Booth! Jó esté Mrs. Adison, miben segíthetek? – Booth az irodájában ült, és arckifejezéséből még a véletlenül betekintő szempár is észreveheti, hogy ami a vonal túlsó végén a beszélő szájából elhangzik, ledöbbenti a férfit. – Nem, Mrs. Adison, nincs semmi baj. Máris indulok és elhozom Christinet az óvodából. Köszönöm, hogy hívott.

Booth összekapta magát és villámsebesen elindult kocsijához, közben az órájára nézett és kissé értetlenül nyúlt telefonja után. Bones nem ment el Cristineért és neki sem szólt, hogy esetleg nem végzett munkájával és menjen ő lányukért. Rá ez nem volt jellemző. Mi történhetett? Néma. Bones telefonja süket. Még csak ki sem cseng. Az iroda, talán ott utoléri. De hiába csöngette hosszan, az a telefon sem válaszolt. Angela!

Szia Angela, itt Booth! Veled van Bones? – a választól nem volt túl boldog, kezdett ideges lenni. – Nem Angela, nincs velem és Christeneért sem ment el óvodába. A mobilja süket és az irodájában sem veszi fel a telefont. Gondoltam talán veled ment valahová. Figyelj, Ange, elmegyek Christineért, aztán találkozzunk a Jeffersonba. Megteszed, hogy odajössz? Kösz, Ange, hálás vagyok!

Letette a telefont épp akkor érkezve meg az óvodához. Most már nem csak ideges volt, de az aggodalom is beköltözött az agyába. Hová lett Bones?

Jó estét Mrs. Adison. Elnézést kérek a kellemetlenségért.

Semmi baj, Booth ügynök, én kérek elnézést, hogy zavartam, de dr. Brennan nem szokott késni, és nem is tudtam elérni őt, ezért hívtam Önt. Nincs talán valami baj?

Nem, nincs semmi Mrs. Adison! – de ezt maga sem hitte el igazán, rossz előérzete volt. – Hol van Christine?

A hátad mögött apa. – a kislány csicsergő hangjára Booth megfordult és lánya belevetette magát karjaiba, hatalmas puszit nyomva arcára. – Hol van anya? – kérdezte nagy kék szemeivel apja meleg barna szemeit fürkészve.

Christine még csak 4 éves volt, de emberismerete legalább olyan jó volt, mint apjáé. Kitűnően olvasott szülei arcáról és anyja egyszerű, racionális logikáját örökölve, azonnal összerakta a képet, látva apja gondterhelt arcát.

Szia, Kincsem! – puszilta meg ő is. – Anyának el kellett intéznie valamit, de később majd ő is csatlakozik hozzánk. - Igyekezett lányát meggyőzni róla, hogy minden rendben van, de látta rajta, hogy válasza nem volt kielégítő számára. Olyan volt, mint anyja, tudásvágya határtalan volt. – Bemegyünk a laborba és ott várjuk meg anyát. Rendben? – tudta, hogy Christine imád anyja munkahelyén lenni, annyi érdekes és felfedezésre váró dolog van ott, hogy nem volt olyan időpont, hogy ne vágyott volna oda.

Nagyszerű! – kiáltott fel, és örömittasan ugrándozott el szekrényéhez, hogy óvodai ruháit, cipőjét utcaira cserélje.

Az óvoda mindössze két sarokra volt a Jeffersontól. Gyorsan megérkeztek, épp 6 óra múlt 10 perccel, mikor az épületbe léptek. Egyenesen Bones irodája felé tartottak. Booth első, ösztönösös cselekedete az volt, hogy felmérje a terepet. Bones irodája rendezett volt, asztalán a szokásos harmónia uralkodott, jegyzetfüzete nyitva, tolla – mint mindig – bekapcsolva, a gépe működött. A kabátja és táskája nem lógott a fogason, helyette laboros köpenye hevert a kanapén, bögréjében a kávé szinte érintetlen volt. A füzetében semmi olyan nem volt, mely tartózkodási helyére utalt volna, és a felét nem is értette annak, amit olvasott. Tehát nem ez miatt hagyta el sietve az irodát. Megmozdította az egeret, hátha a gépén talál valamit, de csak grafikonok és képletek tömegével találta szembe magát. Megcsörgette mobilját, de nem hallotta az ismerős csörgést. A mobilját magával vitte. Semmi jel nem utalt arra, hogy esetleg valamilyen baj érte volna, az egyetlen következtetés, amit le tudott vonni, hogy Bones sietve távozott, de önként. Ebéd közben nem vett észre rajta semmi furcsát, kellemesen töltötték az időt. Két nappal ezelőtt lezárták a Peterson gyilkosságot is, most épp nem volt közös ügyük, így Bones a régi, azonosítatlan csontokat elemezte. Talán Angela többet tud majd mondani. 

Apa! Leveszed nekem azt a könyvet ott? – szakította félbe gondolatmenetét lánya és egy hatalmas atlaszra mutatott, mely az emberi test anatómiáját mutatta be képek segítségével. Booth már meg sem lepődött lánya választásán, már megszokta Christine nem mindennapi érdeklődési körét. Számára nem a tündérek és hercegnők voltak a legfőbb vonzerő.

Persze Kincsem! Ülj le!

Kösz apa! Szia Ange! – kiáltott fel, ahogy meglátta keresztanyját az anyja irodájának ajtajában. - Michaelt is hoztad?

Sziasztok! Nem Drágám, nem hoztam, sajnálom! – szánta meg Christinet bánatos arckifejezését látva, mert tudta, hogy nagyon szerettek együtt játszani.

Szia Angela! – köszöntötte Booth is. – Maradj itt Kincsem rendben? – fordult vissza lányához, - nekünk van egy kis dolgunk Angelával, de itt leszünk a másik szobában. Nemsokára visszajövünk!

Jó, én itt maradok, de ti viszont keressétek meg anyát! – Christine válaszára mindketten felkapták a fejüket. Döbbenet, hogy 4 éves létére mennyire tisztában tud lenni dolgokkal és méri föl a helyzetet villámgyorsan. Mit lehet erre mondani?

Ne aggódj, Kincsem, megtalálom!

Booth és Angela átmentek a szomszédos irodába, magukra csukták az ajtót.

Ange, mi történt? Mit csináltatok ma? Bones elsietett valahová, de nem találtam semmit az irodájában, ami arra utalna, hogy hová mehetett. Mondd el részletesen mi volt ma!

A régi csontokat vizsgálta egész nap, aztán elment ebédelni veled. Utána visszajött és visszament a csontjaihoz. A koponyát sikerült összeraknia darabjaiból, én meg megcsináltam belőle az arcrekonstrukciót és lefutattam egy keresést is. Egy cégnevet és egy nevet találtunk mindösszesen. Itt van az eredmény. – adta át Ange a rajzot. Booth az Angela által készített képet nézte, de nem volt számára ismerős.

Ki ez?

Jonathan Mc’Neil és a First Securitynél dolgozott. Ő volt a biztonsági igazgató.

First Security? – ejtette ki Booth újra a cég nevét. – Miért olyan ismerős ez nekem?

Nem tudom, de Brennan is pont ugyanezeket a szavakat használta, aztán elviharzott.

Jó, de hová?

Azt kiabálta az ajtóból, hogy az FBI-hoz. Ezért gondoltam, hogy veled van. Nagyon meglepődtem, amikor hívtál. De ha nem hozzád ment, akkor hová?

Ezt én is szeretném tudni Ange! Megtennéd, hogy elviszed magaddal Christinet? Én meg bemegyek az irodába és utána nézek ennek a fickónak, meg a cégnek és Bones is oda indult. Remélem, találok valami használhatót. Biztos vagyok benne, hogy már hallottam erről a cégről, de mégsem tudom hová tenni.

Persze Booth, hazaviszem magammal Christinet, ne aggódj miatta, jól ellesznek Michaellel, de te is tegyél meg nekem valamit.

Mit Ange?

Együtt gyertek érte Brennel.

Igyekszem, Ange, igyekszem.

Booth visszament lányához Bren irodájába, elmagyarázott neki egy-két dolgot, elbúcsúzott tőle, és Ange gondjaira bízta. Ő legalább jó helyen lesz. Aztán elindult vissza az irodájába, remélve, hogy ott válaszokat kaphat.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.08.22. 17:09 PÜT Nagyon izgalmas történetnek ígérkezik!!!! Gratula Dini!!!! A kis Christine-ért külön!!! Imádom!! Mihamarabbi folytatást!!