|
fencikoci: A pokol váltságdíja - Epilógus (befejező rész)
Hálaadás – egy boldog, családi ünnep. Persze azoknak, akiknek van okuk hálát adni. Így volt ezzel egy csapat jó barát is, akik a nagy és hatalmas Hodgins ház óriási ebédlőjében ülték körbe az asztalt. Kollégák, akik barátok, már-már testvérek, és a gyerekeik.
Booth egyenként vette szemügyre az embereket, akik olyan nagyon sokat jelentenek neki, és külön-külön adott hálát mindegyikükért. Parkerért, a csodálatos fiáért, aki felnőtt, és antropológiai diplomát szerezett az Amerikai Egyetemen, ahová ugyan sportösztöndíjjal jutott be, mint vízilabdázó, menet közben átértékelve a dolgokat évfolyamelsőként végzett. Parker az egyetemről a Jefferson Intézetbe ment tovább dolgozni, ahol a mostohaanyja szárnyai alatt és –vezetésével megtalálta azt, amit élvezhet és szerethet a szakmájában. Bones és ő kiemelkedő sikereket értek el, kutatásokat vezettek és végeztek, és most, huszonhét évesen a szakmai előmenetelek mellett a magánéletben is megtalálta a sikert. Dr. Parker Matthew Booth ugyanis nősülni készült. Egy fiatal FBI ügynökkel, akivel együtt jártak egyetemre, Dr. Callie Willard kriminál-pszichológussal. Hiába, az alma nem esik messze a fájától.
És itt van Christine, a kicsi Bones. Pontosan ugyan úgy nézett ki, mint az édesanyja, néhány évvel fiatalabb kiadásban. Tizenhat éves, kiváló jégkorongozó, akár az apja, az esze olyan éles, akár az anyjáé, okos is, szép is, és a korosztálya béli fiúk körülrajongják. De Christine Angela Booth soha ügyet sem vetett rájuk. A lány életfilozófiája ugyanis kizárta a pasikat az életből minimum az egyetemig, és amúgy sem kellett neki soha egyetlen srác sem. Jó, egyet kivéve – a keresztszülei legidősebb fiát, Michael Vincentet. Booth és Brennan, valamint Angela és Hodgins is meg voltak győződve arról, hogy Chrissy és Mike szerelme örökké fog tartani, na meg a két gyerek is hasonlóan vélekedett. Egy egyetemre készültek, és majd Bostonban, mikor már a Harvard diákjai lesznek, összeköltöznek. Erre az együtt járásra és távlati tervezésre még a szülők is az áldásukat adták, de persze a lányos apa kellően fenyegető jelensége mellett.
Viszont amennyire nem érdekelték a pasik Christine-t, annyira érdekelték Lexie-t. Camille Alexandra Booth bizonyos tekintetben tökéletes ellentéte volt a nővérének, de ugyanakkor tizennégy és fél éves kora ellenére Chrissy és ő legjobb barátnők is voltak. Lexie szintén sportoló volt, de azért valamennyire nőiesebb szakágat választott, a hajrázást. Számára a pompon is igazi sportnak minősült, ami egyszerre nyújtotta neki a két legnagyobb hobbiját: a táncot és a tornát. És mindent beleadott, ha szurkolásról volt szó, a csapata zsinórban szolgáltatta a legjobb eredményeket. Csinos, okos, göndör szőke haj, és az anyjától örökölt kék szemek. A tökéletes éteri nő. Mindenki vele akart járni, és Lexie adta is alájuk a lovat, flörtölt mindenkivel, de hogy bárkinek igent mondott volna bármilyen randi meghívásra? Na, azt már nem! Lexie megfogadta, hogy sosem lesz másé, csakis a férjéé, és csak azzal fog járni, akihez majd hozzá is megy. És a randi csak akkor jöhet szóba, ha a delikvens okosabb, mint ő. Ilyen pedig nem sok akadt a világban. De legalábbis a gimiben, Booth és Parker nagy örömére. Lexie a maga fotografikus memóriájával többet tudott, mint sokan mások. De a Brennanre és Maxre jellemző ész nem Lexie-ben tökéletesedett, hanem a kishúgában.
Addie korához képest sokkal okosabb és értelmesebb volt, mint azt az ember hinné. Caroline Addison Booth nehezen barátkozott, és minden érzelmi viselkedést külön tanulnia kellett. Ebből a szempontból nagyon hasonlított az édesanyjára, még ha külsőre az apja női megfelelője is volt. De az esze… Négy évesen olvasott, hat évesen már tudott folyékonyan írni. Hét évesen saját csellóestet tartott olyan darabokból, amelyeket maga kreált más szerzők műveinek összefésülésével. Tíz éves korára már három nyelven beszélt, gyakran ő maga segített a házi feladatokban a nővéreinek, és kísérte őket zongorán is, ha zenei fellépésről volt szó. Az agya, mint a szivacs szívott magába minden információt. Neki nem fotografikus memória jutott, hanem audiovizuális. Amit lát, azt megjegyzi, amit hall, azt megjegyzi. A kottaolvasást például alig egy hét alatt sajátította el, az összes hangnemben, három különböző kulcsban. És ezt a képességet, hogy mindent megjegyzett, néha nagyon nehezen viselte. Addie-t a küzdősport érdekelte, a csapatsport nem. Pontosan olyan harcos hercegnő volt, mint az anyja. Nem érdekelték mások, csak azok, akiket szeret. Ha nem talált magának az iskolában barátot, már pedig nem nagyon talált, hiszen mindenki sokkal idősebb volt nála, az nem zavarta. Max a nővérét, hogy egy évfolyamba kellett járniuk, mert ez Lexie-t tényleg zavarta. Addie olvasott és zenét hallgatott, aztán otthon Angela ikerlányaival, vagy Cam lányával volt. Mert otthon igenis gyerek volt. Shanaia Vasiri és Addison Booth egészen jól megértették egymást. De az ő legjobb barátja mégis nem más, mint Parker. Mindig Parker volt az, aki akkor is beszélt vele, ha semmi ideje nem volt, és hogy könnyebben viselje a saját adottságait, mindig beszéltette. Parker volt az egyetlen, aki képes volt érzelmileg hatni a kislányra, és ő volt az is, aki megtanította a család többi tagját is erre.
Booth végtelen szeretettel figyelte, hogy a gyerekei mennyire imádják egymást, de nem csak ők ketten, hanem mind a négyen, és valahányszor Booth rájuk nézett, Parkerre, Chrissyre, Lexie-re és Addie-re, megértette, hogy mi az élet értelme. Hogy mi az igazi csoda. És igen, ezért járt a hála Istennek. Értük. Érte…
~*~
Brennan és Angela a konyhában álltak, a desszertet készültek tálalni, és egy kis extra bort jutattak saját maguknak. Ekkora zsivajban nekik is kijárt a jóból. És a jó bor.
- Ki vele, mi ez a réveteg mosoly? – érdeklődött a mindig kíváncsi Angela.
- Azt hiszem, hálás vagyok.
- Együtt csináltuk a kaját! Te is megsütöttél egy egész pulykát, és Cam is.
- Akkor is hálás vagyok.
- Hálaadáskor előfordul, Édesem.
- Nem úgy. Nem az ünnep miatt, és nem is az étel miatt, Angela. Én tényleg hálás vagyok.
- És miért?
- Ezért – mutatott körbe.
- Mert nálunk van a vacsora? Édesem, máshol el sem férnénk ennyien. Emlékezz vissza, mi volt két éve, amikor még Sweetsék is átjöttek a két gyerekkel Los Angelesből, meg Zach és Pamela a lányokkal. Be sem fértünk a nappalitokba.
- De én nem erről beszélek, Angie. Pont neked magyarázzak el egy érzelmi helyzetet? A légkör, és az emberek. Ezért vagyok hálás.
- Vagy úgy! Bocsánat, csak tőled a mai napig nem szoktam meg a finom utalásokat. Huszonöt éve ismerlek, és mindig a tények beszéltek belőled.
- Huszonöt év hosszú idő.
- És mégis milyen rövid. Te! Tudod, hogy én miért vagyok hálás?
- Nem.
- Az apámért, Hodginsért és a hat hülye kölykömért. Hálás vagyok, hogy az anyja lehetek Michael Vincentnek, Katherine-nek, Billy Juniornak, Jane-nek és Joynak, na meg Jack Stanleynek. Hálás vagyok, amiért te és Cam itt vagytok nekem, amiért Booth és Arastoo is itt vannak nekem, és a gyerekek, akiknek a keresztanyja lehetek… Hálás vagyok, hogy van munkám, hálás vagyok, hogy van fedél a fejem felett, a galériámért, az egész életemért. Mert ez, ami itt van körülöttem, amiben élek, néha már olyan tökéletes, mint egy tündérmese. És ezért aztán tényleg hálás is lehetek.
- Igen.
- Te jössz!
- Anyu! – toppant be ekkor Parker a konyhába, így Brennanben bennszakadt az ő hálaadó vallomása.
- Igen, Szívem? – nézett Parkerre.
- Addie érdeklődik a mogyoróarányról a süteményválasztékban.
- Kilencből egy.
- Az több mint százalék.
- Csak a mogyorótortában van mogyoró, és két epipen is van nálam.
- Azt el fogja fogadni.
- Más választása nincs.
- Köszi, akkor megmondom neki.
- És azt is tedd hozzá, hogy legközelebb Ő is megkérdezheti, nem kellenek közvetítők.
- Aj, anyu, tizenegy év alatt már igazán kiismerhetted volna! – cukkolta Brennant, majd egy arcra adott puszi után visszament a többiekhez az étkezőbe.
- Megint csak Parkerrel beszél?
- Nem. Megint csak velem nem beszél.
- Mondd, összevesztetek Booth-szal? Vagy valami baj van köztetek?
- Ezt miért kérdezed? Addison nem emiatt mérges rám. Nem értem oda időben a franciaversenyére. Egy hét büntetést kaptam, és még két nap hátra van.
- Nem Addie miatt.
- Akkor nem értem, miért kérdezed?
- Csak mert nincs rajtad a jegygyűrűd.
- Ja hogy az! Nem, nincs rajtam.
- Miért?
- Parkernek adtam.
- Minek? – kérdezte Angela, majd Brennan sejtelmes mosolyát látva leesett neki a húszfilléres. – Csak nem?
- De bizony.
- Elveszi Callie-t? – repesett Angela örömében. – Komolyan?
- Ha igent mond, akkor elég valószínű.
- A mi kis Parkerünk igába hajtja a fejét!
- Hát, huszonhét éves. Booth is ennyi volt, amikor először akart megnősülni.
- Reméljük, Parkert nem kosarazzák ki. De hogyhogy odaadtad neki a gyűrűd? És Booth mit szólt hozzá? Azt hittem, azt majd a lányok valamelyikének adod.
- Ők majd megkapják a saját gyűrűiket. Nekem pedig ez is elég – mutatta fel a vékony kis karikagyűrűt, amit tizenhárom éve hordott már. – Ez is mutatja, hogy tartozom valakihez. És mivel a lányok hárman vannak, és azt az egy gyűrűt nem tudom háromfelé szakítani, így a fiamnak adtam. Igazságtalan lett volna akár Christine-nek, akár Alexandrának, akár Addisonnak adni. Ez így volt jó. Remélem, Parkernek és Callie-nek is annyi örömet szerez majd, mint nekünk Booth-szal.
- Tizenhét év alatt egészen romantikus lettél.
- Nem, nem lettem. Csak megértettem.
- Megértetted a szerelmet?
- Igen, azt hiszem.
- És ezért vagy hálás?
- Igen. És nem.
- Na, gyerünk, mondd el!
- Mit?
- Hogy mi az igenben a nem. Mondd el, Te miért vagy hálás!
- Hálás vagyok az apámért, Russért, Amyért, Ashleyért, Haleyért, Ruthie-ért, és Simonért. Amiért a testvérem megtalálta a boldogságát.
- Oh, ez aranyos.
- És hálás vagyok a barátaimért, és a barátaim családjaiért. Főként Érted.
- Én is szeretlek.
- És még ennél is hálásabb vagyok Parkerért, Christine-ért, Alexandráért, Addisonért, és Booth-ért – nézett össze vele. Mert a férje, szinte érezve, hogy a nő rá gondol, szintén odanézett.
~*~
Booth is hálás volt a nőért, akit neki rendelt a Sors. A feleségéért. Az élet, amit ők ketten együtt bejártak, tele volt veszélyjel, kalanddal, örömmel és bánattal. Közel hét évnyi viszontagság, és féltékenységek okozta hullámhegyek és hullámvölgyek ellenére valami sosem változott. Az az érzés, amit az első találkozásukkor éltek meg. És amikor elváltak, és közel hét hónap után újra találkoztak, újra az az érzés volt velük. Booth gyakran elgondolkodott azon a mondaton, amit egyszer akaratlanul, de őszintén mondott Brennannek. A bigámista férfi, aki visszatért az első feleségéhez, mert csakis őt szerette igazán. Booth is tudta, bár akkor nem akart róla tudomást venni, hogy számára Brennan volt az, akihez visszatért. Mindig visszatért hozzá. És amikor erre végre a felesége is rájött, nem engedte el többé.
Pedig egyszer nem sok híja volt, bár nem önszántából. Amikor Hannah visszatért a városba. A nőt jobban megviselte a saját nomád élete, mint amire valaha is gondolt volna. Összeomlott lelkileg. És nem értette, miért nem lehet Booth és közte soha többé semmi. Nem értette, hogy Booth három gyereket és egy házasságot nem fog feladni soha senkiért. Nem fogja feladni a szerelmét. Hannah akkor régen feladta, de Booth… Ő nem. Megmondta a nőnek, hogy nekik, kettőjüknek ott a parton ért véget a közös élet képe. Booth Brennant választotta, mindig is őt szerette, és ezt Hannah-nak is el kell fogadnia.
Aztán Hannah Brennant próbálta rávenni, hogy fogja a három gyereket, és hagyja el Booth-t, mert a férfi csakis vele lehet boldog. Érveket hozott fel, és logikával próbálta meggyőzni. Brennan pedig racionális alapon még el is hitte, hogy igaza lehet. A két lány holmiját már becsomagolta, és Parkerét is elkezdte összeszedni, amikor maga Parker ment el a nőhöz, és megmondta Hannah-nak, hogy ennek így semmi értelme, és hogy az apjuk sosem fogja elhagyni őket egy olyan nőért, akit nem szeret. Parker megmondta Hannah-nak, hogy ez egy igazi család, és megkérte, hogy hagyja békén az anyját is és az apját is, örökre. És természetesen a húgait is.
Booth és Brennan egymásba vetett bizalma akkor és ott mélyen megingott, de a gyerekek, és főként Parker miatt igyekeztek mindent rendbe hozni. A férfi megdöbbent azon, Temperance hogy hihette azt annyi közös év és három gyerek után, hogy Hannah kell neki. Hogy elveszítheti. Mert Brennan őszintén rettegett attól, hogy elveszítheti Parkert és Booth-t. De aztán egy fél év alatt minden visszarázódott a rendes kerékvágásba, és ennek bizonyítása képen egyszer csak jött egy érdekes hír Caroline Addison Booth hat hónap múlva esedékes érkezéséről. A harmadik CA.
És a férfi számára minden így volt tökéletes. Így, a családjával. Brennan, Parker, Chrissy, Lexie, Addie és Callie. Értük járt a hála. Hála, Istennek.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Örülök, hogy tetszett! Tervezem megírni Daisy és Sweets történetét, de egyelőre nem állt még össze fejben egy újabb fic, szóval... nem tudom, mikor érkezik valami újabb dolog.