|
Sophie: A véletlen műve (FFF-OG)
Ajánlás: o.n.-nak, hogy boldog legyen a szülinapja, és minden napja úgy egyáltalán, mert megérdemli és mert szeretjük! (=
- Ó... - jelentette ki sokat mondóan Cam, ahogy csípőre tett kézzel állt a maradványok felett. - Hát ez gond. - fejtette ki bővebben a véleményét.
- Mi a gond? - lépett mellé idegesen az FBI ügynök, aki az öltönye mellett viselt feltűnő színű zoknival és nyakkendővel fejezte ki lázadó mivoltát.
- Ez a hulla csontig leégett. Én pedig patológus vagyok, nem antropológus. - magyarázta meg Dr. Saroyan a probléma forrását. Booth értetlenül nézett rá, ezért hozzátette. - Dr. Keifernek balesete volt, úgyhogy jelenleg csontszakértő nélkül maradtunk.
- Dr. kicsodának? - kérdezett vissza felvont szemöldökkel a férfi, amire Cam egy szemforgatással válaszolt.
- Tudom, hogy nem érdekel, hogy mi történik a hullával, miután elviszik a helyszínről...
- Pontosan! Úgyhogy ne is részletezd. Vannak a kancsik, meg vagyok én, aki nyomoz...
- Meg én, aki két szék között esik a pad alá... - szúrta közbe lemondóan a boncnok.
- Pontosan. - vigyorodott el szélesen az FBI ügynök, és egy pillanatig tartó hálás pillantás küldött a nő felé.
Camille Saroyan és Seeley Booth nagyjából fél éve dolgoztak együtt, mióta a férfit New Yorkba helyezték, nem sokkal az után, hogy a patológus otthagyta a rendőri hivatást. Rendszerint először együtt megvizsgálták a tetthelyet, Cam foglalkozott a hullával, Booth pedig az élőkkel. Kiegészítették egymást, mint egy igazi csapat. Aztán a nő visszavonult a laborba, az ügynök pedig a terepen folytatta a munkát, de mégis olyan volt, mintha együtt nyomoznának, noha a férfi soha nem ismerte volna el a nő munkáját, mert nem értett hozzá - és ezt még kevésbé ismerte volna el.
- Elnézést! - jelent meg egy férfi feje az ajtónyílásban. - Véletlenül hallottam, miről beszélnek... - Booth és Dr. Saroyan összenéztek.
- Maga meg hogy kerül ide? Ez egy lezárt tetthely... - jegyezte meg az FBI ügynök.
- Igen, azt látom... - húzta el a száját a férfi, ahogy a megfeketedett maradványokra nézett. - Igazából én tudok...
- Hogyan jutott be ide? - kérdezte mostmár Cam is, és gyanakvó tekintettel fürkészte a férfi arcát.
- Hát... Nem tudom, maguk miért gondolják, hogy azok a sárga, tetthelyet lezáró szalagok meg tudják akadályozni, hogy civilek is bejussanak, ha egyszer a filmekben is mindig átbújik alattuk valaki... - a nyomozópáros láthatóan nem számított ilyen válaszra, ezért pár másodpercig csak megkövülten bámulták a beszélőt, akinek így végre alkalma adódott kifejteni, miért is van itt.
- Szóval hallottam, hogy nincs antropológusuk. - Dr. Saroyan megrökönyödve bámulta a fickót, mint aki nem hiszi el, hogy az illető ismeri az "antropológus" szó jelentését. - Ami azt illeti, én ismerek egyet.
- Oké Camille, akkor ez a te asztalod. - jegyezte meg kiábrándultan Booth, ahogy felocsúdott az első meglepetésből. A nő bűbájosan negédes mosolyt villantott a távozó FBI ügynök felé, majd perzselő tekintetét a betolakodó fickóra emelte.
- Szóval ki a fene maga? - kérdezte minden fajta udvarias gesztust mellőzve.
- Thomas Shephard, szolgálatára.
***
- Szóval ez a hulla egyenesen New Yorkból pottyant ide? - kérdezte lelkesen Dr. Hodgins, ahogy megközelítette a koromfekete csontvázat.
- A "pottyant" helytelen kifejezés, mivel szállították, és a repülő biztonságosan ért földet, a maradványok pedig sértetlenek. - helyesbített Zach, a bogár-turkász nem kis bosszúságára.
- Kérem, lépjen el a csontoktól, Dr. Hodgins! - érkezett meg a Jefferson intézet legkiemelkedőbb antropológusa, Dr. Temperance Brennan. Jack először vitatkozni akart, de végül lenyelte sértettségét - egészen addig, ameddig tekintete meg nem akadt Zach önelégült vigyorán.
- Ha a kockafejű maradhat, akkor én is! Nem minden nap akad a hálónkba ilyen friss holttest... - azzal karba tett kézzel megállt a maradványok mellett.
- Maradhat, és megfigyelheti a munkámat, amennyiben nem akadályoz engem, vagy Mr. Addy-t. - határozott Dr. Brennan, majd a csontok fölé magasodva kiadta a további utasításokat. - Kérem, lépjen hátra három lépést, és ne mozduljon!
- Na jó, ebből elég! - mordult Jack, és sarkon fordult.
- Várjon, Dr. Hodgins! - kiáltott utána Brennan, mire a bogaras perzselő tekintettel megprödült. - Van itt valami, ami érdekelheti...
Brennan egy kicsi fém pálcával megpiszkálta az áldozat fogát, melyből egy apró, barnás-fekete valami hullott ki, egyenesen az alá tartott óraüvegre. A nő átnyújtotta az anyagot Hodginsnak, akinek ez minden figyelmét lekötötte - láthatóan már nem is foglalkozott mással, korábbi sérelmeit beleértve.
- Szívesen! - kiáltott utána Zach, ahogy a bogaras kiviharzott a teremből, hogy máris nekikezdhessen az idegen anyag vizsgálatának.
- Az áldozat nő, a harmincas éveiben. Több összeforrt törés, zúzódás nyomait látom a csontokon, ezek egy része kamaszkori eredetű lehet. - kezdte a csontok vizsgálatát Dr. Brennan. - Az orsócsont a singcsonthoz képest feltűnően visszamaradt a növekedésben, ez különös.
- Nem annyira. - szólt közbe Zach. - Jellemzően a tornászoknál megfigyelhető elváltozás, melyet a radius, vagyis az orsócsont fokozott megterhelése okoz. Kamasz korban ez a gyermekkori csontnövekedést biztosító terület részleges elhalásához vezethet, így az ulna, vagyis a singcsont növekedési üteme aránytalanul gyorsabb lesz.
- Köszönöm Mr. Addy. - mondta Brennan, az elismerés legkisebb szikrája nélkül a hangjában. - Én is tudom, mi a radius és az ulna. - Zach kissé előrebigyesztette ajkait. - Mindazonáltal hasznos információkat tárt fel. Honnan származnak az ismeretei? - a gyakornok arca felderült, és készségesen válaszolt a kérdésre, noha sejtette, hogy a doktornő csak arra kíváncsi, miért nem volt ő birtokában eddig ezeknek az információknak.
- Volt egyszer egy tornász barátnőm.
- Neked volt barátnőd?! - hallatszott a meglepett kiáltás az ajtónyílásból, melyhez Hodgins gunyoros vigyora társult. Miután bezsebelte Zach szúrós pillantását, és az eseményekre fel sem figyelő Dr. Brennan viselkedését is nyugtázta, tovább indult, hogy folytassa a fogból kiszedett valami vizsgálatát.
***
- Az áldozat tornász.
- Volt.
- És ennyit sikerült kideríteni? - morgolódott Booth.
- Egyelőre. - bólintott Cam.
- Tornász... Mégis mi más lehetne, a Veterán Tornászok Negyvenhetedik Találkozóján?!
- Rendezvényszervező, popcornárus, ajándékboltos... - sorolta Dr. Saroyan. Arcán az idegesség legkisebb jelét sem lehetett felfedezni sőt, láthatóan jól szórakozott a puffogó FBI ügynökön. Ekkor a kedélyes társalgást telefoncsörgés szakította félbe.
- Saroyan! - szólt bele a telefonba a tövényszéki patológus, majd nagyokat bólintott, és egy "köszönöm" kíséretében letette a telefont.
- Megvan az áldozat személyazonossága! - Booth megkönnyebbült sóhajjal fogadta a végre számára is hasznos információt. - A neve Tiffany Berg, harminchét éves. És ezt kapd ki, veternán tornász!
- Nagyszerű! - ujjongott tettetett lekesedéssel Seeley. - Akkor már csak körbe kell kérdezni egy rakat embert, hogy mégis ki látta errefelé...
Amilyen hosszú és unalmas feladatnak tűnt ez elsőre, annál gyorsabban ment. Az FBI ügynök úgy döntött, ketten gyorsabban haladnak, így szétváltak Cammel, és bevették magukat a Találkozóra összejött embertömeg forgatagába.
A Találkozó Booth szemszögéből tulajdonképpen fölösleges felhajtásnak tűnt akörül, hogy néhány kiöregedett tornász keseregjen a korral odalett hajlékonyságán... Ennél azonban sokkal többről volt szó. Az ötnapos rendezvény minden napján újabb és újabb műsorok, vetélkedők és előadások várták az arra tévedőket. Fiatal tehetségek mutatták meg, mit is tudnak, és a veteránok sem ellenkeztek, ha - mostanra kicsit megkopott - tehetségüket bizonygathatták.
Így aztán a Találkozóból össznépi esemény lett, melyen a jelenlegi illetve egykori sportolók jól érezték magukat, az árusok és a szervezők sokat kerestek - a jónép pedig szórta a pénzt.
Az áldozat képének körbemutogatása hamarosan eredménnyel járt - az egyik veterán, aki futólag ismerte Tiffanyt tegnap estefelé látta kijönni egy fakunyhóból, melyet egészen a Találkozóra kijelölt terület peremén állítottak fel.
Cam így aztán - kihasználva, hogy gyökeresen részt vehet a nyomozásban - ahelyett, hogy szólt volna Boothnak a megszerzett információról, elindult felkeresni a bódét.
A nő óvatosan megkocogtatta a korhadt fa ajtót, amely hangosan nyikorogva résnyire feltárult. Dr. Saroyan úgy döntött, beengedi magát.
- Hahó! Van itt valaki? - kiáltotta, ahogy belépett a kísértetiesen félhomályos helyiségbe. Minden felé gyertyák égtek, egy kis asztalkán ijesztőbbnél ijesztőbb tárgyak álltak, például csirkelábak, levágott békafejek, vagy halványan csillogó, üvegbe zárt csiganyálka. Cam gyomra bukfencezett egyet a látványtól.
A szoba fa padlódeszkáira középen egy hatalmas pentagram volt rajzolva krétával. A nő hátán futkosni kezdett a hideg, és komolyan fontolgatta, hogy ezt a kihallgatást mégis inkább Booth-ra hagyná...
- Gyere, gyere! - rikácsolta hirtelen egy hang, melytől Cam akkorát ugrott, hogy félő volt, az érkezésnél beszakad a padló. A füzérek alkotta függöny mögül, mely a másik helyiséget határolta, egy tipikus banya-alkatú, görbe hátú, rémisztő idős hölgy lépett elő.
- Üdv! A nevem... - kezdte volna a bemutatkozást a patológus, csakhogy a boszorkány közbevágott.
- Mááár mindent tudok rólad, kedvesem! - károgta, miközben a nő körül sündörögve meglehetősen feltűnően leolvasta annak névjegykártyáját. - Te Camille Saroyan vagy! Az aurád pedig... - hirtelen a pentagram közepére rántotta szerencsétlen Camet. - Türkiz!
A banya bősz hümmögésbe fogott, a patológus pedig meglepődött annyira, hogy vagy egy percig csak hallgasson. Végül megköszörülte a torkát, és feltette az első, de annál relevánsabb kérdést.
- Elnézést, de ki maga?
- A nevem Mathilda! Hivatásos boszorkány vagyok! De ne mondja, hogy erre nem jött rá magától, kis butus... - fogatlan vigyor kíséretében megkocogtatta Dr. Saroyan kobakját hosszú, mocskos körmeivel, bár ehhez nyújtózkodnia kellett.
- Milyen varázslat érdekelné? Palackba kell zárni valakit? Esetleg megcsókolta a békát, de nem lett belőle herceg? Vagy valaki elátkozta...?! - az utolsó mondattal Mathilda szemei akkorára nyíltak, mint egy ping-pong labda, Cam azonban bőszen tiltakozni kezdett.
- Nem, nem és remélem, hogy nem... Igazság szerint engem Tiffany Berg tegnapelőtt esti látogatása érdekelne.
- Tiffany... Á, megvan! - a banya szája sejtelmes mosolyra húzódott, majd két ujjával állát kezdte vakargatni. - Többször járt már itt. Ki akarta tanulni a mesterséget...
- Miféle mesterséget? - vonta össze szemöldökét Cam.
- Hát a boszorkányságot! - kiáltott fel élesen Mathilda.
- És nem tudja véletlenül, hogy miért?
- Dehogynem! Azt hiszi, csak úgy ok nélkül osztogatom a tudományomat?! Bosszút akart állni valakin... - dörgölte össze két mocskos kezét a banya.
- Bosszút? Kicsodán?
- Azon a nőszemélyen, aki ellopta a szerelmét... - suttogta titokzatosan Mathilda, majd egy rémisztő nevetés kíséretében visszahúzódott a hátsó helyiségbe. Cam úgy döntött, nem követi.
- Jó napot, a nevem Seeley Booth kü... - kezdte volna a szokásos szöveget a férfi, ahogy belépetta bódé ajtaján, azonban a mondat közepén elakadt. - Te jóságos Isten! Mi a fene ez a hely?!
- Óóó, maga az? - nevetett fel jókedvűen az ajtónyílásból Thomas Shephard. - Ez itt az én büszkeségem!
- De mi a nyavalya ez a sok... Izé?! - kérdezte Booth ahogy levett a polcról egy rózsaszín, gumiból készült valamit.
- Hát stresszlabdák! Ez egy stresszlabdabolt! - az FBI ügynök tisztában volt a szó jelentésével, de nem akarta elhinni, hogy ilyen létezik... Gyorsan összekapargatta megmaradt IQ-ját, és belefogott a kérdezősködésbe.
- Azt mondták nekem, hogy maga ismeri Tiffany Berget.
- Igen, igen ismerem... - felelt Shephard, majd kicsit halkabbra fogta a hangját. - Magunk közt szólva, elég jó az ágyban!
- Meghalt. - jelentette ki Booth. A fickó arcáról lefagyott a mosoly.
- De hát... Hogyan? Mikor? - kérdezgette elfúló hangon.
- Tegnap reggel találták meg a holttestét. Valószínűleg előbb megölték, majd felgyújtották. - Shephard elborzadt. Ekkor azonban egy éles, mézesmázos visítás hallatszott a bódé másik helyiségéből.
- Drágám! Jössz már?
- Mindjárt megyek, Gumimacim! - kiáltott vissza a stresszlabdaboltos. - Az asszisztensem, Hetty.
- Ahogy látom, elég jó viszonyban vannak. Talán házasok?
- Dehogy! - kiáltott fel szinte ijedten Tom. - Csak tudja... - kacsingatott az ügynökre.
- Ááá, értem... Ő is jó az ágyban! - kacsintott vissza Booth, minden őszinteség nélkül.
- Ha megbocsát, most mennem kell. Tudja, a nőket nem szabad megvárakoztatni! - azzal elindult az ajtó irányába. Ekkor azonban telefonjának hangos csörgése szakította félbe a cseppet sem idilli pillanatot. De Thomas Shephard nem olyan fajta ember volt, aki ilyen aprósággal zavartatja magát. Thomas Shephard ilyen fajta ember volt:
- Ó, ez biztosan a nőm lesz! Megtenné, hogy felveszi? - azzal Booth kezébe nyomta a telefont, és elviharzott. Az FBI ügynöknek először esze ágában sem volt megtenni ezt az "apró" szívességet, de aztán valahogy megsajnálta a stresszlabdaboltos "nőjét"...
- Haló, egy pil... - kezdte volna, de azonnal félbeszakították.
- Maga ki? - Booth kissé összezavarodott, így úgy döntött, visszavág.
- Maga ki?
- A hangjának mélységéből azonnal rájöttem, hogy maga nem Tom. Az ő larynx-felépítése egészen más, a hangszalagjai rövidebbek, következtetésem szerint az ádámcsutkája is jóval kisebb lehet, mint a magáé.
- Mi baja van az ádámcsutkámmal, Okostojás? - kérdezte Booth tökéletesen értetlenül, majd körbenézett. Hihetetlennek tűnt, hogy valaki pusztán a hangja alapján ennyi mindent összehadováljon.
- Az "okostojás" jelző legtöbb esetben negatív, a tudálékosságra, szükségtelen okításra hajlamos emberekre használják. Ezt egy könyvben olvastam. - hallatszott ismét a hang.
- És ez most akkor mit jelent...? - próbálta felvenni a láthatóan furcsa hullámhosszon haladó beszélgetés fonalát az FBI ügynök.
- Azt, hogy maga Tuskó!
- Remek, akkor a bemutatkozás ezzel meg is volt! - kiáltotta tettetett lelkesedéssel Booth.
- Megtenné, hogy átadja a telefont Tomnak? - hallatszott a kicsit sem kérőnek, inkább követelődzőnek hangzó női hang. Booth semmit sem tett volna szívesebben, mint amire "Okostojás" felszólította, csakhogy a zárt ajtó mögül félreérthetetlen hangok szűrődtek ki.
- Most egy kicsit... Khm... Elfoglalt. - mondta végül. Cseppet sem akart beleavatkozni a fickó láthatóan zűrös magánéletébe.
- Akkor majd később felhívom. - azzal köszönés nélkül letette. Booth is kinyomta a telefont, de azért még elmormogta az orra alatt:
- Magának is szép napot... - azzal a polchoz nyúlt, és levett róla egy narancssárga, tojás alakú gumieszközt és morzsolgatni kezdte a tenyerében.
***
- Tömjén! - robbant be Hodgins a laborba, ahol Dr. Brennan és Zach éppen a gyilkos fegyvert próbálták meghatározni. Láthatóan annyira belemerültek az immár megtisztított csontváz vizsgálatába, hogy fel sem figyeltek a bogaras kiáltására.
- Hahó! Épp egy fontos nyomra bukkantam! - továbbra sem kapta fel a fejét senki. - Zach egy idióta. - próbálkozott Hodgins, hogy kiderítse, valóban megsüketültek e a csontszakértők.
- Hallottam! - szólt vissza a gyakornok. Tehát egyikük sem halláskárosult...
- Az áldozat fogában talált anyag tömjén! - Jack úgy döntött, nem zavartatja magát, és jelentett mindent, amit kiderített. - A tömjén csíraölő, fertőtlenítő, sebgyógyító, antireumatikus, feszültség- és görcsoldó hatású, csillapítja az ízületi fájdalmakat és csökkenti az agydaganat növekedését. Ezen kívül az ördögűző szertartások elengedhetetlen kelléke.
- A gyilkos fegyver valamilyen éles tárgy, a bordákon hagyott nyomokból arra következtetek, hogy az áldozatot szíven szúrták.
- Továbbá az egyenetlen beményedések arra utalnak, hogy a penge szabálytalan alakú, görbe, esetleg hullámos lehetett.
- Jól van, akkor ne figyeljetek rám! Majd ha kiderül, hogy valami sátánista szervezet szövetkezett a maffiával, és le akarják igazáni az Egyesült Államokat, gondoljatok arra, hogy én szóltam! Bizony, csak a ti hibátok lesz! - morgolódott.
- Ez elég valószínűtlen feltevés, Dr. Hodgins. - szólalt meg végre Dr. Brennan. Ekkor megcsördült a telefon. - Megtenné, hogy felveszi?
A bogaras morogva bár, de a készülékhez trappolt és megnyomott rajta egy gombot.
- Üdv, itt a Jefferson intézet. Ha azt akarja, hogy figyeljenek magára, csak mondjon valamit, amibe biztosan belekötnek! Ja, és sok sikert! - hadarta a vonal túlvégén ülő fickónak, aki igencsak meghökkent az "üdvözlésen".
- A New Yorkiak azok. Ha megbocsátotok, én most visszavonulok a zseni-kuckómba! - azzal sértődötten eltrappolt.
***
- Ördögűzés és egy hullámos penge? Ennek így nem sok értelme van... - vakargatta a homlokát Booth különleges ügynök.
- A tömjén nem csak ördögűzésre alkalmas... - jegyezte meg Cam.
- De ha azt vesszük, hogy az illető, aki utoljára látta élve az áldozatot, egy boszi volt... Én mégis az ördögre tippelnék.
- A gyilkost leszámítva.
- A gyilkost leszámítva mi? - értetlenkedett Booth.
- Ő látta az áldozatot utoljára élve; a gyilkost leszámítva. - az FBI ügynök összevonta szemöldökét, és úgy bámult Dr. Saroyanra, mintha az épp most jelentette volna be, hogy szabadúszó távköpőbajnoknak készül...
- Kéne egy kávé. - jegyezte meg Cam, egy bólintással nyugtázva, hogy a fáradtsági szintje meghaladta a megengedettet. - Te találtál valamit?
- Egy kujon stresszlabdaboltost leszámítva semmit. De az biztos, hogy a pasasnál valami nagyon nincs rendben!
- Azt mondtad, kujon? - kapott a szón a patológus. - Mathilda említette, hogy az áldozat bosszút akart állni valakin, amiért az ellopta a szerelmét...
- Ugyan, Camille! Shephardon kívül még vagy egy rakat szoknyavadász lehet ezen a találkozón!
- Hát... Egy próbát megér! - vonta meg a vállát a nő. - És ne nevezz Camille-nek!
- Ideje meglátogatni Mathildát!
- Mathilda, itt van? - nyitott be óvatosan a patológus, nyomában az FBI ügynökkel. A kis házikóból tömény füstölőszag áradt.
- Mint mindig, kedvesem! - pattant elő a banya az egyik asztalka mögül, megijesztve a jövevényeket. - Ó, látom mégis csak kibújt az a herceg a békabőrből! - idétlenül röhigcsélve körbejárta Booth-t.
- Valójában hivatalos ügyben vagyunk itt, asszonyom! - köszörülte meg a tokát az ügynök. - Tiffany Berg halálának ügyében nyomozunk.
- Meghalt?! - hördült Mathilda. - Hogyan? - kérdezte elfúló hangon, és azonnal elindult az asztalka felé, hogy valami undorító izével körbeszórja a földre rajzolt pentagramot, védővarázslat gyanánt.
- Szívensszúrták.
- Valamilyen szabálytalan alakú pengével.
- Aztán felgyújtották. - Mathilda minden egyes mondatra összerezzent. - Ezen kívül a fogában egy darab tömjént találtak.
- Szent szalamandrafog! - a banya valamitől nagyon megrémülhetett, mert villámgyorsan pakolászni kezdett a holmiai közt. Cam először azt hitte, biztosan valami varázsholmit keres, de meglepetésére Mathilda egy egyszerű cigarettával és öngyújtóval tért vissza.
- Dohányoznak? - kérdezte, felkínálva egy-egy szálat vendégeinek.
- Igen.
- Nem. - hallatszott egyszerre a két válasz. Booth rosszalló pillantást vetett a nőre, aki már nyúlt volna a cigarettáért, de látva az ügynök arckifejezését visszahúzta a kezét.
- Most nem, köszönöm...
- Mitől rémült meg ennyire, Mathilda? - kérdezte végül a férfi és örült, hogy visszakanyarodnak a nyomozáshoz.
- Amit leírtak, az alapján azt mondanám, hogy Tiffany egy félresikerült ördögűzés áldozata lett... - morogta füstölve az öregasszony.
- Nem járt magánál véletlenül valaki, aki ehhez szükséges eszközöket vásárolt?
- De, most hogy így mondja... Egy nő járt itt. A nevét nem tudom, de az aurája vörös volt, mint a vér! Nyávogó hangja volt, sértette a fülem.
- És mit vett? - türelmetlenkedett Booth.
- Egy athamét...
- Egy atha-mit?! - kerekedett el az FBI ügynök szeme.
- Egy athamét! Boszorkánykés, a pengéje hullámos. - magyarázta Mathilda.
- A gyilkos fegyver!
- A gyilkos fegyver! - kiáltott fel egyszerre a két nyomozó.
- Nem emlékszik semmi másra a nővel kapcsolatban?
- Volt nála egy olyan narancsszínű gumi valami... Végig azt nyomogatta. - Cam és Booth összenéztek. Már mindketten sejtették, mi a következő lépés.
- Mr. Shephard! - Booth kérdés nélkül nyitott be a stresszlabdaboltos bódéjába, azonban a tulajdonos helyett egy vastagon sminkelt nővel találta szembe magát.
- Tom mindjárt jön. Én Hetty vagyok, az asszisztense. Miben segíthetek? - mosolygott negédesen.
- Mondja Hetty, milyen színű az aurája? - kérdezte Cam, de ahogy a szavak elhagyták a száját, legszívesebben visszaszívta volna őket. - Nem hittem hogy valaha ilyet kérdezek egy gyanúsítottól... - súgta oda Boothnak, aki alig bírta visszafolytani vigyorát.
- Vörös, mert? - válaszolt készségesen a nő.
- Velem jönne egy percre? - kérte az ügynök udvariasan, majd kivezette az üzletből. Cam bentről hallotta, amint a kint álló Mathilda felsikolt, ahogy felismeri a nőt, aki az athamét vásárolta.
- Maga megölte Tiffany Berget. Hidegvérrel szíven döfte egy athamicsodával! - vádolta meg Booth. - Köszönjük, Mathilda! Elmehet!
- Hazugság! Én nem bántottam senkit! - tiltakozott Hetty.
- Márpedig ezen vérnyomok vannak... - mutatta fel Cam a bent talált, hullámos pengéjű kést, melyet UV lámpával megvilágítva kiválóan látszottak a sötét foltok.
- Én nem akartam bántani! Csak meg akartam menteni.
- Mégis mitől? Az élettől? - kérdezte Booth megvetően, és már kattintotta is a bilincset a nő csuklójára.
- Két teljes napon át próbált megátkozni! Biztosra vettem, hogy ilyet nem tenne magától, hát kitanultam az ördögűzést, és...
- És felgyújtotta?! - kapcsolódott be Cam is.
- Először elaltattam, hogy ne tudjon ellenkezni. De felébredt, és megtámadott! - visította könnyek közt Hetty.
- Ezért maga szíven szúrta, majd elégette a holttestét... - foglalta össze Booth. - Hetty... Öm...
- Az igazi nevem Susanne Fox.
- Susanne Fox, letartóztatom Tiffany Berg meggyilkolásáért! - jelentette ki az FBI ügynök, de aztán eszébe jutott még valami. - Cam, nem intéznéd el? Egy ilyen ügy után... Tudod, beugrom egy stresszlabdáért!
Dr. Saroyan a szemét forgatta, majd hangosan felnevetett, és elvezette Susanne "Hetty" Foxot.
Booth a bolt hátsó helyiségében is kereste Thomas Shephardot, de az illető nem volt sehol. Ekkor azonban megcsörrent a pulton hagyott mobiltelefon. Az ügynök elolvasta a kiírt nevet: "3-aska".
- Ez azért durva... - morogta az orra alá, majd menni készült, de ekkor eszébe jutott valami. Egészen pontosan annak a nőnek a kihívástól csengő hangja, akivel legutóbb beszélt...
- Heló, Hármaska! - még maga sem igazán értette miért, de a következő pillanatban már a füléhez szorította a készüléket.
- Maga a Tuskó! - ismerte fel egyből a hangot a nő a vonal másik végén.
- Okostojás? - kérdezett vissza meglepetten Booth.
- Miért nevezett Hármaskának? - tette fel a kényes kérdést a nő. Az FBI ügynök ebben a pillanatban megbánta, hogy betolakodott a stresszlabdaboltos magánéletébe.
- Hát... Öm... A száma így jelent meg a telefon kijezőén. - próbált kitérni a válasz elől, de megszólalt a lelkiismerete. Nem tudta miért, de valami, talán a nő iránt érzett szimpátiája azt súgta neki, hogy igenis el kell mondania az igazat. - Sajnálom, de a helyzet az, hogy Tomnak több barátnője is van... - mondta ki végül nagy nehezen.
- Értem. - felelt a nő, a keserűség minden formáját mellőzve a hangjában.
- Ez nem zavarja? - lepődött meg Booth.
- Nem kifejezetten, mivel semmilyen érzelmi kötelék, vagy felelősség nem fűz Tomhoz. Számomra nem több szexuális partnernél. - az FBI ügynök meghökkent.
- Tudja Okostojás, ezt sose értettem igazán...
- Mit? - egész normális kis beszélgetés alakult ki a telefonálok között. (És mint tudjuk, normálisnak lenni viszonylagos...)
- Hogy valaki szerelem nélkül legyen együtt valakivel.
- A párosodásra való indíttatás ösztön, nem valamiféle megmagyarázhatatlan, szélsőségesen szentimentális érzelmi állapottól függ! - az FBI ügynöknek beletelt pár másodpercbe, mire értelmezte a mondatot.
- Ki maga? - tette fel a már éppen aktuális kérdést.
- Bár az "Okostojás" meglehetősen sértő becenév, inkább megmaradnék az anonimitásnál. A foglalkozásom törvényszéki antropológus, és igen jól művelem. A legjobb vagyok. - mutatkozott be röviden Dr. Temperance Brennan.
- Hűha! Maga aztán nem szerénykedik!
- Mert felesleges. - jelentette ki határozottan a nő. Boothba ekkor belécsapott a felismerés.
- Mondja csak, legutóbb nem épp egy összeégett hullát vizsgált a New York-i nyomozóknak?
- De igen. Honnan tudta? - kérdezett vissza Brennan gyanakodva.
- Én vagyok az a New York-i nyomozó.
- Ez esetben örülök, hogy megismertem, Mr. Tuskó! - "kedveskedett" a doktornő.
- Tuskó különleges ügynök! - kérte ki magának Booth. Pár másodpercre mindketten felnevettek. - Mondja, hisz a véletlenekben?
- Nem. És maga?
- Én sem. Az, hogy épp magával beszélek, nem lehet véletlen...
- Akkor minek nevezné?
- Sors.
- Én nem hiszek a sorsban.
- De én igen...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Hát, kedves Picur! Meg kell mondjam, kissé szégyellem magam, hogy csak most olvastam el ezt a ficet, de örülök, hogy eljutottam idáig, mert egy álmény volt. Tipikus Picur volt: kidolgozott, csavaros történet, 100%-ig élethű Bones karakterekkel, mégis egy teljesen sajátos original Picuros megvilágításban.
A stílusod lehengerlő, könnyed, humoros, szellemes, teljesen kikapcsol. Ebben mindig is jó voltál, mégis úgy érzem, hogy rengeteget feljődtél, ami a ficeiden és a fantasydon is nagyon érződik. Amikor időd és energiakapacitásod engedi, kérnék szépen még sok-sok ilyet.
Ja, és ki ne felejtsem: külön elismerésem az alapos tudományos háttérkutatásokért, amivel életszerűve, és igazán Bonesossá tetted a történetet. Látszott rajta, hogy nem csak úgy odavágtál némi random tudományos halandzsát, hanem korrektül utánanéztél.
Csak gratulálni tudok, meg persze sűrűn hálálkodni. Egy élmény volt, KÖSZI!!!