-         Szia Booth! – jelent meg Bones a Royal ajtajában. - Már kerestelek az irodádban is! Beszéltél Miss Summerssel? ….. Booth?

-         Tessék? – tért vissza hirtelen a férfi a gondolataiból. - Szia Bones! Mondtál valamit?

-         Igen! Úgy másfél perce állok itt melletted és beszélek hozzád, de úgy veszem észre, hogy nem vagy túlságosan kommunikatív állapotban. – hangjában enyhe sértődöttség tükröződött.

-         Bocs, csak elgondolkoztam! Mit is kérdeztél az előbb?

-         Hol jársz Booth? Egyébként meg azt kérdeztem, hogy beszéltél-e Miss Summerssel?

-         Igen, épp az előbb ment el.

-         És?

-         Igazad volt. Colton tényleg molesztálta a kislányt. Dakota elismerte, hogy ő volt az, aki megverte ezért Coltont, de nem ő ölte meg.

-         Dakota? – lepődött meg a nő azon, hogy a férfi a legfőbb gyanúsítottját a keresztnevén hívta.

-         Hosszú beszélgetés volt. – próbálta kikerülni a férfi a kínosnak ígérkező választ. - Megtudtatok valami újat?

-         Igen! Legfőképp azt, hogy nem Miss Summers volt Colton gyilkosa.

-         Ezt már én is tudom, te inkább azt mond, hogy ki volt!

-         Rossz napod van? Igen érdekes beszélgetésed lehetett Miss Summerssel, hogy ennyire feldúlt állapotban vagy. – Bones nem értette a férfi hangjából kihallatszódó felszültséget és ingerültséget.

-         Sajnálom! Szóval?

-         dr. Hodgins kielemezte a Colton bordái között megtalált szövetdarabot és kiderült, hogy egy vadászkés bőr tokjából való. Angela felfedezett rajta egy szimbólum darabot, amit a gépével összerakott és kiderült, hogy egy igen drága és ritka vadászkéshez tartozó tokról van szó. Véleménye szerint, mivel ez egy igen ritka darab, valószínűleg valamilyen gyűjteményből származhat, amiről nyilvánvalóan vezetnek valamiféle feljegyzést. Nem lehet túl sok embernek ilyen gyűjteménye. És épp ezért kerestelek az irodádban, hogy utána kellene ennek nézni.

-         Akkor meg mire várunk még!

Fél órával később Booth irodájában:

-         Ez így nagyon kevés Booth! Ha jól látom 102 nevet dobott ki a rendszer.

-         Valóban! De talán le tudjuk szűkíteni a kört.

-         Hogyan?

-         Megnézzük az ismert helyekre, úgy, mint Colton lakhelye, munkahelye, a patak melletti terület, ahol megtaláltuk és lássuk, most mink van.

-         28! Látod Bones! És most nézzük, mit tudunk a gyűjtemények tulajdonosairól.

-         Ez az! – mondták egyszerre. Joseph Miller, - folytatta Booth - a Washingtoni Vadászegyesület elnöke. És a fia: Frank Miller, aki…

-         Igen Booth ügynök én vagyok az! – egy ismeretlen hang szólalt meg az ajtóban, mindkettejük tekintete a szőke, magas, kék szemű, megtört arcú idegen férfira tapadt – Azt hiszem, engem keresnek. dr. Logan mondta, hogy jártak a kórházban Colton miatt.

-         Valóban Mr. Miller – állt fel Booth – kérem, jöjjön velem.

A kihallgatóban:

-         Üljön le Mr. Miller! dr. Logan tegnap elmondta, hogy nézeteltérésük volt Mr. Coltonnal és ezért összeverekedtek. Min vesztek össze?

-         Mert egy beteg ember volt Booth ügynök.

-         Hogy érti ezt?

-         Nézze… - hangja megtört volt, tekintete szomorúságot és őszinteséget tükrözött – tudom, hogy nem volt helyes, amit tettem és azért is jöttem ma el Önhöz, hogy végre lezáruljon ez az egész és a lelkemben dúló kín végre megszűnhessen.

-         Mit tett Mr. Miller?

-         Megöltem Coltont! – szavai csendesek voltak tele bűntudattal. Bones és Booth egymásra néztek, a folytatásra vártak.

-         Mondja el mi történt!

-         Nem bírtam tovább nézni azt, amit az a féreg művelt, egyszerűen elborult az agyam. Ő akkor végzett, amikor én kezdtem és láttam, hogy megint azzal próbálkozik. Ő nem vett észre engem, de én láttam, hogy mit művelt. Szerencsére nem sikerült neki, de én meg nagyon dühös lettem! Mondtam neki, hogy ha még egyszer meglátom ezt a szemében megölöm. Ezért is verekedtünk össze. – a férfi beszéde kissé összefüggéstelen volt, látszott rajta, hogy most is felháborodott azon, ami azon az estén történt. – Láttam, hogy a kocsija felé tart és megvártam. Mindig egy helyen parkolt, a kórház bejáratától távol, a fák között. Elővettem a késem, amit mindig magammal hordok, mert apám hagyta rám és sokat jelentett nekem és odamentem a kocsijához, és amikor odaért leszúrtam. Hallottam, ahogy hörög, amikor a tüdejét elárasztotta a vér. Szembefordítottam magammal, hogy lássa, beváltottam az ígértem és tudja, hogy mért kell meghalnia. – a férfi szemében a düh szikrája csillant meg. - Elvettem a kulcsait, beraktam a csomagtartójába és elindultam a patak irányába. Nem tudom miért oda, az tűnt a leghelyesebbnek. Mire odaértünk már halott volt. Begurítottam a patakba és a kocsival meg elmentem apám régi birtokára, benzint öntöttem rá és felgyújtottam. Megöltem, mert ilyen embert nem hordhat a hátán a föld, de a lelkem nem hagy nyugodni. Megérdemelte a halált, de engem meg elemészt a kín, hogy elvettem egy emberi életet. – a férfi összetört volt, látszott rajta mindaz, amit mondott, valóban szenvedett. - Aztán dr. Logan mondta, hogy ott jártak, és úgy éreztem, hogy ez az az idő, amikor lépnem kell, így eljöttem Önhöz.

-         Mit tett Colton, amiért megölte aznap este?

-         Egy kislány… - a férfi olyan halkan mondta ki ezeket a szavakat, mintha attól félne, hogyha csak kimondja is azt, amit látott, a pokolra jut – el akarta vinni… a kocsijába… azért, hogy… - a férfi szemeiben rémület tükröződött.

-         Molesztálja? – kérdezte a férfi szemébe nézve Bones.

-         Igen, hölgyem! 8 éves a kislányom – fordult Miller Booth felé – és ő szólt nekem, hogy Colton furcsán nézett rá, mikor kettesben maradtak és megijedt tőle. Csak egy pár perce hagytam ott őket, épp csak addig, amíg kimentem aláírni, és Lara rémült tekintetével találtam szembe magam a folyosón. Akkor nem értettem, hogy mi történt, de este elmondta. Először azt hittem, hogy csak Lara túlozza el a dolgokat, de azért elkezdtem figyelni őt és állandóan a kislányok, a betegek, látogatók kislányai körül sündörgött és megláttam azt a szemében, amiről Lara beszélt és megértettem, hogy nem túlzott. – ki akarta önteni a férfi a szívét mindazért, amit tett és azért is, amit nem. Akkor nem hitt a lányának és ez felemésztette. – Megkerestem Coltont és egy kicsit „elbeszélgettem” vele, akkor megmondtam neki, hogy vagy eltakarodik a kórházból önként és elmegy orvoshoz, vagy ha még egyszer meglátom, hogy ilyennel próbálkozik, megölöm. De nem hagyta abba. Aznap este is azt láttam, hogy egy eltévedt, a bejárattól nem messze álló síró kislányt próbál elcsalni magával, de szerencsére megjelent a kislány apukája, így nem sikerült Colton terve, nekem viszont elborult az agyam.

-         Miért nem mondta el dr. Logannak, amit megtudott Coltonról?

-         Nem tudom! Talán azért, mert sose szíveltük egymást dr. Logannal, mindig Colton volt a kedvence, állandóan vele példálódzott, hogy milyen kiváló munkaerő. Úgyse hitt volna nekem. És most már úgysincs jelentősége.

-         De igen van Mr. Miller! dr. Logannak hivatalból el kellett volna rendelnie az ügy kivizsgálását. Tudja mi lett volna ennek a jelentősége? – nézett rá együtt érző tekintettel Booth.

-         Hogy nem ülnék itt és nem emésztene a bűntudat, amiatt a rohadék miatt? Mert mégiscsak elvette tőlem azt, ami a legdrágább nekem, látni, ahogy Lara felnő? – a férfi elsírta magát a felismerésre, hogy amit tett nem csak az ő életét tette tönkre, de a családjáét is.

A férfi az arcát a kezébe temette, csendesen siratta tettét, a lánya jövőjét. Booth fülében Dakota szavai csengtek, újra megérintette szívét a fájdalom. Müller, Dakota! Mindketten ugyanazt a kínt élik át. Ritkán fordult elő vele, hogy sajnálatot érezzen egy „gyilkos” iránt, de most meg tudta érteni a férfi tettét, apaként talán ő sem cselekedett volna másképp…

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.06.18. 17:01 PÜT Gratula!!! Nagyon együtt tudok érezni Mr. Millerrel!!!! Én is "kinyírtam" volna azt a ......-t!!!!