|
Anett: Eltitkolt érzelmek/1.
- Mit csinálsz Bones? – idegeskedett Booth.
- Ha annyira figyelmes lennél, mint ahogy mondani szoktad, akkor rájöhettél volna, hogy éppen próbálok leereszkedni erről a szikláról, hogy megvizsgálhassam a maradványokat.
- Ettől féltem. – motyogta az orra alatt Booth.
Booth és Brennan közel egy órája voltak a helyszínen így Brennannek elege lett a várakozásból. Bebiztosította magát a kötéllel és a hevederrel.
- Ez teljesen racionális döntés Booth. Sokkal kisebb vagyok, mint te, ezért állj arrébb és engedj oda, hogy leereszkedhessek.
- Elment az eszed Bones? A maradvány közel 100 lábra van alattunk! A park és város képviselője hamarosan itt lesz. Biztos vagyok benne, hogy nekik megvannak a megfelelő eszközeik ehhez.
- Booth, minél tovább várunk, annál nagyobb veszélyben van a maradvány. – magyarázta ellenvetést nem tűrően Bones.
- Bones, nem lehetne, hogy csak egyszer, csak egyetlen egyszer rám hallgass?
- Te annyira kibírhatatlan vagy!
- Te meg türelmetlen!
- Igen? Te meg makacs!
- Ezt pont te mondod Bones? – nevetett fel hangosan Booth.
- Én kellek a maradványhoz!
- Igen? Nos, tudod mit? Én meg nem fogom engedni, hogy az a nő, akit szeretek kockáztassa az életét holmi maradványok miatt!
Booth miután ezeket a szavakat kimondta, fogalma sem volt mit tegyen. Bones arcát fürkészte, de semmit nem tudott leolvasni róla. Ha éppenséggel nem egy sziklán lettek volna, valószínűleg a futást választja. De akkor Brennan azt tette, ami legkevésbé volt várható tőle. Booth karjaiba ugrott és zokogni kezdett.
Booth pár percig még a karjaiban tartotta Bones remegő testét. Vajon ez tényleg a valóság, vagy csak álmodom? Mikor reggel felébredtem, egyáltalán nem ilyennek képzeltem el ezt a napot. Egészen őszintén, ez sokkal, de sokkal jobb, mint amit elképzeltem. Olyan jó érzés a karjaim közt tudni. Ha tudtam volna, hogy féltésből kell neki szerelmet vallani, akkor sokkal hamarabb bevallottam volna…
Booth gondolatait végül Brennan szakította félbe, amikor lassan abba hagyta a sírást és kibontakozott az ölelésből. Bootht elbűvölte a lány szépsége. Bones könnyes arca és vörös szemei megbabonázták.
Amikor Brennan végre megszólalt, egyáltalán nem azt mondta, amire számított.
- Köszönöm Booth. Nagyon hálás vagyok, hogy van egy olyan barát az életemben, mint te. Te mindig itt vagy nekem, hogy segíts, ami teljesen irracionális döntés. Ha nem vezetsz rá a helyzet veszélyeire bajom is eshetett volna. Köszönöm, hogy itt vagy nekem… - szipogta.
Barát?- gondolta magában Booth. Azt hiszi, úgy értettem, hogy szeretem, mint egy barátot? Ez egyszerre zavaros és érthető… Persze, hogy így gondolja. Végtére is, én voltam az, aki bevallotta, hogy szereti néhány hónappal ezelőtt és gyorsan hozzátettem, hogy persze csak baráti módon.
Booth úgy döntött, nem firtatja tovább az előbbi vallomását és inkább csak sodródik az árral. - ez csak természetesen. Törődöm veled és mindig itt leszek melletted.
- Hahh. – sóhajtott fel Bones. Azt hiszem, egy kicsit szórakozott vagyok mostanában. Lehet kikéne vizsgáltatnom magam, mert folyton irracionális döntéseket hozok és…
- Mit csinálsz mostanában? – érdeklődött Booth.
- Mit csinálok? Ezt nem egészen értem. Hogy jön ez ide?
- Nem Bones, hát persze, hogy nem érted. Úgy értem, mi az, ami foglalkoztat mostanában? Akarsz beszélni valamiről? Tudod, én mindig itt leszek meghallgatni téged.
- Köszönöm Booth, de rendben vagyok.
- Tudod mit? Mi lenne, ha elmennénk egy étterembe ma este, ha már lezártuk ezt a napot? Tudod, én és te. Te eszed majd a nyúl kajádat és ellopod a sült krumplimat. Én meg eszek majd egy hamburgert és féltékeny leszek adni a pitémből. – nevetett Booth.
- Tudod, hogy nem szeretem a főtt gyümölcsöt Booth, és tudom, hogy soha nem tagadnád meg tőlem a pitét, ha én is kérnék egy falatot. – ellenkezett Bones.
Booth erre lejtett egy sármos mosolyt.
- Azt hiszem, igazad van Bones. Hajlandó lennék megosztani a pitémet veled.
És az életemet is. - gondolta.
Erre már Brennan is elmosolyodott.
- Nos, akkor hajlamos vagyok elfogadni az ajánlatod, hogy csatlakozzak hozzád, az étterembe. Remélhetőleg hamar végzünk és mehetünk. Egészen őszintén, nem érdekel, hogy mennyi ideig fog tartani, várni fogok rád egész éjjel, ha kell. – suttogta maga elé Booth.
Újabb húsz perc telt el mire megérkezett a park és város képviselője a helyszínre.
További egy órával később, a maradványok már úton voltak a Jeffersonba.
- Ideje mennünk Bones! Még be kell néznünk a Bones Suttogókhoz is. –
komolytalankodott Booth.
- Nem tudom, hogy ez mit jelent - mondta, ahogy követte őt a kocsihoz.
- Gyerünk Bones, tudod, a Jefferson… Arra mondom, hogy Bones suttogó mert… Hahh, hagyjuk inkább, így már nem jó poén.
A zavarodottság még mindig ott volt Bones arcán, ahogy beült a kocsiba. Booth csak megrázta a fejét és ő is beült.
- Egy napon Bones, meg fogod érteni mind azt, amit mondok.
- Ez nagyon valószínűtlen Booth, azt hiszem, annyi esély van rá, minthogy te megértsd azt, amit én mondok.
- Oh Bones, ha úgy gondolod, hogy én valaha is megértem, azt a sok hókusz-pókuszt, amit mondasz, nem vagy olyan okos, mint azt hittem. – nevette el magát az ügynök.
- Én nagyon intelligens vagyok Booth. Sőt én vagyok a legjobb a szakterületemen. És persze díjnyertes bestseller író is vagyok, mielőtt elfelejtenéd.
- Nem tudom, hogy fejthetném el, ha mindig felhozod… - motyogta Booth.
És azt sem tudom, mit fogok csinálni veled.
- Azt hittem, kiraksz a labornál. – ráncolta össze szemöldökét Brennan.
Booth erre csak felnevetett és megrázta a fejét.
Az út a laborig csendben telt. Mindketten elvesztek a saját gondolataikban.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
jájj... hát mik fognak még itt történni.. :D :D :D
a fantáziámat kellőképpen beindította. :) :) folytasd, gyorsan. :) :)