|
fencikoci: A pokol váltságdíja/1.
*Pr*
Nyárelő, jó idő, finom szellő, tengerpart… Egy ötéves-forma kisfiú élvezettel homokozott a parton, miközben édesanyja egy könyvet olvasott mellette. Kalóz vár készült, várárokkal, tornyokkal, kis, műanyag, homokozós hajóval. Kacagás, mikor a vízpermet csiklandozta a hátát, kacagás, mikor az anyukája csiklandozta a lábujjait, kacagás. Egészen addig, amíg a gyerek kicsit mélyebbre nem ásott a kelleténél, és a műanyag lapát nem koppant a mélyben.
- Mami, nézd, ezt teszem a vár fokára. Kalóz vár! Kalóz vár!
- Halkabban, édesem. Hallgasd a tengert!
- Kalózok kincse, koponya királyság! – sikítozott tovább.
- Jól van szívem. Hallod a sirályokat?
- Mami, vegyük ki!
- Mit? – nézett rá az anyja, de a kisfiú továbbra is csak a talajt fixírozta.
- Hát a koponyát! Koponyakirályság!
- Micsoda? – lépett mellé a nő, mert ő is hallotta a lapátot koppanni. De ahogy odalépett, velőtrázóan felsikított.
- Csúcs! Koponya, koponya, koponya! – lelkendezett tovább a kisfiú.
*1*
Brennan és Booth a parton álltak. Booth jegyzettömbbel a kezében nézte a hullámokat, miközben Brennan a csontokat vizsgálta, amiket a homokból ástak ki - részben a kisfiú, részben az odacsődített Jefferson Intézet. Az FBI szakértők és a Jefferson munkatársai szétszóródva vizsgálódtak a parti nyomokat keresve.
- A koponya és a keresztcsont alapján nő – ecsetelte a társának az antropológus. - A koponyavarratok forradása és mértéke szerint azt mondanám, a harmincas éveinek a közepén. A femur kopása is erre utal. Futó, nézd a térdeit! És valaha tornázott is.
- Mozgékony, vettem.
- Nem úgy torna, Booth. Szeren tornázott. Gerenda, talaj, asztal, felemás korlát.
- Szóval így torna, rendben. Azt tudjuk, mikor halt meg?
- Nem vagyok entomológus.
- Akkor tippelj!
- Sem szerencsejátékos.
- Gyerünk már, Bones. Csak egy számot. Nyolc, tíz, annál is több?
- Se halottkém.
- Reménytelen eset – mosolygott rá a férfi. - Az vagy.
- Majd Hodgins és Cam megmondja, ha bevitettük. Olyan sok rajta a hús.
- De még több a csont, az meg a te szakterületed. Vajon mióta fekhet itt?
- Erőteljes tompa trauma érte a fejet, és a bordákat.
- Szuper. Hah – szagolt mélyen a levegőbe Booth csukott szemmel -, a tengerpart jó lenne, nem, Bones? Talán Jamaica?
- Az ilium alapján már szült. A forradások szerint olyan tíz, tizenkét éve.
- Vagy esetleg Európában valami? Franciaország? Christine élvezné.
- Az álla és a homloka szerint fehér. Europid vonásokkal, kissé skandináv. Angela majd megoldja a többit, ehhez már ő ért jobban.
- Spanyolország?
- Mehet minden a Jeffersonba.
- Vagy Szicília?
- Jefferson.
- Jó – bólintott Booth, aztán elrikkantotta magát. – A maradványokat dobozoljátok be, talajminta, vízminta, a szokásos hiszti, aztán az egész cumó mehet az intézetbe! Szóval Bones? – nézett megint a nőre. – Európa vagy itt valami sziget?
- Hát, még nem tudom, de feltehetőleg itt ölték meg, viszont nem a parton, az biztos. És nem találtam olyan jellemzőket, ami egy másik kontinensen elkövetett gyilkosságra utalna.
- Mármint a nyaralás, Bones! Európa?
- Én Egyiptomra gondoltam.
- Meleg és sivatag? Meg szárazság?
- Így van.
- Abban hol az élvezet? Hol van a pihentető napozás a tengerparton és az éjszakai fürdőzés kettesben az óceánban? Talán már nem is csak négyen jönnénk haza… Na? Menjünk Franciaországba, ott lehet vidámparkozni, Disney Worldbe menni, vagy épp úszhatunk is a tengerben.
- Bár az óceánban való szeretkezés gondolata kifejezetten csábító elképzelés, de abszolút felnőtt program. Az egyiptomi kultúra és történelem pedig változatos, és sok újdonsággal szolgálhat a gyerekeknek, és mint szülők, ezért vagyunk felelősek. Antropológiai szemszögből nézve…
- És abban hol az élvezet, Bones?
- Az antropológia nagyon élvezetes tudomány.
- Christine még csak egy éves.
- És?
- Neki vízpart kell, homok, mesefigurák, és sok-sok játék. Mondjuk egy ilyen hely – mutatott körbe, aztán alig vette észre, hogy közben Brennan elindult az autóhoz. Már a kocsiban ültek, amikor Booth újra felhozta a nyaralás témáját.
- Tényleg jobb lenne egy egyévesnek a tengerpart.
- Lehet, hogy Christine csak egy éves, de nagyon okos kislány, Parker pedig már tizenkettő, és tudom, hogy mennyire élvezné a piramisokat, a múmiákat, és sokat tanulhat az egyiptomi hitvilágról. A könyvet, amit a múltkor vettem neki az egyiptomi kultúráról, két nap alatt elolvasta. Még aludni sem akart, csak észrevettem, hogy ébren van, mikor éjjel felkeltem Christine-hez. És a babonás hithiedelem téged is érdekelhet, Booth.
- Ne gyere megint a vallással, és az Istenbe vetett hitemmel.
- Sokkal régebb óta él az egyiptomiak politeizmusa, mint az alig kétezer éves kereszténység. Ezt bizonygatja a biblia ószövetségének minden fejezete is, főként a mózesi részek. A katolikus tanok csak az időszámítás változásnál indultak meg, és a vallási kiválásoknál…
- Miért mindig a katolikusokat piszkálod?
- Nem, mint vallás, hanem mint egyetemlegesség.
- Ja, egyetemlegesség, hogy is felejthettem el! – ironizált. - És mi a lényeg?
- Hogy mind neked, mind Parkernek a megfelelő érdeklődési kört biztosíthatja Egyiptom. És Christine számára is tanulságos lehet egy ilyen út.
- Nem is beszélve rólad.
- Akár ez is szempont lehetne. De én már voltam ott. Hétszer.
- A lányunk egy éves, Bones. Még menni is alig tud, nem hogy felfogni, mi az a piramis.
- Christine nagyon okos, talán éppen az lesz majd az első szava, hogy Egyiptom.
- Az első szava az apu volt. Lepipálva ezzel a mamit. Jobban szeret, mint téged!
- Ez nem igaz. Köztudott, hogy a gyermekek az első négy évükben sokkal jobban kötődnek az anyjukhoz, mint az apjukhoz.
- Akkor is jobban szeret, mint téged!
- Nem szeret jobban.
- De igen, jobban szeret…
Ekkor megcsörrent a telefon. A kijelzőt látva Brennan nem értette, hogy a terepen hagyott FBI halottkém miért hívja.
- Brennan!
- Dr. Brennan, itt Dr. Todd. Vissza kellene jönniük a helyszínre. A kutyák találtak még egy csontvázat.
- Máris, Dr. Todd!
- Baj van? – kérdezte egyből Booth.
- Fordulj vissza! Találtak még egy csontvázat.
- És megtanulták végre, hogy nélküled ne nyúljanak a maradványokhoz?
- Erősen remélem.
- A múltkor elég hangosan osztottad ki Dr. Toddot. Zengett tőletek az épület.
- Megérdemelte. Megbolygatták a helyszínt, és a maradványokat elmozdították. Alig tudtuk a sérüléseket lokalizálni.
- Alig? Lecsukták a gyilkost, és halálra ítélték.
- Több órába telt. És az alatt az idő alatt még egy nőt kórházba juttatott. És most még segítségem sincs, hiszen a gyakornokaimat leköti a tökéletes doktori értekezés megírása. Képzeld, mindegyik hasonló színvonalú dolgozatot akar megalkotni, mint amilyen az enyém volt – nevetett a nő, de nem rosszindulatúan, csak önmagát adva.
- A tiéd, gondolom, tökéletes volt. Az övéké meg sem fogja közelíteni.
- Igen, tudom. Én is megmondtam nekik.
- Jaj, Bones! – csóválta a fejét az ügynök, aztán mosolyogva folytatták az útjukat, a doktoranduszok dolgozatait elemezve. Konkrétan Brennan mesélt, Booth meg hallgatott, és gondolatban egész máshol járt, valahol az óceánban, éjszaka…
*
A Jefferson csendes volt. Nagyon, nagyon csendes. Ezt a csöndet próbálta Angela kihasználni, hogy legalább egy kicsit összeszedhesse magát az utóbbi nyolc hét fárasztó anyaságából. Angela imádta a gyerekét, tényleg imádta, és mindent hajlandó is volt megtenni érte, de mostanában már kezdte átértékelni a boldog anyaság fogalmát.
- Szia, szépségem! – érkezett meg Hodgins a feleségéhez az irodába. – Hogy vagy?
- Esküszöm, ha Michael Vincent nem fogja elkezdeni átaludni az éjszakákat, én totálisan végkimerülök. Azt hittem, anyának lenni a világon a legszebb, legcsodálatosabb, legtutibb dolog, de már látom, hogy egy kisbaba csakis és kizárólag azért születik aranyosnak, hogy ránézve ne akard kidobni az ablakon.
- Te kidobnád Michaelt az ablakon?
- Sosem bántanám a fiunkat, Jack. Csak… Most valahogy sok belőle. Utálom, hogy ezt mondom, de tényleg így van.
- Mondtam neked, hogy majd én felkelek hozzá.
- Jön a foga, és csak a szopizás nyugtatja meg. Még a ZZTop is megríkatja mostanában.
- Akkor majd én megetetem.
- Legjobb tudomásom szerint neked nincs melled, amin a fiunk elnyammoghatna. Már rég nem az anyatej a lényeg, hanem az anyai közelség.
- Na és a cumisüveg?
- Ja, mert az annyira beválik. Szüksége van a szívdobogás hallatára. És különben is, az előző két éjszaka te is fent voltál vele.
- És én ezt nagyon szívesen teszem. És Michael szereti, ha éneklek neki.
- Mert neked van a világon a legcsodálatosabb hangod.
- Pihenj le egy kicsit, Angyalom, Brennan azt mondta, hogy olyan másfél óra múlva érnek csak ide.
- Isten áldja! Miért?
- Mert találtak még egy csontvázat.
- Hurrá. Még egy hulla – sóhajtott Angela egy istenesen kiábrándultat.
- Ez a munkánk, Angie.
- Mikor fordult ki a világ a helyéből? Mikor döntött úgy az univerzum, hogy a művésznek hullákat és baleseteket kell rekonstruálnia? Ahelyett, hogy rusnya vázákat és pucér pasikat festegetnék? Imádok aktot festeni, téged is hány meg hány szögből lerajzoltalak már. A testedet vizualizálni sokkal szebb és jobb feladat, mint ennyi oszló maradvány között keresni a válaszokat. Utálom ezt, Hodgins.
- Arcot varázsolsz nekik, visszaadod őket a szeretteiknek, és gondoskodsz arról, hogy azok a szemetek, akik ezt tették velük, életük nagy részében a rács mögött üljenek. Ha te nem lennél… Ez sem lenne.
- Édes vagy.
- Annyira nem, mint te, Angie. Pihenj, és este, miután letettük Michaelt, és megettük azt a szenzációs vacsorát, amit ma fogok főzni, és szeretkeztünk egy hatalmasat, te szépen átalszod az éjszakát, és hagyod, hogy apu gondoskodjon a drága babánkról.
- Benne vagyok – mosolygott Angela, és behunyta a szemét a kanapén. Szinte azonnal el is nyomta a buzgóság.
Cam mosolyogva figyelte a jelenetet az ajtóból, aztán, mikor Hodgins kiment a felesége irodájából, csak ennyit mondott:
- Megértem Angelát, de a labor nem arra van, hogy itt aludjatok. Ez a munkahelyetek, Dr. Hodgins.
- Ne akard bemesélni, hogy te sosem vagy fáradt!
- Tény, hogy ma én is könnyen el tudnék aludni az asztalom mellett. Michelle nem jött haza, csak fél négykor. Semmit nem aludtam. Nem bírom az új barátját, de ha ezt megmondanám neki, akkor egyenesen el is költözne. Visszasírom Mr. Abernathyt.
- Most komolyan azt mondod, hogy már sosem fogunk pihenni egy rendeset? – gondolt bele Cam mondatába Hodgins.
- Igazából arra próbáltam utalni, hogy a felnőtt gyerekeddel sem bírsz, nem csak az apróságokkal.
- Vagyis nem alszunk…
- Körülbelül. De neked fiad van, nem lányod. A helyzet jobbik oldalán állsz.
- Ez olyan igazságtalan. Brennan lánya nyolc hónappal fiatalabb, mint Michael, és átalussza az éjszakát, még akkor is, ha jön a foga. Michael pedig egy éjszaka négyszer is felébred.
- Igazi showman lesz, akár a nagyapja. Éjszakai koncertek, és egyéb észveszejtő dolgok.
- Ilyet még csak viccből se mondj! Nem akarom, hogy a gyermekemből felnőtt korára egy texasi pszichopata váljon.
- Angela szerint olyan kedves ember az édesapja!
- Angelával igen, és a kis krampusszal is, de velem… Billogot süttetett mindkét karomra! – háborgott.
- Kérsz egy kávét? – nézet rá Cam szánakozva.
- Lehet kettő?
- Lehet. Gyere, meghívlak, mielőtt még te is elalszol! Vagy túllázadsz.
*
A parton Booth-t és Brennant érdekes, és cseppet sem kellemes meglepetés fogadta. Legalábbis ami a második csontvázat illette. Sok mindennel találkoztak már közös munkájuk során, sok mindenre fel is készültek már, de az ilyenek esetekre még most sem tudtak semlegesen nézni. Hiszen ez…
- Ez egy gyerek – szontyolodott el Booth. – Ki képes megölni egy gyereket? Miért kell nekünk ennyi gyereket megtalálnunk?
- Kisfiú. Tíz, maximum tizenkét éves.
- Mennyei atyám! – vetett keresztet az ügynök.
- Körülbelül százötven centiméter.
- Emberi mértékben?
- Három láb és három hüvelyk?
- Akkora, mint Parker – csóválta a fejét Booth. - Gondolod, a megtalált nő gyereke?
- Nem tudom, meglehet, de ez abszolút spekuláció. Semmi jellemzőt nem látok, ami egyezést mutathatna, valami markert, szövetfelépítést, arcberendezést. Valamivel lelocsolták, mielőtt idekerült.
- Pont, mint a nőt.
- Igen, viszont a nőnek a koponyáját összetörték, így DNS-vizsgálat és a jellemző szövetmarkerek nélkül nem tudok biztosat mondani. Semmi egyezést nem tudok felmutatni.
- Mindketten halottak.
- Igaz, akkor egy egyezés van. De egyéb? Lehet, hogy a nő gyereke, lehet, hogy nem.
- Egymás mellett találtuk őket.
- Nem, nem egymás mellett, csak közel egymáshoz. Ez a távolság legalább huszonöt méter.
- Ó, Bones, nézd a cipőjét! – mutatott Booth a görgős adidas cipőre. Piros-fekete színű, felemás fűzővel.
- Ugyan ilyet vettem Parkernek a hétvégén – lepődött meg Bones. - És hasonló pulóvert is szeretett volna, mint ez, de nem találtunk a méretében, csak pirosat. Ő pedig sárgát kért volna. Pontosan ilyet.
- Egy korosztály. Gondolom, az iskolában is mindenki ugyan ilyet hord. Utálom, amikor gyerekcsontvázakat kell beazonosítani. Meg azt is, amikor el kell mondanom a szülőknek, hogy a gyerekük nem hogy meghalt, de egyenesen maradvány lett belőle, nem holttest. Bár, legalább az ő anyja már nem lesz szomorú. Nem kell odajönnie, és azonosítania a kisfiát.
- Feltéve, ha a nő az anyja.
- Én tuti, beleőrülnék.
- Lelőtték szegényt – mutatott a nő a gyerek homlokára. - Előzetesen azt mondanám, hogy a fejlövésbe halt bele.
Brennan a csontvázat figyelte. A magassága, a jellemzői, meg az az előre ugró állcsúcs, és a ruhák is az áldozaton…
- Vigyünk mindent a laborba Booth, és én is szeretnék mielőbb ott lenni.
- Rendben. Minden oké, Bones?
- Még csak gyerek volt. Egy kisfiú.
- Tudom, elég szörnyű.
- Egy ártatlan lény, akit fejbe lőttek. Tudni akarom, ki ez a kisfiú. Valahol lehet egy anyukája is, aki azt sem tudja, mi történt vele.
- És ha az anyja a nő?
- Ez csak feltételezés. Én ilyenkor mindig… Nem is tudom.
- Tudom.
- Úgy érzem, most azonnal látnom kell Christine-t.
- Bemegyünk a bölcsibe, és találkozhatsz vele.
- És talán felhívhatnánk Parkert.
- Rendben. A laborból jó lesz?
- Igen, mire beérünk, talán pont szünet lesz. Siethetnénk!
*
A laborban a nő maradványaival kezdtek. Cam elvégezte a tetemen a boncolást, de csak annyit sikerült megállapítania, hogy már a tüdőartéria átszakadása is bőven elég lehetett a halál okának. A belső szervei súlyosan károsodtak, léprepedés, májszövet szakadás, agyi bevérzés, minden volt. Hodgins meghatározta, hogy savval öntötték le őt is, és a gyereket is, ettől tudtak a holttestek kívülről ilyen mértékben lebomlani, de a talajban lévő bogárpeték szerint, és a talaj elsavasodása alapján csak olyan négy napja halhattak meg mindketten. Brennan egyedül volt a két halottra, de a nő koponyadarabjainak megtisztításával viszonylag elég hamar végzett, hogy mielőbb azonosíthassák.
- Valami konkrét? – érkezett meg Cam az emelvényre. – Kész vagyok a kisfiú boncolásával is. Utálok gyerekeket boncolni. Olyan kicsi.
- Én is kész vagyok az előzetes felméréssel. Néhány régebbi forradás, és rengeteg új törés. Egy golyó ütötte seb a szegycsont mellett, és valami tompa tárggyal okozott sérülés a humeruson, a sternumon, a femuron, a temporalen, az occipitalen…
- Agyonverték, igaz? Szinte minden belső szerve megsérült.
- Már a lövés is elég végleges helyen érte, de amilyen brutálisan megverték, igen, lehet, hogy még azelőtt meghalt, hogy elvérezhetett volna a truncus pulmonalist ért sérülés miatt. Rengeteg a csonttörés. Iszonyú fájdalmai lehettek.
- Jószerével kivégezték…
- Igen.
- Igen – bólogatott Cam. Alig akarta elhinni, és szörnyű előérzete volt.
- Kell úgy egy óra, hogy a járomcsontdarabokat összerakjam, utána átadom Angelának, és megtisztítom a többi csontot, hogy többet is megtudhassunk a törésekről és a fegyverről. És katalogizálom is a csontokat. De jól jönne most Zach és Fisher a sérülések kronológiai felállításához!
- De sajnos Zach ott van, ahol, Fisher pedig készül a doktori vizsgájára a konzulense utasítására.
- Tudom, hol vannak, Dr. Saroyan.
- Én is tudom, hogy tudod, Dr. Brennan. Minden darab megvan az áldozatunk arcából?
- Dr. Hodgins átszitálta a homokot, amit a gödörből és annak környezetéből vettek. Elég darabka van a koponyarekonstrukcióhoz. Ha a többi csontja is tiszta lesz…
- Előbb a gyerek koponyáját, Dr. Brennan!
- A nőé előtt?
- Nem, a nőé után. Van egy olyan érzésem, hogy ha meglesz a nő személyazonossága, meglesz a gyerek kiléte is, de azért menjünk biztosra. A DNS gyorsvizsgálat alapján elég közeli rokonok. Most futtatom a teljes analízist és a toxikológiát is, még legalább nyolc óra, mire lesznek újabb eredményeim.
Brennan ragasztót és csipeszeket vett elő, majd a nő járomcsontdarabkáit kezdte a helyükre illeszteni.
- Elég ijesztő – jött fel az emelvényre Angela a két bonctanászhoz.
- Micsoda?
- Nézd a kissrác cipőjét! – mutatott az adidasra Angela, de Cam még mindig nem értette.
- Divatos. Minden második gyereken ilyen guris csukát lehet látni. Michelle barátjának a kishúga is ilyenben gurulgat az utcán.
- De mi tök ugyan ilyet vettünk a hétvégén Brennannel Parkernek, amikor elvittük a gyerekeket a plázába. Akár ő is lehetne.
- Ilyet ne is mondj, Angela! – szörnyülködött Cam. – Isten mentsen meg minket ettől a lehetőségtől, hogy bármelyikünk gyermeke feküdjön egyszer itt, előttünk.
- Nem azt mondom, hogy a kisfiú Parker, csak hogy akár ő is lehetne. Korban, méretben és stílusban is stimmel. És gondold el! Van valahol egy férfi, akinek meghalt a felesége is, és a fia is…
- Még nem biztos, hogy a nő az anyja – mutatott rá a tényekre Brennan.
- A DNS szerint igen – érvelt kolléganője ellen Cam, de Brennan továbbra is a saját véleményén állt.
- Csak az biztos, hogy rokonságban álltak. Nem az, hogy az egyik áldozat a másik anyja.
- Én akkor is tuti belebetegednék, ha a gyerekem és a férjem is… Hát, ha megölnék őket – csóválta a fejét Angela. - Lehet, én magam is átmennék gyilkosba.
- Mindannyian anyák vagyunk Angela, képesek lennénk gyermekvédelemből gyilkolni. Érezzük a gyomorszorítást, ha elképzeljük a világunkat a gyerekünk nélkül. Nem tudom, mihez kezdenék, ha mondjuk Michelle-lel bármi történne. Szerintem rövid idő alatt teljesen begolyóznék.
- Megértelek – bólogatott Angela.
- Én nem érzek ilyet – nézett rájuk Brennan.
- De amikor elmentél, nem hagytad volna itt Christine-t.
- Megfenyegették, természetes, hogy elvittem. Nem akartam, hogy baja essen. Azt tettem, ami számára a legelőnyösebbnek bizonyult.
- Pontosan erről beszélünk, csak kicsit nagyobb érzelmi töltettel.
- Oh. Sajnálom, én tényleg igyekszem megérteni az emberek érzelmeit, és kimutatni a sajátomat, de… Valahogy nem megy.
- Hát, mióta te és Booth - azóta egy fokkal nagyobb benned az empatikus érzékeltetés.
- Nem tudom, hogy ez mit jelent, Angie.
- Hogy Booth jó hatással van rád – fordított neki Angela.
- Köszönöm, igen, én is így látom.
- Valahogy emberibb lettél az élőkkel szemben is, megérted a körülötted lévők gesztikulációit.
Angela szavaira Cam lelkesen bólogatott.
- Én ezeket nem érzem – csóválta a fejét az antropológus.
- Mindegy, mi azért látjuk, hogy mégis.
- Jó nektek. Nagyon ritkán én is szeretnék olyan lenni, mint ti.
- Csak ritkán?
- Tekintettel arra, hogy okosabb vagyok, mint ti, és van párom és gyerekem, valamint az anyagi helyzetem is kellően megfelelő, igen, csak néha. Amikor érzelmi reakciók alapján kell megértenem másokat. De az életem többi helyzetét tekintve szívesen vagyok önmagam. Tessék – itt a koponya. Csináld meg az arcrekonstrukciót, addig megtisztítom a másikat is – adta oda Angelának a nő fejét, majd a másik áldozat mellé lépett.
Valamiért nehezére esett elkezdeni – azóta nem vizsgált gyerekholttestet, amióta Colint megtalálták az üvegházban. Az az eset annyi érzelemmel volt átszőve, hogy ténylegesen megviselte. Valamilyen szinten kötődött az áldozathoz. Ezt azzal magyarázta, hogy már ő is anya, és érzi, mekkora veszteség és lelki fájdalom lehet egy gyermek elvesztése. És most itt van ez a kisfiú, valakinek a gyereke, valaki saját Christine-je. Ez olyan borzasztó.
Legalábbis akkor ezt hitték, ám a borzalom csak ezután következett. Minden olyan gyorsan történt, mintha csak villanásokként érzékelték volna az egészet. Angela alig húsz perc múlva visszajött a nő arcával, és aztán csak peregtek és peregtek az események, megállíthatatlanul, könyörtelenül…
- Hát ő lenne az. Mosolyog, mert gyereke volt. Gondoltam, így anyukásabb – mondta, majd beadta a képet a plazmára. – Olyan, aki vasárnaponként a gyereke focimeccsén ül, és
sütit süt a haveroknak. Ki képes lelőni és agyonverni egy anyukát? – kérdezte aztán mély fájdalommal és felháborodással.
Cam az arc láttán elejtette a kezében lévő fogót, Brennan pedig hol az előtte fekvő maradványt nézte, hol a képet.
- Ez nem lehet.
- Már bocs, Főnök, de ebben nem szoktam tévedni.
- Ez képtelenség…
- Édesem, jól vagy? – nézett Angela még mindig Brennanre. – Mi van veletek?
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
„ Nagyon jó, bár én félek, hogy az fog történni, amit gondolok, és nem akarok szemét lenni, ezért csak a név első betűét írom le "R". Nagyon nagy késztetést érzek, hogy az egész nevet leírjam, de az alkotóra bízom ezt a feladatot! (tudom, ez nagyon beképzelt volt, bocsii). Remélem, az akit érinteni fog, nem fog teljesen darabokra törni, de biztos, hogy nem fog többet igazán mosolyogni ://
De akkor is mihamarabb KK!!!