|
Mercy-k: Elisa/6.
Booth a nő arcát kémlelete elveszve annak bájában, csodálattal figyelve rezzenéseit, egy pillanatra találkozott a tekintetük és akkor érte el a férfit a fájdalmas valóság és rá kellett döbbennie, hogy bármennyire is szeretné, nem lehet az övé…
- Semmi… semmi sem egyszerű…- sóhajtott keservesen
***
Kellemes enyhe idő volt ma az eddig leesett pár centi hó már elolvadt bár december volt szinte tavaszt idézett a csodaszép időjárás. Elisa a városi park egyik padján sütkérezett a napsütésben és itt volt egy kis ideje, hogy átgondolja az előző este Sweetsel történteket…
- Apa, apa mi lesz, hogy ha nem lesz hó karácsonykor, akkor is jönni fog a mikulás? – rángatta meg kétségbeesetten egy előtte elsétáló kislány az apja kabátját
- Persze hercegnőm, tudod, a mikulás bármilyen időben meglátogatja a jó gyerekeket. – guggolt mosolyogva a férfi a kislányhoz és szemébe lógó szőke fürtöt ujjával gyengéden a kislány füle mögé tűrte
- Bárcsak nekem is ilyen apám lett volna… - sóhajtott a lány, ahogy nézte a férfit, látta szemében a szeretetet, ahogy a kislányra néz, irigylésre méltó… Figyelte, ahogy a kislány, mint védelmezője szorítja apja kezét és egyszer csak arra lett figyelmes, hogy a kislány zsebéből ki esett valami. Elisa felugrott a padról felkapta a földre esett mackót.
- Elnézést uram, elnézést! – szaladt utánuk
- Igen, nekem szólt? – fordult meg a férfi
- Ezt elvesztették…- nyújtotta a kislány felé az ütött kopott játék mackót
- Amy, Amy! – kapta ki Elisa kezéből a kislány a játék mackót
- Amynek hívják a macidat? Nagyon szép név. – mosolygott Elisa a kislányra és leguggolt mellé
- Az anyukámat és Amynek hívták tőle kaptam ezt a macit mikor megszülettem 2 éves voltam mikor felment a mennyországba apa azt mondta, hogy most már jobb helyen van, és fentről vigyáz ránk. – mondta el a kislány is miközben maciját szorosan magához ölelte.
- Tudod, hogy nekem mit mondott az anyukám mikor kicsi voltam? – kérdezte mosolyogva Elisa
- Mit? – kérdezte a kislány csillogó szemmel
- Azt hogy bármikor, ha az égre nézek az első csillag, ami megjelenik az égen ő lesz, és hogy fentről vigyáz majd minden lépésemre…
- Szerinted az én anyukám is ott van?
- Bizony hogy ott van, és ezt jegyezd meg bármikor, ha az égre nézel és meglátod, a csillagokat tudnod kell, hogy az egyik édesanyád…
- Biztos?
- Teljesen biztos vagyok benne. – egyenesedett fel Elisa
- Köszönöm, hogy visszahoztad nekem Amyt! – ölelte át a kislány Elisát, Elisa a kislány hátára tette a kezét, majd ahogy a kislány engedett a szorításból a férfira nézett
- Köszönöm… Nem is tudja mennyit segített… - mondta a férfi, a férfi a szeme mindent elárult, nehéz ilyen korban azokkal a gyerekekkel, akik elvesztették egyik szülőjüket ilyenkor annyi kérdés merül fel bennük, hogy hol van, anya vagy apa miért nem jön haza…
- Igazán nincs mit… - pirult el a lány
- Na, nekünk mennünk kell. Még egyszer köszönöm! – hálálkodott a férfi a lány mosolyogva bólintott
- Szia, szia! – fordult hátra a kislány Elisa integetett neki majd ő is elindult
- Apa, apa! – rángatta meg a kislány újra apja kabátját
- Igen kicsim?
- Ő egy angyal volt?
- Igen, kislányom egy angyal volt… - bólogatott elismerően a férfi majd megfordult, hogy újra láthassa a lánytávolodó alakját
- Igen angyal pont olyan angyal, mint édesanyád… - nézett a férfi a kislányra, akinek hatalmas mosoly ült ki piros pozsgás arcára, lehajolt hozzá és egy óriási puszit nyomott arcára majd kézen fogta és elindultak…
Elisának napsugarat hozott a kislány a napjába, egyszer csak azon kapta magát, hogy minden szembejövőnek köszön, de nem zavarta különösebben ezért folytatta már épp kávéért indult mikor megcsörrent a telefonja.
- Jó reggelt Miss. Krone sajnálom, hogy a szabadnapján zavarom, de találtunk egy hullát… - szólt bele Brennan a telefonba
- Jó reggelt! Semmi gond 15 perc és ott vagyok. – mondta a lány kedvesen majd a labor felé vette az irányt
Ahogy beért a Jeffersonba rögtön elindult az emelvény felé ahol Hodgins dolgozott.
- Jó reggel dr. Hodgins! – köszönt mosolyogva
- Jó reggelt, jaj de mosolygósak vagyunk ma! – mosolyodott el Hodgins is
- Hát tudja az idő meg… de ez mindegy is miben tudok segíteni?
- Jó hogy kérdezted ezt elvihetnéd dr. Brennannek, Angela irodájában ellenőrzi az arcrekonstrukció eredményét – nyomott a férfi egy tálcát a kezébe
- Megyek is! - szaladt le az emelvényről
- Hoztam vala… - mondta Elisa de amit az Angelatron kivetítőjén látott az lefagyasztotta arcáról a mosolyt, megfagyott benne a vér, a kezében lévő fém tálca hatalmas robajjal esett a földre… Csak állt, állt ott, mint egy darab fa és nem mozdult…
- Miss. Krone! Miss. Krone mi történt? – kérdezte Brennan aki nem tudta mire vélni a lány viselkedését
- Kérem, mondja azt, hogy ez téves hisz még ez a gép is tévedhet! – mondta a lány kétségbeesetten szinte sokkos állapotban
- Nem ez tökéletes, férfi 30-as évei elején és a markerek minden egyezik ez biztos. De miért mi a baj? – kérdezte Angela aki aggódott a lányért
- Nem lehet… ez nem lehet ő…- rázta a fejét Elisa
- Miss. Krone ki nem lehet? – értetlenkedett Brennan
- Ő… ő a bátyám…- habogta ijedten
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
