|
PÜT: A kezdet/2.
„Minden olyan gyorsan történt, mire feleszmélt mi is az, és mi történik vele, addigra már csak azt vette észre, hogy minden homályos és még sötétebb lesz körülötte....”
Az autó megállt egy elhagyatott raktárépület előtt, ami mérföldekre volt El-Salvadortól és minden mástól is. Az élet legkisebb jele sem mutatkozott a környéken. Minden kihalt volt. Elvétve akadt egy-két bokor, de mintha azok is csak azért könyörögnének, hogy valaki tépje ki onnan őket, és szabadítsa meg a nap égető sugaraitól. Aki innen akarna elmenekülni, annak nem sok esélye lenne, főleg ha a Mara Muerte üldözi. A legközelebbi benzinkút vagy lakóépület is több órányi gyalogútra volt. Ezért is használta Ortez ezt az épületet arra, hogy bezárjon ide embereket, ha az érdeke úgy kívánta. Kívülről azt hinné az ember, hogy elég lenne neki egy kisebb szélvihar és máris összedőlne az egész épület. De mindez csak a látszat, bár belépve sem utalt semmi arra, hogy valaki is használná, mert poros, darabokban heverő gépek voltak szanaszét. Ám pár méterrel beljebb, az épület egyik sarkában volt egy ajtó, ami mögött lépcsősor vezetett le a raktár alá. Leérkezve egy tipikus férfi bunkerbe érkezünk, ahol csak egy kanapé, egy dohányzó asztal, egy TV és egy hűtőszekrény volt. Minden szürke, barátságtalan, még egy ablak sem volt, csak egy kis szellőzőnyílás, hogy senki se fedezhesse fel a földalatti rejtekhelyet. Ebből a szobából nyílt még két ajtó, az egyik a mosdó volt, a másik pedig még az előzőnél is ridegebb és sötétebb szobába vezetett, bár a mérete alapján inkább csak egy kis luk volt. Épp, hogy elfért benne egy ágy. Ez volt az egyetlen bútordarab, ami helyet kapott benne. A fogvatartott legalább le tudott feküdni valahova, bár ez nem sok vigasz lehetett az illető számára...
- Vidd be a nőt és zárd be. Én elugrom a főnökhöz, de nemsoká jövök! – szólt Perez.
- Ne aggódj!! Én és a kicsike remekül megleszünk!!! Már alig várom, hogy kettesben legyünk...- csorgatta a nyálát Sanchez - ...De nyugi, azért hagyok neked is belőle... – nevetett fel, majd kiszállt az autóból – Na gyere szivi, Juan bácsi megmutatja a lakosztályod... – kapta ölbe a nőt és kéjesen beleszagolt a hajába egy kaján vigyor kíséretében.
Perez csak megcsóválta a fejét, majd elhajtott, vissza a városba, hogy tájékoztassa Ortezt az eseményekről.
* * *
Teste ringatózott, feje szédült, hányinger kerülgette. Mintha egy hajón lenne és a tengeri betegség tünetei törnének elő belőle, bár a sós víz illatát nem érezte, meg egyáltalán hogy is kerülhetne ő egy hajóra??? És tengeri beteg sem volt még soha.... A tenger illata helyett, inkább valami dohos, áporodott szag csapta meg az orrát, de látása még nagyon homályos volt, csak sötét foltokat látott. A ringatózás érzése csak nem szűnt és a kellemetlen dohszag mellé még társult egy erős izzadtságszag is, lassan kezdett fejében körvonalazódni, hogy mi is történik vele... Próbálta felidézi a legutolsó képeket... Most már emlékezett... Valaki elkábította, és az a jellegzetes illat, amit érzett a kloroform volt. Már a látása is kezdett tisztulni... Valami sötét helyen volt, vagyis egy izzadtságtól bűzölgő nagydarab férfi cipelte a hátán. Feje még jobban elkezdett lüktetni a beletóduló vértől. Hol lehetek... Hova visznek... És miért??? Hova vezethet ez a lépcső??? Próbálta összeszedni az erejét, persze csak úgy, hogy az elrablója ne vegye észre, hogy magánál van. Várta a megfelelő pillanatot, bár nem volt biztos benne, hogy elbír egy ekkora férfival, de meg kellett próbálnia, ez volt az egyetlen esélye. Fogalma sem volt, hogy mihez kezd, ha sikerül neki, hisz azt sem tudta hol lehet, merre menekülhetne. Az is lehet, hogy nincs egyedül a fickó... De félretette minden kételyét és félelmét, eldöntötte, akármi is lesz, megpróbálja... Elvégre is, több harcművészetben is jártas, és lehet, hogy nagydarab az ellenfele, de nem biztos, hogy olyan gyorsan is mozog, tehát megpróbálja ezt az előnyét kihasználni. Végülis mit veszíthet...
Leértek a lépcsőn és egy ajtó felé vették az irányt. Itt az idő, most kell cselekednem.... Összegyűjtötte minden erejét és jól tarkón vágta a nagydarab ürgét, aki a váratlan támadástól kicsit megrogyott és így Brennan kiszabadult a markából. De nem vette számításba azt a tényt, hogy ez a hirtelen testhelyzetváltozás neki sem a legkedvezőbb, mert előzőleg a fejébe betóduló vérmennyiség most olyan hirtelen távozott onnan, hogy a korábban tapasztalt szédülés tízszeresét érezte. Lábai épphogy meg bírták tartani és nem rogyott össze a törékeny teste alatt, kezdett elhomályosulni megint minden körülötte.... Még azt látta, hogy egy támadó kéz közelít felé, próbált is védekezni. Az első ütést sikerült is elhárítania, de hiába tért vissza az erő a lábaiba és kezdett ismét ura lenni a testének, mindez nem volt elég. Egy ütése célt ért, de nem volt elég erős... Hiába eredt el a férfi orra vére, csak állt és gúnyosan mosolygott rá, miközben öklével letörölte a vért az arcáról....
- Mi van szivi?? Ennyire szereted az erőszakot?? Jobban összeillünk, mint gondoltam volna... – nevetett fel hangosan Sanchez.
Temperance próbálta összeszedni minden erejét, belül remegett a félelemtől, bár ezt soha nem mutatta volna ki. De az a visszataszító férfi, ahogy rávigyorgott, attól a hideg is kirázta, érezte, ahogy tekintetével már meztelenre vetkőztette és ki tudja mit művelne még vele... A gyűlölet amit keltett benne újabb erőt adott neki is ismét nekiiramodott, de sajnos sikertelenül....
A következő ütést már ő kapta, amitől a padlóra is került. Feje majd szétszakadt az ütés erejétől, ami a járomcsontját találta el épp, még a könnye is kicsordult. De próbált feltápászkodni és elmenekülni, mert be kellett látnia, hogy nem egyenlő ellenfelek egymás számára. A férfi viszont az útját állta és egy pofonnal maradásra késztette. Megfogta hajánál fogva a nőt és bevonszolta a kis szobába, majd az ágy rácsához kötözte, nehogy még egyszer megpróbáljon elszökni.
- Minden egyes percet élvezni fogok, amit a társaságodban töltök. Imádom az ilyen vérmes nőket. Erre gerjedek.... – nyalta meg a száját Juan.
- Mit akar tőlem? – kérdezte könnyes szemmel Brennan – Miért rabolt el?
- Hátha én azt elmondanám, hogy mit akarnék tőled... Hidd el jobb, ha nem tudod!! De nem is ez a lényeg. Egészen más miatt vagy itt, de majd azt a főnök elmondja, ha akarja. Tisztára bezsongatsz így, hogy ki vagy kötözve az ágyhoz...- szorosan hozzásimult a nőhöz és kezével végigsimította a combját a szoknyája alatt. Brennan próbált ellenkezni, rúgkapálni, de megkötözött kézzel nem sokra ment. A férfi keze egyre feljebb haladt, majd közelebb hajolt hozzá, egész testével ránehezedett... A doktornő nem sokat tehetett, minden porcikájában remegett, érezte, hogy most már nem tehet semmit, teljesen ki van szolgáltatva az elrablójának. Előre látta szörnyű sorsát. Belül hangosan zokogott, de kifelé a kemény, rezzenéstelen arcát mutatta, próbált elfordulni a férfitól, undorodott tőle. Az izzadt testszaga már annyira beleívódott az orrába, hogy ezer közül is felismerné, a hányinger kerülgette....
Sanchez tovább taperolta a nőt, majd megfogta az arcát, - mire az felszisszent a fájdalomtól, de továbbra is próbált ellenkezni – és végignyalta.... – egyre nehezebben tudott magán uralkodni.
* * *
Perez már visszafele hajtott a raktár felé. Ortez utasítása szerint ő felel a nőért míg le nem zárják ezt az ügyet... Így vagy úgy... Holnap reggel fogják a nő bátyjának a tudtára adni, hogy mennyire komoly slamasztikába került és most már nem csak ő, hanem a húga is....
Jobb lesz, ha igyekszem vissza...Sanchez ki tudja mit művelhet addig azzal a szerencsétlen nővel. Nehezen tolerálta erőszakos viselkedését, még így rosszfiú lévén is. Nem is értették sokan, hogy miért ilyen vagy mit keres itt a bandában. De soha nem nyílt meg igazán senkinek, megtartotta a titkát magának. Történt vele valami nagyon régen... Vagyis nem is vele, hanem csak szemtanúja volt bizonyos eseménynek, ami örök nyomot hagyott benne.
Még gyerek volt, amikor egy este hazafelé sétált a parkon keresztül... Meghallotta, ahogy egy lány sikoltozik, majd meglátta, amint három fiú erőszakoskodik vele... El akart rohanni segítségért, de az egyik srác észrevette és utána rohant. Elrángatta az egyik bokor mögé és nem engedte el addig még a társai ki nem élték bűnös vágyaikat a szerencsétlen lányon. Ahogy elmenekültek, és ő maga is észhez tért a sokkból, előmerészkedett a bokor mögül és meglátta a ruhájától megfosztott, földön kuporgó, zokogó lányt...
Akkor megfogadta, hogy soha többé nem engedi, hogy nővel ilyet tegyenek. Néha szükség van némi erőszakra, hogy bizonyos célokat elérjünk, de csak megfelelő határokon belül, annyira, ami még nem okoz komolyabb sérülést. Persze, ha az illető megérdemli, mint például az ilyen erőszaktevők, azok számára nincs kegyelem... Legalábbis Martin szemében. De ezt senki nem tudta róla... És nem is akarta, hogy valaki is megtudja a titkát.
A bandába se állt volna be, ha az élet nem hozza úgy, de sajnos nem volt más lehetősége.... És meg kellett tanulnia együtt élni ezzel...
* * *
Brennan még mindig a hústorony fogságában volt és tűrt... Mert nem tehetett mást.
Sanchez beletúrta véres orrát a nő selymes, barna hajába....
- Egy szerencséd van csak, édesem.... hogy nem az én foglyom vagy, hanem a főnöké.... Ezért nem nyúlok hozzád....MÉG!!! – majd lemászott a nőről - És ezt jól jegyezd meg, mert mihelyst engedélyt kapok rá.... Akkor olyan csodát teszek veled....
- Nem hinném, hogy bármilyen csodát is tudna művelni, azon kívül, hogy bántalmazza a nőket! – kapott erőre ismét, miután megszabadult a szörnyű test nyomásától.
- Ne kezd el ismét! – förmedt rá Sanchez.
- Ugyan miért? Mert ismét rám veti magát és folytatja azt a... – de befejezni már nem tudta a mondandóját, mert a férfi kirohant a szobából, de a következő pillanatban már vissza is tért és egyenesen a nő felé vette az irányt, a kezében valamivel....
* * *
Az autó bekanyarodott a raktárépület elé, majd mögötte parkolt le. Ott még akkor sem láthatják a kocsit, ha valaki véletlenül mégis elhalad azon az úton. Valahogy rossz érzése volt Martinnak, de ő maga sem tudta megmagyarázni, hogy miért. Körbesétálta a környéket, nem lát-e valami gyanúsat. De sehol semmi, minden csendes volt. A csillagok már szinte mind eltűntek az égről, lassan felkel a nap. Majd megnyugodott és elindult a raktár felé. Bentről sem jött semmi zaj, csend volt lent is, most már ez is idegesítette. Sanchez és egy nő, egy légtérben és csend van, ez semmi jót nem jelenthetett. Szinte kettesével vette a lépcsőket lefelé...
Esküszöm, ha valamit tett vele, itt rögtön kinyírom! És még akkor kegyes is leszek vele, mert megkímélem a főnök kegyetlen kivégzési módszerétől. Már bánom, hogy egyedül hagytam őket, de muszáj volt beszélnem Ramonnal, nem szereti, ha az ilyen dolgokat telefonon beszéljük meg.
Miközben ezek a gondolatok cikáztak az agyában, elfogytak a lábai alól a lépcsők, leért az alagsorba. Azt, amit látott, arra számított a legkevésbé. Az asztalon egy üres tekilás üveg hevert, mellette a kanapén pedig Sanchez horkolva. Kissé megnyugodott, hogy talán alaptalan volt az aggodalma. Majd közelebb ment és akkor látta meg, hogy a férfinek be van törve az orra, még a rászáradt vért sem takarította le róla teljesen... Perez agyát elöntötte a méreg. Grabancánál fogva felráncigálta a másikat az ágyról....
- Mi a fenét csináltál a nővel? – esett neki.
- Mi van? Mi bajod van ember? Nem tudom miről beszélsz... – mondta a tekila gőzétől még kissé kábultan Sanchez.
- Arról beszélek, hogy be van törve az orrod és ez nem következik csak úgy be, magától. Tehát utoljára kérdezem! Mit csináltál a nővel, hogy te így nézel ki?
- Na álljunk csak meg! – szabadult ki Perez szorításából Juan – Én nem csináltam semmit!! Ő esett nekem és próbált elmenekülni. Én csak visszatartottam, ennyi! – mondta a jellegzetes kaján vigyora kíséretében – Persze, nem volt olyan egyszerű, de sikerült ágynak döntenem...
Perez, ahogy meghallotta az utolsó két szót, ami Sanchez száját elhagyta, azzal a lendülettel mosott be neki egyet úgy, hogy a másik nekiesett a falnak és attól kapta a második ütést, majd a földre rogyott egy pillanatra.
- Most mi bajod van? – kezdett feltápászkodni a földről Juan.
- Még kérded? Megmondta a főnök, hogy egy haja szála sem görbülhet, míg ő azt nem mondja, én felelek érte!!! – üvöltötte – Erre te... Bele se merek gondolni, hogy mit csináltál... – majd újra előjött belőle az állat és a dühtől vezérelve ismét neki esett.
Megmondtam, hogy nem bánthatnak a környezetemben több nőt! Soha! – Csak ez járt az agyában, és csak ütötte és ütötte. Majd hirtelen sikerült Sancheznek visszaütnie egyet és egy fél mondatot kinyögnie, mielőtt újabb ütést kap...
- Csak egyszer... Vagyis kétszer ütöttem meg, hogy leálljon!! – és ezt még a megfelelő pillanatban sikerült kimondania ahhoz, hogy társa visszahőköljön – Mást nem csináltam vele! Esküszöm! Na meg odakötöztem az ágyhoz és leragasztottam a száját! Mert nem csak hogy harcias, de a száját sem tartotta. Így inkább leragasztottam, mielőtt elöntötte volna az agyamat a szar és nem esek neki tényleg...
Perez még mindig fújtatott a méregtől, de lassan kezdett lehiggadni.
- Tényleg ennyire bejön neked ez a nő? Hogy képes lennél kinyírni??? Komolyan megijedtem tőled, haver.
- Nem erről van szó! De megmondta a főnök... És azt hittem... Mindegy hagyjuk... – majd otthagyta és megindult az ajtó felé, hogy leellenőrizze a társa állítását. Nem volt bezárva az ajtó, Juan szükségtelennek tartotta, azok után, hogy az ágyhoz kötözte a nőt. Martin lassan lenyomta a kilincset és belépett az ajtón. A nő remegve kucorodott össze az ágyon, szemei könnyekkel teltek meg. A ruhája sértetlen volt, valóban az ágy rácsához volt kötözve és le volt ragasztva a szája is, úgy ahogy a társa mondta. Azonban a szeme környéke nem festett valami szépen és még véres is volt az arca a ragasztás környékén. Hátat fordított és behúzta maga mögött az ajtót. Majd odasétált Sanchezhez és bevitt neki egy jobb egyenest...
- Ezt azért kaptad, mert így elbántál az arcával, te idióta!!!!
Sanchez is felpattant a kanapéról dühében, mert már megelégelte az ütlegelést és jó pár másodpercig farkasszemet néztek egymással... Szemük sem rezzent, csak álltak ugrásra készen... Majd Juan úgy döntött jobb lesz, ha ebbe inkább nem megy bele jobban és visszaült.
- Én is így gondoltam!- reagálta le Perez, majd a hűtőhöz lépett, jeget keresett majd egy ruhába rakta, egy másikat pedig bevizezett és elindult a szoba felé...
Belépett az ajtón, a nő még mindig remegve gubbasztott az ágyon...
- Ne ijedjen meg, nem fogom bántani! - lassan odalépett az ágyhoz és leült a nő mellé – Most le fogom szedni a szájáról a ragasztót, de az előzmények miatt a kezét még nem kötözném ki. – finoman leszedte a ragasztót, bár időnként felszisszent a nő, mert az egyik ütés következtében a szája is felrepedt – Sajnálom!
A nő nem szólt, csak a férfit figyelte, majd látta, hogy valami van a kezében és felé közelít, ettől ismét megriadt.
- Nem akarom bántani, csak meg akarom tisztítani az arcát a vértől.
- Na persze, amit a társának köszönhetek! És utána mit fog velem csinálni? Maga is jól megver?
- Megmondtam, hogy nem fogom bántani.
- Ha nem akar bántani, akkor miért tart fogva és miért nem enged el? – kérdezte kétségbeesetten Brennan.
- Mert nem tehetem, sajnálom. Én csak az utasításokat követem.
- A sajnálatával nem sokra megyek! És mi a következő utasítás? Mikor árulják már el végre, hogy mit keresek itt és mit akarnak velem?
- Reggel mindent meg fog tudni, többet nem mondhatok. – majd elkezdte törölgetni a nő arcáról óvatosan a rászáradt vért.
- Majd én letörlöm... – húzódott el - ...Csak kötözze ki legalább az egyik kezemet. Kérem! – nézett kérlelőn a férfira. Bár annak komor tekintete és borostás arca nem volt valami bizalomgerjesztő.
- És nem esik majd nekem úgy, mint a társamnak korábban?
- Ezt sajnos nem ígérhetem meg, mivel én rab vagyok itt, és ha alkalmam adódik rá, akkor megpróbálok megszökni. Ez teljesen racionális és egyértelmű.
- Akkor ugye megérti, hogy a saját érdekében nem engedhetem el.
- Ugyan, fél kézzel mit tudnék maga ellen tenni?
- Hát, ahogy a nagydarab társamat látom betört orral... Inkább bele se merek gondolni. – majd ismét megpróbálkozott azzal, hogy megtisztítsa a nő arcát.
Miért ilyen kedves, rosszfiú létére... Ahogyan gyengéden az arcomhoz ér, de nem néz a szemembe.... Csak a sérüléseimet vizsgálja.... Ha nem csak a csontokhoz, hanem az emberekhez is értenék, akkor talán most sejteném, hogy mit akarhat tőlem, hogy miért viselkedik így, ellentétben a társával... Nem értem, nem tudom ez mit jelent... Ő a jó rosszfiú??? Olyan nincs... Csak jó és rossz zsaru van...
- Na most már jó lesz! – vette el ruhát Temperance arcától – Hoztam jeget is a szemére... Bár így nehéz lesz odafogni... – áthajolt a nőn, és mégis kikötözte az egyik kezét.
Brennan ki is használta rögtön az alkalmat, hogy hátha ki tudja szabadítani a másik kezét is, de a férfi gyorsabb volt és elkapta, majd erősen a falhoz szorította...
- Megmondtam, hogy nem fogom bántani, legalábbis addig míg nem ad rá okot...
- Én pedig azt, hogy megpróbálkozok a szökéssel, ennek ellenére mégis elengedte az egyik kezem... – olyan szorosan szorította a falhoz, hogy bőrük összeért és még a férfi szívverését is érezte, arcuk is csak egy-két centire lehetett egymástól.
- És most el fogom engedni, odaadom a jeget és magára hagyom... De esküszöm, ha még egyszer megpróbálkozik a szökéssel, én nemcsak a kezét kötözöm le, hanem a lábait is! – suttogta a nő arcába, olyan közelről, hogy az szinte a száján érezte a férfi leheletét.
Brennan nem szólt, érezte, hogy jobb lesz nem feszíteni tovább a húrt, mert amennyire nem félt még az előbb, most úgy megriadt attól, ahogy a férfi letámadta.
A következő pillanatban Perez elengedte és dühösen dobta le az ágyra a jéggel teli ruhát, majd becsapta maga mögött az ajtót. Temperance összerezzent, arcához szorította a jeget, és álomba sírta magát...
* * *
Másnap reggel
Telefoncsörgés...
- Igen, tessék?
- Azt hiszem valaki beszélni szeretne magával... Haló! – jött a régen hallott, de mégis ismerősen csengő hang.
- Temperance, te vagy az? Jól vagy??? – kérdezte riadtan.
- Russ???... Na jó, a testvéri üdvözlés megvolt. Akkor Mr. Brennan 3 napja van, hogy visszaszolgáltassa azt, ami az enyém, vagy végleg elbúcsúzhat a kis hugicájától....
Corrected by Olvasó
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Úgy érzem ismét nagy alkotás készül, kedves PÜT! Kellőképpen felcsigáztad a kiváncsiságomat és nagyon tetszenek a karakterek! Na és Bones néni "csendes" agyalása. Ez tetszik! Nagyon-nagyon várom a folytatást, úgyhogy mihamarabb KK