Verőfényes napsütésre ébredt Washington D.C. lakossága. A fény utat tört magának a városon át, elűzve minden zordságot abból. Lassan mindenhova elért, nem hagyott ki semmit és senkit sem. Kedvenc párosunkat is a nap ébresztette. Mind a ketten oldalt feküdtek, egymáshoz simulva, a férfi pedig a nő gömbölyödő pocakján pihentette kezeit. Elsőnek a picur kislány ,,ébredt fel", aki mindezt végtagjai kinyújtóztatásával jelezte a külvilágnak. Akkorát rúgott, hogy erre mind anyjának, mind apjának kipattantak a szemei.

- Jó reggelt! - köszöntötte Booth mosolyogva szerelmét.

- Szia! - mosolygott vissza Brennan a férfira, majd röpke csókot váltottak. - Mit csinálunk ma?

- Nekem sajnos be kell mennem az irodába... Neked szabadnapod van?

- Igen, de akkor én is bemegyek egy kicsit az Intézetbe.

- De ne hajszold túl magad, kérlek! Már nem vagy egyedül, már Rá is figyelned kell!

- Tudom jól, Booth! Hidd el, mindig a baba érdekeit tartom szem előtt!

- Tudom, tudom... Csak hajlamos vagy teljesen belefeledkezni a munkádba.

- Megnyugodnál, ha megígérném, hogy ebédig csak egy ismeretlen azonosítok?

- Igen, tökéletes lesz, köszönöm.

Kikeltek az ágyból. Míg Temperance a fürdőben időzött, addig Booth elkezdte uralma alá hajtani a konyhát. Majd helyet cseréltek. Végül mind ketten a konyhában kötöttek ki. Bones pocakja miatt már alig fértek el...

- Mihamarabb találnunk kellene már egy házat! - szólalt meg Brennan.

- Hát, igen - mondta Booth mosolyogva. Örült, hogy meggyőzte társát az összeköltözésről, és a házvásárlásról. A gyerek mellett ezt tekintette a legnagyobb sikerének ebben az évben. - Így, hogy már minden cuccod itt van nálam, ráadásul a lányunk is egyre nagyobb teret nyer magának, - erre meg kellett kűzdenie Bones rosszalló pillantásával...- tényleg nagyon kevés a hely!

- Én mondtam, hogy ne adjuk el a lakásomat addig, míg az új ház meg nem lesz, tudtam, hogy ez lesz...

- Igen, emlékszem, igazad is lett, de én így nyugodtabb vagyok. Nem kell attól félnem, hogy...

- ...meggondolom magamat - fejezte be a férfi helyett a mondatot. - Szóval, akkor bemész az irodába... Ugye el tudsz szabadulni ebédre? - nézett fel boci szemekkel.

- Hát persze, mindennél fontosabb, hogy a számomra két legfontosabb, legszebb, legokosabb nővel ebédeljek ma - válaszolta Booth csibész mosolyával.

- Honnan tudod, hogy a lányunk okos és szép lesz? - incselkedett vele Bones.

- Reménykedem, hogy rád üt... - mosolygott.

- Ő a kettőnké lesz, Booth. A miénk. Remélhetőleg mindkettőnktől a legjobbakat örökli...

- Gondolj csak bele! Mi mindenre vagyunk mi képesek, tökéletes páros vagyunk. Kiegészítjük egymást.. Várj! Mi is az a szó? Komple...?

- Komp-le-men-ter!

- Na látod? Kiegészítjük egymást! Tehát mire lesz majd képes a lányunk, ha mindez egy személyben összpontosul?

Újabb csókot váltottak, majd rá kellett eszmélniük, hogy elszaladt az idő, indulniuk kellett. 

Brennan egész délelőtt dolgozott. Az első felében (valóban csak) egy ismeretlent azonosított, majd papírmunkát végzett az irodájában. Aztán átment Angelához, vele beszélgetett, ekkor csörgött a mobilja...

- Biztos Booth az, valószínűleg elcsúszott... Halló? Booth, te vagy az? - de ekkor arca falfehérré változott.

- Dr. Temperance Brennannel beszélek?

- Igen, ott ki beszél?

- Dr. Michael Johns vagyok, a Central Hospital sürgősségi orvosa. Önt kell értesíteni, ha Seeley Boothszal történik valami, igaz?

- I-igen, - mondta remegő hangon. - Mi történt vele?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés