|
PÜT: A kezdet/7.
"...majd, mielőtt becsukódott volna az ajtó, megfogta Martin kezét...”
Nem engedhetem csak így el. Muszáj távol tartanom a Mara Muertetől. Ha visszamegy, akkor holnap őt is lecsukják Ortezzel és a többi bandataggal együtt. Nem annyira gonosz ő, mint ahogy először gondoltam. Nem hiszem, hogy a börtönben kellene sínylődnie, még ha tett is rossz dolgokat. Biztos nagyon komoly indoka volt arra, hogy Ramonnak dolgozzon. De vajon mi lehet az, ami ilyesmire kényszerít valaki olyat, aki valójában nem is bűnöző típus. Talán tartozik neki egy nagyobb összeggel és így törleszt... vagy zsarolhatja egy hozzátartozójával. Mint, ahogy engem elrabolt, hogy Russtól visszaszerezze azt, ami az övé... Talán Martin egyik családtagját is fogva tartja... ez lehet a megfelelő magyarázat...
- Várjon! – szólt Brennan a férfit visszahúzva az ajtóból – Mondanom kell valamit. – majd becsukta az ajtót Martin mögött.
A férfi kérdőn nézett rá, bár mintha az öröm egy csöppnyi szikrája is megbújt volna a tekintetében.
- Nem mehet vissza a Mara Muertehez.
- Ez nem így működik... – mosolyodott el kényszeredetten a férfi - ...akkor már rég megtettem volna.
- Azt hiszem, nem egészen érti... ha nem akar börtönbe kerülni jobb, ha most elkerüli a bandát...
- Kedves az aggodalma, de az nem olyan egyszerű, mármint Ortezt elkapni.
- Akkor még mindig nem voltam teljesen egyértelmű. Higgyen nekem! Ramon kezére holnap bilincs kerül... és mindenki másra is, akinek köze volt a sötét ügyleteihez! – szorította meg még határozottabban a férfi kezét, amit azóta sem engedett el.
- És ebben miért olyan biztos? – nézett hitetlenkedve a nőre Perez.
- Azt nem mondhatom el, sőt már ezt sem lett volna szabad. De bíznia kell bennem! Kérem, kerülje el őket... nem szeretném, hogy... - hagyta abba egy pillanatra mondanivalóját és lesütötte a szemét, nem akarta, hogy a férfi észre vegye mennyire aggódig érte. De tudta, hogy ezzel már egy kissé elkésett. Magán érezte a férfi fürkésző tekintetét. Próbálta volna folytatni a megkezdett mondatát, de nem jöttek szavak a nyelvére. Csak álltak egymás előtt, egyikőjük sem szólt. Majd lassan próbálta lecsúsztatni a kezét a férfi csuklójáról... és jött megint az érzés, amit az előbb is elég nehezen sikerült leküzdenie... amíg csak a kezét fogta, fel sem tűnt neki, de amint végigsiklottak az ujjai Martin bőrén... ismét elfogta az a bizsergető érzés, ami átjárta az egész testét...
Miért teszi ezt velem? Hogy van rám ilyen hatással? El kellene küldenem, persze nem a Mara Muertéhez, csak innen a közelemből. De nem megy. Semmire nem vágyom jobban, minthogy itt maradjon és velem töltse az éjszakát. Lassan elengedem a kezét, talán akkor tudni fogja, hogy mennie kell és nem nekem kell kitessékelnem az ajtón...
Temperence reménykedett, de a számításai nem jöttek be, mikor már épp csak alig értek össze az ujjaik, érezte ahogy az erőteljes férfi kéz gyengéden visszatartja... majd a következő pillanatban már a derekán érezte a másik kezét. Még így ruhán keresztül is beleborzongott az érintésébe, érzete amint az arcába tódul az összes vér, lábai alig tudták megtartani. Próbált küzdeni a kémia ellen, de nem sok sikerrel, így jobbnak látta, ha inkább utat enged érzéseinek...
Szabad kezével először bátortalanul végigsimította Perez mellkasát fölfelé egészen a válláig, majd másik kezét kiszabadítva ugyanezt tette azzal is. De még mindig nem mert a férfi szemébe nézni...majd szép lassan, de sokkal határozottabban haladt tovább végig a vállán, egészen le a karjáig úgy, hogy a bőrkabáttól finoman megszabadítsa, ami a következő pillanatban már a földön landolt...Mire feleszmélt már lenge blúza alatt derekát közre fogta a két erős férfi kar... Szinte perzselte a bőrét az érintése, lángolt a vágytól... többet és még többet akart... De Perez nem volt követelőző, erőszakos... ujjai finoman, vándoroltak centiméterről-centiméterre a lágy selyem alatt. A köztük lévő távolság lassan, mint olyan már nem is nagyon létezett... Brennan kezei is lassan bemerészkedtek a férfi pólója alá. Minden egyes izomcsoportját érezte, ahogy megfeszülnek az érintésétől...Most már tudta... Martin ugyanúgy vágyik rá, mint ahogy ő rá. És a tudat, hogy egy rosszfiú az illető, még izgatóbbá tette a dolgot... Temperance egyre merészebb lett, kezei egyre fentebb tolták a férfi fölsőjét, egészen addig, hogy a tulajdonosa kénytelen volt utat engedni neki teljesen...Tekintetük végre találkozott... Már nem úgy mint az áldozat és a fogvatartója, hanem mint egy nő és egy férfi, akik mindennél jobban vonzódnak egymáshoz. Nem számít a találkozásuk oka, körülménye, csak ők számítanak...egymásnak... Martin végigsimította Brennan arcát, aki követte a férfi mozdulatait, ajkaival is érezni akarta ujjai tapintását, de azok már addigra a nyakát bizsergették, majd elkezdték lassan kigombolni a blúzán lévő gombokat, amire mintha nem is lett volna szükség...szinte maguktól bújtak át az apró lukakon...Tekintetük ismét találkozott, mintha a férfi engedélyt kért volna... Brennan szeméből egyértelműen tükröződött a válasz, szinte könyörgött azért, hogy vegye le róla... Perez odahajolt és szenvedélyesen belecsókolt a nő nyakába, amire ő halk sóhajjal válaszolt... Bőrük összeért, mellkasuk szinte versenyt lüktetett egymással...A férfi ajkai tovább kényeztették Brennant... érezte, amint melltartójának pántja is kezd lassan lecsúszni a vállairól... Majd egy határozott mozdulattal eltolta magától Martint, akinek háta nekifeszült a falnak. Kérdőn állt az események előtt...
Talán meggondolta magát...nem lett volna szabad így letámadnom, sőt...az, hogy idejöttem az volt a legnagyobb ostobaság, amit valaha is elkövettem... bele se merek gondolni milyen következményei lehetnek, ha ez kiderül...ezzel mindent kockára tettem, de azt hiszem megérte...nagyon is megérte...
Brennan a férfi mellkasát fürkészte, a heget, amit miatta viselt...most már élete végéig. Ujjaival simogatta, majd mélyen belenézett Martin szemébe... Ez volt az a pillanat, amikor már mindketten biztosak voltak abban mit akarnak és mi fog következni ezután. Nem törődve az esetleges következményekkel, ez most egyiküket sem érdekelte. Csak nézték egymást, nem szóltak, a csend beszélt helyettük, sokkal többet, mint amit szavakba lehetett volna önteni...A vágy testet öltött és csak egyet akartak mindketten...ugyanazt és mégis mást...a másikat.
Temperance nem hadakozva tovább a kész érvekkel, az érzéseit követve odahajolt a férfihoz és szenvedélyesen megcsókolta, aki egy percet sem habozott a válasszal... szorosan magához ölelte a nőt, mintha soha nem akarná elengedni és csak csókolta... Közben feltérképezték egymás minden egyes porcikáját...bőrük izzott a másik érintésétől...Az utolsó ruhadarabok is lekerültek...nem volt több akadály, érezték a másik minden egyes rezdülését...Nem kellett egymásra hangolódniuk, az összhang rögtön megvolt... Most már Brennan feszült a falnak, combjaival átölelte a férfi derekát... hol vad, hol gyengéd csókcsatát vívtak, testük együtt mozdult, először csak szép lassan, majd egyre gyorsabban... A férfi gyengéden megmarkolta Brennan selymes haját és ajkaival a nyakát kényeztette, majd óvatosan beleharapott várva a nő reakciójára, aki erre körmeit belemélyesztette a hátába és halkan felsóhajtott... Élvezték egymást, csípőjük egy ritmusra járt... szívük, majd kiugrott a mellkasukból, levegőért kapkodtak... de lassan már arra sem volt szükség... ahogy elöntötte testüket az a bizonyos érzés, az volt maga a mennyország... Nem szóltak, csak ölelték egymást szorosan...
* * *
Lassan hajnalodik... indulnom kellene...de olyan ez, mintha egy gyönyörű álomból kellene felébredem, amihez egyáltalán nincs kedvem...
Csak nézte a mellette édesen alvó nőt, mintha mindig rá várt volna, bár alig ismerte. Legszívesebben soha többet nem hagyta volna magára, de erre jelen esetben nem volt lehetősége, mennie kellett, már így is elég sok kockázatot vállalt. Nem lesz egyszerű észrevétlenül kiosonnia a házból. Bele se mert gondolni, hogy milyen következményei lehetnek annak, ha lebukik. Gondolatai ide-oda cikáztak, de folyton ugyanoda jutott vissza... a doktornőhöz...
Ezután a csodálatos éjszaka után, csak úgy itt kell hagynom, minden szó nélkül... és valószínű, hogy nem találkozunk soha többet...de ez még a kisebbik rossz... Mert ha megtudná a teljes igazat rólam... talán soha többet nem állna velem szóba...
Csak feküdt a nő mellett és nézte, végigsimította barna fürtjeit... mintha ólomsúly húzta volna az ágyba, hogy ne tudjon kikelni onnan, de muszáj volt. Erőt kellett vennie magán, még napfelkelte előtt el kellett mennie. Óvatosan, hogy Temperance ne ébredjen fel, odahajolt fölé és gyengéden megcsókolta a vállát, mélyen belélegezte még utoljára a nő illatát, majd fájó szívvel kikelt az ágyból és próbálta összeszedni a ruháit. Ami nem volt egyszerű a félhomályban és legfőképp azért, mert arra sem emlékezett, hogy melyiktől hol szabadult meg... Ahogy végigjárta a lakást, lassan mindegyik előkerült, de azt is észrevette, hogy hatalmas a felfordulás... Jót mosolygott magában... ruhák a földön szanaszét... egy-egy kép kicsit ferdén lógva a falon... szekrényen, polcokon az eldőlt könyvek, dísztárgyak...és a dohányzóasztal... na az teljesen üres volt... nem úgy, mint alatta a szőnyeg... Magában felelevenítette az elmúlt pár óra eseményeit és világossá vált most már minden, de ha valaki csak úgy betévedne, biztos azt hinné, hogy valaki felforgatta a lakást... miközben teljesen másról volt szó...
Végül megtalálta a kabátját is, felvette a földről és észrevette az alatta heverő képet. A doktornő volt rajta a bátyjával. Mióta elvette Juantól, azóta mindig magánál tartotta. Ha senki nem látta, mindig megnézte. De most úgy érezte, hogy vissza kellene adnia... Mégis olyan nehéz volt megválnia tőle. Visszament a nő szobájába és letette az éjjeliszekrényre a képet egy kis cetli kíséretében... Még vetett egy búcsúpillantást az ágyban alvó nőre, majd az ajtó felé vette az irányt és kiment a szobából, hátra sem fordult, nehogy meggondolja magát. Megindult a kijárat felé, de valamin megakadt a szeme. Az egyik polcon megpillantott egy képet, ami csodával határos módon még állt – ahogy ezen gondolkodott kicsit el is mosolyodott – mintha valami jel lett volna. Közelebb lépett hozzá, Temperance volt rajta, boldogan mosolygott egy ásatáson. Kezébe vette a képet és csak nézte, majd hirtelen megfordította, leszedte a hátulját, kivette a képet és a kabátja zsebébe csúsztatta. A keretet visszatette a polcra, majd csendben távozott a lakásból kettős érzéssel a szívében. Boldog volt, de egyben szomorú is...
Bárcsak ne most, és ne ilyen körülmények között találkoztunk volna... mennyivel más lehetett volna minden és egyszerűbb... de így és most, bele se merek gondolni... ha ez az éjszakai akcióm kiderül, vagy a doktornő testőre, vagy Ortez fog kinyírni... és fogalmam sincs melyikkel járnék jobban...
Gyorsan vette egymás után a lépcsőket és a próbálta észrevétlenül elhagyni az épületet a hátsó kijáratnál...
* * *
Angela izgatottan várta barátnőjét, de ő valami oknál fogva késett. Tudta, hogy előző este Sullivan ügynökkel vacsorázik és minél hamarabb szerette volna kifaggatni Brennant. Tudni szeretett volna mindent, persze a szaftos részleteket is. És mivel nagyon jól tudta, hogy barátnője sosem késik, érezte, hogy nagyon jól kellett sikerülnie az estéjének. Félpercenként az óráját, majd a Jefferson bejáratát figyelte, de semmi. Fél órás várakozás után nem bírta tovább, elővette a mobilját és már hívta is Brent...
- Brennan. – szólt bele álmos hangon a telefonba. Mély álmából felriasztva azt sem tudta hirtelen, hogy hol van és hány óra lehet.
- Nem tán felébresztettelek szívem?! Akkor elég fárasztó éjszakád lehetett! – mondta sejtelmesen Angela – És a fárasztót nem rossz értelemben gondoltam. Esetleg nem akarnál most már bejönni dolgozni és megosztani a legjobb barátnőddel az estéd mocskos részleteit is? – feszítette tovább a húrt.
- Ange?! – kezdett lassan észhez térni Temperance, majd az éjjeli szekrényén lévő órára pillantott, ami lassan kilenc óra fele járt – Te jó ég! Már ennyi az idő ?! – majd a következő pillanatban már ki is nyomta a telefont.
- Akkor ezt jól kitárgyaltuk. De ezek szerint hamarosan jössz és akkor nem tudsz kitérni a válaszok elől. – beszélt a süket telefonnak vagy inkább csak magának Angela.
Brennan azt sem tudta, hogy szedje rendbe magát minél hamarabb. És ahogy a lakásán végig nézett, na arra is ráfért volna egy kis rendrakás, de erre most nem volt ideje. Egy gyors zuhany után nem sokkal már úton is volt az intézetbe. Csak ekkor volt ideje felidézni az elmúlt éjszaka eseményeit...Szinte beleborzongott a gondolattól is. Rég volt már ilyen kellemes és kielégítő éjszakája. Bár még mindig nem értette, hogy vonzódhat egy ilyen férfihoz, de most már nem is érdekelte. Csak amiatt aggódott, hogy vajon megfogadta-e Martin a tanácsát, vagy az intelme ellenére visszatért a bandához...
A Jeffersonba érve egyenesen az irodája felé vette az irányt. Újra át akarta nézni a sorozatgyilkosság aktáit. Biztos akart lenni benne, hogy nem siklott át semmi felett és minden bizonyíték megáll majd a bíróságon. De bizonyos akadályokba ütközött... vagyis valakibe... Angela várt rá türelmetlenül, karba tett kézzel...
- Na végre, hogy itt vagy! – rángatta be a nőt a saját irodájába és ültette le a kanapéra – És most mesélj! Nem fogadok el semmilyen kitérő választ!
- Ne már Angela! Rengeteg dolgom van még. – próbálta terelni a témát.
- Milyen dolgod? A szinte lezárt ügyről beszélsz, amihez már szinte minden bizonyítékot összegyűjtöttél?
- Még a fő bizonyíték, a gyilkos fegyver nincs meg, úgyhogy még közel sincs lezárva az ügy.
- Jó, ez most engem egy cseppet sem érdekel szívem! És amíg nem mesélsz valamit az estédről, addig nyugodt lehetsz benne, hogy egy percig sem hagylak dolgozni! Tehát, hadd halljam! – mondta határozottan Ange.
- Na jó! – enyhült meg Brennan és elmosolyodott.
- Anyám! Ne már! Ennyire jó volt? – vigyorgott kajánul – És még bele is pirultál úgy veszem észre! Nagyon tudhat ez a Sullivan ügynök valamit...
- Hogy mi? – nézett értetlenül Temperance – Nem, dehogy! Vele csak vacsoráztunk.
- Na álljunk csak meg egy pillanatra! A „Vele csak vacsoráztunk.” mondatodból azt veszem ki, hogy a kivirultságodnak nem ő az oka, hanem egy másik férfi. – Brennan csak mosolygott lesütött szemmel - Te erkölcstelen nőszemély! Akkor az éjszakát kivel töltötted? – vált egyre izgatottabbá Angela – Csak azt ne mondd, hogy Peterrel?!
- Nem, Peterrel már végeztünk, ezt te is tudod! Martinnak hívják, de nem ismered őt.
- Hát nem! – mondta kissé dühösen Ange – Mivel még soha nem meséltél róla! És nem úgy ismerlek, mint aki az első randiján ágyba bújik a partnerével. Szóval most hajlandó vagy megosztani velem ezt a kis titkos viszonyodat?
- Semmilyen viszonyról nincs szó, csak egy kicsit jól éreztük magunkat együtt. Egy pár hete ismertem meg, mikor távol voltam a bátyám miatt és most újra találkoztunk. Kölcsönös volt a szexuális vonzalmunk egymás iránt és ennyi az egész...
- De hogy ismerkedtetek meg? És tegnap hogy találkoztatok? Nem hiszem el, hogy mindent harapófogóval kell belőled kihúzni. – türelmetlenkedett a nő.
- Hát nem hiszem, hogy az lehetséges lenne, mármint... – de mondatát félbehagyta Angela követelőző tekintete láttán - ... jó, értem. De semmi különös nincs a megismerkedésünkben, Russal voltam, és csak úgy egymásba botlottunk, ennyi... – próbált meggyőző lenni Temperance.
Nem mondhatom el mi történt valójában, megígértem McGregornak...talán majd, ha elkapják Ortezt, majd akkor elmesélhetem Angelanak, addig jobb ha nem tud a dologról. És mit szólna hozzá, hogy a fogvatartómmal töltöttem az éjszakát. Jobb ha minél kevesebbet tud minderről...
... és egyszer meg is hívott minket Russal magához, akkor veszíthettem el a nyakláncomat, mert tegnap azért keresett fel, hogy azt visszaadja...utána meg volt egy csodás éjszakánk. Ez minden, ami történt. És csak azért nem meséltem neked róla, mert nem gondoltam, hogy még egyszer találkozunk.
- Értem. – mondta elmerengve Ange – De szerintem több van itt egy egyszerű kölcsönös szexuális vonzalmon kívül.
- Ugyan már Angela! Bár igazán szemrevalók a külső vonásai... – itt sóhajtott egyet, amit észre sem vett, ellentétben barátnőjével - ... de semmi több, egy kis kémia, ennyi.
- Aha, kémia...még egyik „kémiai hatás” után sem ragyogtál így...
- Ezt ne kezd most el jó? Nagyon jó volt vele, de ennyi volt és kész! Nem hiszem, hogy újra látjuk egymást. – indult meg az íróasztalához Brennan – És zárjuk is le a témát. Dolgom van.
- Jó, nekem végül is mindegy... de nem azt mondtad, hogy a tegnap éjszaka előtt is úgy gondoltad, hogy nem találkoztok újra? És mégis... de jó hagyjuk. Csak utána nehogy az legyen, hogy én megmon....
- Ange, kérlek! – szakította félbe barátnőjét.
- Oké, már megyek is! De ha mégis újra összefutnátok, azért remélem szólsz! – vetette még oda Brenannek mosolyogva, de ki is viharzott az irodából, hogy már ne lássa a nő szemrehányó tekintetét.
Temperance belevetette magát az ügy részleteibe. Átolvasott minden jegyzetet. Majd elővette a titkon szerzett aktákat is, ami mind a Mara Muerteről szólt. Egy-két óra elteltével, már szinte kívülről fújt minden szót. Elrakta az aktákat, majd elindult a laborjába, hogy átnézze ismét az áldozatok maradványait.
De gondolatai folyton elkalandoztak...
Vajon miért nincs még semmi hír az FBI-tól az üggyel kapcsolatban, hiszen Sully azt mondta, hogy korán reggel mennek a paranccsal a Mara Muertehez. És még mindig semmi. Lehet valami baj van, talán nem találják a gyilkos fegyvert... és ha az nincs meg...
De valójában nem is ez aggasztotta a legjobban... hanem az, hogy Perez is ott van-e, hogy őt is letartóztatták-e.
De mit is foglalkozok vele, ha nem fogadta meg a tanácsomat, akkor vessen magára. Én figyelmeztettem... Nem is értem mit foglalkozok még vele... hisz valószínűleg soha többet nem találkozunk... nem is értem, hogy tudott beosonni a házba, úgy hogy ne vegye észre Art embere... Majd Sullivan ügynököt kifaggatom, hogy kiket tartóztattak le... akkor majd megtudom, hogy Martin köztük volt-e... óóó Temperance térj már észhez!!! Foglalkozz a munkáddal és ne azzal a férfival...
Kényszerítette magát arra, hogy a gondolatait visszaterelje a csontok vizsgálatához. Észre sem vette mennyire elszaladt a délelőtt. Csak arra lett figyelmes, hogy valaki kopogtat...
- Á, Sullivan ügynök. – nézett fel kettős érzésekkel a szívében – Sikerrel jártak?
- Magának is szép napot Dr. Brennan! Látom első a munka még mindig és csak utána a szórakozás. – próbált viccelődni Tim, de látva, hogy nem sok sikerrel járt, inkább rögtön a lényegre tért – Elkaptuk Ortezt, megvan a gyilkos fegyver is! Már a laborban dolgoznak rajta, úgyhogy órák kérdése és meg lesznek az eredmények.
- Ez remek hír! Remélem sikerült az összes emberét is letartóztatni.
- Igen. Jó pár bűnözőnek bilincs került ma a kezére. – mondta boldogan az ügynök – Hála Önnek és a csapatának.
- Köszönöm. – mondta közönyösen – Esetleg kaphatnánk információt a letartóztatottakról?
- Nem értem erre mi szükség lenne. – nézett kérdőn a nőre – A kezünkben lesz hamarosan az utolsó perdöntő bizonyíték is, a többi meg már a bíró és az esküdtszék dolga.
- Teljesen tisztában vagyok az ügy további menetével kapcsolatban, de mivel valószínűleg többünknek is tanúskodnunk kell, így szeretnék teljesen felkészülni, hogy kikkel állunk szemben. Megoldható lenne, hogy láthassam a gyanúsítottak aktáit? – mondta ridegen.
Az ügynök furcsálta a viselkedését. Nem tudta mire vélni...
Hova tűnt a tegnapi Dr. Brennan? Mintha nem is ugyan azzal a nővel beszélne, mint akivel tegnap vacsorázott.
De mivel hallotta róla, hogy a legjobb és számára a munka az első, így azzal nyugtatta magát, hogy az ügyre koncentrál és ha vége, akkor visszatér majd a lazább Temperance is...
- Persze. Holnapra összeszedem és áthozom Önnek, ha így megfelel.
- Az úgy tökéletes lesz, köszönöm! – válaszolta egy kis mosoly kíséretében és már hajolt is vissza a csontjai fölé.
- Látom most eléggé elfoglalt, így nem is zavarom tovább. Holnap jelentkezem az aktákkal.
Brennan föl sem nézett, ahogy az ügynök távozott...
* * *
Hulla fáradtan ért haza. A lakásában még mindig ugyan olyan csatatér állt, mint mikor reggel elment...Úgy gondolta vesz egy forró fürdőt és majd csak utána rak rendet. Így is tett, sikerült rendeznie a gondolatait, egy kicsit kikapcsolnia magát. Majd a szobába ment, hogy felöltözzön, akkor pillantott meg valamit az éjjeli szekrényén. Odament és a kezébe vette a képet. Ahogy nézte eszébe jutottak a régi emlékek, amikor a kép is készült... Akkor még minden tökéletes volt, egy család voltak... Egy könnycsepp gördült le az arcán, fájdalom hasított a szívébe... És csak ekkor vette észre a kis cédulát, ami a kép mellett volt...
„Fogvatartóból, fogvatartott lett.”
Corrected by Olvasó
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Iszonyat érzékletes és nagyon tetszik ahogy írsz, és mind Brennan, mind Perez fejébe belelátunk. Az utolsó mondat pedig awww 
Nagy gratula, imádtam a fejezetet!!!
Húúúúhaaaaaaaaa! Hát le a kalappal PÜT! Ez nem volt semmi! Szinte belepirultam! Eszméletlenül jól leírtad a fülledt erotika érzelmekkel teli fűtőtt szenvedélyét! Hát ezt aztán nem lesz egyszerű überelni! Imádom a karektereket, Brennannek ezt az énjét! Na és persze Perez, valamiért nekem egy bizonyos "arc, alkat, testfelépítés" no és persze név kapcsolódik hozzá! Imádtam! Mindkettőt! És Ange! Egyszerűen megzabáltam!
Mihamarabb KK!!!!! Mondjuk azonnal! (Na jó csak vicc volt!) De azért ne várass minket sokáig!
Na és a végszó:
Mindent elmondott!