|
Angela: Mágia/1.
Jeruzsálem, Gehenna, Izrael. 1513.
- …In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti. (Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében)
- Sir defensiones et tollat nuntios caeli (és vedd uram védelmedbe a mennyek követeit)
- Atque propellat pro corda ab omni malo (és taszítsátok ki szívetekből minden gonoszságot)
- Et occlusio hoc obiectum, (és zárassék eme tárgyba)
- In nomine Patris, et Filii, et Spiritus Sancti. (Az Atya, a Fiú, és a Szentlélek nevében)
A pentagram közepén ülő négy férfi ekkor kezét az edényre helyezte, mely középen állott. A cserépedény felragyogott. Előbb fehér, majd vérvörös színben. Oldalán a következő felírat égett feketén a cserépbe: הנא, הדא ܥܘܠܐ ܚܝܐ, הדא גהנא ר, הדא מותא ܐܟܪܐ
Majd egy halk és egyre hangosodó gyermeki sírás töltötte meg a rozoga pajta falait ahol a férfiak ültek.
- Távozz démon! – kiáltotta az egyik férfi és elvette a kezét, hogy a fülére tegye.
- Ne! – kapott a keze után a másik egyszeriben – Ha megszakítod a kört, a démont nem lehet megkötni!
- Sajnálom és csak…- de befejezni már nem maradt ideje. A sírás hírtelen egy nagyon mély üvöltéssé, majd sivítássá változott és a plafon lángra kapott, majd szinte azonnal a hullámzó fekete lángtenger leömlött a falakon is.
Az edény felemelkedett és mielőtt eltűnt volna izzó lávát lövellve magából a következő szavakat festette a fekete lánggal égő falakra: Az én hatalmamat nem lehet meghaladni. Majd az edény eltűnt s abban a pillanatban a lángok beborították a négy férfit, akik másodpercek alatt kínhalált haltak miközben elevenen égtek el.
Jefferson intézet, Törvényszéki antropológia. Napjainkban….
Temperance Brennan a szokásos helyén, az emelvényen tartózkodott éppen, mikor csipogást halott maga mögött. Ahogy megfordult már látta is, ahogy aktuális gyakornoka Oliver Wells lép az emelvényre és egy kisebb méretű dobozt cipelve, felé közeledik.
- Jó reggelt Dr. Bones.
- Jó reggelt Mr. Wells. Kértem már korábban is, hogy ne hívjon így.
- De hát a volt férje is így nevezi, nem?
- Nos, úgy vélem a közöttünk a férjemmel korábban meglévő társadalmi szerződés megengedi számára, hogy így hívjon. Ám amennyire én tudom önnel semmilyen ilyen jellegű szerződést nem kötöttem. Vagy netán tévednék Mr. Wells?
- Természetesen nem doktornő.
- Helyes. Akkor ezt az ügyet lezártnak tekintem. Kérem, avasson be a doboz tartalmába.
- Sajnos nem áll módomban doktornő ugyanis magam sem tudom.
- Hogyan? – kapta fel a fejét tőlük alig pár méterre lévő Cam, aki csak a beszélgetés végét kapta el, ahogy közeledett.
- Ez hogy lehet, Mr. Wells?
- Nos, a dobozt a bejárati ajtóban találtam a földön.
- És címzés nem volt rajta?
- Nem.
- A francba! – kiáltotta Cam és megnyomta a nagy vörös gombot az egyik oszlopon. A fények hirtelen villogni kezdtek az ajtók bezáródtak és az ütemes dúdolás szerű hang felordított álmából.
- Mi a baj? – igyekezett Oliver túlharsogni a hangzavart.
- Biztonsági riadó! – kiáltotta Cam és Brennan felé fordult – Nem megmondtam neked, hogy baj lesz abból, ha nem kapja meg az elején a laborbiztonsági képzést? Tudtam, hogy nem lenne szabad addig ide engednem!
- Cam kérlek, nyugodj meg! Valószínűleg hamis a riasztás és a dobozban csak az egyik részlegünk valamilyen eltévedt küldeménye lapul.
- Ezt magad sem gondolhatod komolyan! Hát elfelejtetted már Howard Epps küldeményeit? Vagy a…
- Nem! Hogy is képzelted?
- Akkor?
- Jó! Legyen! – Brennan szemforgatva intett a fejével, hogy megadja magát. Miközben Cam az asztali telefonon az egyetlen olyan ügynök számát kezdte tárcsázni, akiben tökéletesen megbízott.
A Jeffersont fél óra alatt ellepték a tűzszerészek. Booth sietve a helyszínre érkezett és a tűzszerészek elvonultáig a többiekkel együtt Jack robbanásbiztos irodájában várakozott. Hamarosan felbukkant az ajtóban az osztag vezetője.
- Booth ügynök, Dr. Saroyan. - a megszólítottak az ajtóhoz mentek.
- Átvizsgáltuk a küldeményt. Megnyugodhatnak, az infrasugaras letapogató röntgen megerősítette, hogy a küldemény teljesen ártalmatlan. Egy régi agyagváza van a dobozban. Sem robbanó eszköz, sem gyújtószerkezetre utaló nyom nem található benne.
- Biztos ebben?
- Teljesen asszonyom. Magam ellenőriztem többször is. Sőt engedelmükkel a dobozt fel is nyitottuk.
- Megmondtam. – vetette oda félvállról Bones miközben elrobogott közöttük erőszakosan utat törve magának – Remélem az emberei semmilyen bizonyítékot nem szennyeztek be vagy tettek tönkre közben! – szúrta oda mérgesen, ahogy elviharzott a férfi mellett.
- Sajnálom, és köszönjük a segítségüket. – köszönt el Cam, majd miközben a férfi távozott, Booth felé fordult felhúzott szemöldökkel.
- Tudom, tudom! Már megyek is. Nincs rá jó hatással a közelségem a válás óta.
- Sajnálom Seeley. Egyébként jól vagy? Rég beszéltünk.
- Tudom Camille, de azt hittem itt az intézetben mindenki Bones pártján áll a történtek óta.
- Dehogy is! Vagyis úgy értem, én biztos, hogy nem eszerint gondolkozom és szerintem a többiek se. Téged most is épp annyira a barátomnak tartalak, mint előtte. Ezen nem változtat sem az a tény, hogy elváltatok sem az, hogy már nem vagytok társak.
- Jól esnek a szavaid.
A nő szívből jövően megölelte a férfit az ajtóban, nem is sejtve, hogy egy bizonyos antropológus most is árgus szemekkel figyeli őket a terem másik végéből.
- Hívj fel, ha lesz egy kis időd később. Egy kávét igazán megihatnánk.
- Rendben Cam. Úgy lesz.
Azzal a férfi sarkon fordult és távozott az intézetből, miközben szomorú pillantásokkal tekintett egy bizonyos doktornő irányába.
Eközben az emelvényen Temperance és Oliver ismét nekiláttak a teendőiknek.
- Dr. Brennan sajnálom, hogy az ostobaságom miatt kellett ide hívni a volt…
- Kérem, Mr. Wells! – szakította félbe a mondatot a nő – Ha lehetne akkor a nap hátralevő részében koncentráljuk az ügyre és erre a rejtélyes küldeményre.
- Hát persze doktornő, bocsánat. – szabadkozott a férfi ismét és elhallgatott, hogy nekifogjanak a rejtélyes tárgy vizsgálatának.
Néhány órán belül az emelvényen nyüzsgött a csipet-csapat valamennyi tagja. Temperance nagy nehézségek árán óvatosan törte fel a pecsétet, amellyel az edényt lezárták, hogy nekilásson a csontváz vizsgálatának, melyet a röntgenfelvételek után láttak meg benne.
Miközben Hodgins az edény korát igyekezett meghatározni radiokarbonos vizsgálattal, addig Angela a rajtalévő szövegen dolgozott. Csak Camnek nem akadt dolga. Belső szervek híján ugyanis egyelőre nem tudott mihez kezdeni. Úgy vélte ameddig nincs teendője az új lelettel, addig befejez egy-két régebbi jelentést az irodájában. Már sokadik órája görnyedt ő is az akták felett, amikor megcsörrent a mobilja és a kijelző Seeley Booth nevét írta ki.
- Cam.
- Szia. Most ráérek egy kicsit és említetted ma azt a kávét…
- Hát persze. Mikor és hol?
- Ha neked is megfelel, mit szólnál a büféhez?
- Jó. Ott találkozunk fél óra múlva?
- Rendben.
- Rendben. Szia. – tette le a nő a telefont miközben megfordult a székkel és így éppen szembekerült az irodája ajtajában álldogáló antropológussal.
- Dr. Brennan! – ugrott fel a székéből a halottkém ijedten – Segíthetek valamiben? – igyekezett nyugalmat erőltetni a hangjára miközben a nő felé sétált.
- Azért jöttem Cam, mert Ange valami nagyon különös dolgot talált. De te jól vagy? Olyan furcsának és feszültnek tűnsz.
- Persze. Mit talált Angela? – terelte másra a szót gyorsan a nő.
- Nos, ha ráérsz most, akkor elmondom.
- Hallgatlak. – felelte Cam miközben felvette a kabátját és a táskájával a kezében az ajtó felé indult.
- Vagy beszéljük, meg később? – nézett rá kérdőn Bones.
- Jaj, dehogy is. Csak gondoltam menetközben megbeszélhetjük, és már nem jönnék vissza az irodámba.
- Rendben. Tehát Ange azt mondja, az írás az edényen arámi nyelven van.
- Ez érdekes.
- Hodgins viszont kiderítette, hogy az edényt valamikor a 16. században készítették.
- Nem értem.
- Mit?
- Azt mondtad, hogy Angela valami különöset talált.
- Így is van.
- És mi ebben olyan különös? – állt meg a fotocellás ajtóban Cam és Bones felé fordult, aki már egy kissé ideges volt a nő értetlenségén.
- Ezt így nem tudom elmagyarázni. Én nem tudok olyan lassan gondolkodni, mint te! – fordult meg mérgesen miután ráförmedt a nőre és Angela irodája felé vette az irányt.
- Várj Dr. Brennan! – kiáltott utána és hamarosan utol is érte – Sajnálom, figyelek. - mondta miközben beléptek az irodába.
- Sziasztok. – köszöntötte őket Ange.
- Angela elmagyaráznád Camnek amit találtál, mert nekem nem megy.
- Hogyne. Tehát az írás, amit az edényen találtam arámi. Az arámi nyelv az afroázsiai nyelvcsalád sémi ágának nyugati alcsoportjába tartozó, egymással rokon sémi nyelvek összefoglaló neve, az úgynevezett kánaáni nyelvek közeli rokona. Ezen felül az arám volt az Újszövetség korának, s így Jézusnak és az apostoloknak is a nyelve, írásrendszere pedig döntő befolyást gyakorolt a hébertől kezdve az arabon át a közép perzsáig a térség valamennyi írására, sőt hatása a bráhmi íráson is felismerhető.
- Rendben értem. Régi nyelv, de mi ezen a különös?
- Az hogy ez a dialektus, amiről itt szó van, kétezer éve halott. Vagyis vajmi kevés az esélye annak, hogy egy 16. századi agyagedényen felbukkanhatott.
- Hú. Ez tényleg különös. És tudjuk mit jelent?
- Hát ez az! Az intézet rendszeréből letöltöttem a szótárat és lefordítottam, de remélem hibásan.
- Miért?
- Mert azt jelenti a gép szerint: Ez a magzat a pokol, s a halál gazdája.
- Hogy mit? – kerekedtek ki a nő szemei.
- Ezért remélem, hogy hibás a fordítás.
- Hát, ha mégsem, úgy szükségünk lesz egy szakértőre a témában azt hiszem. Mert a teológiához nem értek, lévén, hogy nem hiszek abban az állítólagos Istenben.
- Nos, akkor nem sokáig kell szakértőt keresni, mert amennyire én tudom Mr. Wells négy diplomája közül az egyiket teológiából szerezte, méghozzá vallástörténeti szakon.
Mind a két nő Camre meredt.
- Valóban? – nekem még nem is mondta.
- Nos, ez nem csoda, mivel nem is nagyon hagyod beszélni őt Dr. Brennan. De ez most nem fontos. Nekem most mennem kell. Angela kérlek, próbáld meg kideríteni, hogy a gép-e a hibás a fordításban. Dr. Brennan te pedig beszélj Mr. Wellsel arról, hogyan kerülhet az írás az edényre. Hamarosan jövök én is. Sziasztok. – hadarta Cam egy szuszra, majd sarkon fordult és egyenesen a megbeszélt helyre ment.
Royal Dinner
- Szia Cam. – köszöntötte a férfi.
- Szia, sajnálom, hogy késtem. – válaszolta a nő miközben helyet foglalt az asztalnál.
- Semmi baj. Gondolom feltartottak.
- Igen, Dr. Brenn… - harapta el a szó végét hírtelen – Sajnálom én…
- Cam. Attól, hogy elváltunk még nyugodtan beszélhetsz nekem Bonesról. Nem sokat tudok róla azóta, hogy kimondták a válást. Bár kéthetente néha, mikor Christineért megyek, látom őt, de a legtöbbször Max vár és ő is szokta elvinni a lányunkat.
- Hogy bírod? – kérdezte a nő miközben bátorítólag megfogta a férfi kezét és megszorította.
- Őszintén? Rémesen. Sose hittem volna, hogy ez velünk is megtörténhet. Azt pedig még kevésbé, hogy Bones úgy akarja feldolgozni a vetélést, hogy eltaszít magától engem.
- Ezt a részét mi se igazán értettük és nem akarom az ördög ügyvédjét játszani, de hogy történhetett ez meg?
- Nem tudom Cam. Tényleg nem. Pedig a fejemben már annyiszor lejátszottam a dolgot. Minden beszélgetést, minden veszekedést. Nem értem. Látszólag minden rendben volt. Amikor kijött a kórházból úgy tűnt semmi baja. Hazamentünk és minden úgy volt, mint azelőtt. Aztán csak arra figyeltem fel, hogy elutasítja a közeledésemet. Nem hagyta, hogy vele legyek. A végén már nem is beszélgettünk és külön szobába költözött. Én pedig csak azt vártam, mikor múlik ez el. Mikor lesz megint a régi Bones? Mikor dolgozza fel a gyerekünk elvesztését? És a végén a sok ki nem mondott érzés és düh…
-… megfojtotta a kapcsolatotokat. – a nő a férfi könnyes szemeibe nézett és abban a percben tökéletesen megértette a fájdalmát – Pontosan tudom, mit érzel. Emlékszel? Majdnem ez volt velem is és Paullal is annak idején.
- Tudom. De te azóta összeszedted magad. Bár nekem is ennyi erőm lenne hozzá! De képtelen vagyok rá. Nélküle olyan vagyok, mintha elvesztem volna. Nem találom a helyem. Nem jó semmi.
- Még mindig szereted igaz?
- Sosem szűntem meg szeretni.
- De akkor hogy engedhetted, hogy elváljatok? Nem értem.
- Mert ostoba vagyok! Azt hittem, ha elengedem, akkor magától fog hozzám visszatalálni. De nem így lett.
- Szóval ezért egyeztél bele olyan könnyen mindenbe? Mi meg azt hittük…
- Mit?
- Hát azt, hogy már nem szereted, és ezért nem harcolsz érte.
- Dehogy! Én örökké… - ekkor a férfi hírtelen elhallgatott.
- Baj van?
- Cam. Szerinted lehetséges, hogy ő is azt hitte?
- Tudod Seeley… - gondolkozott el a nő - Lehet. Sőt, most hogy így belegondolok, azt hiszem biztos. Ha jól emlékszem a viselkedése gyökeresen megváltozott az első tárgyalásotok után. Zárkózott lett és mogorva. Őszintén, a laborban már senki se dolgozik vele olyan szívesen, mint rég. Még Angela is ritkábban jár be hozzá. Tudod mindig is nehéz természete volt, de azóta, hogy elváltatok egyszerűen kibírhatatlan lett.
- Lehet, hogy beszélnem kéne vele erről?
- Azt reméled, még helyre hozhatnád a dolgokat?
- Cam. Bármit megadnék ezért.
Ebben a percben megszólalt Cam telefonja, majd alig egy pillanattal később Boothé is.
- Cam.
- Booth.
- Hogyan? - ugrott fel a nő az asztaltól és kiabált bele telefonba.
- Mi történt? - harsogta túl a férfi.
- Szent isten! Azonnal indulok!
- Hova szállították a sérülteket? Vettem. Máris indulok! - csapta le a férfi a zsebéből kihalászott pénzt az asztalra, majd egyenesen a kijárat felé indult a nő után.
- Booth! - kiáltotta az ajtón kilépve a halottkém miközben a kocsija felé hátrált. - Muszáj bemennem a laborba! Meg kell néznem mi maradt belőle a robbanás után.
- Én rohanok a kórházba!
- Jó! Azonnal hívj, ha megtudod, mi van velük! Később, ha végeztem egyenesen odamegyek én is!
- Ott találkozunk! - kiáltotta a férfi, majd bevágta a kocsiajtót és azonnal indított, hogy egy ezred másodperccel később felsikolthassanak az autó kerekei, miközben teljes sebességgel lő ki a gépjármű a kórház felé a haragosan sivító szirénázás közepette.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Végre-végre!!!!! Egy újabb Angela ficc!!!!! És persze ez is nagyon jól kezdődik!!!! Gondolom rengeteg meglepetésben és fordulatban lesz részünk, már csak a címéből itélve is.
De, hogy Booth és Brennan elváltak????!!!!! Héééé!!! Megesküdtek?????
Valamikor előtte gondolom...
Ám a válás oka...na buták voltak mindketten!!!! Bízom benne, hogy majd azért... na... tudod.... ( a kis romantikus lelkem miatt, ami amúgy nincs :D )
Nagy gratula!!!!!! És várom a mágikusabbnál misztikusabb fordulatokat!!!!!!!!
KK!!!!!!!