|
fencikoci: A pokol váltságdíja/6/2.
Másnap aztán, amikor ébredezni kezdett, el is kellett gondolkodnia komolyabban azon, hogy hol van. Először csak a jódszagot érezte, amitől felfordult a gyomra. Felült, öklendezni kezdett, aztán kiszaladt hányni, jobb híján egy kukába. Mivel rossz ajtón sietett ki, és a folyosón találta magát. Odament hozzá egy nővér, kérdezett valamit, ő bólintott, ivott egy pohár vizet, aztán legyőzetve a talpon maradással vívott csatában, és ráébredve, hol is van valójában, visszament a kórterembe. Booth már ébren volt.
- Jól vagy?
- Nem tudom.
Bones próbálta felmérni a helyzetet. Booth mellett volt egy ágy. Még egy ágy, azt leszámítva, amelyiken Parker aludt. Az ablakon kitekintve még sötét volt.
- Mennyi az idő?
- Négy negyvenhét.
- Mennyit aludtam?
- Tizenhat órát. Cam mondta, hogy mostanában nem nagyon tudtál. Beszélt a nővérrel, betoltak még egy ágyat, aztán Arastoo átrakott rá, amikor bejött Camért. Mit ne mondjak, az ő keze is szépen fest. Jól szétmetélte azzal a faággal.
- Miért nem keltettél fel?
- Esküszöm, próbáltalak, de hiába keltegettünk, nem reagáltál. Ja! És Cam hagyott itt neked néhány könyvet a nagyobb gyermekek neveléséről. Minek az neked?
- Szeretnék felkészülni.
- Parkerre?
- Nem, a kamaszokkal kapcsolatban előfordulható problémákra, és a megoldásaikra.
- Ha te mondod!
- Mondott még valamit?
- Cam? Semmit, csak azt, hogy majd te mindent elmesélsz, és hogy nem akar mást, csak hazamenni Michelle-hez. Ti tényleg bent éjszakáztatok a laborban?
- Nem akartuk vesztegetni az időnket.
- A gyerekekkel együtt?
- Igen, kivéve, amikor hazavitte magukhoz őket. Nagyon sokat segített mindkettőnknek ezzel. Tényleg, hol van Christine?
- Angelánál. Este behozta, akkor adott neked egy puszit. Te meg elmosolyodtál, de tovább aludtál. Hé, most megint sírni kezdesz? – nézett rá meglepődve.
- Hiányzik – könnyezte el magát a nő. – Három napja nem is láttam.
- Angela behozza, ahogy felébred.
- Biztos?
- Biztos. Mi van veled? Olyan… Nem is tudom. Olyan szórakozott vagy. Olyan szétesett. Nem szoktál sírni.
- Hosszú volt ez az egy hét, amíg hajszoltuk Parkert.
- Hogy jöttél rá, hol van?
- Senki sem mondta el neked?
- Nem. A csodálatos mobiltelefonok világában bárki, akit hívtam, nem volt elérhető. Sweets-t kivéve. Vele meg aztán ugyan sokra mentem!
- Bocsánat, lemerült a telefonom. Arról ment éjszaka a GPS.
- És Parker is csak annyit mondott, hogy azt hitte, meghaltam. Részleteiben elmesélte, hogy ment át Rita azzal a kocsival a karomon, és Sweets mellkasán. Egy élmény volt végighallgatni. Meg hogy utána valahogy szólt neked, de aztán vérezni kezdett az orra, bejött a nővér…
- Vérzett az orra? – bicegett át a nő a gyerek ágyához, és végigsimított a fején. – Miért?
- A nővér azt mondta, hogy a vérhígító miatt. Aztán kapott ínfúziót, és ő is elaludt.
- Sok volt ez neki. Még csak tizenkét éves – nézte a gyereket, majd adott a homlokára egy puszit. – De legalább továbbra sem lázas. Remélem, megússzuk a csontvelőfertőzést – mondta, miközben visszabicegett az ágyához.
- Bones, mi a fene történt veletek? Parker gipszben van, Cam keze hét öltéssel lett összevarrva, és a tested tele van zúzódásokkal. Sínben van a karod, és merevítőben a bokád. És a fejeden is van egy óriási ragtapasz. Megtudhatnám végre, mi történt? És egyáltalán hogy találtad meg Parkert?
- Elmondta hol van – vette ki a táskájából Parker versét. Hagyta, hogy előbb Booth is elolvassa, aztán kezdett csak magyarázatba. – Látod? Mindent megírt nekünk.
- Ezt Parker írta?
- Hodginsnak, Angelának, nekem… Mindent megírt, kivétel nélkül. Zach és Mr. Abernathy a napsugaras és repülős részből rájöttek, hogy merre kellene keresni, Mr. Bray és Mr. Fischer találtak valami fenyőpollent egy légszűrő belsejében, Hodgins ezek után már egy szempillantás alatt kitalálta, hogy mi az a rovar, amit Parker látott, Angela pedig megtalálta a szobrot ott, ahol ezek a legyek rajzottak. Az FBI-os nyomszakértők pedig elnéztek egy bizonyítékot, konkrétan azt, amit Wendell és Colin megtaláltak, legalább is Hodgins ezt állítja. Én pedig hiszek neki. Szánalmas, hogy mennyire nem tudta Perotta, mit kellene csinálnia, és még csak véletlenül sem akart nekünk hinni, amikor szóltunk, hogy valamit elrontott. Úgyhogy magunkban nyomoztunk. A prímszámok amúgy nem prímszámok voltak, hanem prímtényezők, amiből Zach visszafejtette a pontos koordinátákat. Cammel már rég úton voltunk, hogy időt nyerjünk, mire megkaptuk. Perotta amúgy ki fog csinálni minket, amiért nem szóltunk neki, de ez jelenleg nagyon nem érdekel, elhiszed?
- El.
- A pennsylvaniai rendőrség egyébként segített valamennyit, de végül velük is összevesztem.
- Egy nap alatt mindenkivel? – mosolygott a férfi.
- Kiakadtam. Elveszítettem az önuralmamat.
- Őket is felképelted, mint engem kilenc évvel ezelőtt?
- Nem. Csak a kocsihoz szorítottam, amíg leharaptam a fejét. Persze csak képletesen, mert ugye az lehetetlen, hogy egy ember a másiknak a fejét leharapja, mivel az állkapocs és a nyelőcső mérete is olyan, hogy…
- Értem én – vágott a kiselőadás elébe Booth. - Mi volt ezután?
- Az erdész bevitt egy leégett faházhoz, mert azt hitték, hogy elnéztük a koordinátákat, és egy kis menedékház az, amit keresünk Cammel. És hát Parker is ezt írta a versben, de azt magad is olvashattad. Rengeteg időt elvesztegettünk ezzel. Utána Cammel egy másik ösvényen felmentünk a Fergusson birtokhoz. Egy vadászkastély volt Parker kis faháza. Cam ott vágta el a kezét. Aztán… Bementünk, és Rita meghallott minket. Parker kiabálni kezdett, Rita meg Danielnek hívta. Az a nő észre sem vette, hogy nem a saját fiát vittel el.
- Sweets is ezt mondta. Hogy valószínűleg nincs tudatában annak, hogy Dany halott, így biztosak lehetünk abban, nem fogja bántani Parkert. De én nem nagyon hittem neki. Lelőtte a húgát, az anyját, a fiát, mindenkit a családból.
- Én is féltettem Parkert.
- Mi történt az után, hogy bementetek?
- Ott álltunk, mindannyian. Cam, a sérült kezével, én és Parker, meg Rita. Fegyver volt nálunk, és nála is. Rita le akart lőni engem. Üvöltöztünk, és mindenki elsütötte a maga pisztolyát.
- És elvétette? – lepődött meg Booth. Mivel Brennan egyetlen sérülése sem származott golyótól.
- Nem, nem vétette el. Booth, Parker elém ugrott. Akkor sérült meg. Cam keze nem jól funkcionált, elment Rita feje fölött a lövés. Én azt hiszem, eltaláltam, de amikor megláttam Parkert… Összeesett, Booth, és én nem láttam, hol találta el, olyan sötét volt mindenütt, csak egy kis fény szűrődött le az emeletről. Parker összecsuklott, én meg… - sírta el magát megint. – Azt hittem, meghalt, mert nem mozdult, és nem beszélt. Olyan szörnyű volt, hirtelen nem is tudtam, mit csinálok, csak nekirontottam Ritának puszta kézzel.
- Egy tengerészgyalogosnak?
- Igen. Ütöttem-vertem, ahol értem.
- Ejha!
- Nem, az ejha csak eztán jött. Verekedtünk, de engem védett a mellény, úgyhogy amikor rájött, Rita fejberúgott. Fel is szakadt a fejem – mutatta a fején a ragtapaszt, amit Booth óvatosan megsimított. - Összecsúsztam, ő meg megint pisztolyt rántott. Csakhogy Parker gyorsabb volt.
- Parker? Úgy érted, hogy…
- Úgy. Parker lelőtte a nagynénjét. Végig engem védett, Booth, miközben nekem kellett volna őt megvédeni. Én ezt nem értem. Odamentem, hogy visszahozzam, hogy visszakapd, és hogy én is visszakapjam. Erre… Erre ő az, aki megment engem, kétszer is. Elém ugrik, hogy ne lőjenek le. Lelövi azt, aki le akar lelőni. Miközben nekem kellett volna golyót kapnom, hogy ő ne sérüljön meg. Én vagyok a felnőtt, nekem kellett volna megvédenem a gyereket.
- Honnan tudta, hogy működik a pisztoly?
- Hát őőő…
- Kivitted a lőtérre, annak ellenére, hogy kifejezetten megkértelek, ne tedd? – nézett kérdőn a férfi.
- Úgy valahogy – ismerte be a nő. – De beláthatod, óriási haszna volt, hogy így cselekedtem. Azzal, hogy megtanítottam lőni a fiadat, élve kijutottunk egy vérengző gyilkos kelepcéjéből. És nem vagyok biztos abban, hogy Cam nem felhúzva tette le a földre, amíg megvizsgálta. Parker csak az egyik kezét használta. De kihúzta a fejünket a hurokból.
- Kelepce meg hurok? Nem volt csapda, Bones. Ez mentőakció volt.
- Megmentett.
- Önmagát is mentette, és téged is. Nem tudta, hogy életben vagyok, csak azt, hogy aláírtad a papírt. Ha te meghalsz, ő egyedül marad. Ez a tudat rengeteg erőt adhatott neki. Apja fia!
- Örülök annak, hogy itt van. És…
- És?
- És hogy mind jól vagyunk.
- Ja. A Kripli klán. Te is gipszben, Parker is gipszben, én is gipszben… Már csak Sweets-t kell örökbe fogadnunk, pont beillene a képbe.
- Olyan a számomra, mintha az öcsém lenne, Booth, nem a fiam.
- Meg fogom kérni, hogy beszéljen Parkerrel.
- Előbb mi beszéljünk vele. Ez most már a közös felelősségünk.
- Igen, tudom.
Néhány percig csak nézték egymást, aztán Booth megszólalt.
- Nem tudom, mivel érdemeltelek ki, Bones. Őszintén. Nem tudom, mi volt az a jótett az életemben, amiért ekkora áldást kaptam, mint te. Egy élet is kevés lesz megköszönni, hogy visszakaptam Parkert. Egy élet is kevés lesz megköszönni, hogy megajándékoztál Christine-nel. Egy élet is kevés lesz megköszönni, hogy vagy nekem. De akkor is köszönöm. Parkert, Christine-t, a közös életünket. Szeretlek, Temperance, igazán, őszintén, és mindennél jobban.
- Én is szeretlek, Booth.
Aztán kézen fogva, egymás mellett, egymás szemébe nézve, és Parker sorsáról beszélgetve megvárták, amíg felkelt a nap. Nyolc óra tájékában aztán Angela meghozta Christine-t is, és amíg a kislány Parker ágyánál álldogált, és magyarázott, és nevetett a bátyja bohóckodására, Booth csak ennyit mondott:
- Ennél már nem is lehetne tökéletesebb ez a pillanat, nem igaz?
- Ha azt mondom, terhes vagyok, az ront, vagy javít a helyzeten?
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
PÜT:
Merengős vagyok, hat éve írok oda fanficeket, szeretem a jó sorozatokat mind nézni, mind olvasni, de mostanában, alig fél éve lettem igazán sorozatőrült (kezdődött a Gilmore Girlsszel, ahhoz is elkezdtem egy folytatást), aztán jött a Bones, amit végignéztem (retekklubbon akkor tartottunk a 6x17-nél), és... Bumm, belémvágott a villám. Aztán nálam az írás olyan, nem is tudom, kikapcs játék. És egyszer felrémlett bennem, hogy mi lenne ha... Aztán elkezdtem megírni jeleneteket és bumm, így lett a Chocapic! Fura, hogy ez ennyire tetszik másoknak, volt már olyan, amit lehúztak, bár az Harry Potter, kevésbé valóságos emberekkel. A Bones viszont iszonyú jó, elolvastam majdnem minden ficet, amit ide írtatok fel ti többiek, egy-kettőnél a szám tátva maradt, aztán jött a másik ficem felvezetésnek, és utána a mostani. Így most itt vagyok, olvasok, írok (persze csak államvizsga után), és gondolkodom a következő \\\"epizódon\\\" :D Mert ez JÓ!!!! :D pláne, amikor megdicsértek :)
xy:
igyekszem, fele megvan, de most államvizsga 1000-rel, aztán go bele, és írok tovább!