A kis házban együtt töltött éjszaka óta kevés olyan éjjel volt, amit Booth és Dakota külön töltöttek. A két nő Booth élete részévé vált, együtt keltek, indultak el dolgozni, vitte el Tammyt az óvodába, és tértek haza esténként újra. Minden hétvégét és az iskolai szünetek nagy részét Parker is velük töltötte, hónapok óta éltek egy fedél alatt Dakota kis házában, együtt, családként. Karácsonykor a férfi élete egyik legszebb ajándékát kapta, Tammy apának szólította, könnyeket csalva ezzel mindkettejük szemébe. Teljesen meggyógyultak a kislány is, anyja is. Dakotának újra volt jövőképe, hite és szerelme. Booth is boldog volt, minden perc, amit együtt töltött kis családjával feltöltődés volt számára.

Bones is észrevette a férfin a változást, de hiába kérdezte változásának okát, a férfi kitért a válaszok elől és csak a rajta lévő jelekből és sietős távozásaiból következtette ki Bones is, hogy a férfi szerelmes, hogy életét megosztja valakivel. Vele ellentétben a férfi hitt abban, hogy feltételek nélkül lehet valakihez kötődni. Sokat vitáztak erről, és a kettejük közti eltérés volt talán az oka annak, hogy Booth nem osztotta meg Bonessal Dakotával együtt töltött élete részleteit. Bones ugyan néha összefutott Dakotával, mikor egyszer-egyszer a nő hivatalos tolmácsként segítséget nyújtott nekik az ügyek megoldásában, de ilyenkor Booth és Dakota is a munkájukra koncentráltak, magánéletüket nem tárták a kollégák fürkésző tekintete elé.

Így volt ez aznap is, mikor Dakota csak a Róka néven emlegetett hírhedt bűnöző ügyében nyújtott segítséget. Róka nem beszélt angolul, viszont spanyolul kiválóan kommunikált. Akkor kérette be Booth a Rókát, mikor egy megcsonkított, feldarabolt, valamilyen savas folyadékban ázott konténerben megtalálták egy férfi maradványait és Bones a maradványok azonosításának nehézségei ellenére kiderítette, hogy Róka emberei közé tartozott, az egyik végrehajtója volt. Róka ellen már sokszor indítottak eljárást, de sohasem jutottak el a tárgyalóteremig, sőt sok esetben még vádat sem tudtak emelni ellene. Ha sikerült is valamit rábizonyítani és még tanú is lett volna, aki megerősíti a bizonyítékokat, mire oda jutottak volna, vagy a tanúk tűntek el, vagy visszavonták a vallomásukat, félve Róka haragjától. Ő volt Washington külvárosának egyik leghírhedtebb bandájának a vezére. Nem csak az ellenségei féltek tőle, de még a családtagjai és a banda minden egyes tagja is. Mindezek ellenére befolyásos ismeretségei voltak, többnyire az örömlányai által megszerzett információk, fényképek birtokában, kizsaroltak. Messzire elért a keze, 72 óránál sohasem töltött több időt a rácsok mögött. Évek óta űzte piszkos ügyeit, lányokat futatott, droggal kereskedett, zsarolás, védelmi pénz beszedése, súlyos testi sértés és most már gyilkosság is szerepelt bűnlajstromai között. Róka ravaszsága abban rejlett, hogy egy teljesen legális és patyolat tiszta menedékházat vezetett az utcán kóborolt gyerekek megsegítésére. Azt senki sem sejtette, hogy később innen kerültek ki az emberei és örömlányai. Egy okos, jól öltözött, jó modorú, tisztességes arcú középkorú férfi benyomását keltette megjelenésével, ha bárki találkozott vele akár az utcán, akár társaságban, nem mondták volna meg, hogy valójában ki is ő. Róka nagyon elővigyázatos volt, ő maga sohasem piszkolta be a kezét vérrel, de most – a bizonyítékok azt mutatták – hogy ő maga végzett az emberével, valami nagyon feldühíthette. Booth kiderítette, hogy az áldozat egy jelentős összeget próbált kivenni Róka zsebéből, és amikor üzletelés közben lebukott kellő mennyiségű bizonyítékot szolgáltatott volna Róka ellen, azonban a hatóság minden igyekezete ellenére sem sikerült úgy átszállítani őt a védett helyre, hogy Róka ne találja meg. Még azt sem érte meg, hogy vallomást tegyen.

Mindezek ismeretében mentek be Dakotával együtt a tárgyalóba. Róka kellőképpen dörzsölt volt ahhoz, hogy olyan válaszokat adjon, amikkel elkerülhet minden félreértést. Ügyvédje, akit legalábbis annak nevezett, igen távol állt a jogtól, a betanult szöveget ismételgette folyton. Furcsa mód ő sem beszélt angolul, viszont szemmel láthatóan retteget Rókától. Inkább tűnt Róka fiának, mint ügyvédjének. Dakota pontosan fordított minden egyes szót, még hanglejtésével is igyekezett kifejezni Booth nyomását a gyanúsítottra, ami úgy tűnt, hogy beválik. Booth is régóta volt a szakmában, pontosan tudta, mit és hogyan kell mondania ahhoz, hogy információkhoz jusson és Dakota ebben óriási segítséget nyújtott neki. Róka érezte a szorítást és megemelkedett hangszínnel, Booth számára teljesen ismeretlen nyelven kezdett beszélni mellette ülő ügyvédjéhez, aki néhány mondat elhangzása után elnézést kért és kiment a tárgyalóból. Róka szelíd mosollyal az arcán elmagyarázta, hogy fiatal ügyvédjének egyéb elintéznivalója akadt és negyed órán belül megérkezik a másik ügyvédje, addig viszont nem válaszol több kérdésre. Így Booth, Rókát - ügyvédje megérkezésig - lekísértette a fogdára, Dakotának és magának pedig KV-t kért. Mikor visszaért a tárgyalóhoz Dakota holtsápadt arcával találta szembe magát. Dakota, Boothhal ellentétben Róka minden egyes szavát értette és halálra rémült. Védekező ösztöne ismét a felszínre tört, tudta, ha csak egy kicsit is megváltozik viselkedése, arckifejezése Róka meglátja rajta. Róka utolsó mondatát Booth felé teljesen nyugodt hangon tolmácsolta, de alig várta, hogy végre magára maradjon.

-         Alexa! – ijedt meg a férfi is a nő arckifejezésétől – Mi a baj? Rosszul érzed magad?

-         „Most azonnal kimész, megkeresed Lalikát és idehozod. A te dolgod lett volna, eltünteti annak az árulónak a holtestét, és ha ezek itt rám bizonyítják, hogy én öltem meg, a következő két holttest, amit megtalálnak a tiéd és Lalikáé lesz. Egy órátok van, hogy kivigyetek engem innen. Megértetted? És most menj!” – Dakota szó szerint mondta vissza Róka azon szavait, amelyet ügyvédjének mondott, mielőtt kiviharzott a tárgyalóból. – Seeley, minden egyes szavát értettem, magyarul beszélt. – magyarázta meg előbbi szavait Dakota.

-         Jól van. – nyugtázta Booth a hallottakat, de szíve a torkában dobogott – Nem láttam rajtad semmit a tárgyalóban, és ahogy nekem nem volt fogalmam róla, hogy értetted, amit beszéltek, úgy Rókának sem. És ez így is kell, hogy maradjon! Kérek másik tolmácsot, de pedig hazamész. Soha nem derülhet ki, hogy ez az információ tőled származik.

-         De talán segíthetek neked, így megtudhatsz olyan információkat is, amiket…

-         Nem, eszedbe ne jusson! – emelte fel Booth a hangját most először a nővel szemben –, majd suttogva folytatta. - Ez az ember nagyon veszélyes, ha tudomást szerez róla, hogy lebuktattad…

De már késő volt.

-         Booth ügynök? A nevem Leslie Smith. – lépett a háta mögé Róka új ügyvédje, Booth szembefordult vele, Dakota gyomra összerándult a férfi láttán.

-         Én vagyok, Ön pedig nyilván Mr. Stealth új ügyvédje.

-         Igen és Miss Summers meg nyilván az Ön tolmácsa? Remek tolmács, már többször volt szerencsénk együtt dolgozni! – vigyorgott rá kajánul Dakotára Smith. Tenyérbe mászó képe volt, Booth legszívesebben letörölte volna róla a vigyort. Majd Boothhoz fordult és önelégülten folytatta. - Beszéltem az ügyfelemmel és átnéztem az iratokat is és semmilyen jogalapja nincs ahhoz, hogy akár egy perccel tovább is itt tartsa ügyfelemet. Már a fogdára való lekísérése is jogellenes volt, Mr. Stealth önként jött be ide, hogy segítse a nyomozást, mert ő is tudni szeretné, hogy mi történt a barátjával. Úgyhogy most szóljon az embereinek, hogy azonnal engedjék szabadon ügyfelemet. – hangja fölényes és emelkedett volt és Booth tudta, hogy igaza van.

-         Az ügyfele szabadon távozhat, egyelőre!

-         Booth ügynök, Miss Summers örülök, hogy találkoztunk! – a vigyor még mindig ott volt a képén, majd hátat fordított nekik és elindult a lift felé.

Dakota és Booth szótlanul néztek utána, visszamentek a tárgyalóba és magukra csukták az ajtót.

-         Seeley, ő tudja! - Dakota hangjában félelem csengett.

-         Tudom, Alexa, tudom. Nem lesz semmi baj! – ölelte magához, így próbálva megnyugtatni a nőt, de ő is ugyanúgy félt, mint Dakota.

Csak remélni tudta, hogy Smith elég dörzsölt ügyvéd ahhoz, hogy megtalálja azokat a paragrafusokat a törvényben, amelyekre támaszkodni tud jogtalanul megszerzett információkra hivatkozva és így sohasem kerülhet bele az aktákba, amit Dakotának – igaz teljesen véletlenül – de a tudomására hoztak. Ez az egyetlen esélyük, hogy Dakota biztonságban legyen, most Smith szakmai tudásán és Róka jóindulatán múlik minden. Tehetetlennek érezte magát, biztonságban akarta tudni családját, és ezért bármire hajlandó lett volna.

Booth még aznap titkosítatta Dakota anyagát, rajta és néhány emberen kívül senki nem férhetett hozzá. Járőröket küldött Tammy óvodájához, amíg oda nem érnek érte, és Parkert is felhívta, de ő és anyja New Yorkban voltak. Ez volt minden, amit egyelőre megtehetett családja biztonsága érdekében. Tisztában volt vele, hogy a legésszerűbb megoldás Dakota és Tammy védőőrizetének az elrendelése lenne, de képtelen volt rá, hogy meg is tegye. Egyrészt nem akarta, hogy a nő így újra átélje a magában már eltemetett múltat, másrészt azzal is tisztában volt, hogy ez az életükre nézve mit jelentene. Megvédi őket az élete árán is, de hogy nélkülük éljen már elképzelhetetlen volt a számára.

-         Szívi, mond, mit csinálsz? – viharzott be Caroline az irodájába – Hol van Miss Summers? – tekintett körbe.

-         A tárgyalóban.

-         Ja, ahelyett, hogy útban lenne a lányával együtt a védett helyre. – Caroline rosszalló pillantást vetett a férfira. - Mégis mi az ördögöt művelsz?

-         Próbálom megvédeni őket, Caroline, elkerülve a védőőrizetet! – robbant ki Boothból ingerülten.

-         Miért?

-         Caroline – higgadt le egy kicsit – már egyszer végigcsinálták.

-         Igen emlékszem, amikor a papírjaikat „csináltuk”, de életben vannak És a volt férje Rókához képest kispiskóta. Pontosan tudod, hogy ez az egyetlen, amivel megvédheted, és most képtelen vagyok felfogni, hogy mért nem cselekszel…

-         Szeretem őt, Caroline.

-         Óh, te magasságos ég, már mindent értek! – ült ki a döbbenet Caroline arcára, majd a maga sok éves tapasztalatával és tudásával komolyan nézett Booth szomorú szemeibe. - Azért gondold végig mielőtt rossz döntést hozol. Tudod őket inkább életben, de távol, vagy holtan.

Booth tudta, hogy Carolinenak igaza van, nagyon is igaza, de nem volt rá képes, hogy meg is tegye. Most nem. Nem veszítheti el őket, így nem! És életében először most történt meg vele, hogy azt akarta, hogy Róka ügyvédje jobb legyen nála és nyújtson be kérelmet Dakota ügyből való kizárásáért.

2 órával később a laborban:     

-         Édesem, kapcsold be a TV-t most! Mindenhol ez megy! – Angela arcán pánik ült, szemeiben kétségbeesés tükröződött.

-         Ange, mi…. – Bren nem tudta befejezni a mondatot, mereven bámulta a képernyőt.

Élőben közvetítettek egy mentési akciót, egy, a feje tetején álló, felborult autóról és egy férfiról, aki épp egy fiatal nőt próbál megmenteni, a mentősök egy gyerekért küzdöttek. A férfi Booth volt.

A kórházban:

-         Caroline, Bones! – Booth elgyötört arca tele sérülésekkel, fejéből vér szivárgott, ruhája szakadt, koszos, Dakota vérétől átitatott volt. Alig állt a lábán.

-         Booth? – ültette le Bones, hogy el ne essen. – Hogy vannak?

-         Nem tudom… semmit nem mondanak… - szavai akadoztak.

-         Gyere, engedd, hogy egy orvos megvizsgáljon!

-         Nem hagyom itt őket.

-         Caroline itt marad – nézett Bren a mellette álló másik nőre – szól, ha megtud valamit.

Booth megúszta egy agyrázkódással, bordatöréssel és jó pár zúzódással a balesetet. Mikor Caroline bement hozzá már jobb színben volt.

-         Caroline! Megtudtál valamit?

-         dr. Brennan – fordult Caroline Bones felé – magunkra hagyna minket?

-         Természetesen Miss Julian. Kint leszek Booth, ha bármire szükséged lenne.

-         Kösz, Bones! – hálás pillantással köszönve meg a nő segítségét. - Caroline? – Booth még levegőt venni sem mert félve az ügyésznő mondandójától.

-         Életben vannak. – A férfi szívéről hatalmas kő zuhant le.

-         Hogy vannak?

-         Rendbe fognak jönni, egyikőjük sérülése sem súlyos. – Booth látta, hogy amit még Caroline mondani készül nem az, amit hallani akar, de nem volt választása. – Szívi, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, bár tehetnénk mást, de nem lehet. Ki kell, mondjam, hogy ők ketten, a külvilág felé, ebben a balesetben meghaltak! Ugyanúgy tudod te is, én is, hogy ez nem egy véletlen baleset volt. A kocsi maradványai a laborban vannak és dr. Hodgins robbanószer nyomokat talált az abroncson. Nem véletlenül kaptatok defektet. – Booth csak hallgatott, nem tudott mit mondani, Carolinenak igaza volt, de képtelen volt rá, hogy gondolkodjon. Darabokra hullt az életük. Dakotát és Tammyt örökre elveszítette. Nem volt választásuk. De hogyan tovább?

-         Miért?

-         Miért??? Ezt most komolyan kérded?

-         Miért volt ott a TV?

-         Forgatás volt. Washington legveszélyesebb útszakaszairól. Mindent felvettek.

-         És ez sem volt véletlen igaz? Látni akarta az a mocsok, hogy sikerrel járt!

-         És majdnem sikerült is neki, kevésen múlt, hogy nem haltatok meg mindhárman.

-         Meghaltunk, Caroline! – olyan szomorúságot látott a nő a férfi szemében, hogy elhitte neki, valóban belehalt a lelki sebeibe. Innen nagyon nehéz lesz újra felállnia, és ahogy elnézte a férfit, meggyötörten, arcát kezeibe temetve, az egész testét rázó szűnni nem akaró zokogásával, nem volt benne biztos, hogy képes lesz rá.

-         Akarod, hogy én beszéljek vele? – Caroline hangja olyan gyengéd volt, amennyire csak tőle kitelt.

-         Nem, - suttogta Booth halkan, - nekem kell! Hol vannak?

-         Elkülönítve egy felújításra váró lezárt szárnyban. Nincs sok időnk, még ma éjjel el kell menniük. Menj, a többit én intézem.

-         Caroline? Bones tudja, hogy…

-         Sem azt, hogy szereted, sem azt, hogy élnek. Te, én és ők. Ismered a szabályzatot.

Dakota betegszobája:

Amikor Booth belépett az ajtón, Dakota háttal az ajtónak az ágyon ült, kislányát simogatta.

-         Alexa! – szólította halkan. A nő felállt, felé fordult. Sápadt volt, arca sebes, feje bekötve, egyik karja eltört. Meg sem kellet kérdeznie, hogy érzi magát, az arcára volt írva. Amennyire a gipsz és saját sérülései engedték szorosan magához ölelte, sebes arcát simogatta, megcsókolta. Érezni akarta, szeretni őt! – Tammy? – pillantott az ágyon békésen alvó kislány felé.

-         Rendbe jön, csak nagyon megijedt. Adtak neki gyógyszert, hogy megnyugodjon és el tudjon aludni. Néhány horzsolással és zúzódással megúszta. Te hogy vagy? – simogatta meg a férfi arcát, de választ nem kapott, csak könnyeket. A férfi lelkét pusztító fájdalom könnyei szántották megsebzett arcát. – Nem baleset volt, igaz? – Dakota szemében is könnyek gyűltek és törtek a felszínre visszatarthatatlanul. Nem volt szükség a férfi megerősítésére, tudta a választ, a már elfeledett múltja emlékei újra a felszínre törtek - Velünk jöhetsz? – Suttogása alig volt hallható, inkább volt ez könyörgés, mint kérdés, mert ez volt Dakota utolsó reménye, de Booth szomorú tekintetében és alig észrevehető fejmozdulatában ott volt a gyötrő gondolat: Nem lehet.

-         A tévések mindent felvettek, engem láttak életben, én nem mehetek. – Ez volt minden, amit akkor képes volt kimondani. 

Összedőlt minden, a remény is meghalt. Szívük sajgott, lelküket kínzó fájdalom mardosta, gyomruk összeszorult, még létezni is fájt. Nem volt szó, mely elmondhatta volna, mit éreznek, mennyire reményvesztetté, kilátástalanná vált minden. Annyi minden volt még, amit adni akartak egymásnak, és olyan kevés volt az az idő, ami csak az övék volt. Pillanatnyi boldogság volt csak a sorsuk, alig egy év adatott csak a számukra, pedig olyan hosszú volt az út, melyen idáig eljutottak. Mindketten megszenvedték fájó múltjukat és most mikor végre azok lehetnek, akikké mindig válni akartak, most elvették tőlük. Annyira keserű volt mindezt felfogni ésszel, hogy nem akarták elengedni a másikat. Szorosan egymásba kapaszkodtak, összeölelkezve, zokogva temették el jövőjüket. Nem volt választásuk, a közös életük véget ért, terveik, álmaik szertefoszlottak, nem lehettek többé család. Nem volt többé együtt, nem lesz több közös holnap.

Dakota és Tamara Summers 2007. augusztus 07-én délután 4:47-kor életét vesztette a balesetben.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.07.04. 17:20 PÜT Nagyon tetszett!!! Gratula érte!!!! Nagyon megható volt a vége! Nagyon várom a folytatást!!!!! Kíváncsi vagyok Bones reakciójára!! Úgyhogy: KK!!!!!