- A valódi-, lengő-, valamint álbordákat ért szúrások ugyan attól a fegyvertől származnak, a szimmetrikus, keskeny mélyedés alapján azt mondanám, valami féle papírvágó kés lehetett az eszköz. A sternumon még két hasonló nyom található.

Dr. Brennan gépiesen darálva vette számba a sérüléseket, az információkat pedig a boncasztal szélén elhelyezett szerkentyű rögzítette. A doktornő New Yorkba érkezve egyenesen a Washington Intézetet vette célba. A lehető legrövidebb úton igyekezett hozzájutni a maradványokhoz, majd nekiállt a vizsgálatoknak.

Valójában első sorban a T5-ös csigolyát ért - feltehetően dugóhúzótól származó - szúrásnyom érdekelte, de nem kockáztatta meg, hogy bármilyen részlet elkerülje a figyelmét. Most nem...

- Brennan... - szólította meg valaki hátulról, de az antropológus fel sem figyelt rá. - Hoztam kávét. Arra gondoltam, tarthatnál szünetet. - a hanghoz Cam aggódó arca társult, és egy forró itallal teli bögrét nyújtó kéz. Temperance mindkettőt figyelmen kívül hagyta.

- Beszélnünk kellene. - mondta Cam komolyabbra fordítva a szót, és ajkait összeszorítva kitartóan pásztázta a doktornő merev arcát.

- Az idő nem alkalmas beszélgetésre. - vetette oda.

- Rendben, akkor nem beszélgetünk. Csak elmondom, és te meg majd... Meghallgatod. - "Remélem." - tette még hozzá magában Dr. Saroyan, majd egy magának szánt, bátorító bólintással belekezdett. - Christine már nem gyermek. Hanem egy... Érett, okos és meglehetősen kíváncsi fiatal nő.

Kis szünetet tartott. Még mindig nem tudta, hogy pontosan hogyan vegye rá Dr. Brennant arra, hogy elgondolkozzon a hallottakon anélkül, hogy megemlítse neki a lánya kapcsolatát a nyomozás egyik gyanúsítottjával.

- Mindennél jobban érdekli az igazság. Nem véletlen, hogy ő is törvényszéki antropológus lett. - folytatta még mindig a köntörfalazást Cam.

- Valóban nem. A lányom kiváló képességeket örökölt, melyeket ebben a szakmában kamatoztatva... - kezdett bele a magyarázatba Temperance, de hangja elhalkult, ahogy kezébe vette az egyik csigolyát, és vizsgálgatni kezdte. Újabb jelentést mormolt el magában a maradványokat illetően.

- Arra próbálok kilyukadni, hogy... Christine nem hülye! Tudja jól, hogy valamit eltitkoltok... Eltitkolunk előle! - bökte ki végre kissé indulatosan a lényeget a nő.

- Nem tudhatja meg az igazat! - Brennan olyan hirtelen fordult szembe Cammel, hogy a patológusnak hátra kellett lépnie egyet. A ragyogó, kék tekintet szinte könyörgőn csillant rá, és ez megrémítette. De csupán pár másodpercig tartott, és a váratlan kifejezés úgy tűnt el az antropológus arcáról, mintha ott sem lett volna. - Nem beszélek erről. - jelentette ki fagyosan ahogy visszafordult a csontvázhoz.

- De magad miatt, és nem Christine miatt, igaz...? - Brennan keze megállt mozdulat közben.

- Mindenkinek így a legjobb. - mondta egy sóhaj kíséretében, de látszott, hogy ez csak egy jól begyakorolt szöveg, melynek maga sem igazán gondol bele a jelentésébe.

- Erről talán kérdezd meg a lányodat. - Cam egészen halkan beszélt, azonban mikor látta, hogy a nő nem reagál a megváltozott hangnemre sem, ingerültté vált. - Az istenért, Temperance! Pontosan úgy viselkedsz, mint a pszichopata, akit üldöztök! Már réges rég fel kellett volna hagynotok az egésszel! - kissé nyugodtabban még hozzátette: - Húsz éve hagyod, hogy ez az ügy kísértsen...

- Már nem fog sokáig, mert ezúttal elkapom a gyilkost. - jelentette ki Dr. Brennan higgadtan, mintha mi sem lenne természetesebb ennél.

- Rendben. - Camille egy sóhajjal beletörődött a doktornő makacsságába. - Csak nehogy megint elveszítsd a lányod...

A kávésbögrét az asztalra téve Dr. Saroyan elhagyta a termet. Így már nem láthatta, szavai mekkora hatást gyakoroltak az antropológusra, akinek szeme sarkában egy forró könnycsepp jelent meg...

***

- Azt reméltem, hogy ez olyan "bekapunk valamit és közben szaftos hullákról társalgunk" típusú csevely lesz... - fintorodott el az FBI ügynök.

- Ez nem olyan ügy, Sweets! - szólt rá szigorúan Booth. Arcát sötét felhő takarta, homlokán pedig a gondterheltség barázdái jelentek meg; leginkább egy sebzett vadra hasonlított a megjelenése. - Ki vele, mit találtál?

A kérdés a pszichológust is komorságra kényszerítette. Sejtette, hogy ez egy kemény beszélgetés lesz, és a sok évi tapasztalat sem segített neki abban, hogyan tálalja a tényeket Boothnak.

- Megkerestük az áldozat testvérét. Egy hotelban lakik, amit alapvetően nehéz lenne lenyomozni, felteszem éppen ezért választotta lakhelynek. Phoenix okos, és nem...

- Sweets... - a férfi halkan, egy kitörni készülő vulkán hangulatát keltve ejtette ki barátja nevét. Ennél többet nem is kellett mondania, a pszichológus megértette, hogy nem húzhatja tovább a dolgot.

- Úgy tűnik, Christine lepaktált a gyanúsítottal... - nyögte ki végre. Booth megtorpant, és tekintetét Sweets barna szemeibe mélyesztette, majd megragadta az ügynök vállát. Talán kissé túl erősen, mert a doki felszisszent.

- Ezt hogy érted?

- A hotelben futottunk össze vele. Állította, hogy Phoenix ártatlan... - újabb szorítás. Sweets pedig tűrte. Nagyon jól tudta, hogy Booth nem akar ártani neki, csupán tehetetlennek érzi magát és dühös. Nagyon dühös... Ismerte már annyira, hogy tudja, ilyenkor nem érdemes az útjába állni.

- Valahonnan összegyűjtötte a nyomozás anyagait. Jelentések, képek, újságcikkek, még az én profilvázlataimat is kilopta a kukából, mikor nem figyeltem. Már nagyon rég óta gyűjtögetheti az információkat...

- Mire célzol, Sweets? - kérdezte a férfi idegesen. A pszichológus finoman lefejtette magáról a szorító ujjakat.

- Booth, azt hiszem, el kellett volna árulnotok az igazat Christine-nek... - egy darabig még eltartott a tekintetek párbaja. Seeley valami féle kapaszkodó után kutatott, valami biztos pontot keresett, de az egyetlen, amit talált az ez a nyomozás volt.

- Huszonkét éve nem ezt mondtad... - mormogta a férfi egész halkan, és hátat fordított a pszichológusnak.

- Sajnálom, hogy így alakult...

- Hát tudod mit, Sweets?! Azt én is nagyon sajnálom! - elhallgatott. A lelkében dúlt a harc az emlékek és a jelen fájdalmai között, és ez belülről megtörte a férfit, akár mennyire is próbált erősnek mutatkozni a felszínen.

- Nem kell foglalkoznod ezzel az üggyel. A lányod mellett lenne a helyed... - próbálkozott Sweets egy gyengédebb hangnemmel. Rövid csend után végül Seeley szólalt meg.

- Amíg Bones nem végez a maradványok vizsgálatával, addig nem sok mindent tehetünk. Visszamegyek a laborba. - jelentette ki Booth, az FBI ügynök. De nem Booth, az apa, vagy Booth, az ember... A szív bajnoka, az ösztönök és Isten őszinte híve szép lassan elnyomta magában mind azt, ami ő volt...

Sweets erős késztetést érzett, hogy vígasztalásképp megölelje, ugyan akkor arra is, hogy alaposan felpofozza a viselkedése és a makacssága miatt. Tudta, nagyon jól tudta milyen fájdalmas sebet hordoz a társa - a barátja, de abban egészen biztos volt, hogy a gyógyulás gátját is ő maga képezi.

- Ha segíteni akarsz, megtalálod nekem Gabriel Phoenixet. - jelentette ki Booth, majd elindult, hogy taxit fogjon.

A pszichológus fájó szívvel nézett utána, majd egy lemondó sóhajjal elindult, hogy teljesítse a kérést - hogy segítsen. De hogy ezzel pontosan kinek segít, azt nem tudta volna megmondani - mert hogy nem Boothnak vagy Brennannek, abban egészen biztos volt.

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.12.28. 16:38 Dinike Nagyon izgalmas és érdekfeszítő történet, fergeteges történetvezetéssel. Csak csiklandozott a kiváncsiságunkat a múlttal, de remélem, hogy mihamarabb a felszínre is fog kerülni. Alig várom a folytatást, úgyhogy mihamarabb KK!!!