- Van egy hullánk. - hallatszott a nő kiáltása a konyhából.

- Remek, ez is a legjobbkor jön... - morgolódott az FBI ügynök, majd kisétált a konyhába, hogy ott egy falfehér arcú Temperance Brennannel találja szembe magát. - Mi az, mi történt? - lépett közelebb.

- Booth, ez ő... Ő tette. - motyogta rémült szemeit az ügynökre meresztve, kezében még mindig a telefont szorongatva.

- Úgy érted...? - Bones mindössze egy lassú bólintással felelt. - Most elkapjuk... - mondta elszánt tekintettel, és védelmező ölelésébe akarta vonni szerelmét, azonban az nem engedte. Eltartotta magától a férfit, hogy a szemébe nézhessen. Az ügynök lelkét szörnyű előérzet járta át.

- Booth, a maradványokat New Yorkból küldték... - bökte ki végre remegő hangon a nő.

- Christine! - értette meg a férfi is, mitől tart annyira Bones.

***

A páros villámgyorsan a Jefferson Intézetbe hajtott. Menet közben vagy százszor próbálták hívni lányukat, de a mobilja ki volt kapcsolva. Szívüket egyre inkább hatalmába kerítette az aggodalom, de ezt kívül nem mutatták. Nem mutathatták, mindketten a másik nyugtató szavaiba kapaszkodtak. Ahogy megérkeztek - akár a hurrikán - rontottak be a laborba.

- Daisy! Mit tudunk? - kérdezte Brennan menet közben magára öltve laborköpenyét.

- Nos, a New York-i hullát eredetileg az én osztályomra küldték, de megmondtam nekik, hogy ez a te ügyed, Dr. Brennan, és áthozattam ide. Nem volt egyszerű, mivel... - hadarta, azonban Booth közbevágott.

- Daisy! - az egykori gyakornok összerezzent.

- Igenis! Nő! - vágta magát vigyázba. Hiába lett azóta saját törvényszéki részlege, Daisy Wick, illetve mostanra Daisy Walcott Dr. Brennan jelenlétében még mindig pontosan úgy viselkedett, mintha a gyakornoka lenne.

- Kora? - kérdezte Bones, miközben felviharzott az emelvényre.

- Huszonnyolc-harmincöt év között. - jelentett Mrs. Walcott. Brennan megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd társára pillantott, akinek barna szeme tükrében szinte látszott, ahogy az a bizonyos kő legördül szívéről.

- Köszönöm. Innentől átveszem. - biccentett a nő Daisy felé, aki egy mosollyal "pihenj"-t parancsolt magának, majd elhagyta a termet. Dr. Brennan azonban a maradványok helyett most Booth-hoz fordult. - Ez még nem jelenti, hogy Christine biztonságban van. - mondta. Az FBI ügynök egy bólintással felelt.

- Odamegyek.

- Odamegyek. - szólaltak meg egyszerre. - Bones, te nem mehetsz New Yorkba! Rád itt van szükség, a csontokkal meg a bizonyítékokkal. - Brennan arcára sötét felhő telepedett. Egy darabig csak üveges tekintettel bámult a férfi meleg, barna szemeibe, majd szokatlanul mély, érzelmektől remegő hangon megszólalt.

- Tudom... Tudom, Booth, de egyedül nem tudom végigcsinálni. - vallotta be társának, aki gyönyörű arcát fürkészte, majd közelebb lépett, és kezét az emelvény korlátjára támaszott kézre tette.

- Sosem leszel egyedül. - ígérte. - Többet nem. - sokat sejtető hangsúlya elárulta a nőnek, hogy mindketten ugyan arra gondolnak. Mindkettejüknek ugyan azon eseményeknek, életük legborzalmasabb eseményeinek képei peregtek le lelki szemeik előtt, azonban nem engedték, hogy a sötét gondolatok és a kétségbeesés birtokba vegye szívüket...

- Egyikőtöknek sem kell egyedül lennie. És Christine-nek sem. - hallatszott egy női hang. A páros összerezzent, majd tekintetüket a belépő Camille Saroyan-ra emelték. - Majd én elutazom New Yorkba. Hazai pálya, nem kell félteni! - tette hozzá egy mosoly kíséretében.

***

A dolgok gyökeresen megváltoztak az elmúlt években, és csak néhány maradt igazán a régi - mint például Daisy. Leszámítva, hogy férjhez ment, és született egy kislánya, Penny - természetesen az anyjára ütött, sőt szeleburdiságban már meg is haladta.

Angela és Hodgins Párizsba költöztek, de azért elég sokszor hazalátogattak. Karácsonyra is ezt tervezték. Jack, bár egész jó állást kapott Európában, azért gyakran panaszkodott, hogy a munkahelye nem éppen egy Jefferson Intézet, de persze ettől függetlenül nagyon is elégedett volt az ottani életükkel.

A gyakornokok nagyrésze szétszéledt, igyekeztek saját karriert kezdeni a szakmában, ami Dr. Brennan és a Jefferson ajánlásával nem is tűnt olyan nehéz feladatnak.

Összességében Booth és Brennan volt az, akik ugyan olyanok maradtak, életük csupán egy ambiciózus, okos és jólelkű lánnyal gazdagodott, aki mostanra felnőtt nővé cseperedett. Még csak össze sem házasodtak - igaz, tettek egy kis előrehaladást az ügyben...

Mikor Christine huszonegy éves lett, Temperance odaajándékozta neki a delfines gyűrűt, mint örökséget. Booth másnap odaállított elé, arcán gyanús mosollyal.

"- Most, hogy a delfines gyűrűd a lányunknak adtad, szükséged lehet egy másikra..." - Bones először nem értette a dolgot, de mikor párja féltérdre ereszkedett előtte, minden világossá vált. Ezek után rövid úton megegyeztek, hogy nem házasodnak össze, csupán jegyesek maradnak, így ez a kompromisszum mindkettejük számára elfogadhatónak bizonyult. És azóta Brennan, mint a boldog menyasszony, ujján egy gyönyörű, ugyan olyan delfines gyűrűvel sétálgatott, mint az előtt - csupán ez aranyból volt, és közepét egy csodaszép, piciny fehér ékkő díszítette.

Csak egyetlen, közel húszéves, sötét folt mocskolta be ezt az idilli képet, amely vörös volt, mint a vér...

***

Brennan telefonja megcsörrent. A nő először észre sem vette, annyira belemerült a New Yorkból érkezett maradványok vizsgálatába. Már több órája megállás nélkül elemezte a csontokat, még kávét sem ivott. Mikor végre felfigyelt a csörgésre, örömmel nyugtázta, hogy a mobil a lánya nevét írja ki.

- Christine! - szólt bele.

- Anya! Ne haragudj, hogy csak most tudtalak hívni, dolgoztam. - hallatszott a telefonból.

- Semmi gond. Ugye minden rendben?

- Persze! Illetve... Dr. Gottier mondott valamit egy holttestről, amit a Jefferson Intézetbe szállítanak... Azt mondta, a ti ügyetek. És hogy lezáratlan... Ez azt jelenti, hogy...

- Azt. - vágott közbe a doktornő. - Ezek szerint megkaptad a gyakornoki állást Justinnál. - Dr. Brennan és Gottier már régóta ismerték egymást, mint a szakma két rivális géniusza, de a szükségszerű versenygést leszámítva nagyon is jóban voltak. Temperance arcán büszke mosollyal szólt bele ismét a telefonba. - Figyelj csak, Christine! Booth és én arra kérünk, tartsd távol magad az ügytől, bármi történik... - mondta komoly, tiszta hangon, hogy éreztesse, most fontos dologról van szó. Ismerte már lányát annyira, hogy tudja, kíváncsisága, érdeklődése és kalandvágya gyakran meghaladta a biztonságos mértéket.

- Rendben. - hangzott azonnal a felelet. Bonest egy pillanatra meg is lepte, hogy Christine minden habozás nélkül válaszolt.

- Megígéred?

- Ígérem. - rövid, de annál feszültebb csend állt be. Mindkét nő fejében hasonló gondolatok jártak. Végül ismét Christine szólalt meg. - De azért értesítesz a fejleményekről, ugye?

- Amint megtudunk valamit, te leszel az első, akinek szólunk.

- A hivatalos szervek után, igaz? - kérdezte a női hang kajánul a vonal másik végéről. Egy rövid pillanatig mindketten belenevettek a telefonba, bár inkább zavartan, az őszinteségnek csupán halvány látszatát keltve.

"Apja lánya..." - gondolta magában Brennan. - Ne haragudj, de most mennem kell. Majd még hívlak, kicsim.

- Rendben.

- Óh, és Christine? - szólt még gyorsan, mielőtt a másik letette volna. - Cam holnap New Yorkba utazik. - rövid szünet után végül megérkezett a felelet.

- Értem. Szeretlek, anya!

- Én is, kicsim.

- Szia! - ahogy az összeköttetés megszakadt, Brennan még bámult pár pillanatig a kezében tartott mobil sötét kijelzőjére. Mit meg nem adott volna, ha a lánya mellett lehet, ha úgy viselkedhet, mint egy normális anya... De az érzelmek most nem győzhettek. Egy sóhajjal félretette a telefont, majd visszafordult a maradványokhoz - várták a holtak.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.12.04. 18:54 hullaviasz Szerintem már ezerszer elmondtam neked, de nem győzöm hansúlyozni, hogy imádom a stílusodat, az ötleteidet, és egyszerűen mindent, ami az írásaidhoz kapcsolódik. Minden egyes alkotásod egyedi, újszerű, mégis tökéletesen hozod a megszokott karaktereket. Tetszik az időbeli ugrás, a lezáratlan ügy, egyszóval az alapötlet, és eddig nagyon "állkapocseséshajhász" (itt természetesen pozitív értelemben) módon vezeted a történet fonalát. Iszonyat kíváncsi vagyok, és elégedett persze, mivel mint mindig, most is a tőled elvárt magas színvonalat hozod ;) csak így tovább, várom a folytatást!