|
PÜT: A kezdet/1.
Iljicsnek ajánlva!
2004. El-Salvador
- Hogy mit csináltál??? Hogy hagyhattad, hogy ellopják a kocsit??? Nem megmondtam, hogy egyesen gyere vele ide??? – zengett egy bár hátsó irodája az üvöltözéstől.
- Ugyan már, Ramon! Ne csinálj már ekkora cirkuszt belőle! Már amúgy is elég régi volt az öreglány. És csak beugrottunk a haverokkal egy helyre...
- Fogjatok le, mert esküszöm, hogy kinyírom!!!
- Főnök, nyugi! Minden rendben lesz! – próbálták féken tartani az emberei Ramon Ortezt, a Mara Muerte fejét.
- Ha nem lennél az öcsém, már rég alulról szagolnád az ibolyát!!! Te tényleg ilyen hülye vagy, vagy csak megjátszod?
A 17 éves José csak értetlenül nézett a bátyjára, el sem tudta képzelni, hogy miért lehetett olyan fontos, pont az az autó a testvérének, mikor akadt még jó pár a banda garázsában. És ő csak kicsit villogni akart a lányok előtt. Az ő lelkét még nem rontotta meg teljesen a bűnös világ.
A bátyja, akár ki is volt, és akármilyen bűnös dolgokat is követett el, a kisöccsét próbálta azért megóvni a rossz dolgoktól, ami persze nem volt egyszerű, főleg ezen a környéken. Mindent megtett, hogy José ne tudjon a mocskos ügyeiről, de ez nem volt egyszerű. Így is lépten-nyomon bajba került, mert forróvérű volt ő is, mint a bátyja....
- Az nem csak egy régi járgány volt, hanem annál jóval több! Volt benne valami, ami nagyon fontos nekem és sokat ér! – őrjöngött Ortez.
- Talán, ha beavatnál a dolgaidba, mint például ebbe is, akkor jobban odafigyeltem volna rá... – de befejezni nem tudta a mondatát, mert a bátyja kis híján nekiment. Csak az volt a szerencséje, hogy két embere visszafogta.
Ramon visszaült az asztalához és próbált lehiggadni, ami elég nehezen ment, mert amiről szó volt az, több milliót ért. Lopott ékszerekről volt szó, ami az autó pótkerekébe volt elrejtve. És a héten ütötte volna nyélbe az üzletet.... de így fogalma sincs mi lesz.... hogy szerezhetné vissza a szajrét, mikor azt sem tudja, hogy ki lopta el...
- José, pont azzal próbálnálak védeni, hogy nem avatlak be mindenbe! Amiről nem tudsz, az nem keverhet bajba.... De hát neked így is sikerül... Szinte mindig... Na tűnj a szemem elől!!! És semmi hülyeséget ne csinálj, ha lehet, vagy komolyan mondom...
- Tudom, kinyírsz. Már itt sem vagyok! – még az ajtóból visszafordult – Sajnálom, tesó!
Az irodában csak Ortez maradt két emberével, Juannal és Martinnal, akik várták főnökük utasítását.
Juan Sanchez igazi izomagy volt. Már vagy tíz éve volt bandatag. A maga 190 centijével, 100 kilójával és az egész testét beborító tetoválásaival igazán félelmet keltő alak volt. Ezért is választotta Ramon a testőrének, de olykor bízott rá más dolgokat is. Szinte élvezte, ahogy az emberek megrettentek tőle, ez volt az ő igazi „kábszere” és persze az erőszak. Imádta az erejét fitogtatni, ahogy mások az életükért könyörögnek a markaiban, a nők sikongatását. Igazi rosszfiú volt minden gonoszsággal a szívében, ha volt neki egyáltalán olyan.
Martin Perez még csak fél éve dolgozott Orteznek, de máris az egyik legjobb embere volt. Nem kérdezett, nem beszélt sokat csak elvégezte a rábízott feladatokat. Fél évvel ezelőtt nagy bajba keveredett, akkor ajánlotta be a Mara Muertébe az egyik haverja és azóta Ramonnak dolgozik. Ő is a harmincas évei közepén járt, mint Juan, de valószínűleg ez az egyetlen dolog volt közös kettőjükben. Martin alacsonyabb volt pár centivel és súlyilag is alig több 70 kilónál, de mindezek ellenére ugyan úgy elbánt az ellenfeleivel, mint Sanchez. Ő, ha tehette, próbálta úgy megoldani a dolgokat, hogy minél kevesebb vér folyjon.
Sok mindent Ortez sem tudott róla, csak hogy sürgősen pénzre lenne szüksége, így munkát adott neki. Persze ez azt jelentette, hogy utána nem léphet csak úgy ki a Mara Muertéből. De mivel Perez kiválóan végezte a munkáját, később sem faggatózott a múltjáról.
- Ugye tudjátok, hogy miért olyan fontos az Impala? Valahogy derítsétek ki, hogy ki nyúlta le. Menjetek, kérdezzétek meg Josét, honnan lopták el és szerezzétek vissza, akármibe is kerül!!! Értettétek? – jött a parancs Orteztől.
- Igen, főnök!
- Már alig várom, hogy jól megdolgozzak egy-két alakot a „jó” ügy érdekében! – ropogtatta meg az ujjait Sanchez.
A következő pillanatban már az utcákon köröztek és kérdezősködtek. Tudták mennyi forog kockán...a milliós pótkerék. Pár óra elteltével már biztosak voltak benne, hogy ki volt az, aki a lopásért felel. Marco Espinosa volt a neve. Egy kisstílű autó tolvaj, ismerték is. Még szinte gyerek volt, de mivel nem voltak szülei, hamar meg kellett tanulnia, hogy hogyan boldoguljon az életben. Így kocsikat lopott.
- Szevasz Marco! – kapta el a grabancát Juan, még mielőtt elinalhatott volna – Azt hiszem most nagyon rossz dolgot csináltál!
- Nem tudom miről beszélsz!!
- Nem?? Na akkor ez majd emlékeztetni fog rá! – azzal jól gyomorszájon ütötte a törékeny testű gyereket – Na talán akkor most már fogod tudni, hogy merre lehet egy fekete Chevrolet Impala SS!!??
- Miért tudnám, hogy merre lehet? – jött az erőtlen válasz.
- Talán, mert az Ramon Ortez kocsija volt és te loptad el! – förmedt rá ismét Sanchez és már emelte is az öklét....
- Jó-jóóó!! Beszélek! Ne üss meg még egyszer! Ha tudtam volna, hogy az övé a kocsi, hozzá sem nyúltam volna! Ugye elhiszitek? Sohasem húznék ujjat a Mara Muerte fejével!
- Na akkor mondd meg gyorsan, hogy hol van a verda és nem esik bajod! – utasította Perez.
- Minek ígérsz ilyen hülyeségeket? Amit tett, az bosszút követel!
- Ugyan már Sanchez!!! Még egyet ütsz rá és fel sem kel többet! Komolyan ki akarod nyírni?
- Ne-neee!!! Megmondom, hogy hol van! Igaz már túladtam rajta, de itt van a cím, egy autószerelő műhelyben van. – azzal átnyújtott egy cetlit Pereznek, de levegőt még mindig alig kapott a másik szorításától.
- Észak-Carolina??? Gyerünk Juan! Nincs idő, hogy tovább játszadozz vele! Máris indulnunk kell!!
- Nagy szerencséd van kölyök!!! De még fogunk találkozni, ne feledd!! – azzal elengedte Marcot és már vágódott is be a kocsiba Perez mellé – Mondtam már, hogy mennyire utálom a te „megkegyelmezős” stílusodat?
De választ nem kapott a kérdésére.
- Na meg a nem beszélgetős stílusodat is! Ááá, most ez komoly??? Megint csak magamban beszélek...
Az út további részében nem beszéltek többet, csak szótlanul ültek egymás mellett. Perez csak az utat figyelte. Pár óra elteltével meg is érkeztek a megadott címre. Kívülről csak egy nagy garázsnak nézett ki az egész épület. Kopogás nélkül mentek be a műhelybe.
- Hééé!! Kik maguk és mit keresnek itt?
- Az, hogy kik vagyunk, az nem lényeg, és amit keresünk már részben meg is van, úgy látom! – mutatott Martin a ripityára szétszedett Impalára.
- Egy-két alkatrésszel még tudok szolgálni, de a java már elkelt, sajnálom.
- Ez elég baj öregem! Mi a helyzet a kerekekkel?
- Sajnos azt szinte azonnal elvitték.
- Ki vitte el és hova? – nyomta fel a falra a férfit Sanchez.
- Azt nem tudom, most láttam életemben először, de ha gondolja szerzek másikat! Egy-két nap és már maguknál is lehet!
- Azt hiszem nem értettél meg teljesen! Nekünk ennek az impalának a kerekei kellenek és nem egy másiknak. Ugyanis a mi tulajdonunkban volt az autó míg el nem lopták, és ide nem hozták. Szóval még egyszer kérdezem, hol vannak a kocsi kerekei???
- Tényleg nem tudom, ki vette meg, esküszöm! Teljesen idegen volt, nem láttam még azelőtt soha a városban.
Perez csak állt a kocsi romjai mellett, Juan pedig csak szorongatta a szerelőt arra várva, hogy agyonverhesse, de akkor nem jutnának előbbre, és ekkor a távolban megpillantott valamit a falon.... Elengedte a fickót, aki megkönnyebbülten rogyott le a földre, majd miután meglátta, hogy mit vett célba az izomagy...
- De kiderítem ki volt az és visszaszerzem maguknak, ami kell!! – próbálta menteni a menthetőt, de talán már késő volt....
- Azt nagyon jól teszi!!! Ez nem tán maga és a húga a képen??? – tépett le a falról egy régi fényképet.
- Ahhoz semmi köze, adja vissza! Azt mondtam, visszaszerzem maguknak a kerekeket és minden rendben lesz. – de nem bírta kitépni a nagydarab fickó kezéből a képet.
- Nem is lényeg ki ő, mert az látszik, hogy fontosak voltak egymásnak, és ez ma is így lehet, mert különben nem őrizgette volna ennyi éven keresztül. Nézd csak! Én ismerem ezt a nőt! – mutatta a képet Pereznek.
A képen két gyerek volt, tizenévesek lehettek. Martin már tudta mi lesz a következő lépés.
- Na szóval, ha holnap estig nem szolgáltatod vissza a szajrét, akkor a kis csaj ingyen szerez magának egy kis nyári vakációt a köreinkben.
- Azt nem tehetik!!! Holnap estig nem tudom visszajuttatni! Adjanak egy kicsit több időt, kérem!
- Nincs több idő!! Holnap este, vagy elkapjuk a nőt!!! Amúgy is meg szerettem volna már ismerkedni vele! – jelent meg egy kaján vigyor a szája sarkában.
- Remélem értette, mert a barátom nem viccel! Ha azt akarja, hogy a barátnőjének ne essen baja, akkor jó lesz, ha cselekszik! – utasította Perez.
- Este 8-ra, erre a címre! És ne késsen! – azzal kiviharzottak a szerelőműhelyből.
A magára maradt férfi magába roskadt, tudta, hogy amit kértek tőle, azt nem tudja teljesíteni, főleg nem ennyi idő alatt és egyedül. És most még őt is bajba sodorta, akit évek óta nem is látott. Miért is hagyta kinn a képüket??
- Ha valami baja lesz miattam, soha nem bocsátom meg magamnak!!! Meg kell akadályoznom, hogy baja essen!!! – azzal összeszedte magát és elindult a telefon irányába.
A két rosszfiú már visszafelé hajtott, kezdett sötétedni. Perez vezetett ismét és közben a képet szorongatta, amit a társa elhozott a garázsból.
- Honnan ismered ezt a kislányt?
- Na mi van? Megeredt a nyelvünk? Miért érdekel az téged? Még a végén kiderül, hogy pedofil vagy!! – röhögött fel Sanchez – De ki kell, hogy ábrándítsalak... Már nem kislány, hanem egy jó bőr!!!
- Na ne szórakozz velem! Ki ő? – lett erélyesebb Martin.
- Jól van, na!!! Nehogy felhúzd már magad!! Most jelent meg nemrég az első könyve... Állandóan ezt reklámozzák, nem igaz, hogy még nem láttad. És mérget vennék rá, hogy ez a kislány a képen az a nő.
- És ha mégsem?
- Láttad a fickó reakcióját, mikor azt mondtam, hogy ismerem??? Na az elárult mindent! Tuti, hogy igazam van! Azt hiszem az a könyv címe, hogy „Egy antropomicsoda a dzsungelban”
- Mi?
- Azt a szót nem tudom megjegyezni, na!! De tudom, hogy deríthetnénk ki a nő nevét és címét....
* * *
Amerikai Egyetem (másnap)
A lágyszöveteket eltávolító módszerek legtöbbje komoly hátrányokkal jár... A csontszövet megőrzését megcélzó eljárások türelemigényesek... Tehát a legtöbb ilyen eljárás nem mindig hatásos...
Az első lépés a hagyományos eszközök használata... Óvatosnak kell lenni, hogy a szike és a csipesz ne kerüljön érintkezésbe a csonttal...
- Van kérdésük??
De mielőtt választ kapott volna megszólalt a csengő és a diákok szinte egyszerre álltak fel az asztaluktól és kezdték összeszedni a cuccaikat.
- Hát, rendben! Köszönöm a figyelmüket! Viszlát a jövő héten! – azzal Dr. Temperance Brennan is összeszedte a könyveit és elindult kifelé az egyetemről. Itt tartott órát minden héten a diákoknak az izomszövet eltávolításáról. Antropológusként doktorált, a munkahelye már hat éve a Jefferson intézet volt, ahol több ezer éves csontok vizsgálatával foglalkozott. Szinte minden idejét az intézet falai között töltötte. Most is oda tartott, volt még egy kis dolga egy múmiával, amivel estére szeretett volna végezni. Ugyanis egy találkozót beszélt meg barátnőjével. Már hetek óta rágta a fülét, hogy menjenek el együtt valahova szórakozni és úgy döntött ez az este megfelelő lesz....
* * *
- Szia Brennan!! Már azt hittem el sem jössz! – ölelte át barátnőjét.
- Szia Angela! Biztos ez az a hely, ami nekünk való? – nézett kérdőn Temperance.
- Naná!! Gyere!! – majd bementek és leültek egy asztalhoz – Na, mesélj mi újság veled és Peterrel?
- A munkája miatt most távol van még egy hétig. De nem hiszem, hogy tartós lenne a dolog.
- Miért, mi a baj?
- Hát nem is tudom igazán, csak nem működik a dolog. Tudod, nem vagyok híve a monogámiának és a szerelemben sem hiszek. Eddig jól elvoltunk, de azt hiszem ennyi elég is volt.
- Édesem egyszer téged is utolér a vég, hidd el!!
- Tudom, mivel nem vagyok halhatatlan...
- Jajjj, nem úgy értettem!!! Hanem a szerelem képében!!! Mikor azt érzed, hogy pillangók repkednek a gyomrodban és majd kiugrasz a bőrödből, már akkor, hacsak meglátod, minden porcikádat forróság járja át, ha hozzád ér...
- Sajnálom, de nem tudom ezek mit jelentenek!
- Persze, hogy nem. Tudod mit? Inkább menjünk és táncoljunk egyet, elvégre azért jöttünk, hogy bulizzunk egy nagyot!!! Gyere szívem!! – majd táncolva húzta maga után Brennant.
Már éjfél is elmúlt mikor úgy döntöttek, hogy hazamennek. Még a taxiban megvitatták, hogy némelyik fickó mennyire csorgatta utánuk a nyálát, meg hogy mennyire produkálták magukat... Persze hiába. És mindezeknek Angela megtudta az antropológiai szempontjait is barátnője révén....
- Én megérkeztem! Majd hívlak! Vigyázz magadra!! És ne hajszold túl magad a csontok világában! Tudod az élők sokkal több élvezetet tudnak nyújtani! – mosolyodott el Angela.
- Hát persze! Te is vigyázz magadra Ange!! Jó éjt!
- Neked is, Brennan!
Azzal a taxi továbbhajtott a doktornő lakása felé, pár perc múlva meg is érkeztek. Fizetett, majd kiszállt a kocsiból és az ajtó fele vette az irányt. Az utca üres volt, sehol egy lélek, az autók is gazdátlanul álltak az út szélén. Minden csendes volt, az ablakokban sem világítottak már a fények.
Temperance az ajtó zárjával babrált, mert nem sokat látott az éjszakai fényben és talán az a jó pár koktél is nehezítette a mozdulatait, amit az este folyamán elfogyasztott. Végre megtalálta a megfelelő kulcsot, már épp fordította volna el a zárban, amikor valami jellegzetes illat csapta meg az orrát. Minden olyan gyorsan történt, mire feleszmélt mi is az, és mi történik vele, addigra már csak azt vette észre, hogy minden homályos és még sötétebb lesz körülötte....
Corrected by Olvasó
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
PÜTkém,ez a Mara Muerte ötlet brilliáns,nekem nagyon bejön.Megadtad a módját és szépen felvezetted a történetet. Tetszik,hogy Russ is benne van a sztoriban,csípem a pasast.Hatalmas gratula neked és köszönöm.