|
Dinike: A múlt árnyai/14.
Los Angeles, hajnali 3 óra
Booth a reptér melletti – leginkább az átszálló utazók részére fenntartott – olcsó motel kis szobájában, az ágyban fekve, álmatlanul várta, hogy a nap sugarai eltöröljék az éjszaka sötétjét, új reményeket adva a holnap ígéretének. Csodálatos éjszakát töltött el Bonessal, a nő tegnap teljesen levetkőzött minden racionalitását, szerelemmel, megértéssel, odaadással volt teli minden mondata, minden mozdulata. Soha ennyire nem érezte még, hogy mennyire nagy szükségük van egymásra. Ölelései, csókjai erőt adtak neki, elkísérték útjára. Tudta, nem volt könnyű a nő számára mindazt feldolgozni, amit elmondott neki, és mielőtt belekezdett volna csak remélni merte, hogy Bones el tudja majd fogadni és megérti, miért kell ideutaznia. És Bones nemcsak hogy megértette őt, de erőt és támogatást is adott neki, leginkább szerelmével. Megnyugtató érzés volt, hogy tudta szerelme mellette áll, hazavárja őt.
Tegnap reggel óta nem aludt, fáradt volt, de nem jött álom a szemére és a rá váró nap sem lesz könnyű. Remélte imái nem lesznek hiábavalóak és segíthet a fián. Lassan telt az idő, gondolatai hol Boneson, hol Alexán jártak. Mindkét nő fontos volt számára, mindkettőt szerette. Alexa a múltja része volt, ha nem így alakul az életük biztos volt benne, hogy ők ma egy családként élnek. Sohasem feledi el Alexát és a gyerekeket, de ma már Bones és születendő lányuk az ő családja. Most már ők jelentik számára a jelent és a jövőt. Meg akarta ismerni a fiát, segíteni neki, elbúcsúzni Mírától és erőt adni Alexának. Ezért volt ma itt, lelkiismerete talán így megnyugodhat, nem hagyta újra cserben őket.
Elnyomta az álom, de a nap első sugarai és az ébredező város zajai hamar visszarántották a valóság talajára. Mielőbb be akart érni a kórházba, így gyorsan összekapta magát és taxiba ült.
A Children’s Hospital Los Angeles, az első és legnagyobb gyerekkórház, a város központjában volt, távol a külvárosi reptér hangos zajától. dr. Bart Stevenson szaktekintélye ismert volt, nem csak a keleti parton, de országszerte is. Ő vezette a csontvelő-transzplantációs és immunológiai kutatási osztályt.
A kórházban könnyű volt eligazodni, az információs táblák még az először ott járókat is kérdezés nélkül elnavigálta úti célja felé. Booth célja pedig dr. Stevenson irodája volt. Biztos volt benne, hogy Alexa tájékoztatta a doktort érkezéséről.
- Jó reggelt kívánok, - köszöntötte a középkorú, kedves arcú, patyolatfehér köpenyt viselő hölgyet a pult mögött – a nevem Seeley Booth és dr. Stevensonhoz jöttem, vár engem.
- Jó reggelt Önnek is, foglaljon helyet, máris szólok neki.
- Köszönöm.
Booth épphogy leült a fekete bőrfotelbe, az átjáróban egy 45 év körüli fekete hajú, enyhén deres, jó vágású, megjelenésével is bizalmat keltő férfi jelent meg, aki egyenesen felé tartott.
- Mr. Booth? A nevem dr. Bart Stevenson. – Booth felállt, kezet fogtak. – Kérem, jöjjön velem! Mrs. Wilson mondta, hogy jönni fog. – megérkeztek az irodába, a doktor hellyel kínálta, majd maga is leült épp vele szemben – Mrs. Wilson nagyvonalakban elmondta, hogy Önök korábban élettársak voltak, de az életkörülményeik miatt váratlanul elszakadtak egymástól. Megkért, hogy részletesen tájékoztassam Önt. Ha bármilyen kérdése van, kérem, szóljon! A fiúk állapota igen súlyos, minél előbb szükség lenne a transzplantációra ahhoz, hogy teljesen felépüljön. Első lépésben szükség lesz az Ön kivizsgálására, egészségügyi állapotának felmérése. Ma már a csontvelő-transzplantáció esetében is elegendő egy vérvétel, amiből meg tudjuk állapítani, hogy Ön megfelelő donor e. Az eredményre általában 2-3 napot kell várni, de az Önök esetében ez lerövidül. Reményeim szerint estére kiderül, hogy Ön-e a megfelelő személy.
- Milyen most Roli állapota?
- Folyamatos kezelés alatt áll, hogy szinten tudjuk tartani, de rajta csak a mielőbbi műtét segíthet. Sajnálom.
- Hogyan működik a transzplantáció?
- Roli a műtét előtt kap egy teljestest-besugárzást, ami tulajdonképpen elpusztítja a beteg csontvelőt, és ha Ön megfelel, akkor a véréből kinyert őssejteket infúzió formájában juttatjuk vissza Roli szervezetébe. Az új csontvelő, kb. 3 héttel a transzplantáció után kezd el működni. Ez idő alatt Roli egy teljesen steril boxban lesz, hogy minden fertőzést elkerüljünk. Sajnos még így is kialakulhatnak kisebb fertőzések, szinte minden esetben szükség van vértranszfúzióra is.
- Mennyi időbe telik, míg teljesen felépül?
- A műtét után még hónapokig szükség lesz erős gyógyszerekre, leginkább antibiotikumra, vírus elleni szerekre és vitaminokra. Azt mondanám, hogy a transzplantáció után jó 6 hónap szükséges ahhoz, hogy a beteg elhagyhassa a kórházat.
- Mikor végzi el a transzplantációt?
- Reményeim szerint holnap nekikezdhetünk a folyamatnak.
- Bármit megteszek azért, hogy a fiam meggyógyuljon, dr. Stevenson.
- Tudom. A kollégám átkíséri Önt a vizsgálatok és a vérvétel helyszínére, ez 1-2 órát vesz igénybe.
- Addig maradok, amíg szükséges. dr. Stevenson. A vizsgálatok után bemehetek Rolihoz?
- A szükséges óvintézkedések betartása mellett igen. Találkozott már Mrs. Wilsonnal?
- Nem. Önhöz jöttem egyenesen.
- Rendben. Roli a „B” szárnyban fekszik, II. emelet 206-os szoba.
- Köszönöm dr. Stevenson. Ha megvan az eredmény…
- Megkeresem Önöket!
- Még egyszer köszönöm, viszontlátásra.
- Viszontlátásra.
A vizsgálatok és a vérvétel valóban nem tartott sokáig, Booth alig másfél órával később már a „B” szárny felé tartott. Feszült volt. Ahogy belépett az ajtón a földszinti büfé felől kellemes KV illat csapta meg az orrát, mely kellőképpen emlékeztette rá, hogy fáradtsága egyre inkább erőt vesz rajta, így bement a büfébe és kért egy dupla adag feketét. Épp fizetett, amikor ismerős parfümillatot hozott magával az újonnan érkező. Gyomra összerándult, megérezte a nő jelenlétét.
- Szia, Alexa – fordult felé – KV-t?
- Igen, köszönöm!
- Még egyet legyen szíves! – fordult vissza a büféshez. – Leülünk itt?
- Menjünk inkább ki, jól esne egy kis friss levegő!
A bejárattól néhány lépésre éppen volt egy szabad pad, a nap melegen sütött, de a kis fa a pad mellett némi árnyékot adott.
- Hogy vagytok Alexa?
- Roli nemrég kapott egy újabb adag gyógyszert, attól mindig elálmosodik, de így nincs fájdalma és legalább álmaiban a repülőivel lehet. – Alexa szavai bánattal voltak teli, szemeiben – úgymint a férfiéban – a fáradtság jelei mutatkoztak. – Találkoztál dr. Stevensonnal?
- Igen, és megvoltak már a vizsgálatok és a vértvétel is. Dr. Stevenson azt mondta, hogy estére meglesz az eredmény is. Mikor aludtál utoljára? – váltott témát látva a nő szinte teljes kimerültségét.
- Nem tudom, hogy mikor aludtam át utoljára az éjszakát. Talán a gépen, útban hazafelé.
- A férjed nem vált föl? – Alexa válasza számára kétségbeejtő volt, azt gondolta több segítséget kap férjétől.
- De igen, csak amikor ő Rolival van akkor én Mírával. Vele is kell lennem, szüksége van rám!
- Neked meg pihenésre, Alexa!
- Majd eljön annak is az ideje! Egyébként meg te sem festesz túl kipihentnek.
- Hát az elmúlt két nap számomra sem épp alvással telt. Hosszú beszélgetésünk volt Bonessal.
- Sajnálom Seeley, én nem akartam nektek zűrt okozni, és ha tehetném, bocsánatot kérnék dr. Brennantól.
- Azt tetted, amit kellett. Bones sem cselekedett volna másképp, nem tartozol neki bocsánatkéréssel. Elmondtam neki mindent, nem volt könnyű feldolgoznia, de megértette és elfogadta. Ő is azt szeretné, ha Roli meggyógyulna.
- És nem haragszik rám azért, amiért idehívtalak?
- Nem! Igaz szerette volna, hogy otthon csinálják meg a vizsgálatokat, de megértette, hogy el kellett jönnöm. Szeretnék találkozni vele, velük!
- Velük?
- Akkor nem tudtam elbúcsúzni Mírától, most szeretnék vele beszélni, ha lehet?
- Ez nem rajtam múlik. Míra a kora ellenére sokkal érettebb, mint a kortársai, neki kell döntenie.
- Megértem, – szomorodott el a férfi – sok mindenen ment keresztül.
- Beszélek vele, rendben?
- Köszönöm. Nem bánod, ha meglátogatom Rolit?
- Nem, persze, hogy nem.
Amikor beléptek a szobába Roli már ébredezett, első szavával anyját kereste. Alexa odalépett hozzá, megsimogatta és bársonyos hangján megnyugtatta. Booth az ajtó mellett, csendesen meghúzódva figyelte őket, szemében a meghatódottság könnyei csillogtak. Roli azonban észrevette az idegent, aki anyjával érkezett és nagy barna szemeivel őt fürkészte, majd visszafordult anyjához és valamit a fülébe súgott.
- Nem Kicsim, nem orvos – válaszolt Alexa fia elsuttogott kérdésére – barát. A neve Seeley, - Alexa Booth felé intett, hogy jöjjön közelebb – és azért jött, hogy segítsen nekünk.
- Szia, – köszöntötte őt a kisfiú – az én nevem Roland Wilson – mutatkozott be illedelmesen. - Miben fogsz nekünk segíteni?
- Szia, Kölyök! A gyógyulásodban!
Roli nagy szemeit, hol az anyjára, hol az idegenre szegezte, egyszerűen nem értette, hogyha az idegen nem orvos, hogy fog neki segíteni abban, hogy ő meggyógyuljon. Ezt tisztáznia kellett.
- Ha nem orvos vagy, akkor hogy fogsz nekem segíteni? – Roli nem vette le az idegen, de bizalmat ébresztő férfiról a szemét.
- Tudod Kicsim, - vette át a szót Alexa – már beszéltünk róla, hogy akkor tudsz meggyógyulni, ha van valaki, akinek a vére olyan, mint a tiéd, és ha azt neked adják, akkor a betegséged elmúlik.
- És a tiéd olyan?
- Remélem igen, most vizsgálják. Egyébként, hogy érzed magad?
- Jól…. csak szeretnék már hazamenni, mert… - de elhallgatott, mert a távolból egy halk motorzúgásra lett figyelmes, szemei bánatosak voltak. – Hallottátok ti is? Bárcsak láthatnám újra, ahogy felszállnak! – sóhaja betöltötte a szobát. A repülőgépek jelentették számára a legnagyobb örömöt. – Te szereted a repülőket?
- Igen és anyukád elárulta, hogy nagyon sok maketted van otthon és mindegyiket te raktad össze. Nagyon ügyes vagy!
- Igen, mert nagyon szeretem őket, és ha nagy leszek én is pilóta leszek, olyan, aki vadászgépeket vezet. Katonapilóta! – vágta rá büszkén. – Egyébként honnan ismered az anyukámat? – Roli kíváncsisága határtalan volt.
- Anya és én – Booth és Alexa egymásra nézett – régen közel álltunk egymáshoz.
- Mielőtt én megszülettem?
- Igen.
- És a nővérem születése előtt?
- Nem, ő már anyukáddal volt, amikor mi találkoztunk, csak akkor még annyi idős volt, mint most te!
- Hűha! Akkor az már tényleg régen volt! – konstatálta a kisfiú, de a kérdésekből még nem fogyott ki. – Ti is úgy szerettétek régen egymást, mint most anya és apa?
A kisfiú kérdése mindkettőjükben kinyitott egy már lezártnak vélt ajtót, a férfi nem akart hazudni a gyereknek.
- Igen, de tudod Roli…, - el kellett terelnie a szót másra, túl fájdalmas volt erről beszélnie, és félt attól, hogy a gyerek talán olyat kérdez, amire már nem tudna őszintén válaszolni - …. nekem van egy barátom, aki repülőgépeket vezet és ezt – vett elő a férfi a zsebéből egy kis dobozt – tőle kértem, neked!
A kisfiú szeme felcsillant, ahogy Booth átadta neki a kis dobozt, melyben a légierő emblémája és egy érdemkereszt volt, melyet bátorságáért Seeley Booth főtörzsőrmester kapott. Roli arcán felhőtlen boldogság tükröződött a kapott ajándék láttán.
- Ez nagyon tuti! Köszönöm szépen! És a barátod azért kapott ilyen kitüntetést, mert bátran vezette a vadászrepülőjét? – meg sem várva a férfi válaszát, büszkén mutatatta anyjának új kincseit - Nézd anya, hát nem szuper! – Roli öröme mindkettőjük szívébe boldogságot öntött.
- Látom Kicsim!
- Te is voltál katona és kaptál kitüntetést is?
- Igen, Kölyök.
- És még most is katona vagy?
- Már nem.
- Miért?
- Mert a katonáknak sokszor kell olyan dolgokat tenniük, amiket nem szeretnek, és gyakran vannak távol azoktól, akiket szeretnek.
- Láttam nemrég egy filmet, ami egy vadászpilótáról szólt és hosszú időre el kellett mennie harcolni, és amíg ő a háborúban volt, addig az anyukája meghalt és született egy kisbabája is. Nagyon szomorú volt, hogy nem volt otthon, amikor szükség volt rá és úgy döntött, hogy többé nem megy a vadászgépével háborúzni. De nem hagyta ám abba a repülést, csak az lett a feladata, hogy megtanította az új katonáknak, hogy kell vezetni a vadászgépeket. Nagyon jó film volt, de azért szomorú is. A te anyukád is meghalt még háborúba voltál?
- Nem halt meg az anyukám!
- Hát akkor kisbabád született! – Roli számára teljesen egyértelmű volt az ok.
- Tulajdonképpen igen.
- Őt hogy hívják?
- Parker.
- És neki is van testvére? – torokszorító érzés volt ez a kérdés, a szomorúság nyoma ott volt Booth arcán és Alexa, aki eddig csendben figyelte őket, most elfordította a fejét, hogy fia ne lássa a szemében megjelenő könnyeket.
- Nemsokára megszületik a húga.
- Akkor már mindent értek! Én is sokszor vagyok szomorú, amikor apa és Míra elmennek haza, nekem meg itt kell maradnom és jó, hogy anya velem marad, de szeretnék már én is hazamenni velük! – a kisfiú bánatos arca ólomsúlyként telepedett rá a férfi szívére. – Tudod – hajolt egészen közel Roli Boothoz, úgy gondolva, hogy anyja így nem hallja őket – ha te tudsz nekem segíteni meggyógyulni, akkor hazamehetek, és akkor anya sem lesz többé szomorú és akkor nem fog miattam sírni.
- Meggyógyulsz, Kölyök és anya is! – Booth úgy érezte megszakad a szíve, nem tudta megállni, hogy ne ölelje magához fiát. El kellett rejtenie az ő szeméből is kibuggyanó cseppeket, mert jól tudta, hogy sebeik soha többé nem gyógyulnak be igazán, az arcukat áztató könnyek most hármukért hullottak…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon szívszorító!!!! Nagy gratula érte!!!!!
És Booth kisfia imádni való!!!!
Nagyon remélem,hogy megfelelő donor lesz Booth!!!!
Tehát mihamarabbi
KK!!!!