-         Szia, Kisöreg, - ölelte magához Booth szorosan Parkert – örülök, hogy itt vagy.

És valóban nagyon örült a kisfiának, már nagyon várta ezt a percet. A Colton ügy kellőképpen felkavaró és nehéz volt, megviselte. Ritkán fordult elő vele, hogy ennyire a szívére vegye a dolgokat, de ez most más volt. Aki itt igazán bűnös volt, az maga az áldozat volt.

-         Szia, Apa! Én is örülök neked! Kitaláltál valami jó programot a hétvégére? Elmegyünk valahová? Milyen volt a heted? Az enyém nagyon érdekes, ha gondolod, majd mesélek róla!

Parker tele volt kérdésekkel és élményekkel, hiányzott neki az apja és abba a pár napba, - mikor végre vele lehetett - akarta belesűríteni mindazt, amire máskor nem volt lehetősége. Péntek, kora este volt.

-         Persze Kisöreg még szép, hogy elmegyünk csavarogni és a segítségedre is nagy szükségem lenne! – mosolygott rá sejtelmesen.

A kisfiú szeme felragyogott.

-         Én neked apa! Valami ügy, amiben én is részt vehetek? – kérdezte felszabadult és izgatott örömmel a hangjában, ígéretesnek hangzik, amit az apja mondott.

-         Te bizony! Még ma este el kell mennem néhány papírt átadni egy néninek és van neki egy öt éves kislánya, aki nagyon félénk. Szeretnék beszélni ezzel a nénivel néhány mondatot és arra kérlek, hogy segíts nekem ebben. Szerintem Tammy nagyon örülne neked. Segítesz, Kisöreg?

-         Hát persze apa! – büszkén húzta ki magát, majd elgondolkodott és mereven az apja szemébe nézett. - De mond csak apa, miért ilyen félénk az a kislány? Sok ötévessel volt már dolgom, de eddig nem vettem észre semmilyen félelmet! – olyan komoly és felnőttes arcot vágott Parker, hogy Booth elmosolyodott.

-         Azért fél ennyire Parker, mert sok minden történt vele, rossz dolgok.

-         Bántották? – szeppent meg a kisfiú.

-         Igen Parker és ezért nehezen barátkozik.

-         Akkor én nagyon fogok igyekezni, hogy tőlem ne féljen és jó barátok legyünk! – nyugtázta a kisfiú apja magyarázatát.

-         Köszönöm fiam! Tudtam, hogy számíthatok rád! – és egy kis barackot nyomott a fia buksijára. – Akkor indulhatunk?

-         Naná!

-         És mit szólnál, ha útközben megállnánk egy fagyira? – fogta meg a kezét és indultak el a lift irányába.

-         Ezt még kérded? – nézett fel rá hatalmas szemeivel Parker. Az ábrázatától Booth elnevette magát.

Egy órával később, a nap még ragyogott az égen, de már nem égette az ember bőrét, lágy déli szél fújt, kissé enyhítve a fullasztó hőséget. Booth és Parker megérkeztek Dakota házához. Olyan jó volt ide eljönni, érezni a kertben nyíló friss virágok illatát, hallgatni a madarak énekét, beleszagolni a frissen locsolt fű illatába. A nyugalom szigete volt ez a nyüzsgő város távoli zajától. Itt olyan tiszta és békés volt minden, a fáradt lélek felüdülése volt ez a hely.

-         Jó estét Dakota! – köszöntötte Booth az ajtóban álló döbbent arcot vágó nőt.

-         Booth ügynök!?

-         Seeley! – javította ki. - Szeretnék beszélni magával és adnék is valamit.

-         Szia! – köszöntötte Parker az anyja háta mögül kikukucskáló szőke fürtös kislányt – az én nevem Parker és te biztosan Tammy vagy. Apukám már mesélt rólad. Szereted a fagyit, Tammy? – nyújtott felé egy doboz jégkrémet. Aztán hirtelen megállt a keze a levegőben és kérdőn nézett az eddig szótlanul őt figyelő néni felé. – Dakota néni! Szabad Tammynek fagyit enni? – Parker komoly ábrázata mindkét felnőtt arcára mosolyt csalt.

-         Szabad! – mosolygott vissza Dakota a bájos kisfiúra. – Drágám – fordult lánya felé – elfogadod Parkertől a fagyit?

-         Persze anya! Köszönöm szépen, Parker. Tegnap kaptam anyukámtól egy új kirakót. Játszol velem? Megengeded anya? – Tammy hangjában felszabadult kíváncsiság csengett, Parker nagyon jó játszótársnak tűnt.

-         Persze Kicsim! Jöjjenek be! – tárta ki az ajtót Dakota és vezette be őket a kis lakás nappalijába, ami olyan volt, mintha egy tavaszi rét közepébe léptek volna be. A falak világoszöldre voltak festve, a távolban piros pipacsok lengedeztek a szélben, a mennyezet a ragyogó kék eget tükrözte. A bútorok harmóniában voltak a nappali színeivel, és a szoba közepén álló kicsi, kerek asztalon, a kertből szedett friss virágok illatoztak. Nyugalom és harmónia áradt a lakásból.

-         Gyere, Parker megmutatom a szobámat és ott tudunk kirakózni is! – Tammy hangja egyre izgatottabb volt, Parker nagyon kedvesnek tűnt a számára, de az apukája, mintha ott sem lett volna, jobbnak látta, ha nem kommunikál vele.

És ezzel a gyerekek bevetették magukat a kislány birodalmába.

-         Megkínálhatom valamivel Booth ügynök? – fordult Dakota még a gyerekek látványa miatti mosollyal az arcán a férfi felé. Gyönyörű volt.

-         Kérem, szólítson a keresztnevemen és igen egy KV jól esne.

-         Rendben Seeley, foglaljon helyet, máris hozom. Nagyon helyes a fia, rendes kissrácnak tűnik.

-         Remélem nem bánja, hogy magammal hoztam, de úgy gondoltam, hogy így talán lehet esélyünk arra, hogy beszélgessünk. Parker valóban remek srác és bíztam benne, hogy elnyeri Tammy bizalmát.

-         A terve tökéletesre sikerült. Egyébként mi járatban itt? – és egy forró, gőzölgő feketét, cukrot és tejet tett a féri elé. Tudom, hogy még nem mentem be az irodájába, hogy aláírjam a vallomásomat, de…

-         Lezártuk az ügyet. Colton gyilkosa önként feladta magát. Nem bírta elviselni a tudatot, hogy megölt egy embert.

-         Miért tette?

-         Ő nem volt olyan megfontolt, mint maga, de az indítéka ugyanaz volt.

-         Szóval más kislányt is molesztált?

-         Sajnos igen.

-         Jézusom! Hogy tudott így átverni – homályosult el Dakota tekintete – és én még beengedtem az otthonunkba. Látnom kellett volna!

-         Ne vádolja magát, Dakota, nem tett semmi rosszat!

-         Valóban?

-         Amit Colton Tammyvel művelt, nem a maga hibája, mint ahogy az sem, amit a volt férje tett! Zárja le a múltat, Dakota és higgye el, hogy van jövőjük. Olyan jövőjük, amit remél. Legyen hite! Tudom, nehéz ezt feldolgozni és nehéz újra bízni, de nem mindenki ellenség. Ez a maguké. – Booth egy nagy barna borítékot nyújtott a nőnek.

-         Mi ez?

-         Az életük Dakota! Most már hivatalosan is ide tartoznak. Többé nem kell menekülniük. Csak annyit kérek, hogy a régi papírjaikat adja át nekem.

Dakota félve nyitotta ki a borítékot és ugyan látta annak tartalmát, de felfogni képtelen volt.

-         Miért? – könnyei végigfolytak arcán.

-         Mint mondtam, nem mindenki ellenség! – hangja lágy volt és nyugtató.

-         De ezzel – mutatott az új papírjaikra – bajba kerülhet.

-         Ez legyen az én problémám, rendben?

-         De…

-         Nyugodjon meg! Teljesen hivatalos!

-         Köszönöm! Csak tudja, közel 4 éve vagyunk már itt és élek Dakota Summersként, de én Alexaként születettem és úgy is fogok meghalni és még ma is sokszor érzek valamiféle…. ürességet.

-         Honvágya van?

-         Nem. Semmi nincs, ami miatt honvágyam lenne, csak talán még ma sem szoktam meg igazán.

-         Ez természetes, Alexa – a férfi szándékosan nevezte a nőt így, - a szívében mindig az marad, aki volt, de itt a külvilág felé maga Dakota. Így ismerik, ez jelenti a biztonságot.

Hatalmas kacagás és gyerekzsivaj törte meg a néma, őszinte tekintetek múló perceit. Mindkét gyerek nagyokat ugrándozva szökdelt szüleik karjaiba.

-         Látom sikerült összebarátkoznotok Parkerral, - fordult nevető tekintettel Booth Tammy felé. – Jól érezted magad? – hangja bársonyos, lágy, szinte simogató volt. Nem akarta újra megijeszteni a kislányt.

-         Igen – felelte Tammy halkan, anya ölelésébe bújva, hatalmas kék szemeivel a férfit fürkészve – Parker nagyon vicces tud lenni és nagyon ügyesen tud kirakózni. Legalább olyan ügyes, mint én! Te tanítottad meg rá? – kérdezte még kissé bátortalanul. Dakota szíve felvidult. Lánya a gyógyulás útjára lépett.

-         Sokat szoktunk Parkerrel kirakózni és társasozni is. Egyre ügyesebb, küzdenem kell rendesen, hogy ne mindig ő győzzön. – nevette el magát. - Sokszor szoktunk versenyezni is, hogy ki öltözik fel hamarabb, ki issza meg gyorsabban a tejet, meg ilyeneket. Ti is szoktatok anyával versenyezni?

-         Versenyezni nem szoktunk, de sokat játszunk együtt. Anya nagyon szépen rajzol, látod? – mutatott a falon lévő pipacsok felé – azt is anya csinálta. Meg a szobámba is ő festette a hercegnőket! – húzta ki magát büszkén, megsimogatva anyja karját. – Parkernek nagyon tetszett! Meg akarod nézni te is?

-         Ha megenged és elkísérsz engem, akkor nagyon szívesen megnézem kis birodalmadat.

-         Hmmm… - erősen gondolkodott a kislány, még óvatos volt, de most nem érezte, hogy fél. – Hát jó! Gyere! – és elindult a szobája felé.

-         Gyönyörű a szobád Tammy! – őszinte döbbenet volt a férfi arcán, a falon lévő képek láttán – anya valóban nagyon szépen rajzol. És a bútoraid? Igazi hercegnős! Te választottad őket?

-         Együtt anyával! Téged hogy hívnak?

-         A nevem Seeley.

-         Az enyém meg Tamara, de mindenki csak Tammynek hív.

-         Nagyon szép neved van!

-         A tiéd meg olyan… furcsa!

-         Hát valóban, de a szüleimnek tetszett. – léptek be újra a nappaliba.

-         Máskor is átjöttök Parkerral?

-         Nagyon szívesen, ha anyukád is megengedi. – nézett Booth Dakota szemébe kérdőn.

-         Tényleg átjövünk még, apa? Szabad átjönniük, anya? – a két gyerek egymás szavába vágott.

-         Persze gyerekek, szívesen látunk titeket. – mondta Dakota Parker fejét megsimogatva.

-         Te apa, Tammyék nem jöhetnének el velünk vasárnap az állatkertbe?

-         Én örülnék neki! – felelte Booth.

-         Nem akarunk zavarni!

-         Anya, én szeretnék menni.

-         Rendben, de csak ha…

-         Nem zavarnak. Reggel kilenc körül magukért jövünk. Jó lesz így?

-         Igen-igen! – a gyerekek nagyot kiáltottak örömükben. Dakota csendesen figyelte őket, Booth a nőt nézte. Nem csak Tammy lépett a gyógyulás útjára, hanem Dakota is. Még egy lépéssel közelebb jár hozzá, hogy többé ne meneküljön…

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.06.18. 17:27 PÜT Parkert nagyon imádtam!!! Tiszta apja!!  Nagyon eltaláltad!!!! Gratula!!!!  És kíváncsian várom hogyan alakul a kapcsolat Seeley & Alexa között!! Úgyhogy Dini: KK!!!!!!!!!!!!!