyzetre már nem volt menekvés, a fegyveresek körülvették őket.
Wendell széles nagy mozdulattal lökte be a boncterem ajtaját és mire a zseblámpa halovány fénye erőre kapott és bevilágította a termet, harcra készen állt. A holtestet éppen azelőtt pár perccel hozták be, hogy a légvédelmi sziréna megszólalt volna. Fisher már kiszúrta, hogy a holttest valamiért furcsa, de megvizsgálni már nem maradt ideje. Wendell közelebb lépett a boncasztalhoz és a zsebébe nyúlt, hogy egy tiszta gumikesztyűt húzzon elő. normális helyzetben nem tárolta a zsebében, de ez a mostani helyzet a legnagyobb jóindulattal se volt normálisnak nevezhető. Ahogy a gumikesztyű lassan engedett a húzási erőnek egy kis kerek jelvényszerű tárgy hullott ki a zsebéből a földre. Wendell utánakapott, de nem érte el időben. A kis kerek tárgy gurult néhány métert, majd körbe-körbe forogva megállt az ajtótól nem messze a hideg koszos csempén. A férfi odament érte. Felvette majd mikor meglátta elsápadt és fejvesztve kezdett el menekülni kifelé a helységből. Ahogy a folyosón végigszaladt puszta kézzel bezúzott egy üvegablakot és egy kart elfordított, majd mit sem törődve a vérrel mely a kézfejéből csöpögött továbbrohant egyenesen a légópince felé. Feltépte az ajtót miközben a háttérben sárgán kezdtek el villogni a fények és hangos dudálásszerű hang ordított fel szabályos szaggatottsággal.
Booth csak állt pár pillanat erejéig, majd hangosan kezdett kiabálni remélve, hogy a jó öreg agresszív viselkedés majd megteszi a hatását.
- Azonnal tegyék le a fegyvereket! FBI!
De meglepetésére nem mozdult meg senki.
- Nem hallották? Mondom FBI! Mindenki tegye le a fegyverét és lépjen hátra!
Ekkor mozgolódás támadt a fegyveresek körében és egy férfi lépett elő közülük. Jól szabott öltönye, kék nyakkendője és szürke ballonkabátja többet árult el róla, mint hitte.
Boothnak elég volt egy pillantás is a másikra és máris tudta kivel van dolga. Messziről felismerte a fajtáját, hiszen szíve legmélyéből utálta őket. Leengedte a fegyverét és kiegyenesedett.
- Maguk meg mit keresnek itt? – vágta oda köszönés nélkül a kérdést a férfi felé.
- A hírszerzőink kiderítettek pár igen érdekes dolgot.
- Még hogy a maguk hírszerzői? Ők mind a kormánynak dolgoznak és nem maguknak.
- Booth ügynök, ha lehet, ezt a hangnemet most mellőzzük, míg a dol…
- Hogy meri? – vágta félbe a szavát a speciális olyan hangnemben, hogy a másik hátrébb lépett egyet.
A csapat többi tagja halálos csendben várakozott, mozdulni sem mertek, látva a férfiből kitörni készülő indulatot.
- Mégis kinek képzelik magukat? A gyerekem és társamat fogva tartja egy őrült valószínűleg azon a hajón! A fél várost és még kitudja mit lerombolt és emberek tucatjait, ha nem százait ölte meg az az állat! Maguk pedig tudnak róla hol tartózkodik és mégsem tettek semmit! Hány embert hagynának még meghalni, hogy a kezüket nehogy bemocskolják?! Nem is tudom minek nevezzem a fajtáját? Tömeggyilkosnak? Mészárosnak? Hogy voltak erre képesek? – Seeley minden mondatnál közelebb lépett a férfihez. A hangjából áradó düh és mérhetetlen fájdalom arra ösztökélte a másik férfit, hogy lehajtsa a fejét. Jobbnak látta, ha most egy szót sem szól, mert tisztában volt vele, hogy az az ember, aki előtte áll ezred másodperc alatt képes lenne az életére törni és amilyen állapotban most van, koránt sem biztos, hogy mérlegelne előtte.
- Kérem, Booth ügynök. - váltott hangnemet a férfi – így nem megyünk semmire.
A speciális hihetetlen érzéke azonnal megsúgta, hogy itt valami nem stimmel. Millió alkalommal keresztezte már a CIA az útját, de még soha sem halotta a kérem szót egyiküktől sem. Hátrébb lépet egyet jelezve, hogy hajlandó meghallgatni, amit a férfi mondani akar.
- Rendben. Tehát valóban azon a hajón tartózkodik Charles Julius Guiteau vagy ahogy maguk ismerik Mortem. A hírszerzés hamar rálelt a vélt tartózkodási helyére a volt barátnője Daisy Bertran nyomán, azonban mást is kiderített. Az ominózus hajó három nappal azelőtt, hogy a férfi felszállt volna rá nagy mennyiségű kobaltot vett át itt a kikötőben egy ismeretlen forrástól. Az elfogása előtt felderítést végeztünk a legújabb Quadrokopterek segítségével. Ezek vadonatúj fejlesztésű gyufásdoboz méretű kis gépek, amik képesek tökéletes csöndben repülni és a kameráikkal bármilyen terepet felfedezni. Ezen felderítés során a gépekre szerelt részecskedetektor olyan mértékű eltérést mutatott, mely csak egyetlen esetben lehetséges. Ezt ha hozzáadjuk a kobalthoz sajnos egy nagyon is világos és rettenetes választ kapunk.
- Vagyis?! – lépett közelebb Booth és ismét megemelkedett a hangja jelezve, hogy a türelme nagyon is a végéhez közeledik.
- Mortem megépítette azon a hajón a Végítélet gépet.
- Mit? – kerekedtek ki a speciális szemei.
- Végítélet-gép, más néven a Kobaltbomba. Amikor az atombombát megépítették a tervezők egyike, egy magyar származású férfi, Szilárd Leó felvetette a lehetőségét egy ilyen fegyvernek. Ha az atomfegyver külső burkolata kobaltból készül, az a robbanás során neutronbefogással kobalt 60-as izotóppá alakul át, amely erős gammasugárzó, és 5,27 éves felezési idejével a robbanás helyszínét tartósan lakhatatlanná teszi. Ha egy ilyen bomba a tengeren robban fel közel a partokhoz a pusztítás még rettenetesebb. A halak megfőnek és a víz több száz mérföld sugarú körben fertőző lesz hosszú évekre. A szerencsésebbek élve égnek el, a szerencsétlenebbek túlélik és vagy valami borzalmas rákban halnak meg, vagy torzszülötteket hoznak a világra, a sugárfertőzés pedig a következő generációk életét is örökre megpecsételi. Érti már, hogy miért nem rohanhatjuk le azt a hajót csak úgy?
Booth szívverése kihagyott egy pillanatra. Úgy érezte ereiben megfagy a vér. A lélegzete elakadt. Agya el akart menekülni a valóság elől. Minden remény, amit az út alatt táplált, hogy megmentheti őket ezer darabra hullott. A szörnyeteg, akivel ezúttal szemben állt, sokkal rosszabb volt, mint amit valaha képzelni mert. Kénytelen volt rádöbbeni, hogy ezúttal talán nem lesz képes megmenteni azokat, akiket annyira szeret. Hátrébb lépett egyet és szó szerint meg kellett kapaszkodnia. A gyulladás, a fájdalom és a kialvatlanság kombinációja lassan leterítette. A világ forogni kezdett, a füle zúgni. Ez a hír olyan nem várt hatással volt rá, amelytől még ő is megrémült. Nem érzett mást csupán tehetetlen dühöt. Most először nem tudta hogyan tovább, vagy hogy mit tegyen. Némán és tehetetlenül zuhant térdre. Tenyerét a móló faburkolatára támasztotta. Lehajtotta a fejét és magában imádkozni kezdett. A férfiak körülötte értetlenül bámulták az eseményeket. Parancsra vártak a férfitól, aki maga sem tudta mit is tegyen most. A CIA ügynök leguggolt Booth mellé.
- Jól van?
- Csak adjon egy percet nekem!
- Rendben. – felelte az ügynök és felállt, majd a csapattal együtt arrébb mentek, hogy a kialakult helyezetet megbeszéljék.
Seeley számba vette a lehetőségeket. Ha lerohanják a hajót, akkor Mortem valószínűleg felrobbantja a bombát. Ha nem tesz semmit ez akkor is bekövetkezhet, és addig ki tudja még hány embert mészárolna le. Ha lerohanják a hajót azzal akár halálra is ítélheti a szeretteit, de lehet az is, hogy csak így mentheti meg őket. Ha sikerülne úgy megközelíteni a hajót, hogy ne vegyék őket észre talán lenne ideje megmenteni mindenkit és időben megállítani Mortemet. Ha. Mindig csak az a ha. De lehet, hogy ezzel pont az ellenkezőjét érné el?
A férfi csak térdelt ott egy darabig, gondolkozott és fohászkodott remélve, hogy Isten ezúttal a kegyesebbik arcát mutatja felé és a kegyelmébe veszi azokat, akiket szeret. Fogalma sem volt róla, hogy az úr nem halotta meg a szavait, ahogy a fohászát sem és hogy a végén mikor majd mérlegre került minden, amit életében elkövetett, hogy megvédje a szeretteit alul marad a csatában Istennel és hittel szemben is.
Felegyenesedett. Végre eldöntötte mit kell tennie és bár már járni sem volt képes tökéletesen, az elszántsága az arcán tükröződött jelezve, hogy nem maradt olyan, aki meggátolhatná a döntése véghezvitelében.
Odament a csapathoz és csak annyit mondott:
- Kihozunk onnan mindenkit és elkapjuk azt a férget, erre megesküszöm.
SpTTDO.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
És még szép, hogy Angela jól ábrázolja Booth-t 
És akkor itt is nyomatékosítom:
végítélet gépe a kobaltbomba, meg a Quadrokopter, meg a különleges erők, csapatok és szervezetek mind együtt...... ha ennyi sem elég egy főgonosz ellen, akkor a világ tényleg pusztulásra ítéltetett.....
és a hős oroszlánszív aki mint mindig most is a tetteket választja és aki azért még mindig remélem, hogy nem a végzete felé száguld, vagy nem a megsemmisülés felé löki szeretteit........
(ja és pont ezt a tettrekészt ösztönembert hiányoltam a 7/7-ből, amikor elhajtották a teltház miatt mint egy bugyuta kis hangyát)
KK mihamarabb