|
PÜT: "... És egy tánc."/11.
....És most már biztos volt benne.... a gyermeküket érezte, ahogy megmozdult....
A hetek csak teltek. Egyik a másik után. Mióta Booth elment nehezen és egyhangúan teltek a napok, hetek, hónapok. De mióta megtudta, hogy gyermeket vár, azóta mintha újra értelmet nyert volna az élete. Mintha a Booth hiánya okozta űrt részben kitöltötte volna a benne növekvő új élet. És most már nem csak tudta, hanem érezte is, ahogy pici végtagjait mozgatta odabenn. Soha nem gondolta volna, hogy ez ilyen boldogsággal és megnyugvással tölti el az embert. Sokszor annyira belefeledkezett ebbe az új érzésbe, hogy észre sem vette, hogy a növekvő hasát fogja és mosolyog közben. Ez még kellemetlenebb volt, ha munka közben következett be és egy gyakornok épp körülötte tevékenykedett. Eddig sikerült mindig valami tudományos magyarázattal előállnia, de hamarosan hiába lesz bármilyen indoka is rá, a testén bekövetkező egyértelmű változásokat nem nagyon lehet majd kimagyarázni. Lassan rá kell szánnia magát, hogy megossza a barátaival a titkát. Csak még ő maga sem tudja, hogyan kezdjen hozzá. Régebben ez nem okozott volna gondot neki.
Eszébe jutott, mikor minden különösebb bevezetés nélkül épp egy áldozat maradványainak vizsgálata fölött bejelentette, hogy gyereket akar és Booth-tól.... vagyis, hogy ő adjon spermát.... Milyen arcot vágtak a többiek.... – mosolyodott el magában - Akkor nem is értette, hogy miért néznek rá olyan elképedve, hiszen a mai világban az ilyesmi már természetes dolog, mármint a mesterséges megtermékenyítés. Persze ők nem is ezen lepődtek meg, hanem a donor kilétén.... Most már ő is másképp látja a dolgokat....
Sokszor nem is ismer önmagára. Az utóbbi hetekben, hónapokban olyan változásokon ment keresztül, hogy szinte már el is tűnt a régi Temperance Brennan. Persze a munkájában, csak a tényekre, a csontokra hagyatkozik és a tudományos magyarázatokra, de olykor észreveszi, hogy azon gondolkodik, hogy az áldozat biztos valakinek a gyereke, vagy szülője, testvére.... mit érezhet most a családja, akik elveszítették.... Ez nem vall rá, mármint hogy mások érzéseivel foglalkozzon. Még a sajátjait is teljesen elfojtotta idáig. Mi történik vele? Mik ezek az érzelmi kitörések? A depresszióból nagy nehezen kilábalt és erre tessék.... sokszor minden ok nélkül elérzékenyül. Persze tisztában van vele, hogy ezek mind a terhesség által termelődött hormonok miatt vannak. De sokszor nagyon idegesítő tud lenni a dolog.... főleg, ha mások is ott vannak a környezetében és látják. Lassan kifogy a magyarázatokból. Időnként Angela lélekjelenléte mentette meg a lebukástól.
Azt hiszem most már tényleg beszélnem kell a többiekkel. Igen ezt fogom tenni! – határozta el magát Brennan – Ma, ha beérek a laborba szólok is mindenkinek, hogy munka után jöjjenek az Alapító Honatyákba. Majd addig kitalálom, hogy tálalom nekik, bár már biztos sejtik, hogy valami nincs rendben velem. Angela már mondta, hogy hall sutyorgásokat a hátam mögött. De konkrétan senki nem mert még rákérdezni. Vajon mi lehet az oka? Talán, mert tisztában vannak vele, hogy nem mondanám el, vagy nem az igazat. Lehet jobban ismernek, mint én saját magamat. Na tessék már beszélek is magamban – mosolyodott el – ez már valóban nem ésszerű dolog a részemről.
Nézte magát a tükörben, de már nem az a sápadt, fáradt arcú Bones nézett vissza rá, mint aki jó pár héttel ezelőtt. Szeme alól a karikák eltűntek, sőt már színe is volt az arcának. Majd elkezdte nézni gömbölyödő pocakját.... egyre jobban tetszett neki a látvány.... de ami ezután jött az már nem igazán.... Sorba kerültek ki a ruhák a gardróbból, de ő még mindig csak egy szál fehérneműben állt a szoba közepén. Mintha a hétvége alatt minden ruháját „kinőtte” volna. Próbálta egyiket a másik után, de valahogy nem sikerült megtalálnia a megfelelőt....
Már vagy fél órája keresgélt, mire ráakadt a szekrény alján egy régi darabra....
Igaz, kicsit divatjamúlt, de mára megfelel. Majd délután beiktatok egy bevásárlást, mivel úgy néz ki, hogy aktuális lenne a ruhatáramat felújítani – morfondírozott magában.
* * *
Jefferson Itézet
Brennan beviharzott az intézetbe és gyorsan magára kapta a köpenyét, még mielőtt valakinek szemet szúrna az öltözéke. Mivel nem volt gyilkossági ügy, így levonult a „Pokol Tornácára”, hogy ott tegye hasznossá magát.
-Szia édesem! Nem is láttalak még ma! Egész délelőtt idelenn voltál?
- Szia Ange! Igen, rengeteg csont vár még azonosításra és arra, hogy a családjukhoz eljuttatva végső nyugalomra leljenek.
- Jézusom! Ki vagy te és mit csináltál Brennannel? – képedt el Angela, barátnője együtt érző megnyilvánulásán.
- Megőrjítenek a hormonok Angela! És sokszor észre sem veszem már, hogy nem vagyok önmagam.
- Édesem ez a nő is te vagy, csak eddig ezt az oldaladat nem mutattad meg, hanem elfojtottad. Most viszont a hormonok hatására már nem tudod elrejteni.
- Úgy döntöttem, hogy ma beszélek a terhességemről a többieknek.
- Na végre! Már épp itt volt az ideje! – örömködött Angela.
- De egy valamire megkérnélek.... – szomorodott el egy kicsit Bones - ....csak a terhességről fogok beszélni nekik, az apa kilétéről nem. Lehet furán hangzik ez tőlem, de azt szeretném, ha Booth előbb tudná meg, mint a barátaink....
- Persze, édesem! Megértem! És titokban fogom tartani. – szakította félbe.
- ....bár nem tudom, hogy mikor mondhatom el egyáltalán neki.... - de folytatni nem tudta, mert a sírás kezdte fojtogatni.
- Minden rendben lesz, érted? Minden rendben! Bízz bennem! – ölelte át vigasztalóan barátnőjét, aki szólni nem tudott, csak próbálta összeszedni magát és megnyugodni.
Pár percig csak álltak, összeölelkezve, majd mikor úgy érezte Angela, hogy Brennan már nem annyira zaklatott, megszólalt:
- Akkor hányra menjünk Hodginsszal a Honatyákba?
- Este 7, ha nektek megfelel.
- Természetesen. De szerintem azért nem ártana, ha Camnek és Sweetsnek időben szólnál! Mindjárt dél. Nehogy más programjuk legyen véletlenül.
- Igazad van, máris megyek és beszélek Cammel és utána felhívom Sweetst is.
* * *
Alapító Honatyák
Elsőként Sweets érkezett meg. Dr. Brennan délutáni hívása annyira felkeltette a kíváncsiságát, hogy úgy érezte soha nem lesz már este 7. Jó ideje nem beszélgettek már. Booth ügynök távozása óta több esetben is próbált vele szóba elegyedni, de nem sok sikerrel. Brennan csak az aktuális gyilkossági ügyekről volt hajlandó beszélni vele, mihelyst a társára terelte volna a szót, azonnal falakat emelt maga köré és csak tagadott, terelt. Sweetsnek egy szót sem sikerült kihúznia ezzel kapcsolatban a doktornőből. De nem is volt szüksége rá, nagyon jól tudta, hogy annak ellenére, amit a külvilágnak mutat, belülről a szöges ellentétét érzi. Az elmúlt évek alatt sikerült annyira kiismernie, hogy ezt tudja. De mégis az utóbbi hetekben valamiféle változást észlelt nála. Ugyanúgy ott volt a szomorúság a szemében, de mégis, mintha valami más lenne. Még maga Sweets sem tudta ezt igazán megmagyarázni, de tudta, hogy valami történt.... Ezért is csigázta fel a telefonhívás.... talán most kiderül, azt mondta szeretne egy estét eltölteni a barátaival és beszélgetni egyet....
Eközben nyílt az ajtó és megjelent Cam is. Ő is tele volt kérdésekkel. Ha pár héttel korábban említi meg ezt neki Dr. Brennan, akkor biztosra vette volna, hogy itt akarja hagyni őket.... mert mióta Booth mindenféle bejelentés nélkül eltűnt, azóta teljesen magába fordult. De az utóbbi hetekben, mintha újra visszatért volna egy kicsit az életkedve, csak az okát nem tudták.... minthogy a mostani találkozó miértjét sem....
- Á, Dr. Sweets! Te már itt vagy?
- Kicsit előbb végeztem, mint ahogy számítottam és gondoltam inkább itt várom ki a 7 órát, mint az irodámban. – próbálta mentegetni magát.
- Gondolom azért lassan a többiek is megérkeznek, igaz még van egy kis idő. – nézegette az óráját Cam, ami azt mutatta, hogy még 10 perc mindig hátra van....
- Sziasztok!! – vágódott le melléjük az ifjú pár – Már azt hittük, hogy elkésünk, egy kisebb dugóba kerültünk. Kire várunk még? – érdeklődött Hodgins.
- Én nem tudom, velem nem közölte Dr. Brennan a meghívottak listáját. – próbálta viccelődéssel elütni az időt Cam.
Angela csak lapított csendben, amit persze a többiek rögtön észrevettek.
- Ange?? – nézett kérdőn rá Hodgins.
- Szerintem már csak Brennan hiányzik. De miért néztek mindannyian így rám?
- Hogy Angela? – kérdezte Sweets.
- Minthogyha tőlem várnátok a válaszokat.
- Talán azért édesem, mert köztudott, hogy te vagy Dr. Brennan legjobb barátnője és neked tudnod kell, hogy mi folyik itt. Igazam van vagy igazam van?
- Az, hogy a férjem vagy, nem jelenti azt, hogy mindenről be kellene.... – de szerencsére nem érkezte befejezni a mondandóját, mert Bones végre megérkezett.
- Sziasztok! Ne haragudjatok, régóta vártok már?
- Ááá, nem! Nem! Dehogy! – jöttek sorba a válaszok.
- Pont a legjobbkor jöttél édesem. A többiek már nagyon izgatottak! – vigyorgott Angela.
Ők az izgatottak?? Akkor én mit mondjak?? – morfondírozott magában Brennan.
Számtalanszor végiggondolta, hogy kéne közölni velük a dolgot, de most mégsem jutott eszébe egyik variáció sem. Nem is értette mit problémázik ezen, miért kerít ennek ekkora feneket.... Csak egyszerűen mondja el nekik és kész.... Közben észre sem vette, hogy a többiek árgus szemekkel figyelik minden mozdulatát és várják, hogy mondjon valamit....
Angela viszont nagyon jól szórakozott ezen. Látta barátnője pillanatnyi zavarodottságát és a többieket, akik már tűkön ültek a tudatlanság miatt.... Csak mosolygott magában és várt.... várta, hogy Brennan végre megszólaljon....
Végül mély levegőt vett.... és abban a pillanatban, mint egy jelként, a hasában apró mozgolódás indult meg. Önkéntelenül odatette a kezét, letekintett és elmosolyodott....
Eközben a többiek még mindig lélegzetvisszafojtva vártak és figyelték, hogy mit csinálhat.... Tekintetükből a teljes tudatlanság tükröződött, de most mintha kezdett volna tisztulni a kép.... vagy mégsem.... az nem lehet, vagy mégis?....
- Terhes vagyok! – szakította meg barátai gondolatmenetét és a további találgatásaikat.
A döbbenet kiült mindhármuk arcára, jó pár másodpercig szóhoz sem jutottak, csak néztek leesett állal Dr. Brennanre, majd a kezére, amivel kerekedő pocakját fogta.
- Komolyan mondom, látnotok kellene magatokat! Legalább a szátokat csukjátok be! – nevetett Angela – Inkább gratulálnotok kellene, nem gondoljátok? Héééé! Föld hívja a doktorokat!
Végül mind sorra gratuláltak a pillanatnyi sokkhatás után és boldogan ölelték magukhoz Dr. Brennant. Most már teljesen összeállt előttük a kép.... az elmúlt hetekben történt változások a viselkedésében.... és a plussz kilók, amit senki sem mert neki megemlíteni.... Együtt örültek....
- És a leendő apukát mikor ismerhetjük meg? Szeretnénk neki is gratulálni. – próbált faggatózni Sweets.
- Erről nem szeretnék beszélni.... Egyelőre ennyi információval kell megelégednetek.
- Mivel Booth távol van, lehet, hogy elfogadtad Fisher spermáját?? – próbált poénkodni Hodgins, amiért meg is kapta Angelatól jól megérdemelt jutalmát egy váratlan tasli formájában.
- De azt elárulod hányadik hétben jársz? Vagy az is titok? Bár, mint a főnöködnek, nekem jogom van tudni, hogy meddig számíthatok a munkádra.
- Persze, igazad van Cam....
- Jajj, ne már Dr. Brennan, csak vicceltem! De azért ettől függetlenül, remélem elárulod nekünk. – mosolygott Cam.
Most már Bones is nevetett – A 22. hétnél tartok.
- Ennyi ideje?? És nem vettük észre??!! – hüledezett Dr Saroyan.
- Hát elég sok munkám volt benne, hogy ne sikerüljön lelepleznetek, sokszor Angela is besegített.
- Ugye megmondtam! Tudtam! – vágta oda szemrehányóan Hodgins.
- Akkor emeljük poharunk arra, hogy Dr. Brennan hamarosan anyuka lesz, és a születendő gyermekére is! – vágott közbe Sweets.
- És emeljük a poharunkat rátok.... a barátságunkra! – kezdett szónoklatba Bones - Ezt a minap olvastam és nagyon igaznak találtam: „A barátság annyit tesz – sem örömben, sem bánatban nem vagyunk egyedül.”
A többiek meghatódva emelték poharukat a magasba:
- A barátságra!
- Barátságra!
- A barátságunkra!
.....
* * *
Jefferson Intézet
Az intézet dolgozói egy újabb ügyet kaptak. A maradványok már megérkeztek, mindenki az emelvényen szorgoskodott.
Még Cam a megmaradt szöveteket, szerveket szemlélte, addig Hodgins a szutymót gyűjtögette össze az áldozatról. Dr. Brennan és Wendell pedig a csontokat vizsgálta.
Egyedül Angela ácsorgott tétlenül, mert a koponya nélkül ő egyelőre nem sokat tehetett. Egyszer csak azt vette észre, hogy lent nyüzsgés van, de nem igazán vett róla először tudomást, a többiek meg annyira belemerültek a vizsgálódásba, hogy fel sem tűnt nekik. Majd azt vette észre Ange, hogy három személy közelít az emelvény felé.... Elől jött a Jefferson egyik biztonsági embere, akit két katonai egyenruhás tiszt követett. Ahogy közelebb értek meglátta, hogy az egyik katonának valamiféle kis csomag van a kezében....
- Jézusom! – szólalt meg kétségbeesve.
- Valami baj van Angela? – kérdezte Cam.
De választ már nem kapott, így felnézett mi történhetett....
- Óóó, ne! Neee!
- Elárulnátok végre mi a baj? Nézett Camre, Brennan. – szólni egyikőjük sem szólt, csak azt látta, hogy Dr. Saroyan meredten néz a háta mögé. De megfordulni nem volt ideje, csak egy hangot hallott a háta mögül....
- Dr. Brennan! Ez a két tiszt önt keresi. – szólt a biztonsági ember a lépcső aljáról.
Hallotta, amint neki szólnak, de először megmozdulni sem bírt, csak állt és nézett Camre, mintha azt várná tőle, hogy azt mondja neki „nincs semmi baj, nyugodtan fordulj meg és menj oda”. De hiába nem volt jó a metakommunikáció olvasásában, azt az egyet látta Cam szemében, hogy semmi biztatóra nem számíthat. Csak szomorúságot és szánalmat látott, semmi mást....
- Dr. Brennan! – szólt az őr ismét.
Végre összegyűjtötte minden erejét és megfordult.... Meglátta ő is a két egyenruhást, majd az egyik kezében valami zöld vászon anyagú tasakot.... Ereiben megfagyott a vér, teljes csend uralkodott, szíve dobbanását olyan hangosnak vélte, mintha dobot ütnének. De csak állt és nézte a kis zöld tasakot a tiszt kezében.... Eszébe jutott, mikor a tizedes megjelent az iroda ajtajában - szemei könnyekkel teltek meg - de ez most még rosszabbat jelent, a lehető legrosszabbat....
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
és 
Áááááááá, PÜT, ezt nem teheted velem!!!!
nem is beszélve szegény Brennanről!! nem nyírhatod ki Booth-t...
Most már csak a voodoo-hajlamaidban bízhatok, vagyis hogy a végére visszahozod Booth-t a halálból...
egyébként a rész fantasztikusan jóra sikeredett, még sok-sok ilyet szeretnék olvasni. Addig is egy nagy KK!