|
Dinike: Végjáték/9.
- Jöjjenek, Agyasaim, most! Mindenki az irodámba! – szólalt meg a hosszúnak tűnő diadalittas csend után Miss Julian, kizökkentve ezzel mindenkit a maga kis világából.
- Magukra fér az értekezés, lesz még dolguk bőven! – hallottak meg egy férfihoz képest igen magas hangszínen kommunikáló, arcán kajánul vigyorgó öltönyöst a hátuk mögül.
- Mr. Smith, - szólt haragosan Caroline, - megelőzve bármelyiküket is, hogy olyat mondjanak, ami a hátrányukra lenne, - szembefordulva azzal a tenyérbe mászó ábrázattal megáldott ügyvéd felé – köszönjük szíves közreműködését, de azt hiszem nem csak nekünk lesz szükségünk értekezésre. Úgy gondolom, Önnek is lesz miről beszámolni az ügyfelének. Ha jól sikerül a mi megbeszélésünk, akkor az Ön ügyfele hamarosan előzetesbe kerül. De nyugodtan próbálja vele elhitetni, hogy mégsem! Biztosan értékelni fogja a lelkes munkáját, amit ma itt nyújtott! – húzta ki magát az ügyésznő, ugyanolyan kaján mosollyal az arcán, lehervasztva ezzel az ügyvéd korábbi vigyorát. – Hölgyeim, Uraim, jöjjenek! – nézett a várakozó kis csapatra Caroline, és ezzel hátat fordítva az öltönyösnek, gyors léptekkel elindult saját irodája felé, nyomában az „adu ászaival”.
Néhány perccel később Cam, Hodgins, Angela, Booth és Brennan csendesen ültek Miss Julian irodájának kerekasztalánál, egy-egy bögre forró feketét kortyolgatva, várva, hogy Caroline mit tartogat még a mai napra a számukra.
- Na szóval, - kezdte Miss Julian – először is mindenkinek köszönöm a mai és az eddigi eredményes munkáját. Ma mi nyertünk, való igaz, de rengeteg munka vár még ránk. Most minden rajtunk múlik, innen már nem veszíthetünk. A rendelkezésünkre álló bizonyítékok és tanúvallomás jó, de félek nem elegendő. Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Booth, – nézett rá – megtalálta a valószínűsíthető indítékot Mr. Mc’Neil meggyilkolását tekintve, azonban jó lenne, ha tudnál még valamilyen információt szerezni Stacy Stealth hollétéről, bár véleményem szerint ő is halott.
- Egyet értek Caroline, - erősítette meg Booth az ügyésznő szavait, - nem valószínű, hogy Róka hagyta elmenni a nejét azok után, hogy rajtakapta Mc’Neillel.
- A nyomok alapján Mc’Neilt hirtelen felindulásból ölték meg, - szólt Brennan is – nem volt előre megtervezve.
- A holttest eltüntetése viszont annál inkább. – egészítette ki Booth Brennan mondandóját.
- Pontosan. – helyeselt Caroline is – Úgy vélem, a raktár rejtegethet még egyéb bizonyítékokat.
- Az biztos, - vélekedett Booth is – azonban félek, hogyha volt is ott valami azt az elmúlt két nap során eltüntették.
- Arról tudnék, Szivi! – ejtett meg Miss Julian egy félmosolyt Booth felé - Zár alá vetettem a raktárt és még csak a környékére sem lehet menni az én hozzájárulásom nélkül.
- Zseni vagy Caroline! Akkor visszamegyek Bonessal és a csapattal és átkutatjuk az egészet, ha van ott valami biztosan megtaláljuk.
- dr. Brennan és a csapat megy, te maradsz!
- Caroline, - ugrott fel Booth a székéből, farkasszemet nézve az ügyésznővel, készen a harcra – de mindig én…
- Neked más dolgod van! - szakította félbe Miss Julian a felháborodott Bootht.
- Más? – értetlenkedett Booth – Nem mehetnek oda egyedül, kell melléjük valaki, aki vigyáz rájuk. – csattant fel haragosan. - Róka mindenre képes, és ha a megérzésem nem csal, van egy belső embere is, aki mindenről informálja, nem lehet, hogy…
- Épp ezért nem mész te is velük. Az én megérzésem is azt sugallja, hogy tégla van közöttünk. Vigyázunk az Agyasokra, Szivi, szinte az egész FBI ott van, biztosítják a helyszínt és felügyelnek mindent. Bízz bennem! Nekik nem lesz bajuk, viszont ha igazunk van, akkor Mrs. Wilson biztonsága hagy némi kivetnivalót maga után.
- Az ki? És milyen tégla? – kérdezték szinte egyszerre az eddig csak csendben figyelő jelenlévők.
- A ki – tette idézőjelbe a levegőben Caroline az előbbi szavát - a korona tanúnk egy korábbi szintén Rókához köthető gyilkossági ügyben. A tégláról ez eddig nincs információnk, pedig már én is marhára fülön szeretném csípni. Utálom, hogy a levesünkbe köp, pipa vagyok, ha valaki az utamba áll.
- Ok. – enyhült meg egy kicsit Booth – Mit javasolsz?
- dr. Brennan – fordult Miss Julian hozzá – vigye vissza a csapatát a raktárba és szedjék szét darabokra. Találjanak valamit, bármit, ami megerősítheti a vádat.
- Minden tőlünk telhetőt megteszünk, Miss Julian, ahogy eddig is a rendelkezésére álltunk mindenben, feltétel nélkül! – nyomta meg Bren az utolsó két szót.
- Tudom, dr. Brennan! Booth, Mrs. Wilsonnak találnunk kell egy biztonságos helyet, olyat, amiről senki másnak nincs információja, kizárólag nekem és neked!
- Megtalálom, Caroline, de te viszont vigyázz rájuk! – mutatott Booth az asztal körül ülőkre, megpihentetve tekintetét felesége sápadt, elgyötört arcán. Oly annyira vágyott rá, hogy megölelhesse, szorosan átkarolja, megcsókolhassa, elmondhassa neki, hogy szereti, hogy amit érez, amiért mindketten fájdalmat éreznek a bensőjükben, csak múló, törékeny, illékony illúzió és tulajdonképpen nem is létezik, soha nem is létezett. Hinni akarta, ezt akarta hinni! Megtalálja a módját, hogy helyreálljon minden. Még nem tudta hogyan és nem tudta mikor jön ez el, de eljön és megtalálja, ebben az egyben volt igazán biztos. – Róka bármire képes, hogy győztessen kerüljön ki a csatából. – fejezte be halkan mondandóját Booth, de nem véve le szemét asszonyáról.
- A nejed és Mrs. Wilson az én két királynőm, a többiek pedig a bástyáim! Nem hagyom, hogy bármi bajuk essen! A csapat biztonsága az én feladatom, Mrs. Wilsoné a tiéd! Úgyhogy tegyünk is ezért és lássunk neki!
- Ok, Caroline. Adnátok nekünk néhány percet Bonessal? Menjetek, lássatok munkához és rögtön jövünk mi is.
Bren türelmesen, szótlanul ülve megvárta, míg kollégái elhagyták Miss Julian tárgyalóját és Booth becsukta az ajtót utánuk, aztán hirtelen felállt, két lépéssel a férfi előtt termett és épp a benne felgyülemlett haragot akarta volna kimondani, amikor érezte Booth bársonyos ujjának érintését az ajkán.
- Ne! Ne, mondj semmit kérlek! – nézett áthatóan a szemébe, ujját még mindig a nő száján tartva. – Csak hallgass meg! – simította végig az ajkát, arcát, majd kezét lassan leengedve Bren jobb tenyerét a sajátjai közzé fogva, de tekintetét el nem engedve, folytatta. - Ami most velünk történik, az a lényegen nem változtat. Róka és bandája nagyon veszélyes ragadozók. Féltelek! – olyan gyengéden hagyta el a száját ez a szó, hogy az szinte végigsimította a nő bőrét. - Csak annyit kérek tőled, hogy légy nagyon körültekintő és semmi olyat ne tégy, ami veszélybe sodorna téged, vagy a lányunkat. Hamarosan vége lesz ennek az egész Róka ügynek és mi is rendben leszünk. Te, én és Christine, egy család vagyunk és mindig is azok leszünk! Szeretlek! – folyt végig egy-egy könnycsepp mindkettejük arcán. - Tudom, hogy most nem hiszel nekem, hogy dühös vagy és haragszol rám. Minden jogod meg is van hozzá. Én is az vagyok. Magamra, a körülményekre. Gyűlölöm ezt az egész helyzetet! De bebizonyítom neked újra, hogy nem tévedtél, nem volt hiba, hogy engedted szeresselek és szeress! Tudom, hogy ez most nagy kérés, de szeretnélek megölelni, ha lehet? – törölte le Booth a nő egyre sűrűsödő könnyeit, sajátjait is szabadjára engedve, várva.
Bren azok után, amit a férfitól hallott képtelen volt rá, hogy bármit is mondjon, hisz haragja tüze most lecsillapodott, és mindennél jobban hinni akart, hinni a férfinek, akit szeret. Megosztani vele a titkot, mely ott égett a lelkében, azt, amiért annyira haragudott a férfira, ki akarta mondani, de nem tehette. Most nem! Még nem! Dühös volt, de önmagára, mert nem volt rá sem logikus magyarázat, sem ész érv, egyszerűen csak érezni akarta a férfi karjának ölelő melegségét, ajkának bársonyos érintését. Magához húzta, megcsókolta. Remegő lábakkal, könnyekkel áztatott sós ajkakkal, szenvedélyesen, remélve és egyben rettegve, hogy nem ez volt a búcsúcsók…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Dinike!!!!!!!
Ez a rész is nagyon jól sikerült!!!! Gratulálok!!!! Nagyon izgulok az ügy miatt és legfőképp a tégla miatt.
De a vége....na az...
KK!!!!!!!