Nyolc évvel korábban...

- Szállj be! - szólt ki a fiú egy önelégült mosoly kíséretében a vadonatúj Mazda ablakán. A megszólított vonakodva bár, de engedelmeskedett.

- Neked is szia. - szólalt meg halkan, és becsukta a járgány ajtaját. - Honnan van a kocsi? - kérdezte. A másik szemrebbenés nélkül válaszolt.

- Loptam. - Layla csak ekkor figyelt fel rá, hogy a hátsó ülésen is van valaki, a dagadt fiú ugyanis felröffent.

- Ő ki? - kérdezte a lány hangjában ügyesen leplezve idegességét.

- Pocok vagyok! - tolta előre húsos arcát a srác, mire Layla reflexszerűen odébbhúzódott. - Téged hogy hívnak, szépkislány?

- Lindsay. - Gabriel a volánnál halkan felnevetett.

- Látom, szereted az L-betűs neveket. - jegyezte meg. Eközben a kocsi békésen haladt New York utcáin. - Miért hívtál?

- Előtte nem beszélek. - intett fejével Pocok felé a lány. A járműre feszült csend telepedett, melyet végül fékek csikorgása szakított meg.

- Szállj ki! - szólt hátra határozott hangon Gabriel. A kövér fiú arcáról lefagyott a vigyor. Lefelé görbülő ajkakkal, értetlenül bámult társára, végül egy hörgés-szerű hang kíséretében kikászálódott a Mazdából, amely azzal a lendülettel továbbindult, ahogy Pocok dühösen becsapta az ajtót.

- Szóval? - folytatta a vallatást egy megkönnyebbült sóhaj után a sofőr, majd oldalra pillantott és zöld szemeit kíváncsian mélyesztette a lány tekintetébe, aki egy darabig csak bámult rá. Mikor végül sikerült elszakítani pillantását, felsikoltott - egy kamion kanyarodott eléjük a mellékutcából.

Gabriel félrerántotta a kormányt, és hatalmas dudálás közepette valahogy kimanőverezett a forgalomból, míg végül egy nagyjából békés vonalon meg tudtak állni; mind ezt halál nyugodt arckifejezéssel.

- Az anyám Huntingtonos! - Layla szavai voltak, de őt saját magát talán még jobban meglepték, mint a srácot mellette. Összezavarodott, megijedt és bepánikolt. Hatalmas, csillogó kék tekintetét rémülten meresztette a szélvédőre, majd pár hangos lélegzetvétel után szemeit lehunyva ismét megszólalt. - Nem ezt akartam mondani...

- Hát, azt gondoltam... - vonta össze a szemöldökét Gabriel. Akár mennyire igyekezett áthatolhatatlannak mutatkozni, azért ezen még ő is meglepődött egy kicsit. Néma csendben ültek vagy egy teljes percen keresztül. A fiú a lány arcát fürkészte, aki azonban nem nézett oldalra. Ajka időnként megremegett - látszott, hogy a könnyeivel küszködik, de nem engedi felszínre törni őket.

Már négy nap telt el azóta, hogy az álláshirdető cetli kapcsán összefutott Gabriel Phoenixszel. Valójában eszében sem volt felhívni, még akkor sem mikor már vagy a hatodik állásinterjúról utasították vissza fiatal kora miatt. De aztán egy nap, mikor amúgy is csalódottan érkezett haza, Klara olyan arccal fogadta, amiből azonnal ráébredt, hogy baj van...

Layla Carlton erős lány volt. Szüksége is volt rá, sosem volt egyszerű az életük. De mikor a nevelőanyja közölte vele, hogy Huntington-kóros és legfeljebb nyolc-tíz éven belül a szervezete teljesen leépül, a lánya összeomlott. Úgy bőgött, mint talán még soha az előtt és nem volt hajlandó szóba állni Klara-val.

Sok volt ez egy tizenöt éves lánynak... A kezelés szóba sem jöhetett, egyelőre arra sem volt pénzük, hogy minden nap meleget egyenek. Örülhettek, hogy egy idős hölgy befogadta őket a pincéjébe, de ellátást már nem biztosított számukra. Layla egészen kicsi kora óta abba kapaszkodott, hogy ők ketten ott vannak egymásnak - és ez az ami számít, akár mennyire igazságtalan velük a Világ. Erre kiderül, hogy ez sem tart örökké - sőt, a közös napjaik meg vannak számlálva...

Elindult, hogy kiszellőztesse a fejét. Séta közben kezeit kabátja zsebébe tette, ahol azonban talált egy ismerős kis papírfecnit... Nem is tudta igazán, miért nem dobta ki egyből. Végül rövid gondolkodás után úgy döntött, megér egy próbát. Felhívta Gabrielt, és kijelentette, hogy találkozni akar vele, a fiú pedig másnap délben felbukkant a negyvenkettedik utcában egy lopott Mazda volánja mögött...

- Na, mi legyen kislány? - kérdezte a fiú halkan, mire Layla végre felkapta a fejét. Még pislogott párat, nyelt egy nagyot, majd magabiztosságát valamennyire visszanyerve végül megszólalt.

- Tudsz nekem munkát szerezni? - Gabriel egy darabig még fürkészte az arcát, majd elmosolyodott. Nem az az arrogáns, kihívó mosoly volt. Inkább igyekezte vele megnyugtatni a lányt, ami a sápadt, szépséges arc kisimuló vonásait figyelve sikeres próbálkozásnak tűnt.

- Persze. - elfordította a slusszkulcsot. - Tudom, hogy nem így gondolod, de megbízhatsz bennem, Layla.

*Négy évvel később*

- Már három éve, hogy az apád meghalt. - a lány mögélépett. Meleg nyári nap volt, a temető virágai színessé varázsolták a fekete hangulatú sírkertet.

- Pontosan három éve. - jegyezte meg halkan a fiú, és zöld szemeit a márványlapra szegezte.

Garron Walter Phoenix
1978-2029

- Miért jöttél ide? - kérdezett ismét Layla egy hosszabb szünet után. Fél méterre állt csak a másiktól. Tekintete az arcát fürkészte kíváncsian és kissé aggódva. Néha meg-megrándult a keze, mintha meg akarná érinteni, de végül inkább nem tette, csak maradt hátul az árnyékában...

- Hogy megbánjam. - újabb rövid válasz.

- És...? Megbántad?

- Nem. - hangzott Gabriel felelete. Gondolkodás nélkül, határozottan ejtette ki a szót, majd szembefordult Layla-val.

- El kellene engedned. - szólalt meg egy hosszabb szünet után a lány. Kék szemeit makacsul mélyesztette a sötétzöld tekintetbe. Még csak nem is pislogott. Mindig ezt játszotta, ha érzékeltetni akarta a fiúval, hogy valamit komolyan gondol és szeretne hatni rá. Nagy meglepetésére egyre többször működött az évek során - de most nem...

- A múltadtól nem tudsz megszabadulni. Soha!

Layla bólintott.

- Ha te így gondolod... - azzal hátat fordított, és elindult. Maga előtt a földet bámulva sötétnek tűnő pillantással haladt, de mikor Gabriel utánaszólt, megtorpant és ajkát mosolyra húzta. Amikor a hűvös ujjak a vállát érintették, megpördült, és villámló tekintettel nézett a másik szemébe - mosolyának nyoma sem volt. Nagyon jól játszotta a szerepét.

Gabriel azonban ismerte a módszert, hogyan tudja kizökkenteni. Egy darabig csak bámulta, majd kezével finoman végigsimított a lány nyakán könnyű fürtjeit hátrasöpörve és közben hajolt egyre közelebb. Layla egy darabig még kitartott, de mikor a fiú ajkai túl közel értek, zavartan hátralépett.

Gabriel ujjai a lány csuklójára fonódtak, és egy gyengéd rántással visszahúzta a karjai közé, majd hátulról átölelte.

- Megvagy! - kiáltott fel diadalmasan. Layla egy darabig még próbált ellenkezni, végül mindketten elnevették magukat. Mikor a kacagásuk kissé lecsillapodott, már mindketten a fűben feküdtek. Végül Gabriel törte meg a csendet.

- Miért nem bírod ki, hogy megcsókoljalak? - szegezte tekintetét a lánynak fejét oldalra fordítva.

- Nem is tudom... - tűnődött a másik. - Talán a szájszagod. - szúrt oda. Gabriel elmosolyodott, majd visszafordult a kék ég és a rajta úszó felhők békés tengere felé.

- Sosem meséltél nekem az apádról... - a fiú tudta, hogy Klara Carltonnak volt valaki az életében, mielőtt megtalálta volna az elhagyatott csecsemőt, de az illető kilétét vastag, sűrű homály fedte. Mindig is érdekelte a téma, de Layla sosem volt hajlandó beszélni róla.

- Nem, nem meséltem. - igyekezett rövidre zárni a beszélgetést, de eszébe juttott még valami. Jeges hangon hozzátette: - Nekem nincs apám.

- Az igazi apádat sosem akartad megkeresni? - váltott témát a másik. A lány habozott a felelettel, de végül úgy döntött, válaszol.

- Dehogynem. - Layla felsóhajtott. - De azt sem tudom, miből induljak ki. Anya pedig semmit sem hajlandó elárulni ezzel kapcsolatban. Azt mondja, foglalkozzak a jelenlegi családommal.

- Van benne valami. - fordult felé ismét Gabriel.

- Tényleg? - vonta össze szemöldökét értetlenül a lány. - Pedig azt hittem a múltadtól nem tudsz megszabadulni. - jegyezte meg gúnyos hangnemben, majd kegyelemdöfés-képpen még hozzátette: - Soha!

Gabriel felnevetett.

- Ha lenne kisúgom, nagyjából így képzelném el. - jelentette ki.

- Hogyan?

- Okos, gyönyörű... - sorolta lassan ejtve a szavakat, hogy Layla kellőképp ki tudja élvezni a bókok simogatását. - És idegesítő.

*Két évvel később*

- Szia.

- Szia.

Gabriel arcán mosollyal, lazán lépett közelebb a lányhoz, akit azonban majd szétvetett belülről az idegesség, melyet minden erőfeszítése ellenére sem sikerült lepleznie - de most az egyszer nem bánta. Keze remegett, szíve majd kiugrott a helyéről, ajkai pedig meg-megrándultak, ahogy rendszertelenül kapkodta a levegőt.

- Elmegyek. - mondta  és egy hatalmas nyeléssel próbált megszabadulni a gombóctól a torkában, de hiába.

- Tudom. - biccentett Gabriel. - Marianne mondta.

- Mindent tudsz? - kérdezte a lány és reménykedett, hogy pozitív választ kap. Nem érezte magában az erőt, hogy belegondoljon abba, hogy holnap már nem lesz itt azokkal az emberekkel, akiket ismert és szeretett hosszú éveken át.

- Igen. Hazaviszed Klara-t a szülővárosába. - most Layla bólintott.

- Tallahasseebe. - súlyos, végtelennek tűnő másodpercek teltek el minden egyes megszólalás között.

- Az messze van. - újabb néma, hosszú csend.

- Messze. - a lány kétségbeesetten, valamiféle kapaszkodót keresve kutatott a zöld tekintetben, de nem sikerült megnyugodnia. Valahányszor átfutott az agyán a gondolat, melyet egy sötét pillanatában megfogalmazott és amely fekete árnyékként kísértette azóta, a térdei elgyengültek, szemébe pedig könnyek gyűltek.

- Viszem anyut meghalni... - szinte csak lehelte a szavakat. Gyönyörű kék szemeinek fényét ekkor már vékony vízfátyol törte meg, melynek cseppjei pár pillanattal később forrón gurultak végig a lány arcán.
Gabriel gondolkodás nélkül magához ölelte.

- Akarod, hogy veled menjek? - kérdezte. Hangja azt sugallta, komolyan beszél. Layla még hüppögött párat, majd igyekezett a legkevésbé sírós hangon megszólalni.

- Nem jöhetsz. Neked is vigyáznod kell a családodra. Marianne-nak szüksége van rád...

- Inkább nekem rá... - mosolyodott el a fiú, Layla pedig követte a példáját. Pár percig álltak így, végül a lány kibontakozott az ölelésből és arcát megtörölve hálásan pillantott a másikra.

- Megyek. - jelentette ki, mintegy biztatásképp önmagának. Gabriel bólintott, majd mikor a másik végül nagy nehezen elszakította tekintetét a fiú arcáról és hátat fordított, hirtelen jött ötlettől vezérelve a karja után nyúlva magához húzta, és egy gyors csókot nyomott ajkaira.

A lány ledöbbenve nézett maga elé.

- Sajnálom, e nélkül nem engedhettelek. - vigyorgott Gabriel.

Layla nem szólt, csupán nézte a másik diadalmas arcát és igyekezett felfogni, hogy mi történt. Lassan eluralkodott rajta a harag, amiért hagyta magát becserkészni és amiért a fiú még ilyenkor is képes ilyen őrültségeket csinálni - ugyan akkor valójában nem tudott rá haragudni.

- Soha... Többet... - szűrte fogai közt a szavakat. Kék szemei csak úgy szikráztak. - Megértetted?

- Soha többet, persze. Csak egyszeri alkalom volt. Nyugi, mostmár védett vagy. - egy darabig még párbajozott a két tekintet, de végül mindketten elmosolyodtak.

- Hiányozni fogsz. - szólalt meg Layla. - Vigyázzatok egymásra!

- Ti is. - bólintott Gabriel, majd a lány hátat fordított, és elsétált a hajnali párától nyirkos utcán.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2013.02.06. 18:10 PÜT Nagy gratula ismét!!!!!!! Újabb bepillantás a múltba, ami nagyon megható és egyben kicsit szomorú is volt, de nagyon tetszett!!! Végre ismerjük a történetüket, bár gondolom azért vannak még titkok, amikre majd fény derül, bár lehet, hogy nem éppen velük kapcsolatban. Gabriel még mindig kedvenc!!! És remélem mihamarabb KK!!!!!!

2013.02.05. 23:53 Angela No, most hogy utol értem magam a ficeddel pár dolgot le kell, hogy szögezzek. Először is teljes bennem még a káosz a történettel kapcsolatban de kiváncsian várom, hogy alakul. Gabriel és a smaragdzöld szemek? Húh. Jó a képzelő erőm, és nálam igencsak jó pasinak látszik. Ami viszont nem változott az az, hogy továbbra is imádom ahogy a dolgokat leírod és elmeséled. Fantasztikusan érzelem gazdag és igazán költői képeket vagy képes olyan hétkőznapi pongyolába bújtatni, mint a vezetés, vagy egy egyszerű beszélgetés. Hihetettlen tehetség van benned és remélem kamatoztatod még, akár itt akár máshol az életben. Addig is várom a következő részt. Ehhez is hatamas gratula és persze KK!!!!