|
defiszon: Csont nélkül (FFF-OG)
Ütemes pattogás és parkettán csoszogó tornacipő hangja jelezte, hogy jó irányba halad. A férfi lendületesen benyitott a hatalmas tornaterembe, az ajtó hangos csattanással csapódott a falnak. A teremben egyedül álló magas férfi a zajra megállt a mozdulat közben, s mikor felismerte a látogatót, hóna alá csapta a kemény labdát, majd kissé előregörnyedve kifújta magát.
- Booth ügynök – rohanta le a fáradt játékost a látogató – Fél órája az irodámban kellene lennie.
Booth kedvetlenül elfordult a fiatal férfitól és ismét a kosárra koncentrált. A tíz láb magasra szerelt karikára célzott, majd egy laza mozdulattal bedobta a labdát. A háló megbillent, csont nélküli találat.
- Felfüggesztettek, ha nem tudná, Sweets – s közben a lepattanó labda után baktatott – Egyébként sincs miről beszélnünk.
- Én nem ezen a véleményen vagyok, Booth ügynök.
- Nem érdekel – fordult ismét a pszichológus felé kissé ingerülten, majd lassan pattogtatva a labdát ismét a büntető vonalra állt. Egy pillanatnyi célzás, majd egy jobbkezes dobással ismét csont nélkülit dobott. Sweets tehetetlennek érezte magát, de már jól ismerte az ügynököt. Tudta, hogy idő kell és nyomás, hogy megtörjön a páncélja. Nem akarta kényszeríteni, de van, akinél ez a módszer a legcélravezetőbb.
Booth ismét célzott, de egy pillanattal a dobás előtt a pszichológus szavai kizökkentették.
- Beszéljünk Dr Brennan-ről – a labda hangos csattanással a palánknak ütődött, majd a kosarat kikerülve a padlónak csattant, majd a pálya széle felé pattogott. A teremben néma csend volt, Booth ügynök és Sweets farkasszemet néztek. Az utóbbi arckifejezése szinte érzelemmentes volt, míg az ügynökről sütött a harag. Izmai megfeszültek átizzadt pólója alatt, majd lassan, fogai között megszűrve minden szót közeledett a másik felé.
- Nem akarok róla beszélni. Ha szóba hozod Bones-t, esküszöm neked, megütlek- Sweets állta a tekintetét, arcuk pár centire volt csupán a másikétól, mikor pár játékos az ajtón belépve megzavarta őket. Booth egy lépést hátrált, majd csípőre tett kézzel keresett valamit a teremben, ami lenyugtathatta volna indulatait, s céltalanul forgolódott. Sweets nagyot nyelt, kissé le is izzadt, de nem akarta feladni. Amíg Booth ismét a labda után ment, addig levette zakóját, majd ingujját feltűrve közeledett az ügynök fel. A terem másik végében hangosan játszott négy másik ügynök. Ők legalább megvédhetnek, gondolta, de remélte, nem lesz szükség a beavatkozásukra. Booth látta, hogy a fiatal férfi játékhoz készül, fejét ingatva jelezte felé, hogy nem tartja jó ötletnek. Sweets széttárta karját, mintegy jelezve, hogy nem kell tőle tartania. Booth-nak nem is kellett több, rögtön játékos üzemmódba kapcsolt, s a rátámadó ellenfelét egy ügye csellel megkerülve egy ráfordulással kétpontost dobott.
- Szép – mondta Sweets a társának, aki a kosár alatt lepattanó labdát épp átpasszolta neki.
- Te támadsz! – hangja szigorú volt, szinte katonás, miközben várta, hogyan támad ellenfele. Sweets nem volt nagy játékos, egy-két csel ragadt csak rá az utcai meccsekből, de azokban sem volt túl jó. Booth egyszerűen kicselezte, s ismét kosarat dobott. Látszott rajta, hogy mulattatja Sweets esetlensége a pályán, kissé el is mosolyodott, miközben összeszedte a lepattanó labdát.
- Mi olyan mulatságos, ügynök? – szegezte neki a kérdést, miközben azért maga is megengedett egy bátortalan mosolyt.
- Maga a tanulást választotta – mondta, s a labdát lassan pattogtatva körözni kezdett Sweets előtt.
- Ez nem tudom, mit jelent– Booth széles mosolya kissé alábbhagyott, mintha gondolatiba merült volna, arca megkomolyodott, s a keze alatt pattogó labdát nézte. Sweets érezte, hogy valami készül. Feszülten várta, mi lesz a következő lépés, de nem akarta kérdésekkel sürgetni. Booth megállt, még mindig a labdát nézte, majd folytatta.
- Bones szerint a sport elveszi az időt a tanulástól – a mondat végén felnézett Sweets-re és a labdát átpattintotta neki. Sweets elkapta, majd a keze között lassan forgatva arra gondolt, ez vajon jel-e arra, hogy kérdezhet.
- Sokat beszéltek Dr Brennan-nal a sportról? – s a kérdéssel a labdát is visszapattintotta a feladónak. Booth rájött, hogy mi történik, de valahogy úgy érezte, nem rossz érzés erről beszélni.
- Sosem értettünk egyet – kezdte mosolyogva. Miközben felidézte az emlékeket, egyre szélesebben mosolygott – Néha még azon is veszekedtünk, mi számít sportnak… - nem fejezte be a gondolatot, a kezében lévő labdára nézett, majd fejét ingatva gondolt arra, hol lehet most Bones.
- Hiányzik? – törte meg a közöttük beálló csendet Sweets.
Booth felemelte a fejét, már semmi jele nem volt rajta az előbbi nosztalgikus jó kedvnek. Erősen nekidobta a labdát ellenfelének.
- Most játszunk, vagy mi van? – kiáltott rá. Sweets előbb a férfit, majd a labdát nézte.
- Játszunk tétben –ajánlotta fel majd ismét farkasszemet néztek. Booth nem tudta, mire készül, de állta a tekintetét.
- Mi a tét?
- Tízes meccs. Ahány találata van, annyi kezelést hagy ki.
- Kezelést? – nevetve köpte ki a szót, hitetlenül nézve a másikra, aki még mindig határozottan állt kezében a labdával.
- Igen. Akár fel van függesztve, akár nem, az FBI kényszerítheti a heti kezelésre, Booth ügynök – szünetet tartott, hátha reagál valamit az érintett, de nem tette – Ha pedig én nyerek – pattintott egyet a labdával – maga válaszol.
Hirtelen a palánk felé fordult, s mintha csak fegyverrel célozna, elhajította a labdát, mely keserveset pattan a palánk jobb felső szélén. Kissé zavartan nézett a palánkra, majd az elguruló labda után, de aztán próbálta összeszedni megmaradt méltóságát és ismét az ügynök felé fordult.
- Nos?
- Legyen – hangzott a tömör válasz. – Én kezdek.
Booth megragadta a labdát, majd egy könnyed mozdulattal bedobta.
- Szép – jegyezte meg Sweets félhangosan, miközben saját esélyeit mérlegelve figyelte a még mindig lassan libbenő hálót. Booth összeszedte a labdát, majd a férfinak adta.
- Ez egy – jegyezte meg Booth, kezével mutatva is a számot.
- Ezzel igazolta is a mai hiányzását – jegyezte meg Sweets, de nem nézett a másikra. Hosszan vizslatta a palánkot, próbálta megbűvölni, s minden figyelmét a karikára összpontosítani. Lassan felemelte a jobb karját és egy hanyag mozdulattal szinte a kosárba ejtette a labdát. Ő maga is meglepődött a dobáson, nem is fogta fel, mit nyert, amíg Booth meg nem jegyezte.
- Csont nélkül.
Sweets arcára kiült a felismerés. Most kérdezhet. Előrement, hogy felvegye a labdát, s a helyére álló Booth-nak dobta.
- Erről jut eszembe… - kezdett bele kissé félénken, miközben a célzó ügynök mellé lépett tartva azért a kartávolságot – Haragszik Dr Brennan-re?
Booth nem nézett rá, még mindig a kosarat vizslatta. Arca kifejezéstelen volt. A dobás előtt pattintott párat.
- Miért? Mert elvitte a lányomat és egy szó nélkül lelépett? – felemelte a karját és dobott. Mellé. Dühösen caplatott a labda után, majd Sweets elé állva a kezébe nyomta a labdát.
- Vagy mert annyira sem bízott bennem, hogy mondjon valamit? – hátrébb lépett, s kevésbé ingerülten folytatta – Nem, nem haragszom.
- Nekem nem úgy hangzik – lépett a dobás helyére a fiatal férfi. Kezd megnyílni, gondolta, helyben vagyunk. Érezte, hogy most már övé az irányítás, de azért még óvatosan bánt a kérdéseivel. Dobott, pattanó, de bement. Booth mellé lépett, aki a labdát szemmagasságban tartva készült a dobásra. Szinte már beszélgettek, úgy szőtte a következő kérdést Sweets a játékba.
- Mit tett volna, ha tudja, mire készül?
- Nem tudom. Megállítottam volna – céloz, dob. Talál.
- Vagy vele megy – nem kérdés volt. Nézte, ahogy Booth ügynök összeszedi a labdát. Nem tűnt zaklatottnak, inkább csak kicsit szomorúnak.
- Még az is lehet.
Sweets átvette a labdát, majd a helyére állt.
- Nyolc év, Sweets. Nyolc évig voltunk társak.
Sweets egy pillanatra ránézett, de látta a férfin, hogy ez az a pillanat, amikor nem engedhet az empátiájának. Erősen kell tartania a beszélgetés folyamát úgy, hogy Booth úgy érezze, csak annyit mond el, amennyit ő akar.
- Az sok idő- dobott, mellé. Nem számított. Automatikusan helyet cseréltek, de a kérdések nem maradtak abba.
- Mi hiányzik a legjobban?
Hosszabb szünet. Booth elgondolkodva állt, kezében a labdával.
- Minden. Ha hazamenyek, szinte látom őket a kanapén ülni. Ott van Bones, a kezében Christine, és azt mondja, nem tudja letenni, annyira hiányzott neki – szomorú mosoly jelent meg az arcán az emléktől – A szülés utáni első munkanapja végén mondta ezt.
Pattintott egyet a labdán, majd hanyagul a kosár felé dobta. Nem érdekelte. Nem ment be.
Felváltva dobtak, egyikük sem számolta. Booth felidézett még egy-két emléket, Sweets figyelmesen hallgatta a férfit, néha kérdezett, vagy együtt nevettek. Mikor a másik csapat hangosan elköszönve kiment a teremből, kicsit megálltak a nosztalgiázás közben ők is. Sweets egy utolsót dobott a kosárra, bement. Csont nélkül. Elégedetten, kissé büszkén is nézett a labda után. Elégedett volt a dobással, de még elégedettebb a Booth ügynökkel folytatott beszélgetéssel.
- Fejlődsz! – dobott egy üveg vizet barátja felé Booth, aki ügyetlenül el is ejtette azt. Ez mindkettőjüket egy pillanatra megint felvidította. Miután ivott, Sweets feltette az utolsó kérdését.
- Mit mondanál neki?
Booth épp törölközővel a nyakában törölte az izzadtságot az arcáról. Nem zavarta a kérdés. Már nem. Sokat gondolt rá ő is, mit mondana Bones-nak, ha visszajönne. Dühös volt, rettentő dühös, de nem tudta igazán hibáztatni.
- Hogy mit mondanék? Valószínűleg azt, hogy üdv itthon.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Zseniális... Az alapötlet, a karakterkidolgozás, az időzítés... Merem állítani, hogy jobban megmutattad Booth dilemmáját Bones lelépésével kapcsolatban, mint maga a sorozat. Örültem, hogy olvashatok végre arról is, mi jár Sweets fejében, mikor épp másokéban "turkál," és hogy hogyan lesz az a remek szakember és jó barát egyszerre... Teljesen eltaláltad a karaktert.
Booth is nagyon ott volt, és az egész kosármeccs, amivel párhuzamot vontál - nagy ötlet, ahogy a cím is. Gratula hozzá, defiszon, és mindenképpen KMF, mert szeretném még olvasni a műveidet!