Ahogy beléptek a terembe Elisa szája tátva maradt a sok sürgő, forgó embertől a fényektől, a berendezéstől, de nem érezte magát kényelmetlenül, bár még soha nem járt ott szinte olyan volt mintha otthonra talált volna…

***

-         Nő, fehér bőrű, körülbelül 30 éves a magassága úgy 175-178 cm és körülbelül 60 kg. – nézett fel Elisa a fölötte álló összekulcsolt kezű doktornőre, aki figyelte a lány minden mozdulatát

-         Halál oka, ideje? – kérdezte a nő teljesen érzelemmentes, kimért hangon majd az asztal jobb oldalához állt, hogy jobb rálátást kapjon a lány arcára, figyelni akarta, tudta mik azok a jelek, amik idegességre, bizonytalanságra utalnak, de nem talált ilyesfajta rezzenést.

Brennan mindenkit megkért arra, hogy amíg ő Elisával az emelvényen tartózkodik, ők ne legyenek ott. Persze őket nem lehetett eltántorítani a közelből figyelték a két nőt. A többieket elsőre megfogta a lány személyisége és reggel már ők is átnyálazták a lány aktáját, mint őket tudták, hogy Brennant is megragadta valamit ebben a lányban, de ezt nem mutatta volna ki…

-         A halál idejét én úgy 3 héttel ezelőttre tenném és az oka egyértelműen a lőtt seb a homlokcsont felső részén, amit egy 22-es okozott és bár ezek a törések még a halál előtt keletkeztek egyik sem tulajdonítható a halál okának. Ebben biztos vagyok… - mutatott Elisa a maradványokon lévő rengeteg sérülésre, majd félve nézett fel a doktornő válaszára várva

-         Jó. – hangzott el Brennan rövid válasza nem volt hangjában semmi elismerés vagy dicséret, ami a lánynak nem okozott meglepetést már rengeteg olyan gyakornokkal beszélt, aki csak egy vagy két napot töltött a doktornőnél és beszélt egy olyan fiúval, aki egy órát sem töltött el a doktornő társaságában

-         Maga szerint? – kérdezte a gyakornoktól miközben egy pénztárcájában talált rosszminőségű teljes alakos képet nyomott a nő kezébe, amit az áldozat zsebében találták azt feltételezték, hogy ő van rajta

-         A markerek egyeznek a magassága és a súlya is, sőt még az életkor is… Biztosabban állíthatom, majd ha Miss. Montenegro elvégzi az arcrekonstrukciót, de úgy gondolom, lehet egyezés… - válaszolt Elisa egy kissé félve

-         Megeshet. – bólintott a doktornő majd utasítást adott a maradék szövet csontról való teljes eltávolítására és elhagyta az emelvényt. A lány mély lélegzetet vett… Ekkor Hodgins lépett mellé az emelvényre.

-         Ne aggódj nem te vagy az egyetlen. – mondta Hodgins miközben egy bizonyíték tasakból egy medált és egy övcsatot szedett elő

-         Ő, mindig így viselkedik? – kérdezte a lány és a férfi mellé lépett és kezébe vette a medált

-         Nos, hát Dr. Brennan nem nagyon szereti az új embereket, de ha megismered, rájössz, hogy igazából nem ilyen rideg… - válaszolt Hodgins miközben kenetet vett az övcsatról

-         Úgy gondolja, egyszer megkedvel? – kérdezte a lány miközben közelebbről is szemügyre vette a medált

-         Kedvel téged. – válaszolt a férfi

-         Én ezt nem így vettem észre. - válaszolt a lány miközben egyre csak keresett valamit az ékszeren, a férfi nem értette, hogy mit csinál, de rá hagyta

-         Dr. Brennan először nem azt figyeli, hogy milyen ember, vagy ha nem hogy mekkora a tudásod és a te tudásod messze az átlagon felül van és ezt ő s tudja…

-         Meg van! – kiáltott fel hirtelen a lány Hodgins szavába vágva és a férfi felé nyújtotta a medált, amit felnyitott és egy fényképet talált benne, a fényképen két kislány volt egymást átkarolva, mosolyogva…

-         Ügyes! Szerinted a gyerekei? – kérdezte a férfi

-         Egyértelműen…- válaszolt a lány miután alaposan szemügyre vette a kis képet

-         De ha a gyerekei, akkor valakinek jelentenie kellett volna az eltűnését, mert két ilyen korú gyerek nem maradhatott egyedül…

-         Talán Miss. Montenegro segíthet, megkérhetem Dr. Hodgins hogy tisztítsa, le a csontokat én addig elviszem ezt a képet neki…- kérte meg a lány a férfit, a férfi csak bólintott

A lány Angela irodája felé vette az irányt el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett ezzel a két gyerekkel, hogy hol lehetnek és hogy ki az a szörnyeteg, aki anya nélkül hagy két kislányt… Az irodához ért kopogott. Angela rögtön beljebb tessékelte a lányt. Angela irodája egyértelműen különbözött a többitől falait színes képek díszítették, melegséget és vidámságot árasztott a szoba, de amin a lány szeme megragadt az Angelatron volt.

-         Halottam már erről. – sétálta körbe a lány a gépet

-         Még is honnan? – érdeklődött Angela

-         Az egyetemen beszéltek róla, de nem tudtam elképzelni, hogy milyen lehet. – mondta a lány

-         Hát megmutathatom, mit hoztál nekem?- kérdezte Ange és kivette a lány kezéből a tálcát

-         Az áldozat holmija között volt egyértelműen a gyerekei, és van még itt egy kép feltételezhetően az áldozatról. Talán a kép alapján nem tudna rá keresni az eltűnt személyek nyilvántartásából?- kérdezte Elisa

-         Megpróbálhatom… - kapcsolta be egy gombnyomással az Angelatront, Elisa szája tátva maradt Angela csak mosolygott a lány reakcióján, pár másodperc múlva a gép nagy piros betűkkel írta ki: nincs találat.

-         Hogy lehet az, hogy senki sem jelentette a nő eltűnését hisz gyerekei vannak…- értetlenkedett Elisa

-         Mi lenne, hogy ha a gyerekekre keresnék rá?- kérdezte Angela és rögtön elindította a keresést, erre már volt találat…

-         Summer és Naomi Stephen, 7 és 9 évesek az iskolájuk jelentette az eltűnésüket miután hetek óta nem mentek be jelenleg állami gondozásban vannak. Az anyjuk Jean Harris egyedülálló, munkanélküli különböző alkohol problémáktól szenvedett mióta a férje elhagyta 4 éve. - olvasta le az adatokat a lány

-         Szegény gyerekek szörnyű lehetett egy ilyen anyával.

-         Tudja Miss. Montenegro a gyerekeknek az anyjuk volt akárhogy is viselkedett szerették és inkább egy ilyen szülővel, mint az állami gondozás vagy a nevelőszülők…

-         Te is gondozott voltál?

-         Én nem szeretnék erről beszélni, ha nem haragszik…

-         Sajnálom én nem akartam…

Ekkor Brennan lépett be az irodába, hogy közölje a lánnyal, hogy elkezdheti a sérülések katalogizálását, a lány szó nélkül indult el. Angela rettenetesen érezte magát úgy érezte valami olyanba piszkált bele, amibe nem kellett volna, nem tudta mit tehetne…

Washington városát is elérte az este az intézet lámpái sorra aludtak ki már mindenki hazatért, hogy kipihenje az aznapi fáradalmakat. A késő esti órákban teljesen más a város, mint reggel. Reggel a munkába induló emberek sokasága tölti meg a várost élettel, de éjjel csak a lámpák fénye alatt látunk elmenni néhány csellengő alakot, aki nem talált nyugalmat az éjszakában…

Mint ahogy Elisa sem kérdések gyötörték, amelyek nem hagyták nyugodni, rengeteg kérdés…

Magányosan ücsörgött a Royal Dinerben, de nem csak őt gyötörte valami, az étterem ajtaján Angela lépett be…

-         Leülhetek? – kérdezte a lánytól

-         Persze…

-         Én sajnálom… - kezdte Angela

-         Mit? – értetlenkedet a lány

-         Hát hogy megbántottam még délután…

-         Nem bántott meg. – rázta a fejét Angela

-         De, én… én azt hittem…

-         Tudja Miss. Montenegro ezek a gyerekek valószínűleg sokkal hamarabb felnőnek, mint más nem fogják tudni milyen gondtalanul felnőni, milyen gyereknek lenni. Én ezért nem magára haragszom, hanem arra, aki ezt teszi egy gyerekkel! – mondta feldúltan a lány

-         Meg fogjuk találni… - tette rá Angela a lány kezére a kezét hogy érezze mellette áll, mert már tudta, hogy a lány is átélte már és nem csak a levegőbe beszél

-         Én 10 éves voltam…- sóhajtott Elisa

Angela tudta, hogy van valami tűz ebben elhívatott és ambiciózus, de olyan töréseket kellett elszenvednie az életben, amik még nem gyógyultak be és talán soha nem is fognak…

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.11.28. 19:33 almostlover Nagyon nagyon tetszik ez a történet!! Alig várom a következő részt !!