|
PÜT: A kezdet/9.
„Hogy veszíthettem el a fejemet ismét??? Ennek véget kell vetnem!!! Most!!!”
FBI épülete (2 hónappal később)
Az irodájában rendezgette a papírjait. Jó ideje nem volt már benn. Megérdemelt szabadságát töltötte. De most véget ért és vissza kellett térnie a munkájához, ami azért már egy kicsit hiányzott is neki. Ott ült öltönyben, ami nem is álhatott volna jobban neki. Bár volt egy-két olyan kiegészítő, ami nem igazán passzolt hozzá, de ez mit sem rontott az összképen, sőt!!! Talán ez volt az, amitől ő, Ő volt. A figyelemfelkeltő övcsattal és a színes zoknival.
S. Booth különleges ügynök
Az asztalán álló névtáblán ez állt. Korábban az Amerikai Egyesült Államok hadseregében szolgált, mint mesterlövész. De mióta leszerelt az FBI különleges ügynökeként dolgozik. Ő az egyik legjobb. Bár akadt egy kis problémája a játékfüggőségével, de még uralta a dolgot és ez mit sem rontott az FBI-nál végzett munkáján.
Az elmúlt pár hetet a fiával töltötte, ami mindkettőjüknek nagyon jót tett. Mivel a fiú anyjával már nem éltek együtt, így csak hétvégenként tudott együtt lenni Prakerrel vagy ahogy a munkája engedte. Most is ült az íróasztala mögött és a közös képüket nézegette. Még csak 4 éves volt, de jóval okosabb, mint a nála pár évvel idősebb társai. Büszke is volt rá az apja. Mindennél fontosabb volt számára, ő volt az élete...
- Áááá! A tékozló fiú visszatért! Szia Booth! Hogy vagy?
- Kösz, jól! – fogott kezet üdvözlésképpen Sullivan ügynökkel.
- Nagyon rád fért már! És az ifjabbik Booth, hogy van? Hajtja már a csajokat? – viccelődött Sully.
- Hogyne. – mosolyodott el – És te épp milyen új tervet szövögetsz?
- Kettőt is. Az egyik, egy éjjel-nappali büfé nyitása, ahol mindenféle szendvicseket, hamburgereket, hot-dogot lehet kapni. Már tervet is készítettem hozzá. Keresem a kiadó üzlethelyiségeket. Szóval, úgy tervezem, hogy egy-két hónapon belül beindítom.
- Aha. És a másik mi lesz? 80 nap alatt a Föld körül? – nevetett Booth.
- Szórakozz, csak rajtam, de hidd el össze fog jönni! És nem, nem akarom körbeutazni a világot, de most hogy felhoztad a témát... Egy hajóúthoz kedvet kaptam. Egy-két hónap a nyílt vízen... – merengett el - ... remek ötlet! Csak én és egy hajó... Na meg talán egy hölgykísérő...
- Esetleg míg távol voltam, lemaradtam valamiről?
- Tulajdonképpen még nem. Vagyis a másik tervemről még nem beszéltem. Megismertem egy kicsit különös, de csodálatos nőt. És tervemben áll meghódítani őt.
- És mikorra tervezed a nagy hódítást?
- Folyamatban van. Végül is egy majdnem randink volt, vagyis vacsoráztunk már együtt... – de itt kicsit elhallgatott, mert bizonytalan volt.
- És?? Utána?
- Ez már több, mint 2 hónapja volt és azóta nem sikerült összehozni az újabb randit... Még! – mondta bizakodóan.
- Hát nem akarlak elkeseríteni haver, de ha ennyi idő alatt nem sikerült egy második randit kicsikarni tőle... – tartott egy kis szünetet - ... akkor nem valószínű, hogy akarna tőled valamit. Nem gondolod?
- Tudod Booth, ő különleges, nem olyan, mint a többi nő. Munkamániás, kicsit zárkózott... – mosolyodott el - ... és mindent szó szerint ért., úgyhogy kicsit vicces is.
- Úgy látom nagyon az ujja köré csavart ez a nő téged. – mondta kissé kárörvendően Booth.
- Jól van, nevess csak!! De ha megismernéd, rájönnél te is!
- Tudod, mit? Ha összejön a dolog, majd mutass be neki! Drukkolok neked!
- Na persze. De lehet, hogy már hallottál is róla. Tudós és írónő is egyben, Dr. Temperance Brennannek hívják...
- „ Egy antropológus a dzsungelban” – szakította félbe Sully mondatát.
- Igen, ez a könyvének a címe, olvastad már?
- Nem, csak hallottam róla. És hogy ismerkedtetek meg?
- Ő és a csapata segített a Mara Muerte ügyben.
- Értem. – nyugtázta, majd kopogás zavarta meg a beszélgetésüket.
- Booth ügynök, Cullen igazgatóhelyettes az irodájában várja.
- Köszönöm, máris megyek!
- Isten hozott újra itt, Seeley! – veregette vállba Sully, majd mindketten elindultak.
- Igazgatóhelyettes? – kopogott be Booth.
- Jöjjön be, Booth ügynök! Foglaljon helyet! Örülök, hogy ismét körünkben üdvözölhetem, bár tudom, hogy már épp kijárt önnek az a kis szabadság. Remélem sikerült kipihennie magát!?
- Igen, uram! Köszönöm, rám fért. De jó újra itt. És várom a következő megbízatást.
- Hát azt meg is kapja, mármint nem egy új feladatot, legalábbis egyelőre még nem. De egy társat mindenképp.
- Mit? – nézett értetlenül az ügynök – Elnézést, de én mindig egyedül dolgoztam, uram. Nincs szükségem egy társra.
- Márpedig, ha szüksége van rá, ha nincs... Kap egy társat! Ezt már eldöntöttem, vagyis az igazgatótanács döntött így.
- Akkor, ha jól értem, nekem ebbe nem nagyon van beleszólásom, igaz uram?
- Pontosan! Remekül felmérte a helyzetét.
- Elárulja melyik ügynök lesz a társam? – érdeklődött közönyösen Booth.
- Nem ügynököt kap maga mellé.
- Akkor mégis kit? Egy civilt? – háborgott - Uram, ugye nem akarja, hogy...
- Nyugodjon meg! – szakította félbe Cullen – Míg Sullivan ügynök helyettesítette önt, addig az ő munkáját segítette a Jefferson intézet csapata. És az ő közreműködésükkel sikerült egy olyan veszélyes embert, mint Ramon Ortez a rács mögé dugni, a bandájával együtt. Így a tanács úgy döntött, hogy a sikeres munka érdekében, bizonyos ügyekben továbbra is igénybe szeretné venni a Jefferson Intézet segítségét. És már meg is egyeztünk velük.
- Nem értem erre mi szükség van? Eddig is megoldottuk az ügyeket, tudósok nélkül is, uram.
- Azért van egy-két döglött akta, Booth ügynök. És majd másként fog vélekedni, ha meglátja a munkájukat. Tehát a társa Dr. Temperance Brennan lesz.
- Ismét ez a név, ma már másodjára. – morogta az orra alatt.
- Tessék? Nem értettem, mit mondott. – kérte számon Cullen.
- Csak annyit mondtam, hogy igazán remek, uram.
- Reméltem is! Dr. Goodmannek már szóltam, hogy holnap tiszteletét teszi náluk.
- Igen, uram, így lesz! – válaszolt magába fojtva dühét.
- Nagyszerű! Isten hozta Booth ügynök! És jó munkát! Elmehet.
- Köszönöm!
* * *
Jefferson Intézet
- Nagyszerű! Mindannyian itt vannak! – lépett Dr. Goodman az emelvényre – Az FBI annyira meg volt elégedve a munkánkkal, hogy felkérték az intézetet, hogy továbbra is dolgozzunk együtt bizonyos ügyekben. Tehát holnaptól az FBI tanácsadói csapata is lesznek egyben. – mondta a három meglepődött személynek.
- Uram, nem gondolja, hogy előbb minket kellett volna megkérdeznie? – mérgelődött Brennan.
- Nos, Dr. Brennan, mivel én vagyok itt az igazgató... Így nem; nem gondolom, hogy szükségem lett volna a beleegyezésükre. Úgyhogy további jó munkát! Ja, és majd holnap átjön az ügynök bemutatkozni.
- Ugyan mi szükség rá? – értetlenkedett Temperance – Már az első ügy kapcsán bemutatkoztunk egymásnak.
- Sullivan ügynöknek igen, de ő csak a helyettese volt átmenetileg ennek a másik FBI-osnak... valamilyen Booth ügynök, ha jól emlékszem. Szóval legyenek barátságosak vele, főleg ön Dr. Brennan.
- Nem értem, mire céloz ezzel.
- Nem érdekes! Csak végezzék a munkájukat tovább! – majd ott is hagyta őket, és visszaindult az irodájába.
- Remek, egy újabb ügynök. Az előzőtől sem tudtam megszabadulni. – mérgelődött tovább az antropológus.
- Én azt hiszem, megyek a laboromba és megvizsgálom ezeket a ruhafoszlányokat. – jelentette ki Dr. Hodgins. Jobbnak látta, ha most inkább távol marad az antropológustól. Bár Angela társaságát nagyon élvezte és szívesen cseverészett volna még vele, de Brennan villámokat szóró tekintete most inkább távozásra késztette.
- Ugye tudod édesem, hogy nekem elmondhatod, ha bánt valami. – próbált barátnője lelkére beszélni Angela, miután kettesben maradtak.
- Mi bántana? Azon kívül, hogy olyan munkát kell végeznem, amibe bele sem egyeztem, úgymond.
- Ugyan már szívem, Dr. Goodman a főnököd, mint mindannyiunké. Tehát ő megteheti, hogy ilyen döntéseket hozzon. És azt is nagyon jól tudom, hogy nem ez a te problémád....
Angela tudta, hogy miért ilyen Brennan és bár megígérte neki, hogy nem hozza fel többet a témát, néha nem tudta megállni. Ugyanis barátnője megfogadta, hogy nem fogja a férfiakra pazarolni az idejét, csak időpocsékolás és előbb-utóbb minden kapcsolatnak ugyan az a sorsa.... Vége lesz.
Manapság az ember úton-útfélen félpucér testekbe ütközik, melyek óriásplakáton kínálnak cipőt, autót, vagy televíziót. A szexuális töltetű képekkel való találkozások mindennaposnak mondhatók. Ráadásul a technológia forradalmának, az e-mailnek és mobiltelefonnak köszönhetően a kapcsolatok módja is megváltozott. Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy a szenvedély összesen 1-3 évig tart csak.
A szerelmet a dopamin jelenlétével társítják, mely az agy egyik neurotranszmittere, s az örömérzettel, érzelmekkel köthető össze. Akik tehát hosszú távú kapcsolatot szeretnének, érdekes és izgalmas élményeket kell megosszanak egymással folyamatosan. A dopaminon kívül szerepet játszik még egy vonzalom kialakulásában és fennmaradásában a noradrenalin, mely az ösztönökben és a motivációban van jelen, valamint a szerotonin, melyet sokan csak boldogsághormonként ismernek. Tehát, a szerelem, mint olyan nem létezik. Csak tiszta kémia az egész és a hormonok hatása. Ami mind múlandó dolog.
Mondta már el sokszor Brennan, de Angela mindig vitába szállt vele. Bár nem sok sikerrel...
- Semmilyen problémám nincs Angela. És szeretném tovább folytatni a munkámat, ha lehetne. – hajolt vissza a múmiája fölé.
Angela úgy gondolta, hogy most inkább nem feszegeti tovább a témát, más módszerhez folyamodott...
- Mit szólnál, ha elmennék hétvégén valahova szórakozni, mi ketten? Még meg sem ünnepeltük, hogy állandó munkám lett! Persze neked köszönhetően!
- Ne haragudj, most nincs ilyenekhez kedvem. – mondta közönyösen Brennan.
- Ne már szívem. Most komolyan! Azt megértem, hogy a férfiakról hallani sem akarsz, de a szórakozás nem csak ebből áll. Megiszunk valamit, jót beszélgetünk, táncolunk egy kicsit... Nem kell, hogy többről legyen szó. – nézett kérlelőn Angela. Bár abban a pillanatban eszébe is jutott a legutolsó ilyen kis kiruccanásuk, és hogy hogy végződött. Csak remélni tudta, hogy Brennannek nem ez jut eszébe és ezzel mondjon nemet a meghívásra... De válasz nem jött, hiába várta...
- Brennan! Hallod, amit mondok?
- Persze! Semmi baj nincs a hallásommal. – mondta még mindig az asztal fölé hajolva.
- Aha, mégsem válaszoltál. Tehát?
- Ugye addig nem hagysz dolgozni, még igent nem mondok?
- Arra mérget vehetsz! – mondta boldogon Angela, mert most már tisztában volt vele, hogy nyert ügye van. És szerencsére Brennannek nem jutott eszébe az, ami neki.
- Jól van. De valami nyugis helyet válassz, ha lehet. – adta meg magát Temperance.
- Rendben! Hidd el, jól fogjuk érezni magunkat! Bízz bennem!
- Hát ettől félek én is... - válaszolta, bár inkább csak magának mondta, mert barátnője már el is viharzott az emelvényről. Nem is bánta most, örült, hogy végre egyedül lehet. Bár az utóbbi hetekben Perezt is sikerült szinte teljesen kivernie a fejéből és Sullivan ügynök sem zaklatta már egy ideje a randi meghívásaival... De most, hogy Dr. Goodman megemlítette az FBI-t, ismét felelevenedtek benne az emlékek. Most megint azt érzi, hogy szétveti a düh, és ami a leginkább bosszantja, hogy magára dühös. Hogy még mindig ilyen hatással van rá... De legalább egy idegen ügynök jön, úgyhogy legalább emiatt nem kell aggódnia.
Remélem ez a Booth ügynök nem akar majd elhívni sehova. Bízom benne, hogy olyan munkamániás, mint én, így más nem is fogja érdekelni. Mert engem sem fog. Még hogy legyünk barátságosak... És főleg én??? A munka nem a barátkozásról szól, így nem vagyok hajlandó átlépni ezt a határt. Egyszer már megtettem... És azóta is bánom. Na jó lesz, ha most már tényleg a munkára koncentrálok és semmi másra...
* * *
FBI épülete
Az asztala mögött ült, teljesen el volt merülve a gondolataiba, amik ide-oda cikáztak a fejében. Kihúzta a fiókját és keresgélni kezdett benne, nagy nehezen meg is találta, jól hátul elrejtve, éppen kihúzni készült...
- Gratulálok Booth! – tört be az irodájába kopogás nélkül Sully. És szinte a nyakába ugrott. Booth szinte megszólalni sem tudott pár másodpercig a meglepődöttségtől.
- Csak azt ne mondd, hogy ennyire örülsz nekem! – kezdett végre észhez térni az ügynök – Végül is, ez azt jelenti, hogy helyetted én kapom meg ezt a munkát.
- Igazad van. Nem neked örülök ennyire, bár bevallom őszintén, nekem bőven elegek a sima hullás gyilkosságok, nem még ezek az oszló, meg szinte csak csontvázas hullák. Elég volt az a kis ízelítő a Mara Muertes ügyben.
- Aha. – hallgatta Booth.
- De, ami a lényeg, hogy nem kell együtt dolgoznom Dr. Brennannel. – mondta boldogan Sully.
- Azt hittem szerettél vele dolgozni. Most már nem értelek.
- Naná, hogy szerettem! De amit még jobban szeretnék, az az, hogy ne csak munkakapcsolat legyen köztünk. És mivel te kaptad meg a feladatot, most már mindenféle szabályszegés nélkül elhívhatom randizni. – sugárzott az ügynök.
- Hát akkor én is gratulálok! És ezek szerint hamarabb megismerhetem őt, mint reméltem. Bár még hivatalosan nem is a barátnőd.
- Tudod mit? Kicsit segíthetnél is nekem. Talán mesélhetnél neki rólam pár dolgot.
- Mire gondolsz? Mikor három barátnőd volt egyszerre és nem emlékeztél, hogy épp melyikkel beszéltél meg randit? – nevetett jóízűen Booth.
- Jajj, ne már haver! Tudod, hogy az ezer éve volt, azóta már más ember lettem.
- Vagy, hogy még mindig nem tudod, mihez akarsz kezdeni az életeddel?
- Most ezt direkt csinálod velem? – Sully kicsit letört barátja hozzáállásán.
- Csak húzlak na, ne légy már ilyen. Mióta nem találkoztunk, már a viccet sem érted? Majd meglátom mit tehetek érted, rendben? De nem ronthatok neki, hogy...
Helló! Seeley Booth vagyok az FBI-tól. Mától együtt dolgozunk. És apropó Sullivan ügynök nagyon jó ember, randizzon vele és hozzá is mehet, nagyon jól jár vele!
- Ugye, ezt azért te sem gondoltad komolyan?!
- Persze, nem így gondoltam. Csak, ha úgy hozza ki a szó... Később... Tudod...
- Megteszem, amit tudok, rendben?
- Kösz, Booth! Tudod, ő... Olyan...
- Tudom, csodálatos. – fejezte be Sully mondatát az ügynök.
- De ezt meg honnan, tudod, hisz nem is ismered?
- Lássuk csak... Mivel nemrég járt az irodámban egy fickó, akit valami rózsaszín szmog vett körül és talán valami ilyesmit mesélt már erről a nőről. – mondta cinikusan Booth egy mosoly kíséretében.
- Aha, azt hiszem van még egy kis papírmunkám, úgyhogy jobb lesz, ha megyek is. – váltott témát Sullivan és elindult az ajtó irányába – De azért számítok a közreműködésedre! – szólt még vissza utoljára.
* * *
Már besötétedett, de Washington utcái még most is forgalmasak voltak. Egy férfi sétált, látszólag céltalanul, de valójában nagyon is fontos lépés előtt állt. Megvolt az úti célja, de mivel kételyei voltak a következményeket illetően, nem nagyon sietett. Próbálta összeszedni a gondolatait, hogy mit kellene mondania, és legfőképp hogy hogyan. Muszáj lesz elmesélnie az egész történetet. Hogy mit, miért tett. Hogy őt soha nem akarta bántani. De szinte biztos volt benne, hogy mindez mit sem fog számítani neki. Ha az a sok titkolt dolog nem nyomta volna a lelkét, rohant volna a nőhöz, hogy újra magához ölelje és csókolja. Nem vágyott jobban semmi másra. És szinte észre sem vette, már ott is volt a ajtaja előtt. Pár percig hezitált még és gyűjtötte a bátorságot. Karjai nehezek voltak, össze kellett szednie minden erejét, hogy fel tudja emelni. De végül sikerült és hármat kopogott az ajtón...
Elég sokáig dolgozott ma is, persze ez nem meglepő. Az ellenkezője már annál inkább az lenne. Hazaérve lehuppant a kanapéjára és nekilátott az útközben vásárolt kínainak. Gyorsan végzett is vele, most tűnt csak fel neki mennyire éhes volt már, hisz szinte egész nap nem evett. Majd engedett magának egy jó forró fürdőt és elnyújtózott a kádban. Teljesen ellazult, talán elszunnyadt pár percre, mikor egyszer csak kopogást hallott... Először csak azt hitte képzelődik, hogy álmodott, de nem telt el pár másodperc és újra kopogtak.
Ki lehet az ilyenkor? Már lassan kilenc óra.
Kiszállt a kádból és magára kapta a köntösét. Az ajtóhoz sietett, mert az illető egyre türelmetlenebb volt. Kinézett a kis nyíláson... Perez volt az...
Ez meg hogy lehet? Hogy kerül ide? Hisz börtönben volt. Talán alkut kötött... De mire, hisz Ortezt is elkapták. Nem értem, mégis mit keres itt az ajtóm előtt? És miért tört rám ismét ez az érzés? Mikor már sikerült elfelejtenem... És most itt áll és azt érzem, hogy újra elgyengülök, elvesztem a fejem, pedig megfogadtam, hogy soha többet...
- Temperance! Kérlek, nyisd ki, tudom, hogy itthon vagy. – hallatszódott az ajtó mögül halkan.
Brennan kinyitotta az ajtót. És csak nézték egymást. A levegő ugyan úgy izzott köztük, mint két hónappal ezelőtt. Perez belépett és becsukta maga mögött az ajtót...
Corrected by Olvasó
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
, de mikor jön a folytatás? KK! Légyszi! 
Bár már Booth is a színen van, valahogy még mindig szurkolok nekik, ehh... Ilyen a jó ficc (és a jó gonoszpasi) hatása. Szóval Gratula PÜT, és természetesen mielőbbi folytatást --> KK!
PÜT!
Még csak most volt időm elolvasni, de erre is csak azt tudom mondani, hogy HŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰŰ!
És mivel látom már folytatás, át is ugrom oda.